Shirai Seiichi és Ueno kouen

Városnéző kirándulásaink Satoko-val múlt hétvégén kifejezetten építészeti és kultúrális irányt vettek, méghozzá az '50-es évek végének csodáiba vetettük bele magunkat javarészt.

Első állomás, ugyanis lényegében útba esett, Shirai Seiichi egyik korai műve, a Zenshoji templom. 1958-ban épült, egyterű, igen egyszerű, visszafogott, vasbeton épület, családi tulajdonú magán templom, mely a több évszázados buddhista hagyományokkal büszkélkedő Tawaramachi városrészben található. A környék utcaszintjét a buddhista kellékeket árusító boltok uralják. Bár az épület a tradícionális japán templomépítészet összes lényegi elemét magán viseli - földtől elemelt tömeg lépcsős megközelítéssel, alacsony hajlásszögű nyeregtető, nagy kinyúlású eresz mely a körbefutó "terasz"-nak (mokoshi, majd a lakóházak esetében engava, azaz veranda, az oly jellemző kint és bent közti tér) nyújt védelmet, osztatlan belső tér, melynek hierarchiáját csak a padlószintbeli különbség érzékelteti, stb. -, mégis mai, egyben kortalan darab. Időtlenül rejtőzködik a szűk, bambuszokkal övezett bekötő közön át feltárulkozó telek mélyén, egy rejtelmes, számtalan apró szépséget, élményt nyújtó kertben. Még így télen is, mikor kopár a shidaresakura (szomorú cseresznye), de más növények színt visznek a komorságba, nem nehéz elképzelni, milyen csodás lehet ez a kép tavasszal, a cseresznye virágzás idején.
Bejutni sajnos nem lehet, talán egy professzori ajánlással esetleg elérhető lenne, azért a külső is számtalan kellemet tartogat. Legszembetűnőbb a körbefutó fekete korlát finom ívű ritka oszlopsora.

Egy utcasarokkal odébb található a környék legrégibb és legnagyobb buddhista temploma. Az 1657-es Edo-kori tűzvész után számos templomot áthelyeztek Asakusa-ba és környékére (mint például kirándulásunk tetthelye, Tawaramachi). Az új részt Shin-Teramachi-nak nevezték el, azaz Új Templom Város. Ezek egyike a Sensoji templom, mely 628-ban épült. Ma már csak beton változatát szemlélhetjük, ami méretei miatt így is lenyűgöz, pedig nyomába sem ér a Kyoto-i daraboknak.

Következő megálló a kultúrális negyed, számtalan múzeummal: ez az Ueno park. Ebben az egyik fő célirány a Le Corbusier által tervezett Nyugati Művészetek Múzeuma. 1958 márciusában kezdődött meg az építkezés, majd 1959 márciusában készült el, a három helyi tanítvány, Maekawa Kunio, Sakakura Junzo és Yoshizaka Takamasa közreműködésével. 2007-ben a Nemzeti Kultúrális Örökség részévé választják.
Az 1995-ös Nagy Hanshin/Awaji földrengés tanulságai alapján 1996-1998 között szerkezeti felújítást, megerősítést végeznek rajta, melynek része a szeizmikus mozgás elleni szigetelés beépítése. Lényegében az épületet "kivágják" a környezetéből és pontszerűen támaszkodó alapokra helyezik. Ezt meg is tekinthetjük egy alagsori betekintő ablakon át. Nagyjából ugyanígy bánnak el az udvari szobrokkal is.

A benti séta és a jól megérdemelt ebéd után átvágunk a parkon, elhaladunk a Természettudományi Múzeum életnagyságú bálnája mellett (ez is egy külön napos kirándulás lesz, már látom), majd megcélozzuk a nemzeti képző- és iparművészeti kiállításokat rejtő épületet, a Honkan-t, mely a Tokyo-i Nemzeti Múzeum öt épületének egyike, Watanabe Jin tervei szerint. Már csak arra marad fizikai és szellemi energiánk, hogy a japán művészet kiemelkedő darabjait bemutató, összefoglaló kiállítás alig felét végignézzük. Betelni ezekkel persze nem lehet: az időszámítás előtt kb 2000 körüli míves agyagedényektől, a buddhizmus meghonosodásának kezdeteit bemutató szobrok, a zen tintafestések, a teaszertartás művészete, a kalligráfia, a katonai elit viselete (szamuráj páncélzatok és kardok), mindennapi bútorzatok és használati tárgyak, a Noh és Kabuki színház kellékein át az Edo-kori divat és design világáig, (kimono-k, hajtűk), az ukiyo-e (színes nyomatok), és a shikki (lakkmívesség) szebbnél szebb tárgyai teljesen magával ragadnak. Ez a hely még számtalan látogatás ígéretét hordozza magában.

