Nyáridényi kalandok

Az utóbbi egy hétben a hőség elviselhetetlen volt. Légkondícionálás mellett is olykor 38 fokig emelkedett odabent a hőmérséklet. Nem élveztem.

Ettől függetlenül az élet nem állhat meg, az én időm is korlátos már itt, ezért menni kell, nézni kell, amit csak lehet.

Minap állatkertezésre került sor. A fő cél a red panda, azaz vörös macskamedve, japánul resszá pándá (=lesser panda, régebbi angol elnevezéséből). Ez a végtelenül kedves, rozsdavörös kis cukiság a Himalája mérsékelt övi erdeiben él és leginkább bambuszt rágcsál, olykor egyéb gyümölcsökre, bogyókra, de rovarokra, kisebb emlősökre is ráfanyalodik. Mára sajnos már veszélyeztetett fajjá vált. A Budapesti Állatkertben is lakik egy pár belőlük, bár véleményem szerint ott kevésbe figyelhetőek meg jól. Itt Japánban szinte minden állatkertben laknak.

Ez alkalommal egy viszonylag közeli helyre látogattunk el kis panda-kedvelő csapatunkkal - természetesen az én megszállott buzdításomra. Yokohama Nogeyama Zoo állatkertje meglepetésre egy ingyenesen látogatható kert. Ehhez képest elég nagy kiterjedésű területen, egy parkban fekszik. Igen jól karbantartott, az állatok gondozottak, és bár helyük nem végtelen, tiszták, szépen vannak tartva. A budapestihez hasonló 'állatsimogató' is működik, bár itt egerek tapicskolhatók, de azok jószerivel - gyanítom mennek aztán a kondorok reggelijébe -, hörcsögök fürdethetők és csibék, tyúkok simogathatók. Ez utóbbiak nem értem mitől népszerűek...

A hőséget persze az állatok sem viselték jól. Amelyiknek volt, az a légkondícionált vagy ventilátoros kuckójába húzódott vissza, akiknek pedig ez nem jutott, azok az árnyékban igyekeztek menedéket találni. Az áhított pandákat is lencsevégre kapni csak 'ebédidőben' lehetett, node akkor nem vesztegettük az időt.

Miután elég lett a pandából, ugyanis ilyen cukisággal is be lehet telni, persze csak átmenetileg, a nap végéhez közeledve tovább indultunk Yokohama délibb részére és egy a professzoraink által is magasan ajánlott kultúrális, építészeti célpont felé vettük az irányt.
A Sankeien egy tradícionális és tipikus japán stílusú kert, melyet a selyemkereskedelemben meggazdagodott Sankei Hara (eredeti nevén Tomitaro Hara) tervezett és finanszírozott. Építészettörténeti fontosságú épületeket (melyek eredete olykor az 1600-as évekbe nyúlik vissza!) telepített át Kyoto-ból és Kamakura-ból ebbe a parkba, melyet 1906-ban nyitottak meg a nagyközönség számára. A park területe meghaladja az 175,000 m2-t, és tizenhét, többnyire kultúrális tulajdonná avatott, de mindenképp kimagasló történeti értékű épület és ezek a természeti tájjal harmonikus összképet alkotó egysége. A második világháborúban rengeteg kár érte, de miután 1953-ban a Hara családtól a kezelése a Sankeien Hoshokai Alapítvány-hoz került, a rekonstrukciós munkáknak köszönhetően öt év múltával újra megnyithatta kapuit a publikumnak.

A nyár itt is csak cikáda-hangversenyt, rákhalászatot illetve a gyönyörű lótuszvirágok csodálatának lehetőségét nyújtja, ám a prospektusokon látott őszi fotók nagyban csábítanak egy szeptemberi, park által szervezett program, éjjeli holdnézés érdekében történő közeli visszatérésre.

Ezen nap kalandjai képekben itt követhetőek.

Nikkō és természeti környezete

Már régóta készültem erre az utazásra, mostanra sikeredett. Nem bántam meg, mert tudtam: így a nyár kitolódásával, a Tōkyō-ban még nem élvezhető kōyō (őszi színek) itt már javában tombol majd.

Így is lett, hiszen a Tōkyō-tól kb 140 km-re lévő, Tochigi prefektúra fővárosában általában 4-5°C-kal hidegebb van, mint a metropoliszban. Japán talán egyik legkedveltebb turista célpontja, mind az itteniek, mind a külföldiek számára. Nemcsak történeti múltja és számtalan kultikus helye miatt, de a túrázóknak is rengeteg lehetőséget tartogat. A Rinnō-ji templomot 766-ban, a Chūzenji templomot pedig 784-ben alapították. Az akkori kicsiny település ezek köré szerveződött. A Tōshō-gū szentély, mely Tokugawa Ieyasu sógun mauzóleumát rejti, 1617-ben készült el és ekkortól kerül igazán a hely a látogatók figyelmének központjába már az Edo korban (1603-1868).

