Iromány

Szóval, mivel nagyon ráérek - láthatjátok, két bejegyzés egy napon -, ezért írtam egy szösszenetet ide is.

Vigyázat! Kizárólag elvetemült, építészet iránt érdeklődőknek!

Nikkō és természeti környezete

Már régóta készültem erre az utazásra, mostanra sikeredett. Nem bántam meg, mert tudtam: így a nyár kitolódásával, a Tōkyō-ban még nem élvezhető kōyō (őszi színek) itt már javában tombol majd.

Így is lett, hiszen a Tōkyō-tól kb 140 km-re lévő, Tochigi prefektúra fővárosában általában 4-5°C-kal hidegebb van, mint a metropoliszban. Japán talán egyik legkedveltebb turista célpontja, mind az itteniek, mind a külföldiek számára. Nemcsak történeti múltja és számtalan kultikus helye miatt, de a túrázóknak is rengeteg lehetőséget tartogat. A Rinnō-ji templomot 766-ban, a Chūzenji templomot pedig 784-ben alapították. Az akkori kicsiny település ezek köré szerveződött. A Tōshō-gū szentély, mely Tokugawa Ieyasu sógun mauzóleumát rejti, 1617-ben készült el és ekkortól kerül igazán a hely a látogatók figyelmének központjába már az Edo korban (1603-1868).

Területe alapján - 1450 km2 - a harmadik legnagyobb vidéki város Japánban, Takayama és Hamamatsu után. A környező hegyvidék és számos vízesése miatt Japán egyik igen fontos vizienergia forrása. Bár a környék hegyeit már Shōdō Shōnin szerzetes szentté nyilvánítja - akinek a nevéhez fűződik a Rinnō-ji templom alapítása - csak a Meiji periódus kezdetén (1868-1912) kerül Nikkō Világörökség helyszíneinek környéke védettség alá, és majd csak 1934-ben jön létre hivatalosan a Nikkō Nemzeti Park.

Képes beszámoló itt.

Tori no ichi avagy a kakas napja

A legelső vásárokat az Edo-kori külvárosban, Hanamatamura-ban tartották (a mai Tokyo Adachi-ku Otori szentély-nél). Eredeti formája a parasztok hálaadó aratási fesztiválja. Ezen a napon az Ujiko (a helyi istenség védelme alatt állóak) egy kakast ajánlottak fel Hanamata Washidaimyojin-nak, majd a leghíresebb templomhoz, a Senso-ji-hoz mentek Asakusa-ba és szabadon engedték az összegyűjtött kakasokat a templom előtt.

Szamurájok és városi polgárok járultak minden év végén az Otori szentély főkapuja elé, gyülekeztek előtte az utcán. Ám 1776-ban a kormányzat gyülekezési tilalmat hozott törvénybe arra a helyre vonatkozólag. Így a virágzó ünnep lassanként Hanamatamura-tól a szintén Asakusa-beli Chokoku-ji Tori no Ichi-jébe költözött. 酉の市 (tori no ichi), azaz Madár Nap, ahol a 酉 (tori) kanji jelentése például nyugat, madár, a kínai zódiákus tizedik jele illetve bor; az 市 (ichi, ejtsd: icsi) kanji pedig vásár-t vagy város-t jelöl.

Ma a Tori no ichi híres évenkénti ünnep, mely novemberben kerül megrendezésre a kínai naptár szerinti kakas napján, minden tizenkettedik napon. Tehát általában kétszer kerül rá sor és természetesen az első a legfontosabb. Azt mondják, ha a kakas napja háromszor jön el, arra az évre tűzveszedelem vár (megjegyzem a tavalyi ilyen év volt, tűzről nem tudok).

Vásári jellegzetességek. A legfontosabb a kumade, ami egy gazdagon díszített bambuszgereblye, a boldogság és jószerencse begyűjtője. Fontos: ha valóban el akarjuk érni a kívánt hatást, évente nagyobbra kell cseréljük a már meglévőnket!
Hagyományos fesztiválételek a kashiranoimo -kb "csodakrumpli"-, a koganemochi -aprópénz (alakú) rizssütemény-, mely utóbbit sajnos már nem készítik. No és persze manapság nem maradhat el a yakisoba, vagy az oden, mint a legalapvetőbb téli eledel, és a rengeteg pálcikára tüzdelt tengeri finomság.
Bővebben az esemény történetéről angolul itt olvashattok.

