Végtelen határok

Akik most abban reménykedtek, hogy kedvenc sci-fi sorozatotokról kaptok eddig ismeretlen információt, sajnos ki kell ábrándítsalak benneteket. Gasztronómiai élvezetekről lesz szó ugyanis. (Persze hogy élvezet-e, azt majd mindenki eldönti saját maga.) Azért ne keseredjetek el, tudományos fantasztikumban lesz így is részetek, bőven.

Bencééknél már sokat olvashattak az érdeklődők Japán félelmetesen gazdag, sokszor hihetetlenül extra, ám mindig sajátos étel- és italvilágáról. Persze ezt a sorozatot valószinűleg a végtelenségig lehetne folytatni, mégse érne végig. Ami nem is baj, mert így nekem is jut erről-arról írnivaló.
Minap a vonaton lettem figyelmes egy italreklámra, mely termék a napokban jelent meg a piacon. Kellőképpen vadul hangzott ahhoz, hogy vegyek egyet és kipróbáljam.

Az új csoda: az ecetes tej. Nos igen, jól látjátok: ecetes tej. Egészen pontosan grapefruit-, ecet- és tej"koktél". Ha jól értelmezem az oldalt található műleírást, valami köze van Észak-Olaszországhoz...

Így estefelé, gondoltam elfogyasztom a délben vásárolt édességet: már a karácsony hangulatát formailag idéző (ez is), babpasztával töltött piskóta-gofrit (ezt a szópárost találtam leginkább alkalmasnak, mely jellemzi a helyben, a vásárló szeme láttára készülő sütikét). És elszántam magam a tettre is, miszerint kipróbálom az ecetes tejet.

Azért persze méregettem, szagolgattam egy darabig, mire vettem a bátorságot és beleittam.
Elsőre leginkább a grapefruit íze jön át - szerencsére. És hát félve mondom ki: nem rossz! (Nem ér megkövezni, sem kiközösíteni!) Aztán persze a többedik kortynál egyre intenzívebb az ecet, ami nyilván szándékos, hiszen ecetes tejet fogyasztunk és erről nem szabad elfeledkeznünk!
Mindenesetre, biztosan nem lesz a kedvencem. (És őszintén remélem nem töltöm az egész éjszakát a WC-n, bár székrekedés esetén minden bizonnyal az összes népi gyógymódot űbereli..)

Karácsonyi őrület

Az ember azt gondolná, eljön egy távoli országba, ami különben is a shinto és a buddhizmus hazája (vagy nem?!) és kiderül: a karácsonyt nem lehet megúszni!!! No persze, miután Perry kapitány fekete hajói megérkeztek 1854-ben, nem érdemes csodálkozni semmin sem...

Még nem érkezett el október 31-e, mikor az áruházak Halloween részlegeit máris felváltották a Karácsony-iak. Sose szerettem otthon sem ezt a felhajtást, nade az semmi az ittenihez képest. Elég mókás, amint a még üde, zöldüllő lombhullató fák éjszakára díszkivilágításba öltöznek. Eltéveszthetetlen jele az elkerülhetetlennek..

Persze ez azért rendben van, szép ünnep, a szeretet ünnepe, mindenki igyekszik a szeretteire gondolni, meglepni őket valami ajándékkal majd azon a bizonyos estén. Így hát mi sem természetesebb, minthogy a kirakatok is ünneplőbe öltöznek, telistele aggatva már-már közhelyesen szimbolikus tárgyakkal. Ebben nincs is semmi szokatlan mai világunkban.

Ám emellett a jelenet mellett nem lehetett csak úgy, egyszerűen tovább sétálni. Óriási adventi koszorú, (talán) tobozokat imitáló zöld szőrlabdákból, óriási piros, masnis szalaggal és igen, HÁROM NYÚLLAL!!!
Itt bizonyára valami félreértés van, kérem szépen. Tessék mondani, a nyuszik nem tavasszal jönnek, Húsvétkor, mikor is épphogy Jézusnak nem a születését ünnepeljük, hanem a feltámadására emlékezünk?!?

Nos hát igen. Részletekbe ne bonyolódjunk, itt úgyis minden meg van engedve, itt minden el van nézve, semmi sem ciki. A lényeg: ünnep jön, újabb "holiday" végre, ráadásul jó hosszú.

