Edo fejlődése 1570-ben kezdődik, mikoris Tokugawa Ieyasu a Kanto regió daimyo-jává, azaz hűbérurává, majd 1603-ban shogun-ná, azaz katonai kormányzóvá lép elő. Az ő erőfeszítésének köszönhető, hogy az út- és csatornarendszer kiépítése, a városépítés kezdetét veszi.
Edo városszerkezeti tervezésének módszere egy hagyományos ideát követ, melynek neve Shijin-souou.
Eszerint a négy kardinális égtájhoz egy-egy ősi, kínai mítikus állat rendelhető: az északi hegyeké Genbu, a fekete harcos, a keleti
ré Suzaku, a vörös főnix, míg a nyugat felé vezető utat Byakko, a fehér tigris uralja. Az a földrajzi hely, mely az említett követelményeknek megfelel, ideális helyszínévé válik egy város alapítására. Az ősi Kyoto is ugyanezen elv alapján épült.
Edo esetében azonban, sajnálatos, de nem volt egyetlen nagy hegy sem északra. A leleményes japánok gondoltak egyet, és azt mondták: neve zzük ki a Fuji-t, ami valójában dél-nyugatra van, Genbu-nak. Ezzel az É-D tengely 110°-os órajárással ellenkező irányú elforgatásával máris megoldották minden gondjukat, hiszen az egyébként északra levő Hirakawa folyó lett Seiryu, a keleti oldalon található Edo öböl Suzaku, és a Kyoto, azaz dél felé vezető Toukaidou út pedig Byakko.
Mi ebből a tanulság? ... Nos, inkább mindenki vonja le saját maga következtetését!
Nyilván innen ered az az ősi szokás is, hogy a térképeken az északjel nem felfelé mutatat, hanem meglehetős szabadossággal össze-vissza van forgatva.
VálaszTörlésna igen, persze ezek után minden megbocsájtható már.. :)
VálaszTörlés