Nos bár a mi esténk nem a hagyományos Asakusa-ban telt, hanem Shinjuku-ban, kellően emlékezetes marad. A vásári élmények után az idő a reggeli első vonatig főként Shinjuku Aranyutcájának egyik bárjában illetve az itteni Cat Cafe-ban töltődött. Utóbbiról kicsit bővebben érdekességképpen. A hajnal fél hatig nyitva tartó szórakoztató egység fő látványosságai természetesen a macskák. A különféle egzotikus fajtájú cicákat csak kézbe nem vehetjük, ellenben bármi mást csinálhatunk velük: simogathatjuk őket - már ha hagyják magukat ugye -, játszhatunk velük, fotózhatjuk őket - vaku nélkül persze -, etethetjük őket. Természetesen a hely lévén kávézó, alkoholmentes italokat is árusítanak, illetve rendes japán egységhez méltóan képregényeket is olvashatunk. A nyitvatartási időt és az árát tekintve (első óra ¥900, majd minden megkezdett negyedóra további ¥200) pedig azt gondolom, a legolcsóbb tokyo-i éjjeli szállás az internetkávézók mellett. Ezen elmélet pedig igazolva is látszódott, hiszen két leányzó ott szundikált az egyik sarokfotelban. Meg kell hagyni, nagyon tiszta a hely, semmi cicapisiszag, a macsekok pedig ápoltak és gyönyörűek. Arra gondoltam, én ezt a bizniszt exportálnám otthonra!

Képes beszámoló itt.

Kéretik viselkedni

Nos igen-igen, aki ismer, tudja: van valami, amit különösképp nem állhatok. Ez pedig, kérem tisztelettel, a dohányzás. Liftben, étteremben, utcán, nyilvános helyen, a buszra várva... Sehol sem. Tessék hazamenni, bezárkózni a WC-be, majd ottan, kényelmesen, saját füstbe burkolózva, szépen csendben fuldokolni. Én, köszönöm szépen, de nem kérek belőle!

Prágában nem könnyű olyan éttermet találni, még magasabb (ár)kategóriában sem, ahol ne kellene az ebédem elfogyasztása közben más bűzét szagoljam. Londonban, majd egy hét után vettem észre meglepetten - mikoris egy ellentétes meglepetésszerű történés adódott -, hogy jé, itt nem pöfékel az orrom elé az előttem haladó az utcán...!

Nos itt Tokyo-ban sajnos nem ennyire fekete-fehér a kérdés. Középületekben persze szigorú rend uralkodik, kijelölt dohányzó helyekkel, amelyek - számomra tagadhatatlanul pozitívan - nem túl számosak. Gyanítom, ez az évszázadokon át beléjük ívódott tűztől való rettegés eredménye. Én mindenesetre támogatom. Az utcán már annyira nem egyértelmű a helyzet. Vannak itt is galád ellenszegülők, akik - gyanítom - felbuzdulva és kihasználva eme hanyatló korszak minden előnyét, hanyagul el-elszívnak egy-egy szálat menet közben. Hangsúlyozom: ellenszegülve, hiszen - mint azt Japánban már megszokhattuk - itt mindig mindenre külön felhívják a kedves nézőközönség figyelmét...

Márpedig ezen mellékelt intelmek az aszfaltra vannak róva...

Kanazawa - egy megkésett bejegyzés

Nos igen, ez a bejegyzés sokáig halasztódott, de eljött az idő.
December 26-án éjjel 11 órakor buszra szálltunk Satoko-val és elindultunk Kanazawa felé. Bevállaltuk, mint utólag kiderült, keményen ezt a túrát, így december végén. Nemcsak a látnivalók, de a hideg és az éjszakai busz is életre szóló emléket hagyott bennem.

