Tokyo - Teszvesz város

Sashiko

2011-09-03T21:27:00.000-07:00

A japán kézművesség, azon belül is a textilek a kimono-k révén közismerten nagyszerűek. A kimono minták készítésének számos technikája van, nagyon felszínesen összefoglalva a szövés, a festés, a nyomás vagy a hímzés. Japán földrajzi elhelyezkedése okán - hosszan elnyúló szigetcsoport egy északkeleti-délnyugati diagonális tengely mentén az északi féltekén - változatos klímákkal áldott, a trópusi éghajlattól egészen a mérsékelt öviig, melyet természetesen adott helytől függően a tenger-óceán általi körülvettség különféleképpen befolyásol. A helyi klíma persze tükröződik a növény- és állatvilág fajainak változatosságában, hatásaihoz alkalmazkodik az építészet és természetesen az öltözékkultúra is.

Adott helyen nyilvánvalóan az évszakokhoz is igazodik a viselet. Például a kimono nyári változata a yukata, mely a párás meleg elviselésének érdekében a május-júniusi illetve szeptemberi időszakra könnyű selyemből, míg a szinte már elviselhetetlen július-augusztusi időszakra lenből készül. Ez a len yukata manapság az augusztusi tüzijátékokat látogató nagyközönség kedvenc viselete.

A témáról számtalan könyv született már, ennek mélységei végtelenek. Most az egyik díszítőhímzést szeretném bemutatni, melyet magam is nagyon szeretek egyszerűsége miatt és most végre lett időm kipróbálni.

A sashiko (kép forrása) eredetileg egy díszes megerősítő technika. Hagyományosan az elszakadt, elvásott anyag megerősítésére szolgált ez a futó öltés, mely funkcióját a japán szépségszeretet művészi szintre emelte, így ma már a steppelés és hímzés egy külön válfaja. Klasszikus példája a kontrasztos fehér pamut cérna indigós textil-en - utóbbi szintén pamut vagy len - hangsúlyozottan dekoratív elemek esetén piros cérnával. A minták változatosak, eredetileg kínai dizájnból táplálkoztak, majd aztán számosat a japánok maguk fejlesztettek. Érdekes módon, az ukiyo-e (színes fametszet nyomat) képeiről ismert Katsushika Hokusai (1760-1849) 1824-ben kiadott New Forms for Design (Új formák tervezéshez) című könyve számtalan sashiko minta születéséhez nyújtott ihletet.

Jómagam most - kezdésképpen - a Yuzawaya nevű óriási kézműves bolthálózatban vásároltam egy sashiko készletet. Ennek tartalma egy előre megvarrt és mintával felrajzolt cipzáras szütyő, egy matring sashiko-cérna, egy sashiko-tű, egy sashiko-"gyűszű" és persze egy használati leírás - meglepetésemre angolul is. A művelet látszólag nem túl bonyolult: előre-hátra öltésekből áll. A csomómentes visszájának titka, hogy a kezdő-, befejező- és toldóöltéseknél három-három öltés oda-vissza készül. Az egyetlen dolog, amire figyelnünk kell, az az egyen-feszesség. A hímzés nem lehet túl szoros, mert akkor az összehúzza, összeráncolja az anyagot. Ennek érdekében érdemes sorrendet tartani a minta hímzésekor. Ebben az esetben a javaslat ez volt: előbb a vízszintes sorok, majd az átlósak, végül a cseresznyevirágok.

Amint látható, a készletben az adott minta az öltések jelölésével már készre volt rajzolva. Sajátkezű minta megrajzolása után gondolom az öltések egyenletessége jelenti a következő kihívást.

A teljes folyamat itt követhető.

A rövid áttekintés forrása a wikipedia.

Aki a virágot szereti...

2011-09-01T05:40:00.000-07:00

Közel egy hetes Hokkaido-i utazás részleteiről - képekben is - a későbbiekben kerül szó. Most annak csak egy időben- és térben kisebb, ám képekben annál gazdagabb részletének beszámolója következik.

Az utazás utolsó napjainak egyikében került sor eme Sapporo-i virágvadászatra. A Hokkaido Egyetem Botanikus Kert-je Sapporo belvárosában - Sapporo állomástól mindössze tíz perc sétára - található. Egy "zöld oázis a magasépületek között" - ahogyan a jól szerkesztett brosúra fogalmaz. "Miután belépsz, egy másik - madárcsicsergés, gazdag- és harmónikus terep, bővelkedő vizek és hatalmas szilfák - világban találod magad. Egy nagyszerű táj, mely túlélte Sapporo fejlesztéseit."

A kert a Toyohira folyó síkságán helyezkedik el. Az 1920-as évekig ez egy termékeny, bővelkedő terület volt számos természetes forrással. Több mint ezer éves veremházak nyomait találták meg itt, illetve a hely maradványait őrzi egy érintetlen lombhullató erdőnek, mely a kert alapítása előtt már itt nőtt.