Területe alapján - 1450 km2 - a harmadik legnagyobb vidéki város Japánban, Takayama és Hamamatsu után. A környező hegyvidék és számos vízesése miatt Japán egyik igen fontos vizienergia forrása. Bár a környék hegyeit már Shōdō Shōnin szerzetes szentté nyilvánítja - akinek a nevéhez fűződik a Rinnō-ji templom alapítása - csak a Meiji periódus kezdetén (1868-1912) kerül Nikkō Világörökség helyszíneinek környéke védettség alá, és majd csak 1934-ben jön létre hivatalosan a Nikkō Nemzeti Park.

Képes beszámoló itt.

Itt van az ősz...

"... itt van újra, szép mint mindig énnekem. ..."

Nos azzal, hogy eltelt egy év, újra az őszi napokba érkeztünk. Bár a nappalok még igencsak izzasztóak tudnak lenni, az éjjelek már hűvösek. Előkerül a pehelydunyha - igaz, még csak a vékonyabb verzió - és a pihemamusz. És most, hogy "emberivé" vált a hőmérséklet, meglepő módon nyílni kezdenek az otthon nyár tájékán megszokott virágok. És lám-lám, fura állatkák is előkerülnek.

Újabb képes beszámoló a japán kerti flóráról-faunáról itt.

És egy rövid hír. Örömmel jelentem, a pár hete a recycle boltban ¥800-ért (kb. 2000 Ft) vásárolt Coleman Avior X1 egyszemélyes sátor kiváló állapotnak örvend (talán egyszer, ha használhatta előző gazdája, éppen hogy sáros két pecke), mindene megvan, összeállítása egyszerű, használata széleskörű, praktikus. Mellesleg rákerestem, egyébként még a japán amazonon is több mint ¥13.000-ért vesztegetik. Éljen a sikeres vásárlás, éljenek a sikeres vadászok!

Hakone

Néhány hete kerekedtünk fel 'japán anyukámmal' és indultunk útra Hakone-ba, egynapos túra keretében. Erről következik rövid, ellenben képes beszámoló.

"Hakone a turisták japán Mekkája..." És nem hiába. A Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Park részeként mind a túrázók, mind az - akár orrfacsaró - vulkanikus gyógyforrásokat kedvelő fürdőimádók, mind a gyermekes családok vagy csak a történelmi régmúltat felidézni kedvelők kedvenc kirándulóhelye, főként hogy a fővárosból könnyen és gyorsan elérhető. Tiszta idő és kék ég esetén - ami valljuk be az itteni páradús nyári szezonban igen ritka - már az odaúton is csodálhatjuk a Fuji san-t, hát még a városka melletti Ashino-tó mellől.

Az egykori Hakone főútvonal része a tó keleti oldaláról induló hegyi út, melyet a Tokugawa Sógunátus alapított 1618-ban. A legnehezebb szakaszként ismert passzázs ma is igen jó állapotban van. Annak idején különösképp nagy jelentőséggel bírt, hisz stratégiai szerepét fokozta, hogy a két fővárost - a hajdani Kyoto és a mai Tokyo - összekötő fő útvonalnak számított.

Számos kultúrális jelentőségei közül tán a legismertebb a helyi kézművességet évszázadokon át népszerűsítő Hakone-doboz, azaz a titokdoboz. Lényege: több - a kettőtől akár a hetvenkettőig is terjedő -, meghatározott sorrendű mozdulatsor elvégezte után nyitható csak. Bennem felmerült a gondolat - bár ez lehet csak női, romantikára hajlamos gondolatvilágom kombinatorikus terméke, ám vélhetően igen meggyőzően hangzik -, a titokdoboz születése nem véletlen, hiszen ha a város mentén elhaladó út stratégiai jelentőséggel bírt, nyilván szükség volt olykor hétpecsétes titkok biztonságos szállítására... Nade mindenkinek a saját fantáziájára bízom a többit.

Ami számomra még inkább érdekessé tette szakmai szempontból is a túrát, az a Romance Car vonat, mely Tokyo Shinjuku állomásáról egyenesen ide repít. A két legutóbbi, forgalomban lévő vonatot ugyanis egy építész, Norikai Okabe és irodája tervezte. Neve bizonyára többet mond, ha megemlítem, ő az a japán építész, aki annak idején Richard Rogers-sel és Renzo Piano-val a párizsi Pompidou Központ terveiért felelt illetve az ő munkája a Kansai Airport is. Voltunk olyan szerencsések, hogy az odaúton az érthető módon legnépszerűbb VSE, majd a hazaúton a Vermeer-kék MSE szerelvényt is élvezhettük.

Összes kép itt.

Márciusi utazás 6.

Az Osaka-i utazás negyedik napja.
Arashiyama - 嵐山

^{Kyoto nyugati külvárosa, igen népszerű kirándulóhely.}

Felejthetetlen séta a Tenryū-ji zen buddhista templom (hivatalos honlap) kertjében, az északi Sagano Bamboo erdőben, majd a hirtelen jött márciusi hófúvás, mely véget vet a környék felfedezésének.

Újabb hely, ahol hiába voltam már, mindenképp vissza kell mennem...

Képek itt.