Amit Kanazawa-ról röviden tudni érdemes.
Közép-Honshū északi felén helyezkedik el, a Japán-tenger partján,közel a Noto-félszigethez, Ishikawa prefektúra székhelye. Eme prefektúra az egykori Kaga és Noto hűbérbirtokok összevonásával létesült. Kaga egykori fővárosa, a Maeda-klán székvárosa volt. A 15. században Kanazawa egy autonóm buddhista fejedelemség fennhatósága alatt állt. A várost 1583-ban foglalta el Maeda Toshiie, a hatalmas Maeda-klán feje, s ezzel új virágkor vette kezdetét. A bőséges rizstermésnek köszönhetően Kaga 300 éven át Japán egyik leggazdagabb régiója volt. A rizsből származó vagyon lehetővé tette a Maeda-knak, hogy támogassák a kultúrát és a művészeteket (lakktárgyak, Ōhi-kerámia, Kutani-porcelán, Kaga-yūzen selyemfestés, aranylemez díszítések), s ez az örökség máig kiemelt rangotbiztosít Kanazawa-nak, Japán egyik kultúrális központjának. A város szerencsésen megúszta a második világháborús bombázásokat, így történelmi emlékei épségben fennmaradtak.
Az eredetileg 1580-ban épült Kanazawa-jō (várkastély, mely a Saigawa és Asanogawa folyók közti alig 2 km széles földsávon épült fel) a Maeda-klán 14 nemzedékének otthona volt. Sajnos az eredeti épület teljesen elpusztult, csak(!) az 1788-ban újjáépített, elegáns Ishikawa-mon kapu segítségével alkothatunk képet nagyszerűségéről. A kapu a Kenroku-en -t, a kastélykerttől elválasztó vizesárok mellett emelkedik. A várkastélyt 2001-ben újjáépítették, az eredeti favázas technika felhasználásával. (Be kell vallanom, ennek megtekintése már nem fért bele a programba.)
(Japán, a Lonely Planet útikönyvsorozata alapján, Park Könyvkiadó)
Időjárása változékony, mivel Japán északi partján helyezkedik el, a sziget belsejében lévő hegyek (főként a Japán Alpok) minden csapadékot megfognak, ami itt esik le nagyrészt. A helyiek mondása így tartja: "Még ha az ebédedet otthon is hagyod, az esernyődet ne feledd!" Éves átlaghőmérséklete 14,3 °C (maximum 35,5 °C, minimum -2,8 °C), átlagos páratartalom 73%, az esős napok száma 178,1.

Első utunk a 21. Század Kortárs Művészeti Múzeumába vezetett, mely a tokyo-i SANAA (Sejima Kazuyo és Nishizawa Ryue páros alkotta építésziroda) 2004-ben elkészült munkája, a kortárs építészet egy igen jelentős darabja. Az állandó kiállításokon kívül (többek között a múzeum ikonja, Leandro Erlich medencéje) éppen a fő látványosság a dán/izlandi származású Olafur Eliasson érzékekre ható fény performanszai voltak. Na és persze nem hagyhattuk ki a színes csodakerékpárokat sem...
A nap hátralévő részében még egy esti gyors (majd megfagytunk) sétára futotta a Higashi Chayagai-ban ("Keleti teaház" utca, azaz geisha-negyed). A városrész a 19. század elején keletkezett, fából épült házairól ismeretes. Itt szeretném megjegyezni: a geisha a tánc, a zene, az irodalom, a művészetek és a teaszertartás kitűnő ismerője, azaz a szórakoztatás mestere, a közhiedelemmel ellentétben szexuális szolgáltatást nem nyújt. Szigorú, zárt közösségben "fejlődnek" és élik életüket, kezdetben kényszerből, ma már szabad akaratukból választva ezt az életformát. Bővebben itt.

Szállásunk a Tsukamoto Yoshiharu professzor vezetésével egy workshop keretében felújított Machiya-ban volt. Mikor elfoglaltuk a helyünket, kellőképpen megrémültünk. A hagyományos japán házakhoz hűen odabenn hidegebb volt, mint kinn. Faszerkezet, csak shōji, azaz papírfalak. Összenéztünk, mi valóban itt akarunk eltölteni két éjszakát?! Választás nem volt, szerencsére hoztunk elektromos pokrócot, volt kotatsu (fűthető asztalka) , és hát ettől olcsóbb szállást keresve sem találhattunk volna. Meg kell hagyni, a felújítás igen jól sikerült, minden elem történtei formájához hű maradt és valóban egy igazi japán házban érezhettem magam.

