Sashiko

A japán kézművesség, azon belül is a textilek a kimono-k révén közismerten nagyszerűek. A kimono minták készítésének számos technikája van, nagyon felszínesen összefoglalva a szövés, a festés, a nyomás vagy a hímzés. Japán földrajzi elhelyezkedése okán - hosszan elnyúló szigetcsoport egy északkeleti-délnyugati diagonális tengely mentén az északi féltekén - változatos klímákkal áldott, a trópusi éghajlattól egészen a mérsékelt öviig, melyet természetesen adott helytől függően a tenger-óceán általi körülvettség különféleképpen befolyásol. A helyi klíma persze tükröződik a növény- és állatvilág fajainak változatosságában, hatásaihoz alkalmazkodik az építészet és természetesen az öltözékkultúra is.

Adott helyen nyilvánvalóan az évszakokhoz is igazodik a viselet. Például a kimono nyári változata a yukata, mely a párás meleg elviselésének érdekében a május-júniusi illetve szeptemberi időszakra könnyű selyemből, míg a szinte már elviselhetetlen július-augusztusi időszakra lenből készül. Ez a len yukata manapság az augusztusi tüzijátékokat látogató nagyközönség kedvenc viselete.

A témáról számtalan könyv született már, ennek mélységei végtelenek. Most az egyik díszítőhímzést szeretném bemutatni, melyet magam is nagyon szeretek egyszerűsége miatt és most végre lett időm kipróbálni.

A sashiko (kép forrása) eredetileg egy díszes megerősítő technika. Hagyományosan az elszakadt, elvásott anyag megerősítésére szolgált ez a futó öltés, mely funkcióját a japán szépségszeretet művészi szintre emelte, így ma már a steppelés és hímzés egy külön válfaja. Klasszikus példája a kontrasztos fehér pamut cérna indigós textil-en - utóbbi szintén pamut vagy len - hangsúlyozottan dekoratív elemek esetén piros cérnával. A minták változatosak, eredetileg kínai dizájnból táplálkoztak, majd aztán számosat a japánok maguk fejlesztettek. Érdekes módon, az ukiyo-e (színes fametszet nyomat) képeiről ismert Katsushika Hokusai (1760-1849) 1824-ben kiadott New Forms for Design (Új formák tervezéshez) című könyve számtalan sashiko minta születéséhez nyújtott ihletet.

Jómagam most - kezdésképpen - a Yuzawaya nevű óriási kézműves bolthálózatban vásároltam egy sashiko készletet. Ennek tartalma egy előre megvarrt és mintával felrajzolt cipzáras szütyő, egy matring sashiko-cérna, egy sashiko-tű, egy sashiko-"gyűszű" és persze egy használati leírás - meglepetésemre angolul is. A művelet látszólag nem túl bonyolult: előre-hátra öltésekből áll. A csomómentes visszájának titka, hogy a kezdő-, befejező- és toldóöltéseknél három-három öltés oda-vissza készül. Az egyetlen dolog, amire figyelnünk kell, az az egyen-feszesség. A hímzés nem lehet túl szoros, mert akkor az összehúzza, összeráncolja az anyagot. Ennek érdekében érdemes sorrendet tartani a minta hímzésekor. Ebben az esetben a javaslat ez volt: előbb a vízszintes sorok, majd az átlósak, végül a cseresznyevirágok.

Amint látható, a készletben az adott minta az öltések jelölésével már készre volt rajzolva. Sajátkezű minta megrajzolása után gondolom az öltések egyenletessége jelenti a következő kihívást.

A teljes folyamat itt követhető.

A rövid áttekintés forrása a wikipedia.

Aki a virágot szereti...

Közel egy hetes Hokkaido-i utazás részleteiről - képekben is - a későbbiekben kerül szó. Most annak csak egy időben- és térben kisebb, ám képekben annál gazdagabb részletének beszámolója következik.

Az utazás utolsó napjainak egyikében került sor eme Sapporo-i virágvadászatra. A Hokkaido Egyetem Botanikus Kert-je Sapporo belvárosában - Sapporo állomástól mindössze tíz perc sétára - található. Egy "zöld oázis a magasépületek között" - ahogyan a jól szerkesztett brosúra fogalmaz. "Miután belépsz, egy másik - madárcsicsergés, gazdag- és harmónikus terep, bővelkedő vizek és hatalmas szilfák - világban találod magad. Egy nagyszerű táj, mely túlélte Sapporo fejlesztéseit."

A kert a Toyohira folyó síkságán helyezkedik el. Az 1920-as évekig ez egy termékeny, bővelkedő terület volt számos természetes forrással. Több mint ezer éves veremházak nyomait találták meg itt, illetve a hely maradványait őrzi egy érintetlen lombhullató erdőnek, mely a kert alapítása előtt már itt nőtt.

Az egykori Sapporoi Mezőgazdasági Főiskola (alapítva 1876-ban, ma Hokkaido Egyetem) akkori alelnöke, Dr. William Clark javasolta a Hokkaido Gyarmati Minisztérium-nak egy kert létrehozását botanikus tanulmányok céljára. Még ugyanabban az évben egy kis arborétum és egy bokorkert alakult a főiskola területén. Később, a Hokkaido Kormányzati Épület nyugati oldalán, a Gyarmati Minisztérium birkalegelővé nyilvánította az érintetlen erdőt és 1882-ben épített egy múzeumot. 1884-ben a mostani terület feletti gazdálkodás és a múzeum a főiskolához került. Végül 1886-ban, Dr. Miyabe Kingo tervei alapján, a kert megnyitotta kapuit. Bár ez volt az első modern stílusú botanikus kert Japánban, mégis a második legrégebbiként van számon tartva a Tókiói Egyetem Botanikus Kert-je után, melyet még az Edo periódusban (1603-1868) alapítottak. A botanikai ismeretszerzés mellett a kert fontos szerepet töltött be a külföldi faanyagok tanulmányozásában és terjesztésében.

Mai feladata továbbra is az oktatás, a kutatás és a szisztematikus gyűjtés. Körülbelül négyezer, Hokkaidon őshonos növényfaj található a több mint 13 hektárnyi területen. A tematikus kertek között szerepelnek: Északi Népek Etnobotanikus Kertje, Lágyszárúak Kertje, Rózsakert, Kanadai Sziklakert, Akác Sétány, Télikert és az Alpesi Növények Sziklakertje. Hokkaido legrégibb múzeuma (1882) nemzeti értékeket rejt, úgymint archeológiai anyagok, endemikus állatfajok kitömött változatban - madárfajok vagy az Ezo (Hokkaido régi neve) farkas - illetve Taro, a Sakhalin husky, aki megjárta a Déli-sarkot egy expedícióval. Emellett külön épületben kapott helyet a Miyabe Kingo Emlékmúzeum és az Északi Népek Múzeuma, mely utóbbi a bennszülött hokkaidoi ainu és uilta népek életét és kézműves munkáit mutatja be az 1870 és 1930 közötti hokkaidoi kolonizációs időszak gyűjtése alapján.

