Sashiko

A japán kézművesség, azon belül is a textilek a kimono-k révén közismerten nagyszerűek. A kimono minták készítésének számos technikája van, nagyon felszínesen összefoglalva a szövés, a festés, a nyomás vagy a hímzés. Japán földrajzi elhelyezkedése okán - hosszan elnyúló szigetcsoport egy északkeleti-délnyugati diagonális tengely mentén az északi féltekén - változatos klímákkal áldott, a trópusi éghajlattól egészen a mérsékelt öviig, melyet természetesen adott helytől függően a tenger-óceán általi körülvettség különféleképpen befolyásol. A helyi klíma persze tükröződik a növény- és állatvilág fajainak változatosságában, hatásaihoz alkalmazkodik az építészet és természetesen az öltözékkultúra is.

Adott helyen nyilvánvalóan az évszakokhoz is igazodik a viselet. Például a kimono nyári változata a yukata, mely a párás meleg elviselésének érdekében a május-júniusi illetve szeptemberi időszakra könnyű selyemből, míg a szinte már elviselhetetlen július-augusztusi időszakra lenből készül. Ez a len yukata manapság az augusztusi tüzijátékokat látogató nagyközönség kedvenc viselete.

A témáról számtalan könyv született már, ennek mélységei végtelenek. Most az egyik díszítőhímzést szeretném bemutatni, melyet magam is nagyon szeretek egyszerűsége miatt és most végre lett időm kipróbálni.

A sashiko (kép forrása) eredetileg egy díszes megerősítő technika. Hagyományosan az elszakadt, elvásott anyag megerősítésére szolgált ez a futó öltés, mely funkcióját a japán szépségszeretet művészi szintre emelte, így ma már a steppelés és hímzés egy külön válfaja. Klasszikus példája a kontrasztos fehér pamut cérna indigós textil-en - utóbbi szintén pamut vagy len - hangsúlyozottan dekoratív elemek esetén piros cérnával. A minták változatosak, eredetileg kínai dizájnból táplálkoztak, majd aztán számosat a japánok maguk fejlesztettek. Érdekes módon, az ukiyo-e (színes fametszet nyomat) képeiről ismert Katsushika Hokusai (1760-1849) 1824-ben kiadott New Forms for Design (Új formák tervezéshez) című könyve számtalan sashiko minta születéséhez nyújtott ihletet.

Jómagam most - kezdésképpen - a Yuzawaya nevű óriási kézműves bolthálózatban vásároltam egy sashiko készletet. Ennek tartalma egy előre megvarrt és mintával felrajzolt cipzáras szütyő, egy matring sashiko-cérna, egy sashiko-tű, egy sashiko-"gyűszű" és persze egy használati leírás - meglepetésemre angolul is. A művelet látszólag nem túl bonyolult: előre-hátra öltésekből áll. A csomómentes visszájának titka, hogy a kezdő-, befejező- és toldóöltéseknél három-három öltés oda-vissza készül. Az egyetlen dolog, amire figyelnünk kell, az az egyen-feszesség. A hímzés nem lehet túl szoros, mert akkor az összehúzza, összeráncolja az anyagot. Ennek érdekében érdemes sorrendet tartani a minta hímzésekor. Ebben az esetben a javaslat ez volt: előbb a vízszintes sorok, majd az átlósak, végül a cseresznyevirágok.

Amint látható, a készletben az adott minta az öltések jelölésével már készre volt rajzolva. Sajátkezű minta megrajzolása után gondolom az öltések egyenletessége jelenti a következő kihívást.

A teljes folyamat itt követhető.

A rövid áttekintés forrása a wikipedia.

Aki a virágot szereti...

Közel egy hetes Hokkaido-i utazás részleteiről - képekben is - a későbbiekben kerül szó. Most annak csak egy időben- és térben kisebb, ám képekben annál gazdagabb részletének beszámolója következik.

Az utazás utolsó napjainak egyikében került sor eme Sapporo-i virágvadászatra. A Hokkaido Egyetem Botanikus Kert-je Sapporo belvárosában - Sapporo állomástól mindössze tíz perc sétára - található. Egy "zöld oázis a magasépületek között" - ahogyan a jól szerkesztett brosúra fogalmaz. "Miután belépsz, egy másik - madárcsicsergés, gazdag- és harmónikus terep, bővelkedő vizek és hatalmas szilfák - világban találod magad. Egy nagyszerű táj, mely túlélte Sapporo fejlesztéseit."

