Márciusi utazás 6.

Az Osaka-i utazás negyedik napja.
Arashiyama - 嵐山

^{Kyoto nyugati külvárosa, igen népszerű kirándulóhely.}

Felejthetetlen séta a Tenryū-ji zen buddhista templom (hivatalos honlap) kertjében, az északi Sagano Bamboo erdőben, majd a hirtelen jött márciusi hófúvás, mely véget vet a környék felfedezésének.

Újabb hely, ahol hiába voltam már, mindenképp vissza kell mennem...

Képek itt.

Pecha Kucha

Tokyo-ból indult világkörüli útjára az ötlet, mely szerint 5 perc alatt 20 diával tömör beszámoló készülhet bármiről, ami design, építészet, művészet vagy akár egy távoli vidék bemutatása. Ma már több mint 300 városban hódít ez az őrület szerte a világon - nem utolsó sorban Budapesten is -, melyet ez a frappánsan hangzó név fémjelez: Pecha Kucha.

Pecha Kucha - Tokyo no 73.

Az este fénypontja Judit, előadásának fókusza pedig a Kelet-Európai Design.
20 perc késés egy kellemes indiai vacsora után és máris a tömött SuperDeluxe-ba csöppenünk. Kikérjük a belépőjegyért cserébe kapott első italt, Tokyo Ale. Alig telik el két előadás, sörszünet. Majd hamarosan Juditon a sor és elbűvöl mindenkit a frappánsan szabott kelet-európai varázzsal. Az este első - megérdemelten - viharos tapsot kapó prezentációja. Megvallom, az én szívemet is melegség járja át a nemzeti büszkeség okán.
Az este - számomra - másik lehengerlő bemutatója a szemtelenül fiatal Edward Harrison előadása, a heteken belül boltokba kerülő könyvéről, mely a yurukyara-k, azaz japán kabalafigurák szenzációs gyűjteménye.

Képek itt.

Viszlát - a pokolban...

...és kössz a halakat...

Na nem a galaxisbéli stoppolásaim élményeiről lesz most szó, ez a mese még odébb van. Annál extrább, kulináris földi kaland következik.

Bence egy áprilisi bejegyzése hosszas diskurzust váltott ki a bálnahús előszeretetteljes fogyasztásáról Japánban. Én is hozzátettem a magam szerény véleményét annak idején, amit máig fenntartok, tehát tessék nyugodtan kövezni.

Ám ma ebédkor az elméletet gyakorlatba ültettem. Igen, kérem, a mai ebédem a shokudou-ban (menza) kujirakatsu, azaz sült bálnaszelet volt. Nem igazán tudom még most sem elhinni teljesen, hogy ezért az árért ezt kapni lehet - végülis bármi lehetett amit megetettek velem -, mindenesetre maradjunk a jóhiszeműségnél: tehát ma bálnát kóstoltam...

Nincs miért ezt hosszan magyarázni, a lényeg: finom, nagyooon finooom!
Most már csakazértis ki kell próbáljam nyersen is, kerül amibe kerül!
Így hát hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam azonnal: ezentúl már nem nagyon aggódom jövőbeni vétkeimért, hisz ezek után nyilván a pokol legmélyebb bugyrában fogok eleve perzselődni - legalábbis az emberiség vélhetően jelentős hányada szerint...

Szóval, tessék csak, bátran, ide tessék lőni! :D

Hourai - Istenek lakhelye, mászók paradicsoma

A Márciusi utazás sorozatot bár még nem fejeztem be tudom, a május eleji mászótúra beszámolóját muszáj megosztani mindenekelőtt.

Péntek esti indulás - külön kérésemre, hiszen Nakamura san és Yoshi eredetileg már csütörtökön akartak elindulni, na persze azért ezt idővel meg is kaptam rendesen, hogy hozzám igazították a programot :) -, dacolva az Arany Hét okozta rettenettel, ami a Tomei Expressway-t ilyen alkalmakkor jellemzi: 15-20-40-50 kilométeres torlódások. Nem is csoda, hogy csak hajnali egy órakor érkeztünk meg.

Hourai Nagoya-tól nem messzire, Tokyo-tól kb 300 km-re nyugatra fekszik. Egy Nemzeti Park része, ahova a mászókon kívül a túrázók is előszeretettel járnak, hiszen a természet gyönyörű, a tömérdek szikla - szerintem tizedén ha lehet mászni, jobbára ugyanis szent helyek - persze itt-ott barlangokat, zugokat alkot, amik a kiépített létrák segítségével bárki által bejárhatók.

A kemping a Hourai-ko (Hourai-tó) mellett fekszik, igen nyugodt közegben, mindentől távol. Az egyetlen zavaró "zaj" a tulaj hobbi-baromiudvar kakasának menetrend szerinti hajnal négykori ébresztője lehet. De ez nem ront sokat azon a helyzeten, hogy egyébként is érdemes 5 óra körül ébredni és azon nyomban el is indulni. A mászók számára fenntartott parkolóhelyek száma korlátos, és ha nem sikerül időben odaérni, az egyébként is másfél órás hegymenet beszálláshoz még hozzájön legalább egy húsz perces kényszer aszfalt-menet. Persze ha már a parkolóban vagyunk, alhatunk majd egy órácskát, még akkor is, ha elsők akarunk lenni az Early Morning szektornál és szeretnénk bemelegíteni az egyetlen 5.10b-n (VII-). Aztán már csak felfelé van 5.11a-tól (VII+).

A kőzet helyenként szinte hófehér, vulkáni tufa. Eszementen jó. Igaz nehezen On Sight-olható, hiszen a fehér kövön nem ötlenek szembe a zianyomok. Ami annak is köszönhető, hogy a helyiek komolyan veszik a mindennapos kőtakarítást maguk után. Már csak azért is, mert ha nem tennék, hamarosan letiltanák valószínűleg a mászást. Közteseket sem lehet éjszakára a falban hagyni, ugyanis a kőhöz verődő fém hangja zavarja az itt lakozó Isteneket. És ezt itt mindenki tiszteletben tartja.

A tizennyolc szektorból kettőhöz volt szerencsém ez alatt a négy nap alatt. Mindenképpen maradt még mit mászni. :)
Természetesen a túra megkoronázását jelentette a hazaúton megejtett, egyik service area éttermében elfogyasztott angolna vacsora.
Kalauz a Kitayama Makoto által szerkesztett Japán Mászóhelyei sorozat 4. kötetében. Sajnos kizárólag japánul, érdemes helyiekhez vagy a nyelvet beszélni-olvasni tudókhoz csatlakozni.

Képek itt.
Bízom benne Levente elboldogul a POI-kal amiket küldtem neki, így már a megközelítés sem jelenthet akadályt. Mindenkinek szeretettel ajánlom!