Addig is, hogy ti sem unatkozzatok, íme két kép, melyről kíváncsian várom véleményeiteket, vajon milyen célt szolgáló tárgyakat ábrázolnak: az egyik és a másik. :)

Az összes kép itt.

Végtelen határok - 2. rész

Előzőekben már beszámoltam egy igen furcsa italról. Nos, ez ám nem egyedi darab, a Világok konyhája c. sorozat része (lehet mégiscsak sci-fi film lesz belőle?!).

A mai rész kevésbé fantasztikus, ám annál inkább megható számunkra, magyaroknak.

Igen-igen, ez nem más, és nem kevesebb, mint Inspiration from Hungary. Na persze ne kérdezzétek, hogyan jön a mangó(!) és a magyar inspiráció össze! Arra tudok gondolni, leginkább a gyümölcsleveseink ihlették ezt az egyébként igen kellemes italt. Nyáron, hidegen minden bizonnyal kiváló frissítő.

Egyébként meg én itt már semmin nem lepődöm meg. Ők annál inkább, mikor a gyümölcsleveseinket említem.

Hajrá Magyarország!

Egy másik remek nap - bár korábbról

Születésnapi beszámoló, kis késéssel..
Bár előbb nagyszabású rendezvényre készültem, hiszen mégiscsak az első (és remélhetőleg nem utolsó) évfordulóm Japánban. Ám meggondoltam magam és végül az élet is így hozta, baráti hangvételű összejövetel kerekedett. Így utólag és a helyszínen is átélve, sose rosszabbat, mint amilyen ez volt!

Egy kedves ismerős ajánlására - aki maga sajnos nem tudott csatlakozni - Shibuya-ba mentünk, egy Marihachi nevű izakaya-ba (kvázi kocsma, ahol enni is lehet). Egyelőre hármasban, Satoko, Max és én. Neki láttunk, bevállaltuk a kockadobós italválasztást, ami elég jól sült el, semmi koktél avagy szörp, csakis sake, meg az (állítólag) 96%-os szesz.. Jól indult az este. :)
Az ételrendelés a szokásos módon zajlott: mindenből egy keveset, és mindenki eszik mindenből, egy keveset. Persze a díjnyertes az avocado-s tuna volt pirított fokhagymával illetve a katsuobushi-val (hajszálvékonyra szeletelt, szárított tuna-szerű hal, a Japán konyha kedvence, rárakva a meleg ételre repdes, mintha élne) megrakott goya-champuru (eredetileg Okinawa-i étel, keserű tök bacon-nel és kb rántottaként elkészített tojással, az egyik kedvencem). Meglepő, hogy bár az ember azt hinné, ezekkel sosem fog jól lakni, főleg hogy hárman vagyunk minderre, és mégis: alig tudjuk befejezni. Lassan Bence is megérkezik, bár lassan mennünk kell. Lejárt a 2 óra, hiába, népszerű a hely.

Alig tesszük ki a lábunkat, már a következő sarkon késztetést érzek, hogy ott helyben, a zsúfolt Shibuya egyik szegletében, felépítsem Rómát, a Bencétől ajándékba kapott fa, ready-made építőkockákból. Hiába, honvágyűzésnek mi sem lehetne jobb módja..

Nyakunkba vesszük a várost, még Shibuya-n beszerzünk egy szülinapi tortát, enélkül nem lehet megúszni, kérem. Menet közben "belesünk" a valódi, eredeti, hamisítatlan Tokyo-ba: szűk utcák, mikro kifőzdékkel. Egyszer egy ilyenbe muszáj beülni. Csak érkezzünk jókor, nem biztos hogy marad hely. Nem ritka, a tulaj is úgy kúszik a pulthoz, mikor ki akar szolgálni épp.
Aztán irány a Pink Cow! Ott a torta összeáll és fogyasztásra kész. Mondanom sem kell, nem tart soká... A hangulat egyre jobb, csupa móka és kacagás. Bár sajnos Max és Satoko hamar távozik, nemsokra rá felváltják őket Takuro és jókedélyű barátai. Megy a nosztalgia Budapestről, Takuro egy évet töltött a Műegyetemen már vagy három éve (atyaég, röpül az idő, mintha tavaly lett volna!!!). Aztán innen is tovább állunk lassan, irány a Unit, Tokyo egyik kedvenc klubja.

