A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mászás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: mászás. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. május 15., szombat

Hourai - Istenek lakhelye, mászók paradicsoma

A Márciusi utazás sorozatot bár még nem fejeztem be tudom, a május eleji mászótúra beszámolóját muszáj megosztani mindenekelőtt.

Péntek esti indulás - külön kérésemre, hiszen Nakamura san és Yoshi eredetileg már csütörtökön akartak elindulni, na persze azért ezt idővel meg is kaptam rendesen, hogy hozzám igazították a programot :) -, dacolva az Arany Hét okozta rettenettel, ami a Tomei Expressway-t ilyen alkalmakkor jellemzi: 15-20-40-50 kilométeres torlódások. Nem is csoda, hogy csak hajnali egy órakor érkeztünk meg.

Hourai Nagoya-tól nem messzire, Tokyo-tól kb
300 km-re nyugatra fekszik. Egy Nemzeti Park része, ahova a mászókon kívül a túrázók is előszeretettel járnak, hiszen a természet gyönyörű, a tömérdek szikla - szerintem tizedén ha lehet mászni, jobbára ugyanis szent helyek - persze itt-ott barlangokat, zugokat alkot, amik a kiépített létrák segítségével bárki által bejárhatók.

A kemping a Hourai-ko (Hourai-tó) mellett fekszik, igen nyugodt közegben, mindentől távol. Az egyetlen zavaró "zaj" a tulaj hobbi-baromiudvar kakasának menetrend szerinti hajnal négykori ébresztője lehet. De ez nem ront sokat azon a helyzeten, hogy egyébként is érdemes 5 óra körül ébredni és azon nyomban el is indulni. A mászók számára fenntartott parkolóhelyek száma korlátos, és ha nem sikerül időben odaérni, az egyébként is másfél órás hegymenet beszálláshoz még hozzájön legalább egy húsz perces kényszer aszfalt-menet. Persze ha már a parkolóban vagyunk, alhatunk majd egy órácskát, még akkor is, ha elsők akarunk lenni az Early Morning szektornál és szeretnénk bemelegíteni az egyetlen 5.1
0b-n (VII-). Aztán már csak felfelé van 5.11a-tól (VII+).

A kőzet helyenként szinte hófehér, vulkáni tufa. Eszementen jó. Igaz nehezen On Sight-olható, hiszen a fehér kövön nem ötlenek szembe a zianyomok. Ami annak is köszönhető, hogy a helyiek komolyan veszik a mindennapos kőtakarítást maguk után. Már csak azért is, mert ha nem tennék, hamarosan letiltanák valószínűleg a mászást. Közteseket sem lehet éjszakára a falban hagyni, ugyanis a kőhöz verődő fém hangja zavarja az itt lakozó Isteneket. És ezt itt mindenki tiszteletben tartja.

A tizennyolc szektorból kettőhöz volt szerencsém ez alatt a négy nap alatt. Mindenképpen maradt még mit mászni. :)
Természetesen a túra megkoronázását jelentette a hazaúton megejtett, egyik service area éttermében elfogyasztott angolna vacsora.
Kalauz a Kitayama Makoto által szerkesztett Japán Mászóhelyei sorozat 4. kötetében. Sajnos kizárólag japánul, érdemes helyiekhez vagy a nyelvet beszélni-olvasni tudókhoz csatlakozni.

Képek itt.
Bízom benne Levente elboldogul a POI-kal amiket küldtem neki, így már a megközelítés sem jelenthet akadályt. Mindenkinek szeretettel ajánlom!

2010. január 8., péntek

Karácsonyi mászás

Kicsit megkésve, de némi számadás következik a téli szünidőről.

Karácsonyt megelőző napon volt szerencsém mászóbarátaimhoz csatlakozni egy újabb kalandra. Szokásos hajnali kelés és indulás.
Most északnak vettük az irányt. Cél: Saitama prefektúra, a Chichibu várostól nem messzi Shibasaki. Jó előre beharangozták: hideg lesz.
Csak ment az autó fel, felfelé a hegyekbe... Az út menti kis települések parkoló autóit dér lepte. Mire számíthattam ezek fényében?!

Egy erdei útról letérő kis ösvény visz a völgybe, mely a köveket rejti. Nem elég, hogy hideg van, de még sötét is lesz, zug, ahová alig ér el a napfény. Ettől függetlenül bíztató volt a tény: mészkövet foghatok. Az otthon jól megszokott formák, peremek.

