Egy mozgalmas nap krónikája

A péntek - és még csak nem is tizenharmadika volt - nem indult szerencsésen. Egy kiállításra készültünk Satoko-val. Már a vonatok késése is jelezte, nem lesz minden rendben. Én pedig három napja torokfájással küszködtem, ami reggelre rosszabbodott. Így hát megkértem a leányzót, nem kísérne-e el egy dokihoz. Otthon már rutinosan mozgok a fül-orrgégészeten, ellenben itt elkel a segítség.

Az egyetemi Egészség Központból az O-okayama állomás (egyetem mellett) fölött lévő kórházba irányítottak, mondván ők nem tudnak röntgent készíteni. Ellenben volt egy asszisztens (de az is lehet csak a nyelvtudása miatt tartották), aki kiválóan beszélt angolul.
A klinikára az utolsó pillanatban érkeztünk a délelőtti regisztráláshoz. Öt perc sem telt bele, már el is készítették az intézményhez tartozó kártyámat. Ez a második klinikai kártyám, mikor a lumbagom-mal szenvedtem, ahhoz a kórházhoz is kaptam egyet, aztán van a pici szemklinikához kártyám, a mászóteremhez, pontgyűjtő kártyám egy könyvesbolthoz, egy élelmiszer- és két drogéria kereskedő hálózathoz, tagsági kártyám egy fodrászathoz, egészségbiztosítói kártyám, alien(külföldi)-regisztrációs kártyám, diákigazolvány-kártyám és persze a PASMO, a "vonatbérletem". Ja és el ne felejtsem a kollégiumi beléptető kártyámat. Nos, mindez ennek az öt hónapnak a termése, mi jöhet még?!

Ezek után elmentünk ebédelni, ne várakozzunk ott feleslegesen. Már útban voltunk visszafelé, mikor látom: már hívtak kétszer is, hol vagyok, rajtam a sor (a kérdőívem meg kellett adjam a telefonszámomat). Érkezés után két percen belül bent voltunk. Elmagyaráztuk, mi a panasz, hogy volt már arcüreggyulladásom és a nem múló torokfájás miatt aggódom, nehogy megint legyen. Doktor néni beszélt picit angolul, így egészen jól boldogultunk. Akkor megvizsgál, mondta. Orrtágító csipesszel benézett az orromban, ez eddig ismerős volt, otthon is így kezdi mindig Leszler doktornéni. Aztán elővett egy hosszabb fém pálcát, hogy valamit befúj az orromba - fogalmam nem volt mit, de jó, tegye. Aztán elővett egy másik hasonló eszközt, közölte, ez vákum és akkor kiporszívózza az orromat. Rendben, de mégis meddig akarja ezt a micsodát az orromba feldugni?! - kérdeztem aggódva. Csak pár centit, felelte, nem fog fájni, esetleg picit kellemetlen. Mit tehettem? Hagytam. Reméltem, az agyamat csak nem szippantja ki. Ezzel is megvoltunk. Kérdezte, jobb-e. Mondtam, hát nagy változást nem érzékelek.
Ekkor fogott egy vagy harminc centi hosszú fekete kábelszerűséget és mondja, akkor most megnézi a torkomat. Jó, de ez az izé minek ahhoz?! Hát hogy ezt fogja letolni az orromon keresztül a torkomba, a végén van egy pici kamera és azzal körbenéz. Na itt elkezdtem pislogni. Erre biztosan szükség van?! Otthon pár éve már túlestem egy-két arcüregöblítésen, mikoris egy méretes injekcióstűvel átütik az ember arcüreg falát az orrnyílás felől. Tehát extrém esetekben már van némi tapasztalat, nade mégis! És kérdeztem, mindkét oldalon és mégis meddig tart ez? Csak egyik oldalt és vagy harminc másodperc, és ne féljek, nem fáj, csak kellemetlen, és jobb mint az előző vákumporszívó, mert ez hajlékony. Különben is, még a babák is kibírják. Na köszönöm szépen, ez volt a végső indok, ami után nem lehetett nemet mondani! Így hát vettem egy nagy levegőt és hagytam magam. Tényleg nem fájt, de furcsa volt, amint éreztem, ahogyan az a micsoda mászik le az orromon keresztül a torkomig, majd a néni meg is forgatja, jól körbenéz. Még a könnyem is kicsordult azon oldali szememből erre az ingerre. Még egy gyors fülvizsgálat és készen is voltunk. Azt mondta, minden rendben, megfázás vagy valami influenza, kapok gyógyszert. Nagyon remélem nem tévedett és nem lappang a fejemben a sok takony.

