Kórház

Minden rosszban van valami jó - tartja a mondás. Hát, lumbágótól szenvedni kétség nem fér hozzá, elég rossz. Már pedig a kórság engem újra utolért. Már tavaly ősszel is (éppen ilyentájt) jó pár kellemetlen pillanatot okozott, nem is beszélve a miatta feleslegesen vízszintesben töltött napokért. Ám miután - ezúton is köszönet az akkor sok hasznos információval, tanáccsal és segítséggel ellátó, tőlem már "tapasztaltabb" kollegáknak, Ervin és Benya :) - kellőképpen kikupálódtam a témában, "szerencsére" most nem ért annyira készületlenül az ügy. Persze váratlannak váratlan volt, bár játszi könnyedséggel betudható a hétvégi fürdőzésnek. Ezek után a forró vízben ázást jobban meg kell fontoljam, amely gondolat igencsak elszomorít.. :(

Nos miután két napi itthoni tétlenkedés után egy szükségszerű egyszerű bevásárlásból alig bírtam hazajönni és a teljes elkeseredettség szélén álltam, kénytelen-kelletlen el kellett szánjam magam az orvosi beavatkozásra. Mit tehet ilyenkor a japánul még nem tudó külföldi? Összeteszi két kezét, mert olyan szerencsés, hogy vannak otthonról ideszakadt barátai Tokyo-ban. Legalábbis az én esetemben.. Plusz vannak már itteni barátai is, akik aggódnak érte és készek segíteni.

Nos így jutott el hozzám az a link, mely felsorolja Tokyo és Yokohama (a közelben lakom) összes kórházát, ahol "állítólag" jól beszélnek angolul. Hogy miért csak "állítólag", az alább kiderül. Erről a listáról sikerült választani egyet, ami elég közel volt Bencéhez (nem győzöm megköszönni, amiért elkísért), nekem bár negyven perc volt az út, de nem kellett átszállnom másik vonatra, aminek van orthopedia-ja és elfogadják az itteni egészségbiztosítási kártyámat. Kezdetnek nem is rossz.

Reggel 9 előtt már ott vagyunk. Az ember megjön és mintha legalábbis egy szálloda hall-jába érkezne: tágas fogadótér, padlószőnyeg, halk zene szól. A recepción közli miért jött és jelzi, nem beszél japánul (=ostoba gaijin, már megint), ergo tolmácsot venne igénybe. Rendben. Megkérik, töltsek ki egy adatlapot, születési adatok, hol lakom, mi a panaszom, voltam-e már itt, adjak meg egy garantort (ezt nagyon szeretik mindenütt, mindenféle hivatalban, telefontársaságnál stb.), hány centi, hány kilo, gyógyszerallergia, családban előforduló komoly betegségek.. Szóval, véletlenül sem akarnak tévedni. Kicsit bosszantó, ennyi kérdésre válaszolgatni, de kárpótolnak AZONNAL egy mágnescsíkos kártyával, mellyel ha legközelebb jövök, már azonnal be tudnak azonosítani. Remélhetőleg nem lesz sokat rá szükség. És megkérnek, fáradjak a földszint 13-hoz, ahol majd szólítanak.