"Bemelegítő" mászás címén a második méter környékén már nem éreztek semmit kezeim. Csontig ható volt a hideg. Persze azonnal eszembe jutott Andris barátom anekdotája
hajdani téli oszolyi mászásaikról: mikor már nem tudja az ember fog-e valamit egyáltalán, csak elhiszi, mert ezt látja, akkor döbben rá létezésének valóságára. Na hát igen. Majd aztán percek telnek el, mire visszaér az élet az ujjhegyekbe is. Kétségtelen, utána már egyáltalán nem fázik.

Egy óra elteltével azért beszűrődött némi napsugár, igyekeztünk is kiélvezni amennyire csak lehet. Mindenki kitett magáért, nemhiába a japán szamuráj-virtus, volt küzdelem keményen az utakért. :) Engem is felvillanyozott az európában megszokott formák jelenléte. Jōgasaki-val ellentétben ide biztosan tavasszal jövünk legközelebb.

És a nap zárásaként nem maradhatott el a vacsora, útban hazafelé. Egy kínai étteremre esett a választás, a maga szokásos, kis-piszkos légkörével. De az ételben nem kellett csalódni, hozta a formát. Nem is maradt el a másnapi diéta...

Képek itt, film meg emitt.

2009. december 13., vasárnap

Izukōgen - egy remek nap

Elérkezett végre az idő, a várva várt pillanat, és szombati órám az egyetemen már nem lévén, lehetőség nyílt végre, hogy csatlakozhassam japán mászóbarátaimhoz egy valódi japán sziklamászó túrára. :)
Szombat hajnali 4:40-es kelés: nem is tudom, mikor keltem utoljára ilyen korán egy mászás érdekében. Ez ráadásul nem is olyan egyszerű, főleg hogy előző éjjel hajnal egykor értem haza, egy jó kis koreai vacsora után. Olykor muszáj áldozatokat hozni.. 6:1
0-kor találkozó, ami nem megy simán, de kevés késéssel és némi félreértéssel összejön és végre elindulunk.

A cél: Izukōgen. Egy kis helyismertetés következik, segítségül hívva a Lonely Planet útikönyvsorozatot.
Izukōgen az Izu-félsziget Dél-Keleti partján található, közel az Izu-Shotō-hoz. "A szubtrópusi Izu-Shotō-t (ismeretes angol nevén Izu Seven Islands - Izu Hét-szigetek) voltaképpen az Izu-félszigettől jóval beljebb, a Csendes-óceánba nyúló, lesüllyedt vulkanikus hegylánc kiemelkedő csúcsai alkotják. A XX. század elejéig a szigetcsoport világ végi büntetőtelep volt száműzötteknek; ma Tokyo lakosainak kedvenc ünnepnapi kirándulóhelye. A látogatók tömege úszik, könnyűbúvárkodik, fejeseket ugrik, horgászik, delfint bámul, biciklizik, és szabadtéri onsen-ekben (fürdő) áztatja tagjait."

Nos, hát rossz helyre nem mehetünk, ha ilyesmik vannak a közelben.
Bár az utazás hosszadalmas, még autóval is, hisz itt a megengedett maximális sebesség még az autópályán is csak 1
00 km/h. Matricát venni nem kell, az autóban a szélvédő mögött egy kütyü leadja a jeleket a kapuknál lévő érzékelőknek, majd automatikusan leemelik a kirótt költséget a bankszámláról. Egyszerű, mint a pofon és nem fordulhat elő, hogy pl a rendszámot a benzinkúton elírják, aztán meg jönnek a fizetési felszólítások odahaza a postán..
Ráadásul közeledünk a Fuji san-hoz, így hamar feltűnik a kora reggeli láthatáron, hófedte pompájával lenyűgüzve újra és újra és újra, minden kanyar után. Az az érzésem kezd lenni, Őt nem lehet megszokni, Vele nem lehet betelni.

Lassan megérkezünk, gyors pakolás, irány a part és a beszállóhely. Már előre kíváncsi vagyok, hisz tudom: be kell ereszkedjünk majd a falakhoz. Hírhedt a hely, tavaly sajnos csúnya, halálos kimenetelű baleset történt, valaki szólóban próbált ha jól értettem visszamászni. Ezután a fix köteleket is kivették, mindenki használja a sajátját, saját felelősségére.
Ám az ügy nem bizonyul bonyolultnak, pusztán egy kis odafigyelés kérdése az egész. Ellenben a látkép (film), ami fogad, elképesztő! 2
0-25 méter magas andezit falak, melyeket a szél fútt formáira, a földön kisebb nagyobb tömbök, hullámok verdesik őket, az óceán morajlik állandóan, beljebb egy bazaltorgona-sziget, távolban pedig az Izu-szigetek közelebbikei vesznek a párába.. Mindehhez a beígértnél is talán melegebb napsütés, legalább 25 fok Celsius van!!! Hihetetlen, majd december közepe és pólóban mászás van, meg napozás a köveken.