Mindenkinek kellemes készülődést kívánok, így advent első napján!

És (mégis) mozog a föld...

Bíztam benne, nem fog bekövetkezni. De elkezdődött..

Hajnali 4:20, mikor is az ember éppen legszebb álmát alussza, már a kórság sem kínozza annyira. De a boldogság nem tarthat örökké.

Arra ébredek, hogy "ég-szakadás-föld-indulás".. a "nagy-koppanás" azért elmarad szerencsére. Mindenesetre a föld mozog. Az ablaküveg - az az egy szál szimpla üveg, amitől nem tudom hogyan nem fogok megfagyni télen - zörög, engem mintha meg egy gyufás skatulyában

ráznának.. Óóó, ugye ez nem az, amire gondolok?! De. Csak két másodpercig tart, de kellően váratlanul ér. A szemem azonnal kipattan - lehet ez kéne minden reggel, mikor fel kéne kelni és nem akaródzik.. :)

Most akkor mi is van?! Vajon annyiban marad, vagy lesz folytatás is?!

Furcsa, elalvás előtt épp arra gondoltam, hogy ha az előírásnak megfelelően egy menetkész, némi elemózsiával, vízzel, meleg ruhával és elemlámpával összekészített hátizsákot kéne az ágy mellett tartanom - már ami az ajtón kötelezően tartandó "katasztrófa esetére" ismertetőt illeti -, akkor ennyi erővel utcai ruhában is alhatnék minden éjjel, hisz sosem lehet tudni, mikor jön el a vég..

Nos következő kör hálaég nem volt, de be kell ismerjem: ezek után visszaaludni nem volt könnyű. Határozott émelygést éreztem - lévén vízszintesben értek ezek az erők, a gyomrom megmozdult erre-arra - és hát a lumbágóm sem örült neki.

Ma megtudtam, nemcsak álmodtam, mások is érezték, és volt egy rengés a Richter-skála szerinti 5,3-as erősségben. De - bár nekem szenzáció számba ment, mivel én ezzel most vesztettem el a "szüzességem" - a helyiek (vagy ha úgy tetszik agyakorlottabbak) szerint ez semmiség, Japánban mindennap megesik egy ekkora valahol. Majd hozzászokom..

Hát, ez legyen tényleg a legnagyobb bajom itt. De hogy valami szépet is mondjak/mutassak ma, kaptok egy újabb képet az itteni ősz szépségéről. :)

Kórház

Minden rosszban van valami jó - tartja a mondás. Hát, lumbágótól szenvedni kétség nem fér hozzá, elég rossz. Már pedig a kórság engem újra utolért. Már tavaly ősszel is (éppen ilyentájt) jó pár kellemetlen pillanatot okozott, nem is beszélve a miatta feleslegesen vízszintesben töltött napokért. Ám miután - ezúton is köszönet az akkor sok hasznos információval, tanáccsal és segítséggel ellátó, tőlem már "tapasztaltabb" kollegáknak, Ervin és Benya :) - kellőképpen kikupálódtam a témában, "szerencsére" most nem ért annyira készületlenül az ügy. Persze váratlannak váratlan volt, bár játszi könnyedséggel betudható a hétvégi fürdőzésnek. Ezek után a forró vízben ázást jobban meg kell fontoljam, amely gondolat igencsak elszomorít.. :(

Nos miután két napi itthoni tétlenkedés után egy szükségszerű egyszerű bevásárlásból alig bírtam hazajönni és a teljes elkeseredettség szélén álltam, kénytelen-kelletlen el kellett szánjam magam az orvosi beavatkozásra. Mit tehet ilyenkor a japánul még nem tudó külföldi? Összeteszi két kezét, mert olyan szerencsés, hogy vannak otthonról ideszakadt barátai Tokyo-ban. Legalábbis az én esetemben.. Plusz vannak már itteni barátai is, akik aggódnak érte és készek segíteni.