Másnap délelőtt a Seisonkaku-villa meglátogatása volt soron (erről sajnos nincsenek képeim, nem lehetett fotózni.) A parkban található villát egy Maeda uraság építtette özvegy édesanyjának 1863-ban. Eredeti belsők, bútorok, személyes tárgyakm ruházat, gyűjtemények, szenzációs. Csak meleg zoknit ne felejtsen el vinni az ember így télvíz idején, különben lefagy az ember lába cipő nélkül. Akit részleteiben érdekel a hely, bővebb információt talál angolul a hivatalos weblapon.
Az Ishikawa-i Prefekturális Művészeti Múzeum tárháza a fentebb már említett összes képzőművészeti ágnak, több mint 20 helyi kézművességet mutat be. Az itt kiállított művészek alkotásai meg is vásárolhatóak. A múzeum hivatalos honlapja itt.

A délutáni program első fele a Teramachi-negyedben telt. Ez a városrész valamikor az első védelmi vonal része volt. Egymást érik itt a szentélyek és a szűk, hagyományos mellékutcák. Célunk elsősorban a Myōryūji, népszerű nevén Ninja-dera (Ninja templom) volt. Az 1643-ban befejezett szentély veszély esetén búvóhelyként szolgált - erről tanúskodik a sok rejtett lépcső, titkos ajtó, seppuku kamra, alagút és csapóajtó. A szentély népszerű neve az álcázás művészetével (ninjutsu) és annak gyakorlóira (ninja) utal, ám elsősorban vallási és stratégiai központ volt. Építészetileg komplex, trükkjei és csapdái ellenségek, illetve a sógunátus kémjeinek fogjul ejtésére, esetleges menekülésre szolgáltak. Az Edo periódusban Tokugawa sógunátus megtiltotta a három szintnél magassabb épületek építését. Kívülről nézve a templom kétszintesnek látszik, ám valójában négy szintet és összesen 7 belső réteget tartalmaz, 23 helyiséggel és 29 lépcsővel. Udvarán egy méretes kút található, mely a legenda szerint összeköttetésben áll a várkastéllyal. A vezetőnk szerint ezt még senki nem bizonyította, amit nem egészen értettem, hogyan lehetséges, hisz ott a kút, ott a vár, csak ki kéne próbálni. Képeim sajnos a belsőről ugyancsak nincsenek, ellenben a lábamat itt is fagyásveszély fenyegette.
Este még egy rövid látogatás a Nishi Chaya (Nyugati Teaház utca) negyedben, az ott berendezett Shiryokan Múzeumban és természetesen egy-egy hagyományos japán édességeket árusító boltba.

Utolsó napunk a Kenroku-en parkbeli sétával indult, mely útikönyvem és minden Kanazawa-t népszerűsítő kiadvány szerint is a leghíresebb látnivaló itt.
A három legszebbnek tartott japán kert egyike. A kenroku név ("hat az egyben") a Szung-kori Kína egyik híres kertjére utal, mely a tökéletesség hat tulajdonságával rendelkezett: nyugalom, tágasság, mesterséges eredet, régiség, sok víz és szép panoráma). A Kenroku-en eredetileg a várkastély külső kertjét alkotta, de a 17. század folyamán kibővítették. Végső kiterjedését a 19. század elejére érte el, és 1871-ben nyitották meg a nagyközönség előtt.
(Japán, a Lonely Planet útikönyvsorozata alapján, Park Könyvkiadó)
Valóban csodás még így télen is, szívesen jönnék el újra, mikor beborítják a virágzó fák meg a bíborszínű íriszek tavasszal.
Séta a szamurájnegyedben, mely főként az eredeti szerkezetű kerítéseiről ismert.