Forrás: a kert hivatalos szóróanyaga.

A kert hivatalos honlapja itt található (japánul).
Az általam vadászott növényfotókban pedig itt lehet gyönyörködni. Sajnos számtalan faj nevét nem tudom - sem japánul, sem magyarul -, ezért bármiféle kisegítést megjegyzés formájában szívesen fogadok.

Nyáridényi kalandok

Az utóbbi egy hétben a hőség elviselhetetlen volt. Légkondícionálás mellett is olykor 38 fokig emelkedett odabent a hőmérséklet. Nem élveztem.

Ettől függetlenül az élet nem állhat meg, az én időm is korlátos már itt, ezért menni kell, nézni kell, amit csak lehet.

Minap állatkertezésre került sor. A fő cél a red panda, azaz vörös macskamedve, japánul resszá pándá (=lesser panda, régebbi angol elnevezéséből). Ez a végtelenül kedves, rozsdavörös kis cukiság a Himalája mérsékelt övi erdeiben él és leginkább bambuszt rágcsál, olykor egyéb gyümölcsökre, bogyókra, de rovarokra, kisebb emlősökre is ráfanyalodik. Mára sajnos már veszélyeztetett fajjá vált. A Budapesti Állatkertben is lakik egy pár belőlük, bár véleményem szerint ott kevésbe figyelhetőek meg jól. Itt Japánban szinte minden állatkertben laknak.

Ez alkalommal egy viszonylag közeli helyre látogattunk el kis panda-kedvelő csapatunkkal - természetesen az én megszállott buzdításomra. Yokohama Nogeyama Zoo állatkertje meglepetésre egy ingyenesen látogatható kert. Ehhez képest elég nagy kiterjedésű területen, egy parkban fekszik. Igen jól karbantartott, az állatok gondozottak, és bár helyük nem végtelen, tiszták, szépen vannak tartva. A budapestihez hasonló 'állatsimogató' is működik, bár itt egerek tapicskolhatók, de azok jószerivel - gyanítom mennek aztán a kondorok reggelijébe -, hörcsögök fürdethetők és csibék, tyúkok simogathatók. Ez utóbbiak nem értem mitől népszerűek...

A hőséget persze az állatok sem viselték jól. Amelyiknek volt, az a légkondícionált vagy ventilátoros kuckójába húzódott vissza, akiknek pedig ez nem jutott, azok az árnyékban igyekeztek menedéket találni. Az áhított pandákat is lencsevégre kapni csak 'ebédidőben' lehetett, node akkor nem vesztegettük az időt.

Miután elég lett a pandából, ugyanis ilyen cukisággal is be lehet telni, persze csak átmenetileg, a nap végéhez közeledve tovább indultunk Yokohama délibb részére és egy a professzoraink által is magasan ajánlott kultúrális, építészeti célpont felé vettük az irányt.
A Sankeien egy tradícionális és tipikus japán stílusú kert, melyet a selyemkereskedelemben meggazdagodott Sankei Hara (eredeti nevén Tomitaro Hara) tervezett és finanszírozott. Építészettörténeti fontosságú épületeket (melyek eredete olykor az 1600-as évekbe nyúlik vissza!) telepített át Kyoto-ból és Kamakura-ból ebbe a parkba, melyet 1906-ban nyitottak meg a nagyközönség számára. A park területe meghaladja az 175,000 m2-t, és tizenhét, többnyire kultúrális tulajdonná avatott, de mindenképp kimagasló történeti értékű épület és ezek a természeti tájjal harmonikus összképet alkotó egysége. A második világháborúban rengeteg kár érte, de miután 1953-ban a Hara családtól a kezelése a Sankeien Hoshokai Alapítvány-hoz került, a rekonstrukciós munkáknak köszönhetően öt év múltával újra megnyithatta kapuit a publikumnak.

A nyár itt is csak cikáda-hangversenyt, rákhalászatot illetve a gyönyörű lótuszvirágok csodálatának lehetőségét nyújtja, ám a prospektusokon látott őszi fotók nagyban csábítanak egy szeptemberi, park által szervezett program, éjjeli holdnézés érdekében történő közeli visszatérésre.

Ezen nap kalandjai képekben itt követhetőek.

Iromány

Szóval, mivel nagyon ráérek - láthatjátok, két bejegyzés egy napon -, ezért írtam egy szösszenetet ide is.

Vigyázat! Kizárólag elvetemült, építészet iránt érdeklődőknek!

kliMAX

No nem kell megijedni, semmiféle női ügyről nem lesz szó. Csakis arra utal ez a szójáték kérem, hogy a KLImatikus viszonyok - mind a természetes, mind a mesterséges - MAXimumon járatódnak. Igen-igen: itt van a nyár, itt van újra. És ennek nem örülünk annyira a földgolyóbis eme szegletén. Bár a békák még teljes erővel brekegnek, ennyi idő alatt hogy nem találtak feleséget, nem is értem, gyanítom tücsökciripelésre vigadhatunk nemsoká.

A júniusi esős évszak idén komolyan vette magát, hozta a statisztikát: 14 nap eső, 11 felhős, a többi meg - számoljátok ki, mennyi is pontosan - napos. Be kell valljam, élveztem. Mindenesetre jobban, mint a mostani helyzetet. Napközben 32 fok minimum, hozzá jön némi éjjeli 84% páratartalom, szóval ideális a helyzet az alvásra és amúgy a puszta létezésre.

Diplomamunka gyártásához kifejezetten kívánatos a közeg. Mondanom sem kell, energia spórolás ide vagy oda, már az egyetemen is begyújtottak a légkondícionáló egységek alá. Persze ama kikötéssel, 28 foknál ne akarjunk hidegebbet! Megvallom, én már ettől is boldogabb, főként hatékonyabb vagyok. És hogy a lét elviselhetetlenségén tovább könnyítsek, idő híján apró internetes vásárlásokkal


és - kizárólag a boldogsághormonok intenzitása céljából, ui a zsírpárnák szigorúan csak ideiglenes maradhatnak!!! - édes mókákkal szórakoztatom magam.