Hajnal ötig kitart a társaság, egyre kókattabban bár. Azok az első vonatok (na meg az utolsók is, - erről majd egyszer még részletesebben), hajjj, ha azok mesélni tudnának...

Az összes kép innentől.
Filmek:
Szülinapi vacsora
Szülinapi ajándék honvágy ellen

Izukōgen - egy remek nap

Elérkezett végre az idő, a várva várt pillanat, és szombati órám az egyetemen már nem lévén, lehetőség nyílt végre, hogy csatlakozhassam japán mászóbarátaimhoz egy valódi japán sziklamászó túrára. :)
Szombat hajnali 4:40-es kelés: nem is tudom, mikor keltem utoljára ilyen korán egy mászás érdekében. Ez ráadásul nem is olyan egyszerű, főleg hogy előző éjjel hajnal egykor értem haza, egy jó kis koreai vacsora után. Olykor muszáj áldozatokat hozni.. 6:10-kor találkozó, ami nem megy simán, de kevés késéssel és némi félreértéssel összejön és végre elindulunk.

A cél: Izukōgen. Egy kis helyismertetés következik, segítségül hívva a Lonely Planet útikönyvsorozatot.
Izukōgen az Izu-félsziget Dél-Keleti partján található, közel az Izu-Shotō-hoz. "A szubtrópusi Izu-Shotō-t (ismeretes angol nevén Izu Seven Islands - Izu Hét-szigetek) voltaképpen az Izu-félszigettől jóval beljebb, a Csendes-óceánba nyúló, lesüllyedt vulkanikus hegylánc kiemelkedő csúcsai alkotják. A XX. század elejéig a szigetcsoport világ végi büntetőtelep volt száműzötteknek; ma Tokyo lakosainak kedvenc ünnepnapi kirándulóhelye. A látogatók tömege úszik, könnyűbúvárkodik, fejeseket ugrik, horgászik, delfint bámul, biciklizik, és szabadtéri onsen-ekben (fürdő) áztatja tagjait."

Nos, hát rossz helyre nem mehetünk, ha ilyesmik vannak a közelben.
Bár az utazás hosszadalmas, még autóval is, hisz itt a megengedett maximális sebesség még az autópályán is csak 100 km/h. Matricát venni nem kell, az autóban a szélvédő mögött egy kütyü leadja a jeleket a kapuknál lévő érzékelőknek, majd automatikusan leemelik a kirótt költséget a bankszámláról. Egyszerű, mint a pofon és nem fordulhat elő, hogy pl a rendszámot a benzinkúton elírják, aztán meg jönnek a fizetési felszólítások odahaza a postán..
Ráadásul közeledünk a Fuji san-hoz, így hamar feltűnik a kora reggeli láthatáron, hófedte pompájával lenyűgüzve újra és újra és újra, minden kanyar után. Az az érzésem kezd lenni, Őt nem lehet megszokni, Vele nem lehet betelni.

Lassan megérkezünk, gyors pakolás, irány a part és a beszállóhely. Már előre kíváncsi vagyok, hisz tudom: be kell ereszkedjünk majd a falakhoz. Hírhedt a hely, tavaly sajnos csúnya, halálos kimenetelű baleset történt, valaki szólóban próbált ha jól értettem visszamászni. Ezután a fix köteleket is kivették, mindenki használja a sajátját, saját felelősségére.
Ám az ügy nem bizonyul bonyolultnak, pusztán egy kis odafigyelés kérdése az egész. Ellenben a látkép (film), ami fogad, elképesztő! 20-25 méter magas andezit falak, melyeket a szél fútt formáira, a földön kisebb nagyobb tömbök, hullámok verdesik őket, az óceán morajlik állandóan, beljebb egy bazaltorgona-sziget, távolban pedig az Izu-szigetek közelebbikei vesznek a párába.. Mindehhez a beígértnél is talán melegebb napsütés, legalább 25 fok Celsius van!!! Hihetetlen, majd december közepe és pólóban mászás van, meg napozás a köveken.

