Kéretik viselkedni

Nos igen-igen, aki ismer, tudja: van valami, amit különösképp nem állhatok. Ez pedig, kérem tisztelettel, a dohányzás. Liftben, étteremben, utcán, nyilvános helyen, a buszra várva... Sehol sem. Tessék hazamenni, bezárkózni a WC-be, majd ottan, kényelmesen, saját füstbe burkolózva, szépen csendben fuldokolni. Én, köszönöm szépen, de nem kérek belőle!

Prágában nem könnyű olyan éttermet találni, még magasabb (ár)kategóriában sem, ahol ne kellene az ebédem elfogyasztása közben más bűzét szagoljam. Londonban, majd egy hét után vettem észre meglepetten - mikoris egy ellentétes meglepetésszerű történés adódott -, hogy jé, itt nem pöfékel az orrom elé az előttem haladó az utcán...!

Nos itt Tokyo-ban sajnos nem ennyire fekete-fehér a kérdés. Középületekben persze szigorú rend uralkodik, kijelölt dohányzó helyekkel, amelyek - számomra tagadhatatlanul pozitívan - nem túl számosak. Gyanítom, ez az évszázadokon át beléjük ívódott tűztől való rettegés eredménye. Én mindenesetre támogatom. Az utcán már annyira nem egyértelmű a helyzet. Vannak itt is galád ellenszegülők, akik - gyanítom - felbuzdulva és kihasználva eme hanyatló korszak minden előnyét, hanyagul el-elszívnak egy-egy szálat menet közben. Hangsúlyozom: ellenszegülve, hiszen - mint azt Japánban már megszokhattuk - itt mindig mindenre külön felhívják a kedves nézőközönség figyelmét...

Márpedig ezen mellékelt intelmek az aszfaltra vannak róva...