Hourai - Istenek lakhelye, mászók paradicsoma

A Márciusi utazás sorozatot bár még nem fejeztem be tudom, a május eleji mászótúra beszámolóját muszáj megosztani mindenekelőtt.

Péntek esti indulás - külön kérésemre, hiszen Nakamura san és Yoshi eredetileg már csütörtökön akartak elindulni, na persze azért ezt idővel meg is kaptam rendesen, hogy hozzám igazították a programot :) -, dacolva az Arany Hét okozta rettenettel, ami a Tomei Expressway-t ilyen alkalmakkor jellemzi: 15-20-40-50 kilométeres torlódások. Nem is csoda, hogy csak hajnali egy órakor érkeztünk meg.

Hourai Nagoya-tól nem messzire, Tokyo-tól kb 300 km-re nyugatra fekszik. Egy Nemzeti Park része, ahova a mászókon kívül a túrázók is előszeretettel járnak, hiszen a természet gyönyörű, a tömérdek szikla - szerintem tizedén ha lehet mászni, jobbára ugyanis szent helyek - persze itt-ott barlangokat, zugokat alkot, amik a kiépített létrák segítségével bárki által bejárhatók.

A kemping a Hourai-ko (Hourai-tó) mellett fekszik, igen nyugodt közegben, mindentől távol. Az egyetlen zavaró "zaj" a tulaj hobbi-baromiudvar kakasának menetrend szerinti hajnal négykori ébresztője lehet. De ez nem ront sokat azon a helyzeten, hogy egyébként is érdemes 5 óra körül ébredni és azon nyomban el is indulni. A mászók számára fenntartott parkolóhelyek száma korlátos, és ha nem sikerül időben odaérni, az egyébként is másfél órás hegymenet beszálláshoz még hozzájön legalább egy húsz perces kényszer aszfalt-menet. Persze ha már a parkolóban vagyunk, alhatunk majd egy órácskát, még akkor is, ha elsők akarunk lenni az Early Morning szektornál és szeretnénk bemelegíteni az egyetlen 5.10b-n (VII-). Aztán már csak felfelé van 5.11a-tól (VII+).

A kőzet helyenként szinte hófehér, vulkáni tufa. Eszementen jó. Igaz nehezen On Sight-olható, hiszen a fehér kövön nem ötlenek szembe a zianyomok. Ami annak is köszönhető, hogy a helyiek komolyan veszik a mindennapos kőtakarítást maguk után. Már csak azért is, mert ha nem tennék, hamarosan letiltanák valószínűleg a mászást. Közteseket sem lehet éjszakára a falban hagyni, ugyanis a kőhöz verődő fém hangja zavarja az itt lakozó Isteneket. És ezt itt mindenki tiszteletben tartja.

A tizennyolc szektorból kettőhöz volt szerencsém ez alatt a négy nap alatt. Mindenképpen maradt még mit mászni. :)
Természetesen a túra megkoronázását jelentette a hazaúton megejtett, egyik service area éttermében elfogyasztott angolna vacsora.
Kalauz a Kitayama Makoto által szerkesztett Japán Mászóhelyei sorozat 4. kötetében. Sajnos kizárólag japánul, érdemes helyiekhez vagy a nyelvet beszélni-olvasni tudókhoz csatlakozni.

Képek itt.
Bízom benne Levente elboldogul a POI-kal amiket küldtem neki, így már a megközelítés sem jelenthet akadályt. Mindenkinek szeretettel ajánlom!

Márciusi utazás 5.

Osaka-i tartózkodás harmadik napja Ando Tadao jegyében telik.
Első célpont: Sayamaike Múzeum, Osaka egyik külvárosában, Sayama-shi-ben.

Itt található Japán legöregebb tava, a Sayamaike, melyet az öntözés megoldására hoztak létre mesterségesen egy földfeltöltésű gát segítségével a 7. században. Számtalan jelentős történelmi személyiség járult hozzá a létesítmény fenntartásában, úgy mint Gyoki szerzetes a Nara időszakban (710-794), Chogen barát a Kamakura időszakból (1192-1333) vagy a Toyotomi ág csatlósa, Katagiri Katsumoto. 1400 éven át formálódott a gát a tó körül. A fa csővezetékek vagy a faszerkezetű megtámasztó rendszer a töltés megcsúszása elleni védelem érdekében mind-mind az adott kor nagyszerű mérnöki teljesítményéről adnak bizonyságot.

A múzeum ezen technológiai örökség bemutatására jött létre, Ando Tadao tervei szerint 2004-ben. Profi módon mutatja be a műtárgy történelmét, a témához kapcsolódó mérnöki szakmákat, mindezt interaktív terepasztalok működtetésével, (nemcsak) gyerekeknek élvezetes mozgó életkép-kukucskákkal.



Mindezt tetézi, hogy a hely látogatása ingyenes, láthatóan kedvelt hétvégi célpontot kínálva családi programhoz. A terület rendezésével pedig nemcsak kultúrális közeget hoz létre, de remek szabadidős parkot biztosít az itt élő emberek számára, egyben megőrizve egy igen jelentős történelmi műtárgyat, melyre méltón lehetnek büszkék a helyiek.