Nos így jutott el hozzám az a link, mely felsorolja Tokyo és Yokohama (a közelben lakom) összes kórházát, ahol "állítólag" jól beszélnek angolul. Hogy miért csak "állítólag", az alább kiderül. Erről a listáról sikerült választani egyet, ami elég közel volt Bencéhez (nem győzöm megköszönni, amiért elkísért), nekem bár negyven perc volt az út, de nem kellett átszállnom másik vonatra, aminek van orthopedia-ja és elfogadják az itteni egészségbiztosítási kártyámat. Kezdetnek nem is rossz.

Reggel 9 előtt már ott vagyunk. Az ember megjön és mintha legalábbis egy szálloda hall-jába érkezne: tágas fogadótér, padlószőnyeg, halk zene szól. A recepción közli miért jött és jelzi, nem beszél japánul (=ostoba gaijin, már megint), ergo tolmácsot venne igénybe. Rendben. Megkérik, töltsek ki egy adatlapot, születési adatok, hol lakom, mi a panaszom, voltam-e már itt, adjak meg egy garantort (ezt nagyon szeretik mindenütt, mindenféle hivatalban, telefontársaságnál stb.), hány centi, hány kilo, gyógyszerallergia, családban előforduló komoly betegségek.. Szóval, véletlenül sem akarnak tévedni. Kicsit bosszantó, ennyi kérdésre válaszolgatni, de kárpótolnak AZONNAL egy mágnescsíkos kártyával, mellyel ha legközelebb jövök, már azonnal be tudnak azonosítani. Remélhetőleg nem lesz sokat rá szükség. És megkérnek, fáradjak a földszint 13-hoz, ahol majd szólítanak.

Odafáradunk. Mások is szépen várnak sorukra az ajtók elé helyezett kárpitozott székeken ücsörögve. Én sajnos képtelen vagyok leülni, vagyis inkább az állást választom, mert aztán felállni nehéz. Öt, azaz ÖT perc múlva szólítanak, közlik, mindjárt itt a tolmács is. Orvosdoktor bácsi szépen kikérdez, mi a panasz, hol voltam kirándulni, mennyi idő volt vonattal oda menni, melyik fürdőben voltam stb.. Jó, azért csináljunk egy röntgent. Legyek szíves fáradjak eggyel lejjebbi emeletre, tolmács néni elkísér és elmagyarázza, hogy majd várjam meg a leletet és hozzam fel és adjam a recepciósnak. (Ergo: ezek a kezembe merik adni a leleteimet!) Lent odaadom a röntgen recepciósnak a "beutalómat", aki közli, foglaljak helyet és várjak. Helyet megint nem foglalok, de várok. Halk zene szól, padlószőnyeg, kárpitozott fotelok.. Három, azaz HÁROM perc múlva szólítanak, fáradjak be, öltözzek át.. Átöltözöm, felveszem az előre odakészített felöltőt, a megkötője elvileg segítene nem elrontani az átlapolási sorrendet (mindig a baloldalt a jobbra, fordítva ugyanis csak a halottakra szokás). Persze lányos zavaromban sikerül elrontani, nem is jön össze, a röntgenes kisasszony segít (=ostoba gaijin, már megint). És persze nem maradhat el a röntgen-papucs sem, hajazva a WC-papucsra.. Ezen is gyorsan túl vagyok, kérik, várjak a felvételre. Kinn várok, nem több mint öt percet.

Aztán felmegyek, újabb konzultáció doktorbácsival, elmondja milyen gyógyszert ír fel, kérek-e a Japánban igen népszerű hűsítő/fájdalomcsillapító tapaszból (naná!) és hogy érzékeny-e a bőröm, mert akkor olyat ad és kérem-e azt a derékmerevítőt, amitől esetleg könnyebb léteznem a következő egy-két hétben, de nyugodtam próbáljam fel, tessék itt van, ugyanis fizetni kell érte. Na itt habozom, megkérdem mennyit és eldönthetem-e mikor már tudom mennyi lesz a végszámlám (aggódom, nem kell-e majd Bencét hívjam, hogy jöjjön egy talicskával). Mondják, azt röptében kiszámolják nekem, iziben. Nincs nagy különbség és mivel a cucc elsőre beválni tűnik, kérem. Már le sem kell vennem. Akkor meg is volnánk. Ha esetleg panaszom lenne továbbra is, jöjjek nyugodtan, várnak szeretettel.