A fal formái igen változatosak: alul jellegzetes andezit hullámok, amiket itt a szél vájt, alul a hullámok alakították, fentebb pedig tükörsima táblák, itt-ott egy-egy repedéssel, töréssel. Ám számomra a mászás - így elsőre főként - sikerélményt nem hoz. Déli falak, hőség, izzadó tenyér, a levegő tiszta pára, így a kő is szinte izzad, egy fogáson időzni egyáltalán nem lehet, két másodperc után azonnal lepattantam róla, ráadásul előző nap még esett, sok helyen konkrétan folyik még a víz a táblákon, a repedésekből. Így hát minden tudásom ellenére vért izzadok 10b-kben és 10c-kben toperope! Ám a végső kegyelemdöfés délutánra marad. Egy újabb 10c-ben toperope (előlremászást az első út után feladtam, miután hullottam a nyirkos kőről) az út felénél már fel kell adjam. Nemcsak hogy az áthajló, nagypikkelyes (elég nagyfalas, gránitszerű) rész után bejön egy számomra foghatatlan oldalsó nyitott él, amivel ki kéne szállni egy kis tető alól, de itt aztán már végképp nem bírom tartani tovább a követ: hiába az árnyék, nemcsakhogy vizes a fal, de SÓS is!!! Mállok le róla..

Mondják, igen ez nem a legjobb szezon most itt.. Majd január, februárban.. Na persze. Hogy fogok én erre ráedzen?! Ha lehet ilyenre egyáltalán?! Majd vizes kézzel mászom ezentúl a gym-ben is, hátha bejön. :) És akkor mi lesz Thaiföldön?! Ott még melegebb lesz.. Ó, mami.. Persze a többieket ez csöppet sem zavarja, másznak szó nélkül. Shino san is hozza formáját, könnyedén megmászik egy-két 12a (film), 12b-t, úgy tűnik el sem fárad, le sem durran, nem is erőlködik. Ez az ember irdatlan, mire képes!!!

Sebaj, a nap élvezetes, csupa jó érzés tölt el. Már csak a "felmenet" van a nap végén, ami újabb hányattatás a megpakolt zsákkal, beszálló cipőben mászva azon az alig 5méteres utolsó szakaszon..
Kisebb séta még a lemenő nappal, a közeli földnyelvet áthidaló függőhídhoz, ami csak akkor lehet nagyobb élmény, ha ringó vonala alatt a hullámok csapdosnak 30 méterrel alattunk. Most aszály van, így a mászók kerítették hatalmukba ez a kis területet és bár már lassan sötétedik, tolják még keményen.

Séta az állomásig, ott egy jól megérdemelt vacsora, hisz izzadtunk rendesen, aztán már csak a hosszas (3 órás) vonatút hazafelé.

Itt ilyen egy remek nap.

Összes képet lásd innentől.
Filmek: látkép és Shino san mászik

A szupermarketben 1.

Gondoltam beszámolok nektek egy átlagos Tokyo-i élelmiszerüzlet miben/hogyanlétéről. És hát ennek mi sem egyszerűbb módja, mint a filmkészítés. Persze igen, belátom, ez most lustaságom, illetve elfoglaltságom jele, de egyelőre be kell érnetek ezzel.
Így elsőre akkor lássuk a zöldség- és gyümölcsosztályt, aztán folyt. köv.. Ígérem, okulva a mostaniak tapasztalatából, igyekszem fejleszteni operatőri képességeimet is a jövőben.

Ami pedig a hangokat illeti, azt külön ajánlom megfigyelés/hallgatás céljára, mert igencsak jellemzik a japán mindennapok hangulatát. (Mellesleg a filmfeltöltés úgy tűnik még több türelmet igényel, mint a bejegyzés írás, sokat kell rá várni..) Ez a folyamatos, állandó hanginger - az egyszerűség és a valósághűség kedvéért nevezzük zajnak, ami egyébként bájosan megkapó és könnyedén megszokható - tölti be a mindennapokat nemcsak itt a boltban, hanem az állomáson, a vonaton, a plázákban, a hivatalokban, a jegyautomatáknál, az utcán stb, stb..

Az információ szolgáltatása tehát folyamatos, ami lássuk be: igen hatékony módja a reklámnak, de nem vagyok biztos benne, hogy az emberek mentális állapotára is jótékony hatással bír. Bár, kétségtelen, elég egyszerű és könnyű módja a tömegpszichózisnak.

Eszembe jut az a botrányba fulladó kísérlet, mikor egy mozifilmbe egyetlen kockát rejtettek el egy (talán) jól ismert üdítőital reklámozására. Az eredmény: a film után mindenki nyomult a büfébe és vásárolt. Elképzelem, amint a hangok közt egy jól hangolt frekvencián elrejtve a következő mondat íródik a japán agyakba szüntelen: "Dolgozzatok minél többet, hogy aztán uralmunk alá hajthassuk az egész világot! ... Dolgozzatok minél többet, hogy aztán uralmunk alá hajthassuk az egész világot! ... Dolgozzatok minél többet, hogy aztán uralmunk alá hajthassuk az egész világot! ... Dolgozzatok! ..." :D

A film megtekintéséhez kattintsatok ide!