A kert a Toyohira folyó síkságán helyezkedik el. Az 1920-as évekig ez egy termékeny, bővelkedő terület volt számos természetes forrással. Több mint ezer éves veremházak nyomait találták meg itt, illetve a hely maradványait őrzi egy érintetlen lombhullató erdőnek, mely a kert alapítása előtt már itt nőtt.

Az egykori Sapporoi Mezőgazdasági Főiskola (alapítva 1876-ban, ma Hokkaido Egyetem) akkori alelnöke, Dr. William Clark javasolta a Hokkaido Gyarmati Minisztérium-nak egy kert létrehozását botanikus tanulmányok céljára. Még ugyanabban az évben egy kis arborétum és egy bokorkert alakult a főiskola területén. Később, a Hokkaido Kormányzati Épület nyugati oldalán, a Gyarmati Minisztérium birkalegelővé nyilvánította az érintetlen erdőt és 1882-ben épített egy múzeumot. 1884-ben a mostani terület feletti gazdálkodás és a múzeum a főiskolához került. Végül 1886-ban, Dr. Miyabe Kingo tervei alapján, a kert megnyitotta kapuit. Bár ez volt az első modern stílusú botanikus kert Japánban, mégis a második legrégebbiként van számon tartva a Tókiói Egyetem Botanikus Kert-je után, melyet még az Edo periódusban (1603-1868) alapítottak. A botanikai ismeretszerzés mellett a kert fontos szerepet töltött be a külföldi faanyagok tanulmányozásában és terjesztésében.

Mai feladata továbbra is az oktatás, a kutatás és a szisztematikus gyűjtés. Körülbelül négyezer, Hokkaidon őshonos növényfaj található a több mint 13 hektárnyi területen. A tematikus kertek között szerepelnek: Északi Népek Etnobotanikus Kertje, Lágyszárúak Kertje, Rózsakert, Kanadai Sziklakert, Akác Sétány, Télikert és az Alpesi Növények Sziklakertje. Hokkaido legrégibb múzeuma (1882) nemzeti értékeket rejt, úgymint archeológiai anyagok, endemikus állatfajok kitömött változatban - madárfajok vagy az Ezo (Hokkaido régi neve) farkas - illetve Taro, a Sakhalin husky, aki megjárta a Déli-sarkot egy expedícióval. Emellett külön épületben kapott helyet a Miyabe Kingo Emlékmúzeum és az Északi Népek Múzeuma, mely utóbbi a bennszülött hokkaidoi ainu és uilta népek életét és kézműves munkáit mutatja be az 1870 és 1930 közötti hokkaidoi kolonizációs időszak gyűjtése alapján.

Forrás: a kert hivatalos szóróanyaga.

A kert hivatalos honlapja itt található (japánul).
Az általam vadászott növényfotókban pedig itt lehet gyönyörködni. Sajnos számtalan faj nevét nem tudom - sem japánul, sem magyarul -, ezért bármiféle kisegítést megjegyzés formájában szívesen fogadok.

Nyáridényi kalandok

Az utóbbi egy hétben a hőség elviselhetetlen volt. Légkondícionálás mellett is olykor 38 fokig emelkedett odabent a hőmérséklet. Nem élveztem.

Ettől függetlenül az élet nem állhat meg, az én időm is korlátos már itt, ezért menni kell, nézni kell, amit csak lehet.

Minap állatkertezésre került sor. A fő cél a red panda, azaz vörös macskamedve, japánul resszá pándá (=lesser panda, régebbi angol elnevezéséből). Ez a végtelenül kedves, rozsdavörös kis cukiság a Himalája mérsékelt övi erdeiben él és leginkább bambuszt rágcsál, olykor egyéb gyümölcsökre, bogyókra, de rovarokra, kisebb emlősökre is ráfanyalodik. Mára sajnos már veszélyeztetett fajjá vált. A Budapesti Állatkertben is lakik egy pár belőlük, bár véleményem szerint ott kevésbe figyelhetőek meg jól. Itt Japánban szinte minden állatkertben laknak.