Innen gyalogolva fedezem fel a környéket. Menetközbeni célpontjaim egyike a Perfect Liberty Peace Tower, a Nikken Sekkei Építő-Tervező Vállalat 1970-ben elkészült munkája, mely a Zen Buddhizmus egyik szektája által 1924-ben alapított, világbékét hirdető vallási ágazat számára épült. (További információ itt, ahol meglepve olvastam, ennek a vallásnak állítólag Magyarországon is vannak követői.) Sajnos a tornyot magába foglaló parkhoz nem sikerült bejáratot találni, de egy helyi nénitől gyenge nyelvtudásommal annyit sikerült megtudnom, valószínűleg hiába is mentem volna, az építmény valamely ünnepség miatt aznap nem volt bejárható.

Utolsó állomás az ugyancsak Ando Tadao tervei alapján megépült Chikatsu Asuka Múzeum. Az Osaka prefektúra déli felén elterülő régió magáénak tudhatja Japán legnagyszerűbb kofun, azaz sírdomb lelőhelyét, több mint 200 halommal, köztük 4 császári nyughely, melyek közül egy Shotoku hercegé.
Ez a 29 hektáros park 102 halmot rejt egy 15 méter átmérőjű körzetben, melyek eredete az időszámításunk utáni 6-7. századra nyúlik vissza. Ezen időszak több szempontból is jelentős a Japán történelemben: ezidőtájt bevándorlók tömege érkezett a Koreai-félszigetről és Kínából, majd telepedett le ezen a környéken, illetve erre az időszakra tehető a buddhizmus importálása is. Az ősi távol-kelet igen jelentős csereforgalmat bonyolított: az óceán felől érkező népek igen előrehaladott kultúrális és technológiai fejlettséget hoztak magukkal, ezzel tovább gazdagítva az itt meglévőt, mely végül a kortárs japán műveltség szilárd alapjává vált. A múzeum célja, hogy ezt a befolyást illetve a kofun kultúrát bemutassa.

Az épület nem kíván kiásott tárgyak puszta bemutatóhelyévé lenni. Ellenkezőleg: elhelyezkedésével és dombszerű megjelenésével inkább rálátást biztosít a környező, feltárt területekre. Természeti környezete gazdag, közvetlen közelében egy szilvafaliget és egy tó található, melyek minden évszakban gazdag színekbe öltöztetik a tájat. A tető, egy hatalmas lépcsős terasz, valóban ötödik homlokzattá válik, mely az év bármely szakában képes az itt élőknek szabadidős, kültéri kultúrális programjaikhoz teret biztosítani. Odabenn pedig a tárgyak eredeti lelőhelyükhöz hasonlóan, föld alatti derengésbe burkolózva tanulmányozhatóak.
Ando san-t idézve: "Ez az a hely, ahol a japán nép szembekerül saját történelmével. Egy újabb sírdomb a Heisei korszakból (1989-napjainkig), a japán természetszeretetnek szentelve."
Nos, tény ami tény, valóban impresszív. Hogy építészetileg mennyire jó, azt mindenki döntse el maga.

Összes kép itt.

Az elmúlásról

Az elmúlás szép.

Ezt már sokan, sok helyen, különféle kontextusban, tőlem sokkal kiválóbban megénekelték már. És az elmúlást valamiféle misztikus áhitat övezi itt Japánban. Hiszen a cseresznyevirág akkor a legszebb, mikor már deleje teljén éppen túllépve, elhaló szirmait tengerben hordja a szél.

Az elmúlás már csak azért is lehet szép, mert eközben valami más, valami új születését hordozza magában.
Ne szomorkodjunk tehát, hogy a cseresznyefák üdén zöldellnek immár - határozottan megrázó átélni, hogy alig egy hét leforgása alatt ezek a fák hogyan cserélik le rózsaszín habkoronájukat üde zöld lombbá. Annyi gyönyörűséges növény ontja bimbóit, csodás szín- és illatorgiát eredményezve, hogy ha nem is megyek az egyetemen kívül sehová, nem győzöm meg-megállni és előkapva a telefonomat, megörökíteni eme csodás, újonnan születendő lényeket.

És bár a sakuramochi (cseresznyevirág-mochi) még mindig kapható - erről még többet Judit tollából olvashattok -, ezzel is emlékeztetve a közelmúlt igen fontos történéseire, most leginkább ezekkel a virágcsodák-kal kedveskednék.

Hanami Tokodai

Szerencsére nem kell messzire menni, ha továbbra is szeretném élvezni a tavasz virágba borult fáit. Elegendő az egyetemen tenni egy rövid körsétát, ha más nem, elidőzni egy felvételi interjú előtt a főépület fái közt egy szelet süteménnyel és egy tejeskávéval, hogy megnyugodjék az ember lelke.
Hiába, azért az evés-ivás így egymagamban sem maradhat el, nemhiába tartja a japán közmondás: hana yori dango... Azaz - engedtessék meg szabad forditásommal éljek -, több "mochi", mint virág...




A film és a képek önmagukért beszélnek.