Tolmács néni kikísér a fő recepcióhoz, elmagyarázza, hogy itt várjak szépen a soromra, míg elkészül a számlám és fizethetek. Halk zene szól, padlószőnyeg, kárpitozott fotelok.. Na itt kell a legtöbbet várjak, tán vagy tíz percet is. Számla elkészül, meglepetésemre az előre beharangozott egyszeri regisztrációs díj is elmarad, ¥3400-ben maradunk (orvosi konzultáció ¥810, orvosi adminisztráció ¥30(!), gyógyszerek ¥876, kezelés ¥615 - ez talán a deréktámasz lehet - és képalkotó diagnosztika ¥1068). Teljes megkönnyebbülés. Hozzá kell tegyem, ez az összeg is csak azért van, mert mint állandó lakhellyel rendelkező, itt elő diák köteles vagyok csatlakozni a Nemzeti Egészségbiztosításhoz, amiért is havi ¥1100-t kell fizessek (lévén rendszeres jövedelmem nincsen, különben abból állapítanák meg a lakhelyem szerint illetékes hányaddal) és ezért cserébe az orvosi ellátások díjának csak 30%-át kell magam álljam. Mint Bencétől megtudtam, ez kb tíz éve még csak 10% volt.. Hiába, itt is emelkednek az egy főre jutó költségek..

Megkérnek fáradjak egy pár méterrel odébb, ahol a számomra felírt gyógyszercsomagot átvehetem. Szintén a sorszámom alapján szólítanak, de már készen is van, direkte angolul feliratozva csak nekem (=ostoba gaijin, már megint) és azért biztos ami zicher, még el is magyarázzák, külön megmutogatva melyik micsoda.

Mindeközben soha senki nem felejt el mosolyogni, mondanom sem kell. Éppen ezért fontos hozzátegyem, hogy az általam oly sokat emlegetett "ostoba gaijin, már megint" igazából nem őket minősíti, hanem engem és ez egyfajta szarkasztikus önirónia részemről. (Na jó, azért sokszor tényleg így gondolják. Persze akkor sem felejtenek el kedvesen, elnézően mosolyogni..)

Mitake hiking

Egyelőre most csak a képek, aztán majd fűzök hozzá némi kommentárt is igérem.

Addig is gyönyörködjetek az őszi japán vidéki táj szépségében.

Én meg igyekszem felgyógyulni lumbágómból..

A levél

A minap a következő levelem érkezett e-postán az egyik helyi, laborombeli hallgatótól: (angolul jól értők kedvéért berakom az eredeti szöveget is, hogy érzékeljétek az eredeti ízt. Meg persze volt japán változat is, de attól megkímélek mindenkit, ráadásul magam sem igazán értem még.. :)

"We must have the end-of-the-year cleaning the Lab on December 25th.

(We tried to arrange the day on the 22nd but we could not make it because of the class schedule of M1 students.)
Basically all of us are supposed to join this annual event as a part of essential Japanese tradition. Only those who cannot manage to join are for exceptionally, unavoidable reasons.
If so, please send e-mail to Iwatsuki immediately describing your reason.
I will let you know more concrete information later.

We will begin the cleaning from the morning until the evening (It depends on how seriously you work). And will have a coffee break around 3pm with sweets (expensive ones) that Fujioka-sensei will kindly offer us. After we finish cleaning-up, at night(around 7pm?), we move to the Forget-the-year party that is also a very important event for within Japanese culture, as you may know. We haven’t decided what kind of food for the party. I will let you know about it later.

Thanks,

Iwatsuki"

Nos, igyekszem jó fordítást készíteni..

"December 25-én meg kell tartsuk a szokásos év végi nagytakarítást a Laborban.

(Próbáltuk 22-re szervezni, de nem jött össze, mert az első éves diplomázóknak órájuk van aznap.)

Alapvető elvárás, hogy mindenki csatlakozzon ehhez a fontos, évenkénti Japán hagyományhoz.
Kivéve azokat, akik valamilyen kivételes, elkerülhetetlen ok miatt kénytelenek kimaradni. (Vajon mi lehet erre elég elfogadható ok?)