Balról jobbra a képen láthatóak:
panda kun = panda srác
mori no kuma san = erdei mackó úr
hokkyokuguma = jegesmedve hölgy
kumako chan = maci lány

(megjegyzem, kumako chan neve hajaz az ichigo-ra, ami epret jelent, mellesleg a rózsa szín sem véletlen)
(ja és az elmaradhatatlan információ, amire nyilván mindenki kíváncsi: sikerült elfogyasztani egy darab erdei mackó urat és egy darab maci lányt) (felejthetetlen élmény) (amint látjátok, nem volt olcsó móka)

Tokyo Tower

1958 - Brazília megnyeri első foci vb-jét, Japán honosítja az instant ramen-t (disznóhússal és miegyébbel megrakott, sűrű húsleves tésztával), majd azév december 23-án megnyitja a mai napig Tokyo szimbólumaként nyilvántartott Tokyo Tower-t (Tokyo Torony).

Kilátó- és kommunikációs torony, melyet a francia Eiffel-torony (1889) mintájára tervezett Tachū Naito, elismert dizájnere Japán korabeli magasépületeinek. Na persze az nem lehetett, hogy csak úgy lemásolja a nyugatot: azt felül kellett múlnia. Éppen ezért magasabb kellett legyen - 332.5 m a párizsi 320 m ellen, ami egyébként 1930-ig a világ legmagasabb építménye volt -, és persze könnyebb is - ezt jócskán sikerült túlteljesíteni 4,000 tonnával a 7,000 helyett. A mérnökök úgy tervezték a szerkezetet, hogy akár 220 km/h sebességű tájfunnak is ellenállna, illetve az 1923-as nagy Kantō földrengés kétszeresét is elviselné. Ez a rengés a Richter-skála szerinti 7.9-es erősségű volt, százezrek vesztek oda és lényegében Tokyo-t porig rombolta, mivel a közeli Izu-Ōshima sziget alatt volt az epicentruma. Bár a március 11-i rengés Tokyo-t 6-os erősségnél nem rázta meg jobban, a torony csúcsa elgörbült.

Mára ez az ikon hihetetlen módon kiépült: 250 méteres és 150 méteres magasságban is van egy-egy kilátó, a lábai közé beépült kubusban pedig wax-múzeum, Guiness World Records Múzeum, akvárium galéria (!), szuvenírbolt és persze az elmaradhatatlan kabalafigura, jelen esetben a Noppon nevű lény világa kicsiknek és nagyoknak. Sajnos az orrom előtt ért véget Noppon aznapi munkaideje, így ezúttal elmaradt a közös fényképezkedés - ezt majd pótolnom kell egy másik alkalommal.

Ám a torony ma már nem képes ellátni eredeti küldetését: a digitális távsugárzásnak korlátot szab a magassága. Ezért ezt a funkcióját hamarosan átveszi a 2012-ben átadásra kerülő 634 m magas Tokyo Sky Tree. Ettől függetlenül a torony továbbra is a világ legmagasabb önhordó acél szerkezete. Érdemes összevetni még az 1956-ban elkészült 216.8 m magas stuttgarti Fernsehturm TV-tornyával is, ami a világ első vasbeton tornya volt. Ennek szintén 150 méteres magasságban van kilátó szintje - és meg kell hagyni, az ottani bár sütije finomabb, mint a tokyo-i tejfagylalt kompozíció. A japán égigérő fa létrejöttével igencsak megkérdőjeleződik a Tokyo Tower szimbólikus léte, ezért az is elképzelhető, hogy a közeljövőben lebontásra kerül - legalábbis ez a szóbeszéd járja. Én nehezen tudom elképzelni, hogy ez megtörténjen, de itt az ilyesmi bőven nem lehetetlen.

Összes kép itt található.

*****

Most találtam amazon-on - miután elhatároztam, gyorsan be kell szerezzem a torony nanoblock változatát, amíg megfizethető áron kapható -, hogy már a Sky Tree is kapható, méghozzá DELUXE EDITION-ben, fényjátékkal. Potom 17,680 yen-ért... Már benn is van a kívánságlistámban az amazon.co.jp-n, ha esetleg valaki szeretne meglepni valami aprósággal... :D

Save Japan

A március 11-i földrengés és az azt követő tsunami eddig nem látott károkat okozott, több ezer ember életét követelve, amely tömeg nagy részét máig nem találták, azonosították. Emellett ott az a rengeteg ember, akik bár túlélték ezt a hihetetlen pusztítást, de mindenüket elvesztették: házukat, azzal minden ingóságukat, a munkalehetőségüket; nemcsak hogy egész eddigi életüket, de a közeljövő számukra igencsak keservesnek ígérkezik, hiszen máig ideiglenes tömeg-menedékhelyen töltik napjaikat. Azok talán még kiszolgáltatottabbnak érezhetik magukat, akik bár otthonukat el nem vesztették a természeti katasztrófasorozatban, de azt elhagyni voltak kényszerűek az atomerőműveknél kialakult helyzet miatt.

Számtalan nemzeti- és nemzetközi segélyszervezet lépett fel adományok gyűjtése érdekében észak-kelet Japán megsegítésére, annak újjáépítésére. Nemcsak a materiális segítség - anyagi támogatás, fizikai segítség a romok eltakarításához és az újjáépítéshez -, hanem a szellemi támogatás is igen fontos azoknak az embereknek, akik életük további részét ennek a csapásnak a terhével kell eltölteniük.
A hivatalos-, állami- és civil szervezetek mellett számtalan önkéntes - jobbára közismert egyének általi - kezdeményezés is elindult. Az egyik ilyen kedvencem az a weboldal, ahol grafikus művészek fogtak össze és a katasztrófa ihlette rajzoknak adtak bemutatkozási lehetőséget, melyeket hamarosan egy kiállításon mutatnak majd be és várhatóan a gyűjtemény egy albumban is megjelenik szeptemberben.

Ma egy cipőboltban újabb adomány-lehetőségbe botlottam. Az ABC Mart nevű hálózattal összefogva Juichi Wakisaka autóversenyző egy Save Japan elnevezésű kapányba fogott. A támogatás módja igen egyszerű: egy, a Wakisaka üzenetével feliratozott, mindössze 1,000 yen (mostani árfolyamon kb 2,300 Ft) értékű, 'Save Japan' márkájú póló megvásárlása a feladat. Kérdésemre, miszerint ennek az összegnek vajon mekkora része kerül valóban a célhelyre, igen korrekt választ kaptam: mindössze a póló előállításának a költsége kerül csak levonásra, a fennmaradó kb 800 yen jótékonyságra fordítódik. Így hát én is vásároltam egyet, bízva abban, hogy a 'sok kicsi sokra megy' elv alapján lassan, de biztosan, helyreáll a rend Tohoku térségben.

Látni akartam a majmokat

A japán fürdőző makákókról szerintem mindenki hallott, és látott nemegy dokumentumfilmet. Aki esetleg eddig ezt elmulasztotta volna, előételnek ajánlom ezt a videót.