Ez alkalommal egy viszonylag közeli helyre látogattunk el kis panda-kedvelő csapatunkkal - természetesen az én megszállott buzdításomra. Yokohama Nogeyama Zoo állatkertje meglepetésre egy ingyenesen látogatható kert. Ehhez képest elég nagy kiterjedésű területen, egy parkban fekszik. Igen jól karbantartott, az állatok gondozottak, és bár helyük nem végtelen, tiszták, szépen vannak tartva. A budapestihez hasonló 'állatsimogató' is működik, bár itt egerek tapicskolhatók, de azok jószerivel - gyanítom mennek aztán a kondorok reggelijébe -, hörcsögök fürdethetők és csibék, tyúkok simogathatók. Ez utóbbiak nem értem mitől népszerűek...

A hőséget persze az állatok sem viselték jól. Amelyiknek volt, az a légkondícionált vagy ventilátoros kuckójába húzódott vissza, akiknek pedig ez nem jutott, azok az árnyékban igyekeztek menedéket találni. Az áhított pandákat is lencsevégre kapni csak 'ebédidőben' lehetett, node akkor nem vesztegettük az időt.

Miután elég lett a pandából, ugyanis ilyen cukisággal is be lehet telni, persze csak átmenetileg, a nap végéhez közeledve tovább indultunk Yokohama délibb részére és egy a professzoraink által is magasan ajánlott kultúrális, építészeti célpont felé vettük az irányt.
A Sankeien egy tradícionális és tipikus japán stílusú kert, melyet a selyemkereskedelemben meggazdagodott Sankei Hara (eredeti nevén Tomitaro Hara) tervezett és finanszírozott. Építészettörténeti fontosságú épületeket (melyek eredete olykor az 1600-as évekbe nyúlik vissza!) telepített át Kyoto-ból és Kamakura-ból ebbe a parkba, melyet 1906-ban nyitottak meg a nagyközönség számára. A park területe meghaladja az 175,000 m2-t, és tizenhét, többnyire kultúrális tulajdonná avatott, de mindenképp kimagasló történeti értékű épület és ezek a természeti tájjal harmonikus összképet alkotó egysége. A második világháborúban rengeteg kár érte, de miután 1953-ban a Hara családtól a kezelése a Sankeien Hoshokai Alapítvány-hoz került, a rekonstrukciós munkáknak köszönhetően öt év múltával újra megnyithatta kapuit a publikumnak.

A nyár itt is csak cikáda-hangversenyt, rákhalászatot illetve a gyönyörű lótuszvirágok csodálatának lehetőségét nyújtja, ám a prospektusokon látott őszi fotók nagyban csábítanak egy szeptemberi, park által szervezett program, éjjeli holdnézés érdekében történő közeli visszatérésre.

Ezen nap kalandjai képekben itt követhetőek.

Iromány

Szóval, mivel nagyon ráérek - láthatjátok, két bejegyzés egy napon -, ezért írtam egy szösszenetet ide is.

Vigyázat! Kizárólag elvetemült, építészet iránt érdeklődőknek!

kliMAX

No nem kell megijedni, semmiféle női ügyről nem lesz szó. Csakis arra utal ez a szójáték kérem, hogy a KLImatikus viszonyok - mind a természetes, mind a mesterséges - MAXimumon járatódnak. Igen-igen: itt van a nyár, itt van újra. És ennek nem örülünk annyira a földgolyóbis eme szegletén. Bár a békák még teljes erővel brekegnek, ennyi idő alatt hogy nem találtak feleséget, nem is értem, gyanítom tücsökciripelésre vigadhatunk nemsoká.

A júniusi esős évszak idén komolyan vette magát, hozta a statisztikát: 14 nap eső, 11 felhős, a többi meg - számoljátok ki, mennyi is pontosan - napos. Be kell valljam, élveztem. Mindenesetre jobban, mint a mostani helyzetet. Napközben 32 fok minimum, hozzá jön némi éjjeli 84% páratartalom, szóval ideális a helyzet az alvásra és amúgy a puszta létezésre.

Diplomamunka gyártásához kifejezetten kívánatos a közeg. Mondanom sem kell, energia spórolás ide vagy oda, már az egyetemen is begyújtottak a légkondícionáló egységek alá. Persze ama kikötéssel, 28 foknál ne akarjunk hidegebbet! Megvallom, én már ettől is boldogabb, főként hatékonyabb vagyok. És hogy a lét elviselhetetlenségén tovább könnyítsek, idő híján apró internetes vásárlásokkal


és - kizárólag a boldogsághormonok intenzitása céljából, ui a zsírpárnák szigorúan csak ideiglenes maradhatnak!!! - édes mókákkal szórakoztatom magam.