Ha ezen eset áll fenn, kérlek küldj egy e-mailt azonnal ezen ok meghatározásával.
Pontosabb információkról később értesítelek benneteket.

Reggel kezdjük majd a takarítást, ami estig tart (ez azon múlik, mennyire komolyan veszitek a munkát).

Délután 3-kor tartunk egy kávészünetet némi édességgel (drágákkal), melyeket Fujioka professzor (a labort vezető professzor) szíves felajánlásával kapunk.

A takarítás után este (7körül?) a Felejtsd-el-az-évet (évbúcsúztató) partira megyünk, ami szintén egy nagyon fontos esemény a japán kultúrában, mint talán már tudjátok. (na talán majd itt kezdődik a nap kellemes része..)

Még nem döntöttük el, milyen étellel készüljünk a mulatságra. Erről majd később tájékoztatlak benneteket.

Köszönettel,

Iwatsuki"

Nos, WELCOME TO JAPAN! :D

ui: Azért nézzük a jó oldalát a dolognak. Valószínűleg itt töltöm a Karácsonyt és ahelyett, hogy itthon (a koliban) egymagamban azon keseregnék, miért nem vagyok otthon a szeretteimmel, jó társaságban lehetek, biztos vicces lesz, még ha takarítani is kell. Az édességek tuti különlegesek lesznek, ismerve a profot. Az évbúcsúztató muri pedig csak jó lehet. Ergo: gyorsan elröppen a nap és az ember(lánya) nem szomorkodik... Egyébként meg csak csendben, halkan teszem hozzá, hogy szombat délutánonként van egy órám az egyetemen..

Közkívánatra - ráadás

No csak egy kis mellékes, így mászás után. Ma be lettem mutatva (macska meg fel van mászva a fára és a farka le van lógva, persze..) Naito san-nak, aki az egész Pump hálózat tulajdonosa. Szemmel láthatólag nagyon boldog, hogy egy gaijin lány látogatja a tulajdonát és mint megjegyezte, látja gyakran jövök. Na és hát ő ettől teljesen meg van hatódva.. Elmesélte, már járt Ziller-billerben és nagyon tetszett neki, nyáron megint készül Ejrópába. És hát mondtam neki, ha arra jár, nagyon szívesen elkalauzoljuk. És ettől még boldogabb volt.

Na és csak gyorsan még egy kép, amit futva csináltam az előtér melletti shop egy részletéről. Egész pontosan a mászófilm kínálat egy részéről és a mászócipő kínálat egy negyedéről.. Na jóccakát!

Közkívánatra

Elérkezett az idő, hogy beszámoljak mászós lehetőségeimről és eddigi kalandjaimról Tokyō-ban. :)

Már otthon jó előre kutatásokat végeztünk a témában, vajon mik is lesznek a lehetőségek. Kétség nem fért hozzá: lehetőségek lesznek, szép számmal.

Szinte azonnal sikerült megtalálni ezt a tokyō-i hálózatot. Hmm, jónak ígérkezett, már első látásra is. Két hely elölmászásra (az egyik világversenyek rendezésére is alkalmas) és két hely csak boulder. Ezek után nem is nagyon törtem magam, hogy más helyeket találjak. Persze mint azóta kiderült, kb havonta nyílik egy-egy új hely..

A térképen való beazonosítás után, persze miután már itt voltam, kiderült, az egyik elölmászós hely szinte útba esik a koli és az egyetem között. No, nekem sem kellett több. Rábeszélve Bencét, hogy csatlakozzon, egyik kellemes szombat délután nekivágtunk.

Ez sem indult könnyen, mint itt semmi sem. Előbb regisztráltunk ¥2000-nel (kb 4000 FT), majd ezután jött a belépődíj. (Bocs, hogy ilyen anyagiaskodásba bocsátkozom, csak szeretném, ha mindent átfogó viszonyítási alapotok lenne. Hozzáteszem, a forintra történő átváltás csak elméleti segítség, ugyanis mindenben igaz az, hogy az itteni árak vásárló-értéke számszerileg megegyezik az otthoni forintban megadottakkal. Azaz: ez a ¥2000 olyan, mintha otthon 2000 Ft-ot fizettem volna egy örökös klubtagságért..) A belépődíj igen praktikusan sávokba osztott aszerint, hogy

(a) felnőtt/egyetemista/középiskolás/kisiskolás a delikvens (ebben a sorrendben nyilván csökken az ár) ill.