Felírt néhány gyógyszert, kérdezte érzékeny-e a gyomrom. Miért, mekkora az antibiotikum adag? Háromszor egyet naponta, 100 mg-os adag. Ááá, mondtam neki, ne tessék aggódni, otthon legjobb esetben is 250 mg-gal indul a dolog! Hát igen, Európában nagyon másképp mennek a dolgok, kezdte magyarázni Satoko-nak - aki mint utóbb kiderült, oda sem mert nézni, mikor engem ezekkel a micsodákkal vizsgálgattak. Még próbálkoztam, nincs-e valami jó kis köptető folyadék (mmm, az az otthoni jó kis kakukkfüves gyereknarkó), esetleg inhaláló csepp, de mondták, Japánban ilyeneket nem használnak. Hát jó, tán csak megleszek ezek nélkül is.
Meg is voltunk, mehettem a pénztárhoz. Megkaptam a receptet - ebben a kórházban nincsen gyógyszertár -, mellé egy sorszám, mikor készül el a számlám, de két perc múlva már mehettem is az automatához fizetni.
Irány a gyógyszertár! Ez sem tartott sokáig, nem több tíz percnél, de azt is csak azért, mert voltak olyan kedvesek, hogy nekem, mint tudatlan gaijin-nak kérésre minden információt a tabletták szedéséről kinyomtattak angolul is. Itt nem egy doboz gyógyszert kap ám az ember, aztán kezdjen vele amit akar. Éppen annyi szemet, amit a sensei kiadagolt, részletes leírással, mit mikor és hogyan vegyünk be. Ezzel is megvoltunk.

Irány az egyetemi automata, ahol felvesszük a márciusi utazásokhoz a kedvezményes vonatjegyre jogosító igazolást. Ebből az automatából ezen az igazoláson kívül (ami minimum 100 km távolságú vonatutazásra szóló kedvezményre jogosít, és bár igaz csak az alapárra vontakozik, a shinkanzen-re szóló pótjegyre nem érvényes, nade akkor is, és 10 ilyen jár egy évben mindenkinek) vehetünk ¥100-ért mindenféle hallgatói jogviszonyunkkal kapcsolatos igazolást. Nesze neked Dékáni Hivatal, meg KTH, nem ám olykor több ezer forintos Neptun-os átutalgatás, meg sorban állás százszor egy nyamvadt papírért...

A laborba vezető séta során örömmel tapasztaltuk, már kezdenek bimbózni, sőt néhol virágozni a cseresznyefák. A szilvafák már virágba borultak. Ha szerencsém van, talán március végén már Kyoto-ban vagy Osaka-ban elcsípem a kezdetet, Tokyo-ban az ohanami-ra* még áprilisig várni kell.

Már csak az esti mozi volt hátra, az első mozi-film itt Japánban. Meg kellett adni a módját: Avatar, 3D! Nos, erről csak annyit, aki még esetleg nem látta volna, az feltétlen siessen, nehogy lemaradjon erről a fantasztikus élményről. Egyszerűen kihagyhatatlan, főleg így 3D-ben.

Ez pedig az egyetemi jegykiadónál készült kis filmecske, a masina használatának egyszerűségéről. Az, hogy én nem boldogulok vele, csak írás-olvasás tudatlanságom okozata. :o)



*ohanami: a nagy hagyománnyal bíró virágzás-nézés; az adott héten, amíg a jelenség tart, italozással-eszegetéssel egybekötött esti program

Összes kép itt.