Balról jobbra a képen láthatóak:
panda kun = panda srác
mori no kuma san = erdei mackó úr
hokkyokuguma = jegesmedve hölgy
kumako chan = maci lány

(megjegyzem, kumako chan neve hajaz az ichigo-ra, ami epret jelent, mellesleg a rózsa szín sem véletlen)
(ja és az elmaradhatatlan információ, amire nyilván mindenki kíváncsi: sikerült elfogyasztani egy darab erdei mackó urat és egy darab maci lányt) (felejthetetlen élmény) (amint látjátok, nem volt olcsó móka)

Tokyo Tower

1958 - Brazília megnyeri első foci vb-jét, Japán honosítja az instant ramen-t (disznóhússal és miegyébbel megrakott, sűrű húsleves tésztával), majd azév december 23-án megnyitja a mai napig Tokyo szimbólumaként nyilvántartott Tokyo Tower-t (Tokyo Torony).

Kilátó- és kommunikációs torony, melyet a francia Eiffel-torony (1889) mintájára tervezett Tachū Naito, elismert dizájnere Japán korabeli magasépületeinek. Na persze az nem lehetett, hogy csak úgy lemásolja a nyugatot: azt felül kellett múlnia. Éppen ezért magasabb kellett legyen - 332.5 m a párizsi 320 m ellen, ami egyébként 1930-ig a világ legmagasabb építménye volt -, és persze könnyebb is - ezt jócskán sikerült túlteljesíteni 4,000 tonnával a 7,000 helyett. A mérnökök úgy tervezték a szerkezetet, hogy akár 220 km/h sebességű tájfunnak is ellenállna, illetve az 1923-as nagy Kantō földrengés kétszeresét is elviselné. Ez a rengés a Richter-skála szerinti 7.9-es erősségű volt, százezrek vesztek oda és lényegében Tokyo-t porig rombolta, mivel a közeli Izu-Ōshima sziget alatt volt az epicentruma. Bár a március 11-i rengés Tokyo-t 6-os erősségnél nem rázta meg jobban, a torony csúcsa elgörbült.

Mára ez az ikon hihetetlen módon kiépült: 250 méteres és 150 méteres magasságban is van egy-egy kilátó, a lábai közé beépült kubusban pedig wax-múzeum, Guiness World Records Múzeum, akvárium galéria (!), szuvenírbolt és persze az elmaradhatatlan kabalafigura, jelen esetben a Noppon nevű lény világa kicsiknek és nagyoknak. Sajnos az orrom előtt ért véget Noppon aznapi munkaideje, így ezúttal elmaradt a közös fényképezkedés - ezt majd pótolnom kell egy másik alkalommal.

Ám a torony ma már nem képes ellátni eredeti küldetését: a digitális távsugárzásnak korlátot szab a magassága. Ezért ezt a funkcióját hamarosan átveszi a 2012-ben átadásra kerülő 634 m magas Tokyo Sky Tree. Ettől függetlenül a torony továbbra is a világ legmagasabb önhordó acél szerkezete. Érdemes összevetni még az 1956-ban elkészült 216.8 m magas stuttgarti Fernsehturm TV-tornyával is, ami a világ első vasbeton tornya volt. Ennek szintén 150 méteres magasságban van kilátó szintje - és meg kell hagyni, az ottani bár sütije finomabb, mint a tokyo-i tejfagylalt kompozíció. A japán égigérő fa létrejöttével igencsak megkérdőjeleződik a Tokyo Tower szimbólikus léte, ezért az is elképzelhető, hogy a közeljövőben lebontásra kerül - legalábbis ez a szóbeszéd járja. Én nehezen tudom elképzelni, hogy ez megtörténjen, de itt az ilyesmi bőven nem lehetetlen.

Összes kép itt található.