Délutánra buszjegyet foglaltunk egy vidéki kalandtúrára. A cél: Shirakawa-go, a Világörökség része.
A Takayama és Kanazawa között fekvő, isten háta mögötti régió megrázó, hegyvidéki tájairól és zsúptetős, A-vázrendszerű parasztházairól nevezetes. Ezek a rusztikus, elbűvölő gasshō-zukkuri (imára kulcsolt kéz) házak különleges helyet foglalnak el a japán emberek szívében, és mind hóval borítva, mind nyári napsütésben varázslatos látványt nyújtanak. A völgy legnagyobb településcsoportjai Shirakawa-gō (délen) és Gokayama (északon).
A 12. században a völgy elhagyatottsága és megközelíthetetlensége csábította ide a Taira-klán földönfutóit, akik megmenekültek a Genji-klán által 1185-ben rendezett, kegyetlen mészárlásból. A feudális időkben Shirakawa-go Hida többi részéhez hasonlóan a sógun közvetlen uralma alatt állt, Gokayama viszont a kagai régió puskaporgyártásának központjává lett.
Nagyot ugrunk az időben, egészen az 1960-as évekig: ekkortájt építették a gigantikus Miboro-gátat, melynek kedvéért több kisebb falut feláldoztak. A víz alá került településekről sok gassho-házat mentettek ki.
...
Hida ádáz telei, a hosszú fagyok és a szakadó hóesés nagy gondot jelentettek a vidék lakóinak a gázkonvektorok és terepjárók kora előtt.
A meredek tetősíkokról lecsúszik a hó, ami óriási tömegben esik ezen a vidéken december és április között, járhatatlanná téve a hegyi utakat. A gasshō szó japánul imára emelt kezet jelent - a tető formája ugyanis erre emlékeztet. A gasshō-házak szerkezetét gyakran gyakran cédrusfából faragott, zömök pillérek erősítik. A padlás eszményi helyet biztosított a selyemhernyó-tenyésztésnek.
A nagyobb épületeket gazdag, gyakran 30 főnél is népesebb családok lakták. A parasztok kunyhói alig voltak nagyobbak egy mai szerszámoskamránál.
(Japán, a Lonely Planet útikönyvsorozata alapján, Park Könyvkiadó)

Méltó befejezése lett ez utazásunknak.
Képek itt.
Film a 21. Századi Művészetek Múzeumbeli élményekről és néhány válogatott kaland itt.

Gyanús egyedek

"Hívd a 110-et, ha gyanús egyént észlelsz!" - mondja ez a kis egyenruhás, sárga egérke. Aki talán leginkább egy marslakóra hasonlít, de igazán a fene se tudja micsoda.

Ez azon plakátok egyike, mellyel a hatóságok minden bizonnyal a terrorizmus ellen próbálnak védekezni. Vélhetően az utcai, köztéri szeméttárolók hiánya is ennek a jól megfontolt stratégiának a része, pontosabban nem-része. Utóbbi mindenesetre elég kiborító tud lenni, mikor a kiérdemelt, megvásárolt, majd in-situ elfogyasztott üdítő, forró ital, netalán édesség csomagolásától szeretnék megszabadulni, de nem tudok. Magammal kell vigyem legalább az állomásig, ahol a fellelhető italautomata mellett természetesen mindig van egy, természetesen szelektív, italos-doboz hulladékgyűjtő. (Itt meg kell jegyezzük, Tokyo nagyon tiszta város, ami vélhetően ennek a kimunkáltságnak is köszönhető. Olyannyira, hogy mikor a vonaton már nincs hol kapaszkodni, csakis az ajtókeret felső pereme áll rendelkezésemre, nem fenyeget az a veszély, hogy legalább egy szem por is jut nekem. Alig várom, mikor jön el az az idő, mikor nekem kell Karácsony napján a labort kitakarítanom... :)

Visszatérve a kiürült palackhoz. Rosszabb esetben hazáig viszem, ami már csak azért is rosszabb, mert otthon - a kollégiumban - még véresebben komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést.

