2010. október 21., csütörtök

Sekidobashi bicikli bolhapiac

Facebook-on derült ki, Irimiás Balázs éppen Tokyo-ban időzik. Fussunk össze! Azt javasolja, találkozzunk másnap Japán legnagyobb bicikli bolhapiacán, ahol kora reggeltől ő maga is árul. Miért is ne?

Ha korán reggel nem is, lévén szombat, még dél előtt sikerül útrakelni. Nem kell messzire menni: Nakagawara Nakanoshima-tól (ahol lakom) kb. húsz perc vonattal. Az idő pompás, napsütés, nagyjából 25 fok. Október közepéhez képest kifejezetten meleg van. Abszolút tökéletes kis túra lehetne, ha már lenne bicajom. De sajnos nincs.

Amit a piacról tudni érdemes. Kétszer egy évben kerül rá sor, április és október harmadik szombatján, a Tamagawa folyó medrében. A szakavatottak azt mondják, Japán legnagyobb biciklipiaca. Hajnalban már beindul, ha igazán jó vásárt akarunk, érdemes 8 óra előtt érkezni. Régi vagy új, dizájn vagy retro, rész vagy egész - itt minden megtalálható! És határozottan ajánlott azonnal megvenni valamit, amit találunk, mert egy ötperces "tovább-nézelődöm-séta" után már garantáltan hűlt helyét találjuk csak a kiszemelt vásárfiának.

Így járok én is. Ha elég bátor lettem volna az első pillanatban, ma boldog tulajdonosa lehetnék egy eredeti, a Panasonic által gyártott Mountain Cat-nek, mindössze ¥5.000-ért! Kompletten felszerelt mountain bike-ot Tokyo-ban ennyiért semmiképp sem találnék. Igaz, már ette a rozsda, de ahogyan Balázs állítja, ez még a Himaláján is átkel, ha kell - és én hiszek neki. Nos, erről sajnos lecsúsztam, szó szerint öt perc múlva már nem volt meg. Csak remélhetem, lesz még hasonló szerencsém és hasonlóra lelek. Ha más nem, áprilisban biztosan ott leszek a következő vásáron!

Még több a piacról más tollából itt.
Saját képeim pedig itt találhatóak az eseményről.

5 megjegyzés:

  1. hat mert eddig nem volt ertelme, de most h elkoltoztem lenne, csak hat mar ugyis jon a tel... node tavasztol! :) es akkor mehetunk Hokkaido bicikli turara is! juhejjj! :)

    VálaszTörlés
  2. Én még télen is biciklizek, hóesésben, de eső esetén vonattal járok.
    Azért drága az a 4 kis megálló 200 jenért.

    VálaszTörlés
  3. A Tesz-vesz városról jut eszembe: a japán címe elég fantáziátlanra sikeredett スキャリーおじさんのにぎやかなビジータウン...

    VálaszTörlés