*****

Most találtam amazon-on - miután elhatároztam, gyorsan be kell szerezzem a torony nanoblock változatát, amíg megfizethető áron kapható -, hogy már a Sky Tree is kapható, méghozzá DELUXE EDITION-ben, fényjátékkal. Potom 17,680 yen-ért... Már benn is van a kívánságlistámban az amazon.co.jp-n, ha esetleg valaki szeretne meglepni valami aprósággal... :D

Save Japan

A március 11-i földrengés és az azt követő tsunami eddig nem látott károkat okozott, több ezer ember életét követelve, amely tömeg nagy részét máig nem találták, azonosították. Emellett ott az a rengeteg ember, akik bár túlélték ezt a hihetetlen pusztítást, de mindenüket elvesztették: házukat, azzal minden ingóságukat, a munkalehetőségüket; nemcsak hogy egész eddigi életüket, de a közeljövő számukra igencsak keservesnek ígérkezik, hiszen máig ideiglenes tömeg-menedékhelyen töltik napjaikat. Azok talán még kiszolgáltatottabbnak érezhetik magukat, akik bár otthonukat el nem vesztették a természeti katasztrófasorozatban, de azt elhagyni voltak kényszerűek az atomerőműveknél kialakult helyzet miatt.

Számtalan nemzeti- és nemzetközi segélyszervezet lépett fel adományok gyűjtése érdekében észak-kelet Japán megsegítésére, annak újjáépítésére. Nemcsak a materiális segítség - anyagi támogatás, fizikai segítség a romok eltakarításához és az újjáépítéshez -, hanem a szellemi támogatás is igen fontos azoknak az embereknek, akik életük további részét ennek a csapásnak a terhével kell eltölteniük.
A hivatalos-, állami- és civil szervezetek mellett számtalan önkéntes - jobbára közismert egyének általi - kezdeményezés is elindult. Az egyik ilyen kedvencem az a weboldal, ahol grafikus művészek fogtak össze és a katasztrófa ihlette rajzoknak adtak bemutatkozási lehetőséget, melyeket hamarosan egy kiállításon mutatnak majd be és várhatóan a gyűjtemény egy albumban is megjelenik szeptemberben.

Ma egy cipőboltban újabb adomány-lehetőségbe botlottam. Az ABC Mart nevű hálózattal összefogva Juichi Wakisaka autóversenyző egy Save Japan elnevezésű kapányba fogott. A támogatás módja igen egyszerű: egy, a Wakisaka üzenetével feliratozott, mindössze 1,000 yen (mostani árfolyamon kb 2,300 Ft) értékű, 'Save Japan' márkájú póló megvásárlása a feladat. Kérdésemre, miszerint ennek az összegnek vajon mekkora része kerül valóban a célhelyre, igen korrekt választ kaptam: mindössze a póló előállításának a költsége kerül csak levonásra, a fennmaradó kb 800 yen jótékonyságra fordítódik. Így hát én is vásároltam egyet, bízva abban, hogy a 'sok kicsi sokra megy' elv alapján lassan, de biztosan, helyreáll a rend Tohoku térségben.

Látni akartam a majmokat

A japán fürdőző makákókról szerintem mindenki hallott, és látott nemegy dokumentumfilmet. Aki esetleg eddig ezt elmulasztotta volna, előételnek ajánlom ezt a videót.

Nagano prefektúrában, a Japán Alpoktól keletre, Nagano-tól egy órányi vonatútra található Yamanouchi. Nagano 1998-ban került a világ figyelmének középpontjába, a téli olimpiai játékok idején. Ám Nagano nemcsak erről híres. Zenkōji nevű templomát a 7. század körül alapították, hozzá kötődik a buddhizmus megtelepedése Japánban. Ide érkezett ugyanis annak idején Koreából az Ikko-Sanzōn, Japán első buddhista szobra. Ám ezt a szobrot azóta senki sem láthatta, sem a császári család egyetlen tagja, de még a papok sem. A templom Hondō nevű főcsarnokában, az oltár közelében egy ládikában őrzik. Ellenben minden hetedik évben közszemlére teszik - a másolatát...! A főcsarnok a történelem során 11-szer esett a tűz áldozatává, majd építették újra. A ma látható szerkezet tehát nem "eredeti", attól kissé északabbra épült fel az 1700-as években. Mindenesetre így is egy majd háromszáz éves darab, hűen őrzi a régmúlt építési hagyományait.
Az oltár alatt van egy koromsötét folyosó, mely a halál és az újjászületés szimbóluma. Ha ezt bejárjuk és a jobb oldali falon sikerül kitapogatnunk - a valóban körömsötétben - egy kilincset, mely a megváltás kulcsa, az örök boldogság vár reánk. Büszkén jelentem, küldetés teljesítve.

Yamanouchi híres még az almájáról, a soba-járól (hajdinatészta) és a számomra leghívogatóbb Jigokudani (Pokol Völgye) parkjáról, ahol a majmok élnek. A régióról egy általános, összefoglaló promóciós film - angolul - itt látható.