Nagano prefektúrában, a Japán Alpoktól keletre, Nagano-tól egy órányi vonatútra található Yamanouchi. Nagano 1998-ban került a világ figyelmének középpontjába, a téli olimpiai játékok idején. Ám Nagano nemcsak erről híres. Zenkōji nevű templomát a 7. század körül alapították, hozzá kötődik a buddhizmus megtelepedése Japánban. Ide érkezett ugyanis annak idején Koreából az Ikko-Sanzōn, Japán első buddhista szobra. Ám ezt a szobrot azóta senki sem láthatta, sem a császári család egyetlen tagja, de még a papok sem. A templom Hondō nevű főcsarnokában, az oltár közelében egy ládikában őrzik. Ellenben minden hetedik évben közszemlére teszik - a másolatát...! A főcsarnok a történelem során 11-szer esett a tűz áldozatává, majd építették újra. A ma látható szerkezet tehát nem "eredeti", attól kissé északabbra épült fel az 1700-as években. Mindenesetre így is egy majd háromszáz éves darab, hűen őrzi a régmúlt építési hagyományait.
Az oltár alatt van egy koromsötét folyosó, mely a halál és az újjászületés szimbóluma. Ha ezt bejárjuk és a jobb oldali falon sikerül kitapogatnunk - a valóban körömsötétben - egy kilincset, mely a megváltás kulcsa, az örök boldogság vár reánk. Büszkén jelentem, küldetés teljesítve.

Yamanouchi híres még az almájáról, a soba-járól (hajdinatészta) és a számomra leghívogatóbb Jigokudani (Pokol Völgye) parkjáról, ahol a majmok élnek. A régióról egy általános, összefoglaló promóciós film - angolul - itt látható.

De ne szaladjunk előre! A megérkezés első napja a Nagano-val való ismerkedéssel telt, főleg a Zenkōji és környékén, ízlelgetve egy-két helyi csemegét: az oyaki-t (gőzölt, pirított gombóc különféle zöldségekkel töltve), a nori-ba (tengeri alga) burkolt mizo-s (rizs, árpa és szójabab fermentálásával előállított paszta) onigiri-t (háromszög alakú rizsgombóc) és a csípőspaprikás illetve áfonyás-sajttortás Kit-Kat csokoládét - ami ugyan egy import termék, de a helyi ízekhez/igényekhez igazítva.


Kisebb nátha miatt a második napra tervezett havas sportprogram elmaradt - a környék méltán népszerű Shiga Kōgen nevű sírezortja Japán legnagyobb egybefüggő sípályája, mely az olimpia idején a sí- és snowboard versenyek helyszíne volt. Helyette a délebbre található Matsumoto város látogatása került szóba. Ez a városka szomszédos az Alpok vonulataival - a hegyláncok minden ponton jelen vannak a látómezőben nyugatra tekintve. Nevezetessége a Matsumotojō, azaz a várkastély. Eredete az Eishō (Muromachi) érába (1504-1521) nyúlik vissza. Hideyoshi Toyotomi 1590 körül Kazumasa Ishikawa-t nevezte ki a vár urának, aki fiával, Yasunaga-val gondozta nemcsak a várat, de a várost is, ami virágzó fellendülésnek indult. A vár területe vizesárkokkal határolt gyűrűk rendszeréből állt. Legbelül élt természetesen a várúr és ez volt a politikai-, adminisztratív központ is. Kijebb az alacsonyabb rangú szamurájok, a szélen pedig a kereskedők éltek.

Matsumoto-ban található Toyo Ito 2004-es alkotása, a helyi előadóművészeti központ. Pár perces vonatutazással és némi sétával pedig elérhető a magántulajdonú gyűjteményt bemutató Japán Ukiyo-e Múzeum, mely egyetemem (Tōkōdai) egyik volt professzorának, az otthon kevéssé ismert, de itt igen elismert, Kazuo Shinohara-nak 1982-ben elkészült épülete. Az ukiyo-e (szó szerinti jelentése: "a sodródó világ képei") a 17-20. század közötti "könnyű világ"-ot és annak élvezeteit - természet, mesék, mindennapi élet, kabuki színház és persze az örömnegyedek - megörökítő fametszet nyomat, melynek két világhíres mestere Hiroshige és Hokusai. A több tízezres, most már hetedik generációs családi gyűjtemény töredékét láthatjuk csak persze egyszerre, de természetesen a kiállított anyag folyamatosan cserélődik.

Utolsó napra maradt az utazás fő célpontja, a majompark. Ami így utólag nem is volt rossz döntés, hiszen szerencsére az időjárás ekkor kedvezett a legjobban - bár hideg volt a völgyben, de ragyogóan sütött a nap. Ennek egyetlen hátránya volt csak: a majmok inkább a napos sziklákon való sütkérezést részesítették előnyben az árnyékos fürdő helyett. Ettől függetlenül remek szórakozást nyújtottak, ahogy mondani szokás, hozták a papírformát. Azt hiszem, naphosszat, héthosszat tudnék ott időzni és csak figyelni őket, hogyan élnek, mit csinálnak. A parkban körülbelül 200 makákó él, egy nagy családot alkotva. A fürdőzést az emberektől lesték el, mely állati tevékenységre - mint kifejezetten rekreációs tevékenység - a világon nincs másik példa. Ez persze érthető, hiszen a völgyben, 1800 méter körüli tengerfeletti magasságban meglehetősen zordak a körülmények, főleg így télvíz idején. Az park dolgozói etetik őket, kapnak árpát vagy almát, de ez minden emberi beavatkozás az életükbe. Reggelente jelennek meg a fürdő körül, ott töltik a napot, majd éjszakára visszavonulnak az erdőben, ahol a fákon töltik az éjszakát, összebújva egymást melegítve. Éjjeli szállásukat minden nap változtatják. A fura kütyükkel feléjük kattogtató, ámuló-bámuló, néha örömujjongásban kitörő - számukra nyilván érthetetlen módon furán viselkedő - humanoid látogatókra ügyet sem vetnek, élik egyszerű, - civilizált, túlfejlett fajunk számára már réges régen feledésbe merült vagy megtagadott, elrejtett - ösztönökkel teli világukat.

A hazafelé tartó út még tartogatott egy meglepetést. Előző két nap sehogy sem lehetett mire vélni, miért gyűlnek sorba Yudanaka végállomásnál (fürdőváros, ahol a szállás volt) az emberek, kamerákkal és fotózzák az egyébként nem csúnya, de "semmi különös" öreg vonatot.