(b) hétvégén egész napra/hétközben napközben/este fél 7 után/este 9 után szándékozunk-e mászni (itt is a csökkenő értéksorrend szerint felsorolva). Láthatjátok, egész logikus. Üzenem az otthoni üzemeltetőknek eme rendszer megfontolásának szükségességét! Természetesen bérletek is kaphatóak: 11 alkalmas korlátlan (10 áráért), havi - bankszámláról történő rendszeres utalással (sic!) -, féléves és éves. Utóbbi három abban a változatban is, mikor a hálózat összes terme szabadon használható (megjegyzem mindezt kb max 15%-os felárért..).. no comment.. :)

Ezután meg kellett tekintsünk egy kb 15perces rövid filmet, amit a helyi alkalmazottak állítottak össze, a teremhasználat biztonságtechnikájáról. Mivel először voltunk ott, beülő/cipő/zia bérlése ingyenesen biztosított volt. Kötelet sajnos bérelni nem lehet.

Az is kiderült ám, bár ez egy elölmászós hely, fenn a galérián van egy kb BoulderKlubnyi boulder hely is. Wow! Ezentúl ha csak boulderezni szeretnék mégis, nem kell kétfelé járjak. Kiváló!

Bele is csaptunk a sűrűjébe. Mivel nem volt saját kötelünk, toperope-ozni voltunk kénytelenek. De nem sokáig. Némi makrancos (cicás) kötéllel való vesződés közben ott termett egy helyi hölgy és felajánlotta szíves segítségét. Szó szót követett, összeismerkedtünk, lényeg a lényeg, azóta is velük mászom, lévén most sincs saját kötelem még. Igen kedvesek, segítőkészek, minden barátuknak azóta már bemutattak, akik mind szívesen biztosítanak, ha épp kell. Csak úgy röptében: Shino san mint kiderült 55 éves, kb 150 cm, szerintem nincs 45 kg, futkos a Tsunami nevű falon a (IX+)-okban. Idősebb nénik, komolyan, nem túlzok, a maguk max 140 cm-es magasságukkal és min 55 évükkel a (VIII)-asokban.. Hát igen, van még hová fejlődjünk. Fujie san-nal mászom leginkább (aki kitalálja Fujie san hány éves, jutalmat kap és ezután eredményt is hirdetek az eddigi találós kérdések megfejtésében). De biztosított már Japán négyszeres jégmászónője is, bibibííííííí! :D

Sajnos sziklára még nem sikerült kijutnom velük, szombatonként ui órám van az egyetemen, és ugye első a kötelesség. De vannak olyan kedvesek, hogy legközelebb vasárnapra szervezik a túrát, hogy tudjak csatlakozni. Már alig várom, hogy mondjuk Thaiföldre mehessek velük, itt csak ez van Arco helyett.. Na jó, nem húzom senki idegzetét tovább, megyek és mászom inkább!

Ja és azt majd elfelejtettem: vannak ám igen ösztönző üzenetek az öltözői galéria tartózkodójában elhelyezve..

(Azért, megvallom őszintén: hiányzik néha Tardos, Geri, Gesztes és a többiek, Kotecnik-ről nem is beszélve. De talán jut még azokra is bőven idő ebben az életben!)

Gyanús egyedek

"Hívd a 110-et, ha gyanús egyént észlelsz!" - mondja ez a kis egyenruhás, sárga egérke. Aki talán leginkább egy marslakóra hasonlít, de igazán a fene se tudja micsoda.

