Kéretik viselkedni

Nos igen-igen, aki ismer, tudja: van valami, amit különösképp nem állhatok. Ez pedig, kérem tisztelettel, a dohányzás. Liftben, étteremben, utcán, nyilvános helyen, a buszra várva... Sehol sem. Tessék hazamenni, bezárkózni a WC-be, majd ottan, kényelmesen, saját füstbe burkolózva, szépen csendben fuldokolni. Én, köszönöm szépen, de nem kérek belőle!

Prágában nem könnyű olyan éttermet találni, még magasabb (ár)kategóriában sem, ahol ne kellene az ebédem elfogyasztása közben más bűzét szagoljam. Londonban, majd egy hét után vettem észre meglepetten - mikoris egy ellentétes meglepetésszerű történés adódott -, hogy jé, itt nem pöfékel az orrom elé az előttem haladó az utcán...!

Nos itt Tokyo-ban sajnos nem ennyire fekete-fehér a kérdés. Középületekben persze szigorú rend uralkodik, kijelölt dohányzó helyekkel, amelyek - számomra tagadhatatlanul pozitívan - nem túl számosak. Gyanítom, ez az évszázadokon át beléjük ívódott tűztől való rettegés eredménye. Én mindenesetre támogatom. Az utcán már annyira nem egyértelmű a helyzet. Vannak itt is galád ellenszegülők, akik - gyanítom - felbuzdulva és kihasználva eme hanyatló korszak minden előnyét, hanyagul el-elszívnak egy-egy szálat menet közben. Hangsúlyozom: ellenszegülve, hiszen - mint azt Japánban már megszokhattuk - itt mindig mindenre külön felhívják a kedves nézőközönség figyelmét...

Márpedig ezen mellékelt intelmek az aszfaltra vannak róva...

Murano Togo

A tavaszi szemeszterre regisztrált tantárgyaim egyike: Építészeti Műemlékvédelem.

Ennek keretében Meguro Kerületi Hivatalában jártunk.

Az épület 1966-ban készült el Murano Togo tervei szerint. Eredetileg egy biztosítótársaság prominens székháza volt. Acélvázas beton épület, matt arany alumínium függönyfal homlokzattal, a Tokyo-i Naka-Meguro állomás közelében, a Komazawa út felé egy hatalmas köztérrel.
Ám az ezredforduló környékén megingó japán gazdaság a társaságot csődbe kényszerítette, így az eladni kényszerült a házat. A kerületnek kínálta fel megvásárlásra, ami épp az idő tájt egy új, központosított székhely építését fontolgatta. Ez a megoldás anyagi szempontból is előnyös döntés volt, hiszen csak egyetlen költözésre volt szükség.
A felújítás 2002-ben megtörtént, 2003-ban az új kerületi hivatal megnyitotta kapuit.

Elsődlegesen a szerkezet került megerősítésre, különösképp szem előtt tartva a földrengések okozta károk elleni védelmet. A hozzáadott szerkezetek java a szemnek láthatatlan, ám némely helyzetekben elrejtése megoldhatatlan volt. Ilyen esetben azonban szándékos megkülönböztetést kapott.
Az új funkció könnyebb kiszolgálása érdekében az északi oldalon, az állomás felől érkezve, új bejáratot nyitottak, illetve az ötödik-hatodik emeleten egy födém megbontásával egy kétszintes kerületi ülésterem került kialakításra.
Az egykori pláza Henry Moore szobrát eladták, ma a téren autók parkolnak.

Az egyre több és újabb megoldást követelő nagyvárosi hőtermelés Tokyo esetében különösképp napi probléma. Így a tetőteraszon egy zöld kert épült, mely az emberek számára szabadon megközelíthető és élhető közeget teremt.
Az újabb kori szabályozások a részletekben is változtatást igényeltek. Ezek megoldására igen jó példa a főlépcső korlátmagasításának részlete, mely méltó elemévé vált Murano grandiózus lépcsőkompozíciójának.

A kortárs ház hagyományos japán tereket is rejt. Eredetileg a biztosítótársaság női dolgozóinak művelésére épültek a teaceremónia szobái. Ezen terek igen jól példázzák Murano érzékenységét a régi és új elemek ötvözésére. Kiválóan oldotta meg a modern kor követelte technikák installációját (mesterséges megvilágítás, gépi szellőztetés) a hagyományos elemek között. A kicsiny kertben pedig kellemes harmóniában él együtt a beton falfelület, a természetes anyagú kéregszövött mennyezet, az ipari hullámfedés és a filigrán acél I-oszlopok: javarészt mai anyagok, mégis a köztudatban élő "japán kert" érzetét keltik.

A felújítást sikeresnek könyvelhetjük, a szükséges hozzáadások semmit sem vontak le a nagyszerű építészeti remekmű értékéből.

Összes kép itt.