Az elmúlás szép.
Ezt már sokan, sok helyen, különféle kontextusban, tőlem sokkal kiválóbban megénekelték már. És az elmúlást valamiféle misztikus áhitat övezi itt Japánban. Hiszen a cseresznyevirág akkor a legszebb, mikor már deleje teljén éppen túllépve, elhaló szirmait tengerben hordja a szél.
Az elmúlás már csak azért is lehet szép, mert eközben valami más, valami új születését hordozza magában.
Ne szomorkodjunk tehát, hogy a cseresznyefák üdén zöldellnek immár - határozottan megrázó átélni, hogy alig egy hét leforgása alatt ezek a fák hogyan cserélik le rózsaszín habkoronájukat üde zöld lombbá. Annyi gyönyörűséges növény ontja bimbóit, csodás szín- és illatorgiát eredményezve, hogy ha nem is megyek az egyetemen kívül sehová, nem győzöm meg-megállni és előkapva a telefonomat, megörökíteni eme csodás, újonnan születendő lényeket.
És bár a sakuramochi (cseresznyevirág-mochi) még mindig kapható - erről még többet Judit tollából olvashattok -, ezzel is emlékeztetve a közelmúlt igen fontos történéseire, most leginkább ezekkel a virágcsodák-kal kedveskednék.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése