A szemorvosnál

A kiinduló helyzet igen banális: elfogyott a kontaktlencsém, vennem kell.
Javaslatra sikerül megtalálni a laborunktól három perc sétára lévő pici kis rendelőt. Útban oda találom ezt a kis jelenetet, az ejtőernyős macska-malacokkal. Parachute to eternity...
A rendelőben szívélyesek, örömmel fogadnak, angolul is egész jól beszélnek, azért persze jól jön Satoko segítsége. Minden simán megy, nagyon alaposan megvizsgálnak, mindkét szememet többször is még a próbalencsék felhelyezése előtt, aztán azzal is. Már szinte zavaróan sokáig tart a folyamat.

Kapok ingyen próbalencsét, többet is, mert először azt hiszik nincs az én dioptriámban, azért csak próbáljam fel a méret miatt, majd kiderül, van az én dioptriám is, így a másik felbontott pár már megy is a kukába. Ez persze nem nagy kár, úgyis csak egynapos viseletű volt. Azért próbáljam meg a kéthetest is, erősködnek. Nem értem miért,eddig teljesen ugyanezt a típust használtam. Nem baj, kapok egy párat. Ezt persze ezután még jódarabig használhatom. El is magyarázzák, nehogy kidobjam, még jó két hétig. És ha már így van, kapok hozzá ajándékba egy kisebb üveg tárolófolyadékot és egy tartó (ezres nagyságrendekre rugó tételek itt is, otthon is). Majd megrendelik a választott terméket, pénteken mehetek is érte. Közben még magyar nyelvórát is tartok az egyik kedves asszisztens leánynak.

Azért a hely szenzációja mégiscsak a papucs-automata. Hiába, rend a lelke mindennek, nem lehetnek azok sem úgy szerte-szana. Kicsiknek pedig a Mickey egeres és Donald kacsás változat. Az automata épp kifogyott, nagy volt épp a forgalom, így maradtam Mickey egérnél. Már csak a móka kedvéért is. Igaz, 20-as méret, kicsit pici.

A napot egy búcsúparti zárja. Lili, a svájci lány hazautazik, ő csak félévre jött. Mindezt csak azért említem, mert a hely, ahol összejövünk, az nem más, mint a Soda Cafe. Na nem az otthonról jól megszokott rom-kocsma, annak csak egy névrokon, japán változata. Jiyugaoka, Tokyo, 2010. január 27.