Hanami

Miután délelőtt a követségen eleget tettem állampolgári kötelességemnek, tehát szavaztam, következhetett a hanami, azaz a cseresznyevirág(zás)nézés.


Találkozó Komabatodaimae, baseball pálya mentén.
Sajnos a beígért jóidő sehol nem volt, ráadásul estére már esőt is ígértek. Minket ez nem gátolhatott meg, hogy jól érezzük magunkat: együnk, igyunk és talán néha vessünk egy-egy pillantást a virágba borult természetre is. Mert bár odahaza az ember(lánya) idilli képeket lát maga előtt erről a kétségtelenül csodás eseményről, hát valljuk be, a valóságban a hanami leginkább az előbbi kettőről szól... Az alkohol már csak azért is elengedhetetlen attribútum - legalábbis ezen a vidéken ilyentájt -, mert marhára hideg van ám, és a gyakorlott hanami-zók nem egyszer, senem kétszer emlegetik fel: jó lenne már egy kellemes langymeleg hanami... Persze lehet csak a társaság balszerencsés, vannak azért jobb napok is, pénteken például mikor Osaka-ból megérkeztem, 19-20 fok volt.

Ettől függetlenül a hangulat emelkedett volt, mint azt a képek is bizonyítják. És Bence, szavadon fogunk: legközelebbi májusi croquet partira kérjük a jóidőt!!!
Bár nem esett senki az ölembe részegen - Sa(i)to san nem jelent meg -, tehát a jövő tavaszi esküvő egyelőre elmarad (háttérsztorit lásd Bencénél), én azért nem adom fel. :D
Köszönjük Minoru a szervezést és ismételten Boldog Születésnapot!

Thanks Minoru for this wonderful day and a Happy Birthday for you again!
たんじょうびおめでとう!
See all the pics here!

És majd elfelejtettem: íme az ország legnagyobb szavazófülkéje. :)

Márciusi utazás 3.

A beszámoló folytatódik, képek és a kommentek itt találhatóak.

Márciusi utazás 2.

Most éppen ennyire telik energiámból és időmből, hogy megosszam a képeket az első három napról, ami összefoglalja a Kyoto-i túra eddigi eseményeit.

Kellemes szórakozást!

Márciusi utazás 1.

Elindultam. Első napok: Naoshima sziget, majd Shikoku szigetén a Kagawa tartománybeli Takamatsu város illetve ahhoz közeli kisebb városok hires múzeumaikkal.

Nem tudtam megállni, shinkanzenre szálltam.
Méghozzá erre: Nozomi 1.





Az egyik leggyorsabb. 704.1 km-t tettünk meg vele 2 óra 54 perc alatt, azaz átlagsebessége kb 234 km/h volt. Maximális sebessége, amivel közlekedik 280-300 km/h. Szerettem, élveztem, azt hiszem, fene bánja a pénzt, hazafelé is valami ilyesmivel megyek. :)
Néhány kép pedig itt.

Elkezdődött

Múlt pénteken kisebb kultúrális kirándulásra vetemedtem egyedül. Nemrégiben a kollégiumtól húsz perces sétára található Sakuradai Court Village 1969/1970-es évekbeli, építészettörténetileg igen jelentős lakó-beépítése igen mély nyomokat hagyott bennem, ezért gondoltam felkeresem az építész Shozo Uchii munkásságát bemutató kiállítást, mely a hétvégén zárt. Ide készültünk egyébként a múltkor Satoko-val, ami helyett a kórházi program valósult meg. A Sakuradai-ról talán hamarosan olvashattok majd beszámolót egy másik fórumon.

A kiállítás a Setagaya Art Museum-ban volt megtekinthető, közel Yoga állomáshoz, a Kinuta-koen (Kinuta park) részeként. Az épület szintén Shozo Uchii tervei alapján épült 1985-ben.

Útban oda végigsétáltam a Yoga Promenade-on, mely egy jópofa kis közterület design 1986-ból az Atelier Zo keze nyomán. Már itt megéreztem a tavaszt, bár aznap az idő kissé borus volt. Nemcsak a látvány, de az illatok is már most eszméletlenek! A parkba érve pedig egy kisebb ume (szilva, vagy ha úgy tetszik japán sárgabarack - az ellentmondáson ne lepődjetek meg, nekik a zöld is kék és fordítva, nade erről majd egy másik alkalommal talán) csoportra akadtam, ami már igencsak virágja teljében volt. Így hát nem is csoda, hogy nem voltam egyedül a fényképezőmmel: néhány szemmel láthatólag nyugdíjas helyi erő is kattintgatott a nem-komolytalan gépével, illetve láttam öltöny-nyakkendőbe öltözött férfiembert is a mobiltelefonjával manőverezni az ágak közt - nyilván ebédelni szaladt ki és ha már ott volt, összekötötte a kellemeset a hasznossal. Az ume-ről és saját hasonló kalandjukról a Bence blogján is olvashattok részletesebben.