A kocsikban persze feltűnt egy promóció, vonat mintájú érmetárca beszerzésére buzdító hirdetés gyanánt. A távozás napján viszont végleg fény derült a rejtélyre. Az öreg szerelvényt az expressz járaton felváltotta egy új kocsi. Kellemesen indult a hazaút.


Látni akartam a majmokat. Láttam őket. És azóta is kurta, saját szerzeményű mondókába foglalva idézem fel az eseményt, melyet bármikor, habozás nélkül örömmel ismételnék meg.
Az összes kép itt látható.

Hello Kitty szeme fénye

Japán híres-hírhedt képregény-, rajzfilm- és kabalafigurái világszerte közismertek. Valószínűleg nemigen kell bemutatni Astro Boy-t, a Pokemon-ok hadát vagy a My Melody nyuszilányt. És kétségtelen, mindőjük közül a legismertebb - mondhatni a csapból is ő folyik minden háztartásban - Hello Kitty.

Japánban aztán főleg kapható Hello Kitty törülköző, Hello Kitty telefonfüggő, Hello Kitty plüssjáték, Hello Kitty zsebnaptár, Hello Kitty fogmosókészlet, Hello Kitty telefon, Hello Kitty műköröm, Hello Kitty gitár- és hangfalszett, Hello Kitty ébresztőóra, Hello Kitty ékszerszett, Hello Kitty autó - a kormánykerék nem vicc, szivecske formájú -, Hello Kitty ASICS sportcipőkollekció, hogy csak a legáltalánosabbakat említsem. Aki nem hiszi, csak üsse be Google képkeresőjébe ezt a nevet és több mint valószínű, hogy elképed - én megtettem... Az eleddig általunk felfedezett talán egyik legelképesztőbb "műtárgy" a Shibuya-i 109 nevezetű áruház Hello Kitty üzletében kapható, Swarowsky ékkövekkel kirakott, természetesen rózsaszínű, Hello Kitty bicikli - nagyjából 400.000 yenért (kb 1.000.000 forint)!!!

Mindez úgy látszik még mindig nem elég. Hello Kitty ugyanis SZEMMEL LÁTHATÓAN betört a kontaklencse-iparba is! Minap vásároltam egy adagot a már megszokott márkákból és a vásárfiát nem másban, mint egy Hello Kitty-s Bausch&Lomb tasakban kaptam. És hogy nehogy azt higgyétek, csak a levegőbe beszélek, álljon itt a következő kép örök bizonyságul - és álmélkodásotokot közepette ne mulasszátok el észrevenni, amint megcsillan Hello Kitty szeme az általa viselt, bizonyára Bausch&Lomb márkájú kontaktlencsétől:

Nyuszitojás

Nem, nem a húsvéti nyuszi jött el, semmiképpen. Bár kétségtelen, a keleti kalendárium szerint a nyúl évébe léptünk, tehát effajta aktualitása is lehetne akár ezen bejegyzésnek. Mégis, pusztán kulináris jópofaságról lesz most csak szó.
Az itt bemutatásra kerülő játékszerre egy ¥100-es (az otthoni 100forintoshoz hasonló) boltban bukkantam. Természetesen nem állhattam meg, hogy ne vásároljam meg és próbáljam ki.

Az eljárás igen egyszerű. Főzzünk tojásokat, majd miután meghámoztuk, még azon melegében helyezzük őket ezekbe a különféle formákba. Formástul hideg vízben hagyjuk őket kihűlni.
Miután kihűltek (15-20 perc), már közel járunk a mulatsághoz.
Nincs is már hátra, mint a formákat óvatosan felnyitni, majd kiügyeskedni belőlük a nyuszi és maci formájúra alakult főtt tojásokat.
Ezek után pedig kedvünkre tálalhatjuk őket, salátán, pirítóson vagy ahogy éppen kedvünk tartja.
Jó étvágyat!

Nikkō és természeti környezete

Már régóta készültem erre az utazásra, mostanra sikeredett. Nem bántam meg, mert tudtam: így a nyár kitolódásával, a Tōkyō-ban még nem élvezhető kōyō (őszi színek) itt már javában tombol majd.

Így is lett, hiszen a Tōkyō-tól kb 140 km-re lévő, Tochigi prefektúra fővárosában általában 4-5°C-kal hidegebb van, mint a metropoliszban. Japán talán egyik legkedveltebb turista célpontja, mind az itteniek, mind a külföldiek számára. Nemcsak történeti múltja és számtalan kultikus helye miatt, de a túrázóknak is rengeteg lehetőséget tartogat. A Rinnō-ji templomot 766-ban, a Chūzenji templomot pedig 784-ben alapították. Az akkori kicsiny település ezek köré szerveződött. A Tōshō-gū szentély, mely Tokugawa Ieyasu sógun mauzóleumát rejti, 1617-ben készült el és ekkortól kerül igazán a hely a látogatók figyelmének központjába már az Edo korban (1603-1868).

Területe alapján - 1450 km2 - a harmadik legnagyobb vidéki város Japánban, Takayama és Hamamatsu után. A környező hegyvidék és számos vízesése miatt Japán egyik igen fontos vizienergia forrása. Bár a környék hegyeit már Shōdō Shōnin szerzetes szentté nyilvánítja - akinek a nevéhez fűződik a Rinnō-ji templom alapítása - csak a Meiji periódus kezdetén (1868-1912) kerül Nikkō Világörökség helyszíneinek környéke védettség alá, és majd csak 1934-ben jön létre hivatalosan a Nikkō Nemzeti Park.

Képes beszámoló itt.

Tori no ichi avagy a kakas napja

A legelső vásárokat az Edo-kori külvárosban, Hanamatamura-ban tartották (a mai Tokyo Adachi-ku Otori szentély-nél). Eredeti formája a parasztok hálaadó aratási fesztiválja. Ezen a napon az Ujiko (a helyi istenség védelme alatt állóak) egy kakast ajánlottak fel Hanamata Washidaimyojin-nak, majd a leghíresebb templomhoz, a Senso-ji-hoz mentek Asakusa-ba és szabadon engedték az összegyűjtött kakasokat a templom előtt.

Szamurájok és városi polgárok járultak minden év végén az Otori szentély főkapuja elé, gyülekeztek előtte az utcán. Ám 1776-ban a kormányzat gyülekezési tilalmat hozott törvénybe arra a helyre vonatkozólag. Így a virágzó ünnep lassanként Hanamatamura-tól a szintén Asakusa-beli Chokoku-ji Tori no Ichi-jébe költözött. 酉の市 (tori no ichi), azaz Madár Nap, ahol a 酉 (tori) kanji jelentése például nyugat, madár, a kínai zódiákus tizedik jele illetve bor; az 市 (ichi, ejtsd: icsi) kanji pedig vásár-t vagy város-t jelöl.