A fal formái igen változatosak: alul jellegzetes andezit hullámok, amiket itt a szél vájt, alul a hullámok alakították, fentebb pedig tükörsima táblák, itt-ott egy-egy repedéssel, töréssel. Ám számomra a mászás - így elsőre főként - sikerélményt nem hoz. Déli falak, hőség, izzadó tenyér, a levegő tiszta pára, így a kő is szinte izzad, egy fogáson időzni egyáltalán nem lehet, két másodperc után azonnal lepattantam róla, ráadásul előző nap még esett, sok helyen konkrétan folyik még a víz a táblákon, a repedésekből. Így hát minden tudásom ellenére vért izzadok 1
0b-kben és 10c-kben toperope! Ám a végső kegyelemdöfés délutánra marad. Egy újabb 10c-ben toperope (előlremászást az első út után feladtam, miután hullottam a nyirkos kőről) az út felénél már fel kell adjam. Nemcsak hogy az áthajló, nagypikkelyes (elég nagyfalas, gránitszerű) rész után bejön egy számomra foghatatlan oldalsó nyitott él, amivel ki kéne szállni egy kis tető alól, de itt aztán már végképp nem bírom tartani tovább a követ: hiába az árnyék, nemcsakhogy vizes a fal, de SÓS is!!! Mállok le róla..

Mondják, igen ez nem a legjobb szezon most itt.. Majd január, februárban.. Na persze. Hogy fogok én erre ráedzen?! Ha lehet ilyenre egyáltalán?! Majd vizes kézzel mászom ezentúl a gym-ben is, hátha bejön. :) És akkor mi lesz Thaiföldön?! Ott még melegebb lesz.. Ó, mami.. Persze a többieket ez csöppet sem zavarja, másznak szó nélkül. Shino san is hozza formáját, könnyedén megmászik egy-két 12a (film), 12b-t, úgy tűnik el sem fárad, le sem durran, nem is erőlködik. Ez az ember irdatlan, mire képes!!!

Sebaj, a nap élvezetes, csupa jó érzés tölt el. Már csak a "felmenet" van a nap végén, ami újabb hányattatás a megpakolt zsákkal, beszálló cipőben mászva azon az alig 5méteres utolsó szakaszon..
Kisebb séta még a lemenő nappal, a közeli földnyelvet áthidaló függőhídhoz, ami csak akkor lehet nagyobb élmény, ha ringó vonala alatt a hullámok csapdosnak 3
0 méterrel alattunk. Most aszály van, így a mászók kerítették hatalmukba ez a kis területet és bár már lassan sötétedik, tolják még keményen.

Séta az állomásig, ott egy jól megérdemelt vacsora, hisz izzadtunk rendesen, aztán már csak a hosszas (3 órás) vonatút hazafelé.

Itt ilyen egy remek nap.


Összes képet lásd innentől.
Filmek: látkép és Shino san mászik


2009. november 6., péntek

Közkívánatra - ráadás

No csak egy kis mellékes, így mászás után. Ma be lettem mutatva (macska meg fel van mászva a fára és a farka le van lógva, persze..) Naito san-nak, aki az egész Pump hálózat tulajdonosa. Szemmel láthatólag nagyon boldog, hogy egy gaijin lány látogatja a tulajdonát és mint megjegyezte, látja gyakran jövök. Na és hát ő ettől teljesen meg van hatódva.. Elmesélte, már járt Ziller-billerben és nagyon tetszett neki, nyáron megint készül Ejrópába. És hát mondtam neki, ha arra jár, nagyon szívesen elkalauzoljuk. És ettől még boldogabb volt.
Na és csak gyorsan még egy kép, amit futva csináltam az előtér melletti shop egy részletéről. Egész pontosan a mászófilm kínálat egy részéről és a mászócipő kínálat egy negyedéről.. Na jóccakát!