De ne szaladjunk előre! A megérkezés első napja a Nagano-val való ismerkedéssel telt, főleg a Zenkōji és környékén, ízlelgetve egy-két helyi csemegét: az oyaki-t (gőzölt, pirított gombóc különféle zöldségekkel töltve), a nori-ba (tengeri alga) burkolt mizo-s (rizs, árpa és szójabab fermentálásával előállított paszta) onigiri-t (háromszög alakú rizsgombóc) és a csípőspaprikás illetve áfonyás-sajttortás Kit-Kat csokoládét - ami ugyan egy import termék, de a helyi ízekhez/igényekhez igazítva.


Kisebb nátha miatt a második napra tervezett havas sportprogram elmaradt - a környék méltán népszerű Shiga Kōgen nevű sírezortja Japán legnagyobb egybefüggő sípályája, mely az olimpia idején a sí- és snowboard versenyek helyszíne volt. Helyette a délebbre található Matsumoto város látogatása került szóba. Ez a városka szomszédos az Alpok vonulataival - a hegyláncok minden ponton jelen vannak a látómezőben nyugatra tekintve. Nevezetessége a Matsumotojō, azaz a várkastély. Eredete az Eishō (Muromachi) érába (1504-1521) nyúlik vissza. Hideyoshi Toyotomi 1590 körül Kazumasa Ishikawa-t nevezte ki a vár urának, aki fiával, Yasunaga-val gondozta nemcsak a várat, de a várost is, ami virágzó fellendülésnek indult. A vár területe vizesárkokkal határolt gyűrűk rendszeréből állt. Legbelül élt természetesen a várúr és ez volt a politikai-, adminisztratív központ is. Kijebb az alacsonyabb rangú szamurájok, a szélen pedig a kereskedők éltek.

Matsumoto-ban található Toyo Ito 2004-es alkotása, a helyi előadóművészeti központ. Pár perces vonatutazással és némi sétával pedig elérhető a magántulajdonú gyűjteményt bemutató Japán Ukiyo-e Múzeum, mely egyetemem (Tōkōdai) egyik volt professzorának, az otthon kevéssé ismert, de itt igen elismert, Kazuo Shinohara-nak 1982-ben elkészült épülete. Az ukiyo-e (szó szerinti jelentése: "a sodródó világ képei") a 17-20. század közötti "könnyű világ"-ot és annak élvezeteit - természet, mesék, mindennapi élet, kabuki színház és persze az örömnegyedek - megörökítő fametszet nyomat, melynek két világhíres mestere Hiroshige és Hokusai. A több tízezres, most már hetedik generációs családi gyűjtemény töredékét láthatjuk csak persze egyszerre, de természetesen a kiállított anyag folyamatosan cserélődik.

Utolsó napra maradt az utazás fő célpontja, a majompark. Ami így utólag nem is volt rossz döntés, hiszen szerencsére az időjárás ekkor kedvezett a legjobban - bár hideg volt a völgyben, de ragyogóan sütött a nap. Ennek egyetlen hátránya volt csak: a majmok inkább a napos sziklákon való sütkérezést részesítették előnyben az árnyékos fürdő helyett. Ettől függetlenül remek szórakozást nyújtottak, ahogy mondani szokás, hozták a papírformát. Azt hiszem, naphosszat, héthosszat tudnék ott időzni és csak figyelni őket, hogyan élnek, mit csinálnak. A parkban körülbelül 200 makákó él, egy nagy családot alkotva. A fürdőzést az emberektől lesték el, mely állati tevékenységre - mint kifejezetten rekreációs tevékenység - a világon nincs másik példa. Ez persze érthető, hiszen a völgyben, 1800 méter körüli tengerfeletti magasságban meglehetősen zordak a körülmények, főleg így télvíz idején. Az park dolgozói etetik őket, kapnak árpát vagy almát, de ez minden emberi beavatkozás az életükbe. Reggelente jelennek meg a fürdő körül, ott töltik a napot, majd éjszakára visszavonulnak az erdőben, ahol a fákon töltik az éjszakát, összebújva egymást melegítve. Éjjeli szállásukat minden nap változtatják. A fura kütyükkel feléjük kattogtató, ámuló-bámuló, néha örömujjongásban kitörő - számukra nyilván érthetetlen módon furán viselkedő - humanoid látogatókra ügyet sem vetnek, élik egyszerű, - civilizált, túlfejlett fajunk számára már réges régen feledésbe merült vagy megtagadott, elrejtett - ösztönökkel teli világukat.