Ma a Tori no ichi híres évenkénti ünnep, mely novemberben kerül megrendezésre a kínai naptár szerinti kakas napján, minden tizenkettedik napon. Tehát általában kétszer kerül rá sor és természetesen az első a legfontosabb. Azt mondják, ha a kakas napja háromszor jön el, arra az évre tűzveszedelem vár (megjegyzem a tavalyi ilyen év volt, tűzről nem tudok).

Vásári jellegzetességek. A legfontosabb a kumade, ami egy gazdagon díszített bambuszgereblye, a boldogság és jószerencse begyűjtője. Fontos: ha valóban el akarjuk érni a kívánt hatást, évente nagyobbra kell cseréljük a már meglévőnket!
Hagyományos fesztiválételek a kashiranoimo -kb "csodakrumpli"-, a koganemochi -aprópénz (alakú) rizssütemény-, mely utóbbit sajnos már nem készítik. No és persze manapság nem maradhat el a yakisoba, vagy az oden, mint a legalapvetőbb téli eledel, és a rengeteg pálcikára tüzdelt tengeri finomság.
Bővebben az esemény történetéről angolul itt olvashattok.

Nos bár a mi esténk nem a hagyományos Asakusa-ban telt, hanem Shinjuku-ban, kellően emlékezetes marad. A vásári élmények után az idő a reggeli első vonatig főként Shinjuku Aranyutcájának egyik bárjában illetve az itteni Cat Cafe-ban töltődött. Utóbbiról kicsit bővebben érdekességképpen. A hajnal fél hatig nyitva tartó szórakoztató egység fő látványosságai természetesen a macskák. A különféle egzotikus fajtájú cicákat csak kézbe nem vehetjük, ellenben bármi mást csinálhatunk velük: simogathatjuk őket - már ha hagyják magukat ugye -, játszhatunk velük, fotózhatjuk őket - vaku nélkül persze -, etethetjük őket. Természetesen a hely lévén kávézó, alkoholmentes italokat is árusítanak, illetve rendes japán egységhez méltóan képregényeket is olvashatunk. A nyitvatartási időt és az árát tekintve (első óra ¥900, majd minden megkezdett negyedóra további ¥200) pedig azt gondolom, a legolcsóbb tokyo-i éjjeli szállás az internetkávézók mellett. Ezen elmélet pedig igazolva is látszódott, hiszen két leányzó ott szundikált az egyik sarokfotelban. Meg kell hagyni, nagyon tiszta a hely, semmi cicapisiszag, a macsekok pedig ápoltak és gyönyörűek. Arra gondoltam, én ezt a bizniszt exportálnám otthonra!

Képes beszámoló itt.

Sekidobashi bicikli bolhapiac

Facebook-on derült ki, Irimiás Balázs éppen Tokyo-ban időzik. Fussunk össze! Azt javasolja, találkozzunk másnap Japán legnagyobb bicikli bolhapiacán, ahol kora reggeltől ő maga is árul. Miért is ne?

Ha korán reggel nem is, lévén szombat, még dél előtt sikerül útrakelni. Nem kell messzire menni: Nakagawara Nakanoshima-tól (ahol lakom) kb. húsz perc vonattal. Az idő pompás, napsütés, nagyjából 25 fok. Október közepéhez képest kifejezetten meleg van. Abszolút tökéletes kis túra lehetne, ha már lenne bicajom. De sajnos nincs.

Amit a piacról tudni érdemes. Kétszer egy évben kerül rá sor, április és október harmadik szombatján, a Tamagawa folyó medrében. A szakavatottak azt mondják, Japán legnagyobb biciklipiaca. Hajnalban már beindul, ha igazán jó vásárt akarunk, érdemes 8 óra előtt érkezni. Régi vagy új, dizájn vagy retro, rész vagy egész - itt minden megtalálható! És határozottan ajánlott azonnal megvenni valamit, amit találunk, mert egy ötperces "tovább-nézelődöm-séta" után már garantáltan hűlt helyét találjuk csak a kiszemelt vásárfiának.

Így járok én is. Ha elég bátor lettem volna az első pillanatban, ma boldog tulajdonosa lehetnék egy eredeti, a Panasonic által gyártott Mountain Cat-nek, mindössze ¥5.000-ért! Kompletten felszerelt mountain bike-ot Tokyo-ban ennyiért semmiképp sem találnék. Igaz, már ette a rozsda, de ahogyan Balázs állítja, ez még a Himaláján is átkel, ha kell - és én hiszek neki. Nos, erről sajnos lecsúsztam, szó szerint öt perc múlva már nem volt meg. Csak remélhetem, lesz még hasonló szerencsém és hasonlóra lelek. Ha más nem, áprilisban biztosan ott leszek a következő vásáron!

Még több a piacról más tollából itt.
Saját képeim pedig itt találhatóak az eseményről.

Itt van az ősz...

"... itt van újra, szép mint mindig énnekem. ..."

Nos azzal, hogy eltelt egy év, újra az őszi napokba érkeztünk. Bár a nappalok még igencsak izzasztóak tudnak lenni, az éjjelek már hűvösek. Előkerül a pehelydunyha - igaz, még csak a vékonyabb verzió - és a pihemamusz. És most, hogy "emberivé" vált a hőmérséklet, meglepő módon nyílni kezdenek az otthon nyár tájékán megszokott virágok. És lám-lám, fura állatkák is előkerülnek.

Újabb képes beszámoló a japán kerti flóráról-faunáról itt.

És egy rövid hír. Örömmel jelentem, a pár hete a recycle boltban ¥800-ért (kb. 2000 Ft) vásárolt Coleman Avior X1 egyszemélyes sátor kiváló állapotnak örvend (talán egyszer, ha használhatta előző gazdája, éppen hogy sáros két pecke), mindene megvan, összeállítása egyszerű, használata széleskörű, praktikus. Mellesleg rákerestem, egyébként még a japán amazonon is több mint ¥13.000-ért vesztegetik. Éljen a sikeres vásárlás, éljenek a sikeres vadászok!

Bert

Bert nem más, mint egy medve. Nem ám akármilyen medve ám: vélhetően - és sokak egybehangzó véleménye szerint is - a legédesebb maci a földkeregségen. Mondhatni cuki, azaz kawaiiii...