Lássuk csak: külön dobozba kerül a papír∕folyóirat∕tejesdoboz, ez utóbbi szigorúan és csakis kimosva, az e célra fenntartott és odakészített (nehogy elfelejtsük) ollóval szétvágva (ha valamelyik kóbor apáca ezt mégis elmulasztja, másnap mindenki kap a postaládájába egy udvarias levelet, miszerint legyünk szívesek az odakészítettet erre a célra használni), majd laposra hajtogatva. Következő tároló a kartondobozoknak, ugyancsak szétvágva, laposra hajtogatva. Jönnek a műanyagok: külön a PET palackok és természetesen külön az egyéb éghető/gyúlékony/tűzveszélyes (combustible) hulladékok. Ez utóbbi már csak azért is igen konfúz fogalom lehet az itteni emberek agyában, hiszen a fa is éghető, azt mégis máshová tesszük. Persze lehet, csak az angol fordítás rossz, a kanji-k világában nem vagyok még ilyen jártas. Ha már a fánál járunk, jöhetnek a szerves hulladékok: ételmaradék, kávé-, tea-zacc és az elmaradhatatlan, egyszer-használatos evőpálcikák mehetnek egy helyre. Fémhulladék, azaz italosdobozok illetve a népszerű, igen gyors energiát vagy vitaminforrást biztosító zselék (megvallom, én is rájuk szoktam) alu-fólia-szerű csomagolóanyaga - újabb rekesz. Törött üveget, szúró-, vágó- illetve egyéb hasonló ön- és közveszélyes tárgyakat kéretik gondosan becsomagolva egy már ki tudja hányadik gyűjtőben elhelyezni! (Szimplán csak kiürült üvegpalackkal még ma sem tudom mit kezdjek, persze azon kívül, hogy kéretik szépen elmosni előbb.) ... Remélem, már nagyon fáradtok... Megunt esernyőnket (már pedig ez az otthon talán szokatlan helyzet itt igen sűrűn bekövetkezhet, itt ugyanis ezekből is van "eldobható", vagy legalábbis váratlan helyzetekben bárhol igen olcsón megvásárolható, Az Átlátszó Műanyag Esernyő - amire otthon mindig vágytam, itt azonban akkora közhely, hogy már nem is érdekes), szóval megunt esernyőnket is legyünk szívesek anyagaira szétdarabolva külön eldobni. Ha esetleg megunt ruhatárunktól, számítógépünktől, TV-nktől, biciklinktől, bútorunktól vagy bármilyen méretes tárgytól szeretnénk megszabadulni, a megadott telefonszámon vagy weboldalon történt regisztráció után, és az igen részletes táblázatban kikeresett díj megfelelő számlaszámra történő befizetése mellett a helyi FKFV Rt. kiszáll és az általunk kívánt időpontban elszállítja azt. Huhhh... Remélem, nem hagytam ki semmit.

Mindez természetesen az egyetemen is így zajlik, első nap nem mulasztották el ugyanezt ott is részletesen elmagyarázni és megmutogatni. Szóval, a szelektív hulladékgyűjtés itt nem piskóta, és minden egyes alkalommal, mikor szeretnék megszabadulni valamitől, attól rettegek, valaki figyel, lesi minden mozdulatomat, vajon ez a tudatlan gaijin (külföldi) már megint mekkora bakit vét..

Minden bizonnyal, én is gyanús egyed vagyok.

Tokyo

Tokyo korábbi neve a történelem során Edo.

Edo fejlődése 1570-ben kezdődik, mikoris Tokugawa Ieyasu a Kanto regió daimyo-jává, azaz hűbérurává, majd 1603-ban shogun-ná, azaz katonai kormányzóvá lép elő. Az ő erőfeszítésének köszönhető, hogy az út- és csatornarendszer kiépítése, a városépítés kezdetét veszi.

Edo városszerkezeti tervezésének módszere egy hagyományos ideát követ, melynek neve Shijin-souou.

Eszerint a négy kardinális égtájhoz egy-egy ősi, kínai mítikus állat rendelhető: az északi hegyeké Genbu, a fekete harcos, a keleti

ré Suzaku, a vörös főnix, míg a nyugat felé vezető utat Byakko, a fehér tigris uralja. Az a földrajzi hely, mely az említett követelményeknek megfelel, ideális helyszínévé válik egy város alapítására. Az ősi Kyoto is ugyanezen elv alapján épült.

Edo esetében azonban, sajnálatos, de nem volt egyetlen nagy hegy sem északra. A leleményes japánok gondoltak egyet, és azt mondták: neve

zzük ki a Fuji-t, ami valójában dél-nyugatra van, Genbu-nak. Ezzel az É-D tengely 110°-os órajárással ellenkező irányú elforgatásával máris megoldották minden gondjukat, hiszen az egyébként északra levő Hirakawa folyó lett Seiryu, a keleti oldalon található Edo öböl Suzaku, és a Kyoto, azaz dél felé vezető Toukaidou út pedig Byakko.

Mi ebből a tanulság? ... Nos, inkább mindenki vonja le saját maga következtetését!