Odafáradunk. Mások is szépen várnak sorukra az ajtók elé helyezett kárpitozott székeken ücsörögve. Én sajnos képtelen vagyok leülni, vagyis inkább az állást választom, mert aztán felállni nehéz. Öt, azaz ÖT perc múlva szólítanak, közlik, mindjárt itt a tolmács is. Orvosdoktor bácsi szépen kikérdez, mi a panasz, hol voltam kirándulni, mennyi idő volt vonattal oda menni, melyik fürdőben voltam stb.. Jó, azért csináljunk egy röntgent. Legyek szíves fáradjak eggyel lejjebbi emeletre, tolmács néni elkísér és elmagyarázza, hogy majd várjam meg a leletet és hozzam fel és adjam a recepciósnak. (Ergo: ezek a kezembe merik adni a leleteimet!) Lent odaadom a röntgen recepciósnak a "beutalómat", aki közli, foglaljak helyet és várjak. Helyet megint nem foglalok, de várok. Halk zene szól, padlószőnyeg, kárpitozott fotelok.. Három, azaz HÁROM perc múlva szólítanak, fáradjak be, öltözzek át.. Átöltözöm, felveszem az előre odakészített felöltőt, a megkötője elvileg segítene nem elrontani az átlapolási sorrendet (mindig a baloldalt a jobbra, fordítva ugyanis csak a halottakra szokás). Persze lányos zavaromban sikerül elrontani, nem is jön össze, a röntgenes kisasszony segít (=ostoba gaijin, már megint). És persze nem maradhat el a röntgen-papucs sem, hajazva a WC-papucsra.. Ezen is gyorsan túl vagyok, kérik, várjak a felvételre. Kinn várok, nem több mint öt percet.

Aztán felmegyek, újabb konzultáció doktorbácsival, elmondja milyen gyógyszert ír fel, kérek-e a Japánban igen népszerű hűsítő/fájdalomcsillapító tapaszból (naná!) és hogy érzékeny-e a bőröm, mert akkor olyat ad és kérem-e azt a derékmerevítőt, amitől esetleg könnyebb léteznem a következő egy-két hétben, de nyugodtam próbáljam fel, tessék itt van, ugyanis fizetni kell érte. Na itt habozom, megkérdem mennyit és eldönthetem-e mikor már tudom mennyi lesz a végszámlám (aggódom, nem kell-e majd Bencét hívjam, hogy jöjjön egy talicskával). Mondják, azt röptében kiszámolják nekem, iziben. Nincs nagy különbség és mivel a cucc elsőre beválni tűnik, kérem. Már le sem kell vennem. Akkor meg is volnánk. Ha esetleg panaszom lenne továbbra is, jöjjek nyugodtan, várnak szeretettel.

Tolmács néni kikísér a fő recepcióhoz, elmagyarázza, hogy itt várjak szépen a soromra, míg elkészül a számlám és fizethetek. Halk zene szól, padlószőnyeg, kárpitozott fotelok.. Na itt kell a legtöbbet várjak, tán vagy tíz percet is. Számla elkészül, meglepetésemre az előre beharangozott egyszeri regisztrációs díj is elmarad, ¥3400-ben maradunk (orvosi konzultáció ¥810, orvosi adminisztráció ¥30(!), gyógyszerek ¥876, kezelés ¥615 - ez talán a deréktámasz lehet - és képalkotó diagnosztika ¥1068). Teljes megkönnyebbülés. Hozzá kell tegyem, ez az összeg is csak azért van, mert mint állandó lakhellyel rendelkező, itt elő diák köteles vagyok csatlakozni a Nemzeti Egészségbiztosításhoz, amiért is havi ¥1100-t kell fizessek (lévén rendszeres jövedelmem nincsen, különben abból állapítanák meg a lakhelyem szerint illetékes hányaddal) és ezért cserébe az orvosi ellátások díjának csak 30%-át kell magam álljam. Mint Bencétől megtudtam, ez kb tíz éve még csak 10% volt.. Hiába, itt is emelkednek az egy főre jutó költségek..

Megkérnek fáradjak egy pár méterrel odébb, ahol a számomra felírt gyógyszercsomagot átvehetem. Szintén a sorszámom alapján szólítanak, de már készen is van, direkte angolul feliratozva csak nekem (=ostoba gaijin, már megint) és azért biztos ami zicher, még el is magyarázzák, külön megmutogatva melyik micsoda.

Mindeközben soha senki nem felejt el mosolyogni, mondanom sem kell. Éppen ezért fontos hozzátegyem, hogy az általam oly sokat emlegetett "ostoba gaijin, már megint" igazából nem őket minősíti, hanem engem és ez egyfajta szarkasztikus önirónia részemről. (Na jó, azért sokszor tényleg így gondolják. Persze akkor sem felejtenek el kedvesen, elnézően mosolyogni..)