Nos tehát készüljetek ti is, mert az ume után hamarosan jön a momo (barack), aztán pedig a helyi nagy kedvenc a sakura (cseresznye)! És hát ezt a jelentős eseményt én sem hagyhatom majd ki, hogy ne menjek el ohanami-ra (virág/zás/nézés), esetleg vállalva azt a kockázatot is, hogy rettenetes berúgok, hiszen ez a két program általában szorosan összefügg itt: éjszakába hajló, evés-inkább-ivással egybekötött "természetes" kultúrprogram. És akkor még ennél is több képet fogok készíteni, lehetőleg mielőtt még az eszméletvesztésbe fordul a dolog és azt majd mind megosztom az érdeklődő nagyközönséggel. Azt sajnálom csak, hogy az illatokat nem tudom közvetíteni, de hát maradjon meg valami a jövőnek is, mikor saját élményként élhetitek át ti is mindezt!

Az összes kép itt.

Újabb rengés

Már éppen ideje volt, kezdtem aggódni, hogy akkor most mi lesz, ugyanis már jó ideje nem volt érzékelhető mozgás. És az a mondás járja errefelé, az a jó, ha kb havonta-kéthavonta van egy kisebb, mert akkor nincsen nagy. Hát így legyen!

Hajnalban megint arra ébredtem, mozog a föld. Persze nem volt vészes, pár másodperc, mondhatni az eddigi leggyengébb, amit itt megéltem. Percre rá már aludtam is, sőt, reggel nem is emlékeztem rá, csak utóbb jutott eszembe.
Így hát megnéztem a Japán Meteorológiai Társaság honlapján, mi is történt pontosan. Hajnali 4:59-kor Chiba prefektúra és környékén, tehát Tokyo-t bőven érintve, 90 km-es mélységben 4.7-es erősségű (JMA skála szerinti) rengést regisztráltak. Ez a felszínen kb 3-as erősségben volt érzékelhető.

A JMA skála eltér a Richter-skálától. A Japán Meteorológiai Ügynökség szeizmikus intenzitás skálája Japánon kívül még Taiwan-on használatos. Míg a Richter-skála a valós rengés erősségét jellemzi egy logaritmikus, 10-es skálán (hypocentrum rezgése), addig a JMA skála szerinti shindo mértékegység a felszínen (epicentrum) észlelhető mozgás mértékegysége, tehát a hypocentrumtól mért távolság függvényében változó érték adott földrajzi helyen, egy 7-esig terjedő skálán.
Bővebben erről itt (sajnos csak angolul).

Karácsonyi mászás

Kicsit megkésve, de némi számadás következik a téli szünidőről.

Karácsonyt megelőző napon volt szerencsém mászóbarátaimhoz csatlakozni egy újabb kalandra. Szokásos hajnali kelés és indulás.
Most északnak vettük az irányt. Cél: Saitama prefektúra, a Chichibu várostól nem messzi Shibasaki. Jó előre beharangozták: hideg lesz.
Csak ment az autó fel, felfelé a hegyekbe... Az út menti kis települések parkoló autóit dér lepte. Mire számíthattam ezek fényében?!

Egy erdei útról letérő kis ösvény visz a völgybe, mely a köveket rejti. Nem elég, hogy hideg van, de még sötét is lesz, zug, ahová alig ér el a napfény. Ettől függetlenül bíztató volt a tény: mészkövet foghatok. Az otthon jól megszokott formák, peremek.

"Bemelegítő" mászás címén a második méter környékén már nem éreztek semmit kezeim. Csontig ható volt a hideg. Persze azonnal eszembe jutott Andris barátom anekdotája hajdani téli oszolyi mászásaikról: mikor már nem tudja az ember fog-e valamit egyáltalán, csak elhiszi, mert ezt látja, akkor döbben rá létezésének valóságára. Na hát igen. Majd aztán percek telnek el, mire visszaér az élet az ujjhegyekbe is. Kétségtelen, utána már egyáltalán nem fázik.

Egy óra elteltével azért beszűrődött némi napsugár, igyekeztünk is kiélvezni amennyire csak lehet. Mindenki kitett magáért, nemhiába a japán szamuráj-virtus, volt küzdelem keményen az utakért. :) Engem is felvillanyozott az európában megszokott formák jelenléte. Jōgasaki-val ellentétben ide biztosan tavasszal jövünk legközelebb.

És a nap zárásaként nem maradhatott el a vacsora, útban hazafelé. Egy kínai étteremre esett a választás, a maga szokásos, kis-piszkos légkörével. De az ételben nem kellett csalódni, hozta a formát. Nem is maradt el a másnapi diéta...

Képek itt, film meg emitt.

Izukōgen - egy remek nap

Elérkezett végre az idő, a várva várt pillanat, és szombati órám az egyetemen már nem lévén, lehetőség nyílt végre, hogy csatlakozhassam japán mászóbarátaimhoz egy valódi japán sziklamászó túrára. :)
Szombat hajnali 4:40-es kelés: nem is tudom, mikor keltem utoljára ilyen korán egy mászás érdekében. Ez ráadásul nem is olyan egyszerű, főleg hogy előző éjjel hajnal egykor értem haza, egy jó kis koreai vacsora után. Olykor muszáj áldozatokat hozni.. 6:10-kor találkozó, ami nem megy simán, de kevés késéssel és némi félreértéssel összejön és végre elindulunk.