A hazafelé tartó út még tartogatott egy meglepetést. Előző két nap sehogy sem lehetett mire vélni, miért gyűlnek sorba Yudanaka végállomásnál (fürdőváros, ahol a szállás volt) az emberek, kamerákkal és fotózzák az egyébként nem csúnya, de "semmi különös" öreg vonatot.


A kocsikban persze feltűnt egy promóció, vonat mintájú érmetárca beszerzésére buzdító hirdetés gyanánt. A távozás napján viszont végleg fény derült a rejtélyre. Az öreg szerelvényt az expressz járaton felváltotta egy új kocsi. Kellemesen indult a hazaút.


Látni akartam a majmokat. Láttam őket. És azóta is kurta, saját szerzeményű mondókába foglalva idézem fel az eseményt, melyet bármikor, habozás nélkül örömmel ismételnék meg.
Az összes kép itt látható.

Hello Kitty szeme fénye

Japán híres-hírhedt képregény-, rajzfilm- és kabalafigurái világszerte közismertek. Valószínűleg nemigen kell bemutatni Astro Boy-t, a Pokemon-ok hadát vagy a My Melody nyuszilányt. És kétségtelen, mindőjük közül a legismertebb - mondhatni a csapból is ő folyik minden háztartásban - Hello Kitty.

Japánban aztán főleg kapható Hello Kitty törülköző, Hello Kitty telefonfüggő, Hello Kitty plüssjáték, Hello Kitty zsebnaptár, Hello Kitty fogmosókészlet, Hello Kitty telefon, Hello Kitty műköröm, Hello Kitty gitár- és hangfalszett, Hello Kitty ébresztőóra, Hello Kitty ékszerszett, Hello Kitty autó - a kormánykerék nem vicc, szivecske formájú -, Hello Kitty ASICS sportcipőkollekció, hogy csak a legáltalánosabbakat említsem. Aki nem hiszi, csak üsse be Google képkeresőjébe ezt a nevet és több mint valószínű, hogy elképed - én megtettem... Az eleddig általunk felfedezett talán egyik legelképesztőbb "műtárgy" a Shibuya-i 109 nevezetű áruház Hello Kitty üzletében kapható, Swarowsky ékkövekkel kirakott, természetesen rózsaszínű, Hello Kitty bicikli - nagyjából 400.000 yenért (kb 1.000.000 forint)!!!

Mindez úgy látszik még mindig nem elég. Hello Kitty ugyanis SZEMMEL LÁTHATÓAN betört a kontaklencse-iparba is! Minap vásároltam egy adagot a már megszokott márkákból és a vásárfiát nem másban, mint egy Hello Kitty-s Bausch&Lomb tasakban kaptam. És hogy nehogy azt higgyétek, csak a levegőbe beszélek, álljon itt a következő kép örök bizonyságul - és álmélkodásotokot közepette ne mulasszátok el észrevenni, amint megcsillan Hello Kitty szeme az általa viselt, bizonyára Bausch&Lomb márkájú kontaktlencsétől:

Nyuszitojás

Nem, nem a húsvéti nyuszi jött el, semmiképpen. Bár kétségtelen, a keleti kalendárium szerint a nyúl évébe léptünk, tehát effajta aktualitása is lehetne akár ezen bejegyzésnek. Mégis, pusztán kulináris jópofaságról lesz most csak szó.
Az itt bemutatásra kerülő játékszerre egy ¥100-es (az otthoni 100forintoshoz hasonló) boltban bukkantam. Természetesen nem állhattam meg, hogy ne vásároljam meg és próbáljam ki.

Az eljárás igen egyszerű. Főzzünk tojásokat, majd miután meghámoztuk, még azon melegében helyezzük őket ezekbe a különféle formákba. Formástul hideg vízben hagyjuk őket kihűlni.
Miután kihűltek (15-20 perc), már közel járunk a mulatsághoz.
Nincs is már hátra, mint a formákat óvatosan felnyitni, majd kiügyeskedni belőlük a nyuszi és maci formájúra alakult főtt tojásokat.
Ezek után pedig kedvünkre tálalhatjuk őket, salátán, pirítóson vagy ahogy éppen kedvünk tartja.
Jó étvágyat!