Ráadásul története is igen megható. Ő ugyanis egy szerencsejáték-automatából származik. Igen, ez komoly.
Japánban köztudottan igen népszerű a pachinko. A pachinko nem más, mint egy nyerőgép automata, hasonló a pinball-hoz. A lakásnyitól a csarnokméretűig különféle formátumú intézményekben megtalálható, végeláthatatlan sorokban állnak egymás után a játékgépek. Ha egy ilyen "létesítmény" mellett elhaladok és éppen kinyílik az automata ajtó egy látogató érkezésére, már ettől a pár másodperctől az őrület kerülget. Ugyanis a benti zaj - mit zaj, lárma; mit lárma, hangzavar - szinte robbanásszerűen tör ki, azonnali halláskárosodást okozva. Nem is értem, hogy a bent tartózkodók - egyértelműen függő, játékalkoholista emberek - hogyan képesek még a normális frekvenciájú beszédhang érzékelésére?!

Nos ehhez hasonlóan vannak ún. gému szentá (game center) helyek, ahol egyéb szerencsejátékgépek élvezhetők - természetesen végtelen sok pénz elköltésének lehetőségéért cserébe. Ezekben próbálkozhatunk a legnépszerűbb kabalafigurák legutolsó verziójának kihalászásával - Hello Kitty, Miffy, Doraemon stb - vagy szórakozhatunk dobgépeken akár. Nos Bert is egy ilyen kivadászós gépből származik. Természetesen én nem mertem belépni a "szentélybe" - elkerülvén a halláskárosodást -, csak a bejáratnál elhelyezett, kültéri egységnél próbálkoztam. Szerencsére szerencsésen.

Azóta persze Bert számos kalandban vett már részt. Ezekről képes válogatás itt található.
Aki pedig a további kalandokra is kíváncsi, Bert alig várja, hogy rengeteg barátja legyen a facebook-on... Ott Bert von Bear néven találjátok.

Félidő

Félidő. Szűk hónap híja az egy évnek, hogy Japánban élem az életem. Egy év! Kimondva hihetetlen hosszú időnek tűnik, mégis, mintha egy hónapja se lenne, hogy leszállt velem a gép.

Félidő. Igaz talán ebben az esetben inkább már a második felet tapossuk. Úgy értem, a japán nyárét. Ami pedig, minden képzeletet felülmúlva, de tényleg rettenetes. Hőség a javából, amit csak fokoz a magas páratartalom. Számszerűsítve a helyzetet, még mindig mindennapos a közel 40°C-os vagy annál magasabb hőérzet, minimum 70%-os páratartalommal. Szószerint a hőguta kerülget odakint! Odabent pedig, naja. Hát a légkondícionálással kell megküzdenem. Itt ugyanis nem élet az élet légkondícionálás nélkül. Az üzletekben - még ha az ajtó tárva nyitva is és magát az univerzumot kondícionálják! -, az egyetemen és ami a legszörnyebb, a vonaton! Az ember lánya izzadtan-vizesen odajut végre, hogy felszálljon a vonatra, örvend, mennyivel jobb lesz odabent, aztán hirtelen megcsapja a csontig hatoló, nem több mint 22°C! És hát ez a kinti hőérzet után, valljuk be, nem egy leányálom. Nem véletlen, hogy a japánok is állandóan megfázással küszködnek még nyáron is. Persze vannak - általában a második és az utolsó előtti kocsik - gyengébben kondícionált kocsik is, amik azért elviselhetőbbek. Erre utaló jel az adott kocsin illetve jobb helyeken a peronon a kocsikat és az ajtókat jelző felfestéseken - igen, itt ugyanis a vonat centire pontosan ott áll meg mindig, ahol neki kell - található. És ez az állapot, az úgynevezett nyár, legkevesebb még szeptember végéig fennáll... Ganbatteru - igen, igyekszem túlélni...

Ami pedig ittlétem félidejét illeti, egy igen konkrét változással jár. El kellett költözzem, ugyanis a kollégiumban csak egy évet maradhattam. És ha már több mint kétszer annyit kell költsek a bérletre, mint amennyit ezidáig a kollégiumra költöttem - ez egészen pontosan télen, azaz a fűtési szezonban, sem haladta meg a ¥22.000-t, ami összegért egy hónapig Japánban esetleg a híd alatt lehetne lakni -, szóval ha már így alakult, úgy döntöttem, a mászóterem közelébe költözöm, hogy legalább a közlekedésbe ne kelljen annyi pénzt fektetnem. Elég könnyen sikerült egy megfelelő helyet találni, körülbelül két perc sétára a gym-től. Az ügynökség, ami egy családi vállalkozás, lassan már mintha a családom lenne. Nemcsak hogy kedvesek és mindenben segítenek - mindent elmagyaráznak, ajánlottak recycle shop-ot a szükséges gépek, berendezések beszerzésére, lealkudták a japánban szokásos három hónapnyi reikin illetve shikikin (vissza nem térintendő hála- és kulcspénz)-t egy hónapnyira, megjavíttatták első kérésre már másnap a csöpögő csapot stb stb -, de odáig merészkedtek, hogy saját maguk felajánlottak az első pillanatban a költözéshez a céges autót. Amiért utólag nem voltak hajlandóak pénzt elfogadni - személyautó bérlése esetén is ¥10.000 alatt biztosan nem lehetne megúszni, a költöztető céget nem is említve -, sőt még ők voltak zavarban, mikor közöltem, a tankot feltöltöttem - ami félig volt és ha 5 liter használódótt el. Szerintem azt hihették, a pénzt akarom elkérni a tankolásért, azért mondom és nem hitték el, hogy én ezt így látom jónak, minimum! Így hát ragaszkodtak ahhoz, ha bármikor legközelebb szükség van az autóra, vihetem és legközelebb legyek szÍves ne tankoljak már.
És persze ennek fényében megtörtént az első autóvezetési élmény is Japánban. Ami számomra nemcsak a balos forgalom miatt volt újdonság, hanem mert életemben először vezettem automata sebváltós kocsit. Milyen volt? Nos a baloldalt azonnal meg lehet szokni - kivéve hogy elég könnyű irányjelzés helyett ablakot mosni :) -, bár az autópályán azért elsőre biztosan zavarban lennék. Ami pedig az automata sebváltót illeti, naja: a vicc kategóriát súrolja, mondjuk így. Akár az orromat is túrhatom vezetés közben. Tegyük hozza, a Tokió-i forgalomban - városban szinte mindenütt a megengedett sebesség 40 km/h illetve minden utcasarkon lámpa van - elég nyűgös lenne állandóan sebességet váltani. De, éppen ezen okból kifolyólag, mégiscsak jónak tűnik azon ötletem, hogy itt szerezzek jogosítványt nagymotorra és jöjjek bele a vezetésébe, mint kiskutya az ugatásba.

Előzetes képek a lakásbérletről itt. Ha minden igaz, hamarosan lesznek bútorozott fotók is, mikor látogatóba jönnek a barátok.