A cél: Izukōgen. Egy kis helyismertetés következik, segítségül hívva a Lonely Planet útikönyvsorozatot.
Izukōgen az Izu-félsziget Dél-Keleti partján található, közel az Izu-Shotō-hoz. "A szubtrópusi Izu-Shotō-t (ismeretes angol nevén Izu Seven Islands - Izu Hét-szigetek) voltaképpen az Izu-félszigettől jóval beljebb, a Csendes-óceánba nyúló, lesüllyedt vulkanikus hegylánc kiemelkedő csúcsai alkotják. A XX. század elejéig a szigetcsoport világ végi büntetőtelep volt száműzötteknek; ma Tokyo lakosainak kedvenc ünnepnapi kirándulóhelye. A látogatók tömege úszik, könnyűbúvárkodik, fejeseket ugrik, horgászik, delfint bámul, biciklizik, és szabadtéri onsen-ekben (fürdő) áztatja tagjait."

Nos, hát rossz helyre nem mehetünk, ha ilyesmik vannak a közelben.
Bár az utazás hosszadalmas, még autóval is, hisz itt a megengedett maximális sebesség még az autópályán is csak 100 km/h. Matricát venni nem kell, az autóban a szélvédő mögött egy kütyü leadja a jeleket a kapuknál lévő érzékelőknek, majd automatikusan leemelik a kirótt költséget a bankszámláról. Egyszerű, mint a pofon és nem fordulhat elő, hogy pl a rendszámot a benzinkúton elírják, aztán meg jönnek a fizetési felszólítások odahaza a postán..
Ráadásul közeledünk a Fuji san-hoz, így hamar feltűnik a kora reggeli láthatáron, hófedte pompájával lenyűgüzve újra és újra és újra, minden kanyar után. Az az érzésem kezd lenni, Őt nem lehet megszokni, Vele nem lehet betelni.

Lassan megérkezünk, gyors pakolás, irány a part és a beszállóhely. Már előre kíváncsi vagyok, hisz tudom: be kell ereszkedjünk majd a falakhoz. Hírhedt a hely, tavaly sajnos csúnya, halálos kimenetelű baleset történt, valaki szólóban próbált ha jól értettem visszamászni. Ezután a fix köteleket is kivették, mindenki használja a sajátját, saját felelősségére.
Ám az ügy nem bizonyul bonyolultnak, pusztán egy kis odafigyelés kérdése az egész. Ellenben a látkép (film), ami fogad, elképesztő! 20-25 méter magas andezit falak, melyeket a szél fútt formáira, a földön kisebb nagyobb tömbök, hullámok verdesik őket, az óceán morajlik állandóan, beljebb egy bazaltorgona-sziget, távolban pedig az Izu-szigetek közelebbikei vesznek a párába.. Mindehhez a beígértnél is talán melegebb napsütés, legalább 25 fok Celsius van!!! Hihetetlen, majd december közepe és pólóban mászás van, meg napozás a köveken.

A fal formái igen változatosak: alul jellegzetes andezit hullámok, amiket itt a szél vájt, alul a hullámok alakították, fentebb pedig tükörsima táblák, itt-ott egy-egy repedéssel, töréssel. Ám számomra a mászás - így elsőre főként - sikerélményt nem hoz. Déli falak, hőség, izzadó tenyér, a levegő tiszta pára, így a kő is szinte izzad, egy fogáson időzni egyáltalán nem lehet, két másodperc után azonnal lepattantam róla, ráadásul előző nap még esett, sok helyen konkrétan folyik még a víz a táblákon, a repedésekből. Így hát minden tudásom ellenére vért izzadok 10b-kben és 10c-kben toperope! Ám a végső kegyelemdöfés délutánra marad. Egy újabb 10c-ben toperope (előlremászást az első út után feladtam, miután hullottam a nyirkos kőről) az út felénél már fel kell adjam. Nemcsak hogy az áthajló, nagypikkelyes (elég nagyfalas, gránitszerű) rész után bejön egy számomra foghatatlan oldalsó nyitott él, amivel ki kéne szállni egy kis tető alól, de itt aztán már végképp nem bírom tartani tovább a követ: hiába az árnyék, nemcsakhogy vizes a fal, de SÓS is!!! Mállok le róla..

Mondják, igen ez nem a legjobb szezon most itt.. Majd január, februárban.. Na persze. Hogy fogok én erre ráedzen?! Ha lehet ilyenre egyáltalán?! Majd vizes kézzel mászom ezentúl a gym-ben is, hátha bejön. :) És akkor mi lesz Thaiföldön?! Ott még melegebb lesz.. Ó, mami.. Persze a többieket ez csöppet sem zavarja, másznak szó nélkül. Shino san is hozza formáját, könnyedén megmászik egy-két 12a (film), 12b-t, úgy tűnik el sem fárad, le sem durran, nem is erőlködik. Ez az ember irdatlan, mire képes!!!