2009. november 5., csütörtök

Közkívánatra

Elérkezett az idő, hogy beszámoljak mászós lehetőségeimről és eddigi kalandjaimról Tokyō-ban. :)
Már otthon jó előre kutatásokat végeztünk a témában, vajon mik is lesznek a lehetőségek. Kétség nem fért hozzá: lehetőségek lesznek, szép számmal.
Szinte azonnal sikerült megtalálni ezt a tokyō-i hálózatot. Hmm, jónak ígérkezett, már első látásra is. Két hely elölmászásra (az egyik világversenyek rendezésére is alkalmas) és két hely csak boulder. Ezek után nem is nagyon törtem magam, hogy más helyeket találjak. Persze mint azóta kiderült, kb havonta nyílik egy-egy új hely..
A térképen való beazonosítás után, persze miután már itt voltam, kiderült, az egyik elölmászós hely szinte útba esik a koli és az egyetem között. No, nekem sem kellett több. Rábeszélve Bencét, hogy csatlakozzon, egyik kellemes szombat délután nekivágtunk.
Ez sem indult könnyen, mint itt semmi sem. Előbb regisztráltunk ¥2000-nel (kb 4000 FT), majd ezután jött a belépődíj. (Bocs, hogy ilyen anyagiaskodásba bocsátkozom, csak szeretném, ha mindent átfogó viszonyítási alapotok lenne. Hozzáteszem, a forintra történő átváltás csak elméleti segítség, ugyanis mindenben igaz az, hogy az itteni árak vásárló-értéke számszerileg megegyezik az otthoni forintban megadottakkal. Azaz: ez a ¥2000 olyan, mintha otthon 2000 Ft-ot fizettem volna egy örökös klubtagságért..) A belépődíj igen praktikusan sávokba osztott aszerint, hogy
(a) felnőtt/egyetemista/középiskolás/kisiskolás a delikvens (ebben a sorrendben nyilván csökken az ár) ill.
(b) hétvégén egész napra/hétközben napközben/este fél 7 után/este 9 után szándékozunk-e mászni (itt is a csökkenő értéksorrend szerint felsorolva). Láthatjátok, egész logikus. Üzenem az otthoni üzemeltetőknek eme rendszer megfontolásának szükségességét! Természetesen bérletek is kaphatóak: 11 alkalmas korlátlan (10 áráért), havi - bankszámláról történő rendszeres utalással (sic!) -, féléves és éves. Utóbbi három abban a változatban is, mikor a hálózat összes terme szabadon használható (megjegyzem mindezt kb max 15%-os felárért..).. no comment.. :)
Ezután meg kellett tekintsünk egy kb 15perces rövid filmet, amit a helyi alkalmazottak állítottak össze, a teremhasználat biztonságtechnikájáról. Mivel először voltunk ott, beülő/cipő/zia bérlése ingyenesen biztosított volt. Kötelet sajnos bérelni nem lehet.
Az is kiderült ám, bár ez egy elölmászós hely, fenn a galérián van egy kb BoulderKlubnyi boulder hely is. Wow! Ezentúl ha csak boulderezni szeretnék mégis, nem kell kétfelé járjak. Kiváló!
Bele is csaptunk a sűrűjébe. Mivel nem volt saját kötelünk, toperope-ozni voltunk kénytelenek. De nem sokáig. Némi makrancos (cicás) kötéllel való vesződés közben ott termett egy helyi hölgy és felajánlotta szíves segítségét. Szó szót követett, összeismerkedtünk, lényeg a lényeg, azóta is velük mászom, lévén most sincs saját kötelem még. Igen kedvesek, segítőkészek, minden barátuknak azóta már bemutattak, akik mind szívesen biztosítanak, ha épp kell. Csak úgy röptében: Shino san mint kiderült 55 éves, kb 150 cm, szerintem nincs 45 kg, futkos a Tsunami nevű falon a (IX+)-okban. Idősebb nénik, komolyan, nem túlzok, a maguk max 140 cm-es magasságukkal és min 55 évükkel a (VIII)-asokban.. Hát igen, van még hová fejlődjünk. Fujie san-nal mászom leginkább (aki kitalálja Fujie san hány éves, jutalmat kap és ezután eredményt is hirdetek az eddigi találós kérdések megfejtésében). De biztosított már Japán négyszeres jégmászónője is, bibibííííííí! :D
Sajnos sziklára még nem sikerült kijutnom velük, szombatonként ui órám van az egyetemen, és ugye első a kötelesség. De vannak olyan kedvesek, hogy legközelebb vasárnapra szervezik a túrát, hogy tudjak csatlakozni. Már alig várom, hogy mondjuk Thaiföldre mehessek velük, itt csak ez van Arco helyett.. Na jó, nem húzom senki idegzetét tovább, megyek és mászom inkább!
Ja és azt majd elfelejtettem: vannak ám igen ösztönző üzenetek az öltözői galéria tartózkodójában elhelyezve..
(Azért, megvallom őszintén: hiányzik néha Tardos, Geri, Gesztes és a többiek, Kotecnik-ről nem is beszélve. De talán jut még azokra is bőven idő ebben az életben!)