Ez azon plakátok egyike, mellyel a hatóságok minden bizonnyal a terrorizmus ellen próbálnak védekezni. Vélhetően az utcai, köztéri szeméttárolók hiánya is ennek a jól megfontolt stratégiának a része, pontosabban nem-része. Utóbbi mindenesetre elég kiborító tud lenni, mikor a kiérdemelt, megvásárolt, majd in-situ elfogyasztott üdítő, forró ital, netalán édesség csomagolásától szeretnék megszabadulni, de nem tudok. Magammal kell vigyem legalább az állomásig, ahol a fellelhető italautomata mellett természetesen mindig van egy, természetesen szelektív, italos-doboz hulladékgyűjtő. (Itt meg kell jegyezzük, Tokyo nagyon tiszta város, ami vélhetően ennek a kimunkáltságnak is köszönhető. Olyannyira, hogy mikor a vonaton már nincs hol kapaszkodni, csakis az ajtókeret felső pereme áll rendelkezésemre, nem fenyeget az a veszély, hogy legalább egy szem por is jut nekem. Alig várom, mikor jön el az az idő, mikor nekem kell Karácsony napján a labort kitakarítanom... :)

Visszatérve a kiürült palackhoz. Rosszabb esetben hazáig viszem, ami már csak azért is rosszabb, mert otthon - a kollégiumban - még véresebben komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést.

Lássuk csak: külön dobozba kerül a papír∕folyóirat∕tejesdoboz, ez utóbbi szigorúan és csakis kimosva, az e célra fenntartott és odakészített (nehogy elfelejtsük) ollóval szétvágva (ha valamelyik kóbor apáca ezt mégis elmulasztja, másnap mindenki kap a postaládájába egy udvarias levelet, miszerint legyünk szívesek az odakészítettet erre a célra használni), majd laposra hajtogatva. Következő tároló a kartondobozoknak, ugyancsak szétvágva, laposra hajtogatva. Jönnek a műanyagok: külön a PET palackok és természetesen külön az egyéb éghető/gyúlékony/tűzveszélyes (combustible) hulladékok. Ez utóbbi már csak azért is igen konfúz fogalom lehet az itteni emberek agyában, hiszen a fa is éghető, azt mégis máshová tesszük. Persze lehet, csak az angol fordítás rossz, a kanji-k világában nem vagyok még ilyen jártas. Ha már a fánál járunk, jöhetnek a szerves hulladékok: ételmaradék, kávé-, tea-zacc és az elmaradhatatlan, egyszer-használatos evőpálcikák mehetnek egy helyre. Fémhulladék, azaz italosdobozok illetve a népszerű, igen gyors energiát vagy vitaminforrást biztosító zselék (megvallom, én is rájuk szoktam) alu-fólia-szerű csomagolóanyaga - újabb rekesz. Törött üveget, szúró-, vágó- illetve egyéb hasonló ön- és közveszélyes tárgyakat kéretik gondosan becsomagolva egy már ki tudja hányadik gyűjtőben elhelyezni! (Szimplán csak kiürült üvegpalackkal még ma sem tudom mit kezdjek, persze azon kívül, hogy kéretik szépen elmosni előbb.) ... Remélem, már nagyon fáradtok... Megunt esernyőnket (már pedig ez az otthon talán szokatlan helyzet itt igen sűrűn bekövetkezhet, itt ugyanis ezekből is van "eldobható", vagy legalábbis váratlan helyzetekben bárhol igen olcsón megvásárolható, Az Átlátszó Műanyag Esernyő - amire otthon mindig vágytam, itt azonban akkora közhely, hogy már nem is érdekes), szóval megunt esernyőnket is legyünk szívesek anyagaira szétdarabolva külön eldobni. Ha esetleg megunt ruhatárunktól, számítógépünktől, TV-nktől, biciklinktől, bútorunktól vagy bármilyen méretes tárgytól szeretnénk megszabadulni, a megadott telefonszámon vagy weboldalon történt regisztráció után, és az igen részletes táblázatban kikeresett díj megfelelő számlaszámra történő befizetése mellett a helyi FKFV Rt. kiszáll és az általunk kívánt időpontban elszállítja azt. Huhhh... Remélem, nem hagytam ki semmit.

Mindez természetesen az egyetemen is így zajlik, első nap nem mulasztották el ugyanezt ott is részletesen elmagyarázni és megmutogatni. Szóval, a szelektív hulladékgyűjtés itt nem piskóta, és minden egyes alkalommal, mikor szeretnék megszabadulni valamitől, attól rettegek, valaki figyel, lesi minden mozdulatomat, vajon ez a tudatlan gaijin (külföldi) már megint mekkora bakit vét..

Minden bizonnyal, én is gyanús egyed vagyok.