Sebaj, a nap élvezetes, csupa jó érzés tölt el. Már csak a "felmenet" van a nap végén, ami újabb hányattatás a megpakolt zsákkal, beszálló cipőben mászva azon az alig 5méteres utolsó szakaszon..
Kisebb séta még a lemenő nappal, a közeli földnyelvet áthidaló függőhídhoz, ami csak akkor lehet nagyobb élmény, ha ringó vonala alatt a hullámok csapdosnak 30 méterrel alattunk. Most aszály van, így a mászók kerítették hatalmukba ez a kis területet és bár már lassan sötétedik, tolják még keményen.

Séta az állomásig, ott egy jól megérdemelt vacsora, hisz izzadtunk rendesen, aztán már csak a hosszas (3 órás) vonatút hazafelé.

Itt ilyen egy remek nap.

Összes képet lásd innentől.
Filmek: látkép és Shino san mászik

És (mégis) mozog a föld...

Bíztam benne, nem fog bekövetkezni. De elkezdődött..

Hajnali 4:20, mikor is az ember éppen legszebb álmát alussza, már a kórság sem kínozza annyira. De a boldogság nem tarthat örökké.

Arra ébredek, hogy "ég-szakadás-föld-indulás".. a "nagy-koppanás" azért elmarad szerencsére. Mindenesetre a föld mozog. Az ablaküveg - az az egy szál szimpla üveg, amitől nem tudom hogyan nem fogok megfagyni télen - zörög, engem mintha meg egy gyufás skatulyában

ráznának.. Óóó, ugye ez nem az, amire gondolok?! De. Csak két másodpercig tart, de kellően váratlanul ér. A szemem azonnal kipattan - lehet ez kéne minden reggel, mikor fel kéne kelni és nem akaródzik.. :)

Most akkor mi is van?! Vajon annyiban marad, vagy lesz folytatás is?!

Furcsa, elalvás előtt épp arra gondoltam, hogy ha az előírásnak megfelelően egy menetkész, némi elemózsiával, vízzel, meleg ruhával és elemlámpával összekészített hátizsákot kéne az ágy mellett tartanom - már ami az ajtón kötelezően tartandó "katasztrófa esetére" ismertetőt illeti -, akkor ennyi erővel utcai ruhában is alhatnék minden éjjel, hisz sosem lehet tudni, mikor jön el a vég..

Nos következő kör hálaég nem volt, de be kell ismerjem: ezek után visszaaludni nem volt könnyű. Határozott émelygést éreztem - lévén vízszintesben értek ezek az erők, a gyomrom megmozdult erre-arra - és hát a lumbágóm sem örült neki.

Ma megtudtam, nemcsak álmodtam, mások is érezték, és volt egy rengés a Richter-skála szerinti 5,3-as erősségben. De - bár nekem szenzáció számba ment, mivel én ezzel most vesztettem el a "szüzességem" - a helyiek (vagy ha úgy tetszik agyakorlottabbak) szerint ez semmiség, Japánban mindennap megesik egy ekkora valahol. Majd hozzászokom..

Hát, ez legyen tényleg a legnagyobb bajom itt. De hogy valami szépet is mondjak/mutassak ma, kaptok egy újabb képet az itteni ősz szépségéről. :)

Mitake hiking

Egyelőre most csak a képek, aztán majd fűzök hozzá némi kommentárt is igérem.

Addig is gyönyörködjetek az őszi japán vidéki táj szépségében.

Én meg igyekszem felgyógyulni lumbágómból..

Fujiyama

Több napos esőzés és hideg után végre újra jött a napsütéses, meleg idő tegnap.

Olyannyira, hogy mikor reggel felébredtem és kinéztem az ablakon, nem is hittem először a szememnek: teljesen tiszta, gyönyörű kék ég! Annyira meglepő volt, hogy muszáj volt a hőmérsékletet is ellenőrizni, valóban 20°C felett járunk-e megint. És tényleg!

Ám a történet itt nem ér véget, hiszen abban még semmi különös nincsen, hogy jó az idő és meleg van. (Oké, oké, tudom otthon örültök, ha 15°C felé keveredik a nap. Hát, ez van.)

A vonatból álmatagon bámulva kifelé - még mindig benne vagyunk az intenzív workshopban, de erről majd később -, egyszer csak ott volt. Annyira meglepett, el sem hittem: ez tényleg az?! Ott állt a távolban, teljes hófedte pompájában, hihetetlen kontrasztban fehérsége és a vakító kék ég! Igen, a Fujiyama! Elkezdtem valóban gondolkodni, azt látom-e tényleg, amit gondolok, nem-e valami emberalkotta, mesterséges monstrum a távolban. Meredek élét mintha vonalzóval rajzolták volna oda, egy színpadi előadás hátteréül. Nem is csoda, hogy MINDEN hagyományos ábrázoláson ott van a háttérben. Egyszerűen: uralkodik.

Legnagyobb sajnálatomra nem volt nálam a fényképezőgépem, csak a telefonomat tudtam használni. De most már tudom: ha ennyire tiszta idő van, akkor indul a vadászat, feltétlen. Addig is, érjétek be ezzel. Aki megtalálja Őfelségét a képen, jutalmat kap.