Affér a szervvel

Éjjel 10:45 körül. Haladok az állomás felé. Az utak lényegében üresek, egy-egy autós, járókelő kószál. Szokás szerint, piros a lámpa, de már majdnem zöld, hiszen a keresztirányú forgalom már áll, átkelek a zebrán. (Abunai! - súgnak össze ilyenkor a helyiek az ember háta mögött. Azaz veszélyes! Még akkor is, ha közel-s-távol egyetlen autó sincs...) Alig teszem meg a következő húsz métert, mikor előttem terem egy keikan, azaz rendőr. Mosolyogva közli, hogy legyek szíves a piros lámpánál nem áthaladni ezentúl. Jó. A mosolyt viszonozva, magyarázkodom. Aztán hirtelen előkerül egy másik szervi képviselő is és valamit nagyon magyaráznak. Közben természetesen már a gaikokujin touroku (idegen regisztrációs) kártyámon rágódnak. Beszélek-e japánul? - kérdezik. Hát, sukoshi (keveset). Igen gyengécske angolba csapnak át, a mosoly odafagyott az arcukra. Valami konferenciáról kezdenek regélni. Közben feltűnik az egyik kollégiumi tutor, Gülmira éppen hazafelé tart. Segítségemre siet, vajon mibe keveredhetett..?! - gondolhatja...
Már az ő káryáját is kitanulták közben, én vagyok olyan kedves, felajánlom leírom a nevem katakana-val a gyűrött iskolai füzetkébe, amibe felróják az adatainkat. Közben Gülmira, tréfásra véve a hangnemet, felveti a kérdést: vajon igazi rendőröknek tetszik-e lenni? .... khmmmm.... Erre persze még nagyobb a mosoly, egyikük elő is rántja az igazolványát - ami persze ezzel az erővel hamis is lehet. Tovább regélnek arról a bizonyos nyolc ország találkozóról - ezen pillanatig fogalmam sincs miről van szó -, és hát ugye ilyenkor minden gaijin gyanús, és különben is miért flangálunk mi ilyen későn egyedül az utcán és mit csinálunk és hol lakunk és mióta és miért és különben is... Abunai! (Veszélyes!) Forrónadrágomban, egy szál kulcscsomóval és egy pénztárcával a kezemben vélhetőleg top assassin-nek (bérgyilkos) nézhetek ki, legalábbis vérprofinak! De minimum 008-as...

Aztán már hazafelé azon tűnődöm, mi történt volna, ha...
a) ezek valóban nem igazi rendőrök
> most, hogy megvan a nevem (amit még talán ki is tudnak olvasni, hála nekem, hiszen leírtam), a címem (ami egyébként szerencsére már csak két hétig él) és a születési adataim, akár jól meg is tréfálhatnak
b) véletlenül nincs nálam a gaikokujin touroku
> (az algoritmus itt újból elágazik)
>> autós rendőri kíséretet kapok a kollégiumig, ahol vélhetően lehetőséget kapok az okmány bemutatására
>> megadhatom a professzorom telefonszámát és talán ő igazol, hiszen ő felel értem itteni tartózkodásom alatt (nyilván örülne egy ilyen telefonhívásnak)
>> helyben megbírságolnak és választhatok a ¥10.000 azonnali megfizetése és tíz év börtön között - és ez most nem vicc, a kollégiumban az internet illegális tevékenységekre való használata esetén (értsd: peer-to-peer fájlletöltés) a lehetséges kiszabott büntetés ezen két lehetőségre van korlátozva (ti melyiket választanátok...?) :D
>> megbilincselnek, betuszkolnak az autóba és bevisznek a legközelebbi örsre, ahol azonnal cellába vetnek egy éjszakára minimum és itt lehetőséget kapok az előbbi két pontban már felvázolt eshetőségek közül valamelyikre...

...

Mindent egybevetve, Japánban az élet nemhiába abunai!

Andrásnak köszönhetően megtudtam, mi ez a hihetetlen fontos konferencia, amiért engem a japán szerv igazoltatott. Röhögni fogtok... Csak mert én sem bírom abbahagyni a fetrengést...

Hakone

Néhány hete kerekedtünk fel 'japán anyukámmal' és indultunk útra Hakone-ba, egynapos túra keretében. Erről következik rövid, ellenben képes beszámoló.

"Hakone a turisták japán Mekkája..." És nem hiába. A Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Park részeként mind a túrázók, mind az - akár orrfacsaró - vulkanikus gyógyforrásokat kedvelő fürdőimádók, mind a gyermekes családok vagy csak a történelmi régmúltat felidézni kedvelők kedvenc kirándulóhelye, főként hogy a fővárosból könnyen és gyorsan elérhető. Tiszta idő és kék ég esetén - ami valljuk be az itteni páradús nyári szezonban igen ritka - már az odaúton is csodálhatjuk a Fuji san-t, hát még a városka melletti Ashino-tó mellől.

Az egykori Hakone főútvonal része a tó keleti oldaláról induló hegyi út, melyet a Tokugawa Sógunátus alapított 1618-ban. A legnehezebb szakaszként ismert passzázs ma is igen jó állapotban van. Annak idején különösképp nagy jelentőséggel bírt, hisz stratégiai szerepét fokozta, hogy a két fővárost - a hajdani Kyoto és a mai Tokyo - összekötő fő útvonalnak számított.

Számos kultúrális jelentőségei közül tán a legismertebb a helyi kézművességet évszázadokon át népszerűsítő Hakone-doboz, azaz a titokdoboz. Lényege: több - a kettőtől akár a hetvenkettőig is terjedő -, meghatározott sorrendű mozdulatsor elvégezte után nyitható csak. Bennem felmerült a gondolat - bár ez lehet csak női, romantikára hajlamos gondolatvilágom kombinatorikus terméke, ám vélhetően igen meggyőzően hangzik -, a titokdoboz születése nem véletlen, hiszen ha a város mentén elhaladó út stratégiai jelentőséggel bírt, nyilván szükség volt olykor hétpecsétes titkok biztonságos szállítására... Nade mindenkinek a saját fantáziájára bízom a többit.

Ami számomra még inkább érdekessé tette szakmai szempontból is a túrát, az a Romance Car vonat, mely Tokyo Shinjuku állomásáról egyenesen ide repít. A két legutóbbi, forgalomban lévő vonatot ugyanis egy építész, Norikai Okabe és irodája tervezte. Neve bizonyára többet mond, ha megemlítem, ő az a japán építész, aki annak idején Richard Rogers-sel és Renzo Piano-val a párizsi Pompidou Központ terveiért felelt illetve az ő munkája a Kansai Airport is. Voltunk olyan szerencsések, hogy az odaúton az érthető módon legnépszerűbb VSE, majd a hazaúton a Vermeer-kék MSE szerelvényt is élvezhettük.

Összes kép itt.