2009. október 19., hétfő

Elkezdeni mindig nehéz

Nos hát elérkezett az idő: elkezdem.

Meg kell hagyni, nem könnyű, mint ahogyan mindent kezdet nehéz. Tokyoban vagyok, lássuk csak: MÁR három hete! Persze ez alatt az idő alatt már rengeteg minden történt, megszoktam a kollégiumi szobám, beindult az élet az egyetemen is, sőt mint talán páran érzékeltétek, a Facebook-on már néhány képet is a köz elé tártam. Így hát most kicsit bajban vagyok, miről is kéne meséljek elsőként..

Mindenesetre a célom az, hogy megpróbáljak számot adni a Tokyo-i mindennapokról, a
Tokyo-i mindennapjaimról nektek: rokonaimnak, barátaimnak és mindenkinek, akit erre a blogra hoz a sorsa. Két év hosszú idő, még magam sem tudom felfogni igazán. Minden bizonnyal mégis gyorsan fog telni, hiszen az élmények, tapasztalatok hada vár rám.

Bízom benne, sokan tartotok majd velem ebben a kalandban. Hogy ez valóban így legyen, én mindent tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy fenntartsam érdeklődéseteket.

Nos, akkor elkezdem.
Kívánom mindannyiónknak, ahogyan a japán mondás tartja:
Ganbatte kudasai! - Kérem, tessék küzdeni!



11 megjegyzés:

  1. Olvasni foglak, ha írni már nem tudok:-)csók

    VálaszTörlés
  2. Hajrá :)

    Lehet egy röpke kérdésem?
    Hogy hogy jutottál ki?
    Nekem jelenleg ez lenne a következő cél. Csak még kevéssé találtam lehetőségeket.

    VálaszTörlés
  3. épiteszképzésre járok a Tokodai-on, japán állami ösztöndijjal. ilyet (mármint a Monbusho-t) otthon a követségen keresztül is lehet pályázni, akár kutatói képzésre is. keresd meg őket, a XII. ker Zalai úton vannak, de van honlapjuk is, ott mindig fenn vannak az aktuális lehetőségek.
    pl: http://www.hu.emb-japan.go.jp/index_h.htm
    vagy a Japán Alapitványnál (Oktogon), nem tudom te mivel foglalkozol
    http://japanalapitvany.hu/main.php

    VálaszTörlés
  4. A BMF-en tanulok Műszaki menedzsrként. Ez nagyjából közgáz. Marketing szakirányon. Tehát nem japán szakon. Ez pedig nehezítés...
    A Mombushorol én is hallottam, de itthonról úgy tudom hogy nem japán szakosként lényegében csak kutatóit lehet pályázni. Az meg olyan rémesen komolyan hangzik. Nemigen tudom mit tudnék kutatni.
    A linkeket nagoyn köszönöm. Utánalesek mindnek.
    Az építészet japánban jól hangzik. Szurkolok hozzá! :) Majd mutass pár tervet néha ha teheted. A japán építészet nagyon jó és nagoyn fura dolgokat tud összehozni, legalábbis amiket én eddig láttam.

    VálaszTörlés
  5. és bocs a késői válaszért. lemaradt a comment értesítő. :)

    VálaszTörlés
  6. otthonról sokféle ösztöndijat lehet pályázni, bár a kutatói a legnépszerűbb. egyszer én próbálkoztam, de nem sikerült. az épiteszettel kevésbé könnyű meggyőzni a követség birálatát, hogy nem puszta önös érdekből akarsz menni. :) de témát találni nem olyan nehéz.
    vagy pedig keresni kell egy itteni egyetemet, ahová járnál, oda jelentkezni és azzal együtt pályázni az ösztöndijat, igy feltetlen egyszerűbb.

    VálaszTörlés
  7. Egyetemet örülök egyenlőre ha befejezem a jelenlegit. De nem rossz ötlet. De akkor már inkább kint kezdenék el egy mastert... csak a csuda tudja hogy, és honnan szerzek pénzt rá.
    Sajnos az enyémnek nincs semmi kapcsolata japánnal... (BMF)
    kutatás nagyon komolynak hangzik. Mit tudsz erről?

    VálaszTörlés
  8. kutatas eppen hogy nem komoly, keresned kell egy temat ami erdekel, es persze itteni osszefuggese van, ami miatt idejonnel. persze legyen meggyozo. aztan itt meg mar azt csinalsz amit akarsz, mert a kutatokat az egyetemeken "annyira nem veszik komolyan", szinte "magadra hagynak", csinalj amihez kedved van.

    VálaszTörlés
  9. de az osztondij meg epp arrol szol, hogy penzt kapj az itteni tanulmanyaid fedezesere. ha megkapod a monbushot, abbol ki lehet jonni. csak azt tudom mondani, erdeklodj a kovetsegen otthon, nezd a meg a honlapjukat.

    VálaszTörlés