Az egykori Sapporoi Mezőgazdasági Főiskola (alapítva 1876-ban, ma Hokkaido Egyetem) akkori alelnöke, Dr. William Clark javasolta a Hokkaido Gyarmati Minisztérium-nak egy kert létrehozását botanikus tanulmányok céljára. Még ugyanabban az évben egy kis arborétum és egy bokorkert alakult a főiskola területén. Később, a Hokkaido Kormányzati Épület nyugati oldalán, a Gyarmati Minisztérium birkalegelővé nyilvánította az érintetlen erdőt és 1882-ben épített egy múzeumot. 1884-ben a mostani terület feletti gazdálkodás és a múzeum a főiskolához került. Végül 1886-ban, Dr. Miyabe Kingo tervei alapján, a kert megnyitotta kapuit. Bár ez volt az első modern stílusú botanikus kert Japánban, mégis a második legrégebbiként van számon tartva a Tókiói Egyetem Botanikus Kert-je után, melyet még az Edo periódusban (1603-1868) alapítottak. A botanikai ismeretszerzés mellett a kert fontos szerepet töltött be a külföldi faanyagok tanulmányozásában és terjesztésében.

Mai feladata továbbra is az oktatás, a kutatás és a szisztematikus gyűjtés. Körülbelül négyezer, Hokkaidon őshonos növényfaj található a több mint 13 hektárnyi területen. A tematikus kertek között szerepelnek: Északi Népek Etnobotanikus Kertje, Lágyszárúak Kertje, Rózsakert, Kanadai Sziklakert, Akác Sétány, Télikert és az Alpesi Növények Sziklakertje. Hokkaido legrégibb múzeuma (1882) nemzeti értékeket rejt, úgymint archeológiai anyagok, endemikus állatfajok kitömött változatban - madárfajok vagy az Ezo (Hokkaido régi neve) farkas - illetve Taro, a Sakhalin husky, aki megjárta a Déli-sarkot egy expedícióval. Emellett külön épületben kapott helyet a Miyabe Kingo Emlékmúzeum és az Északi Népek Múzeuma, mely utóbbi a bennszülött hokkaidoi ainu és uilta népek életét és kézműves munkáit mutatja be az 1870 és 1930 közötti hokkaidoi kolonizációs időszak gyűjtése alapján.

Forrás: a kert hivatalos szóróanyaga.

A kert hivatalos honlapja itt található (japánul).
Az általam vadászott növényfotókban pedig itt lehet gyönyörködni. Sajnos számtalan faj nevét nem tudom - sem japánul, sem magyarul -, ezért bármiféle kisegítést megjegyzés formájában szívesen fogadok.

Nyáridényi kalandok

2011-08-20T04:40:00.000-07:00

Az utóbbi egy hétben a hőség elviselhetetlen volt. Légkondícionálás mellett is olykor 38 fokig emelkedett odabent a hőmérséklet. Nem élveztem.

Ettől függetlenül az élet nem állhat meg, az én időm is korlátos már itt, ezért menni kell, nézni kell, amit csak lehet.

Minap állatkertezésre került sor. A fő cél a red panda, azaz vörös macskamedve, japánul resszá pándá (=lesser panda, régebbi angol elnevezéséből). Ez a végtelenül kedves, rozsdavörös kis cukiság a Himalája mérsékelt övi erdeiben él és leginkább bambuszt rágcsál, olykor egyéb gyümölcsökre, bogyókra, de rovarokra, kisebb emlősökre is ráfanyalodik. Mára sajnos már veszélyeztetett fajjá vált. A Budapesti Állatkertben is lakik egy pár belőlük, bár véleményem szerint ott kevésbe figyelhetőek meg jól. Itt Japánban szinte minden állatkertben laknak.

Ez alkalommal egy viszonylag közeli helyre látogattunk el kis panda-kedvelő csapatunkkal - természetesen az én megszállott buzdításomra. Yokohama Nogeyama Zoo állatkertje meglepetésre egy ingyenesen látogatható kert. Ehhez képest elég nagy kiterjedésű területen, egy parkban fekszik. Igen jól karbantartott, az állatok gondozottak, és bár helyük nem végtelen, tiszták, szépen vannak tartva. A budapestihez hasonló 'állatsimogató' is működik, bár itt egerek tapicskolhatók, de azok jószerivel - gyanítom mennek aztán a kondorok reggelijébe -, hörcsögök fürdethetők és csibék, tyúkok simogathatók. Ez utóbbiak nem értem mitől népszerűek...

A hőséget persze az állatok sem viselték jól. Amelyiknek volt, az a légkondícionált vagy ventilátoros kuckójába húzódott vissza, akiknek pedig ez nem jutott, azok az árnyékban igyekeztek menedéket találni. Az áhított pandákat is lencsevégre kapni csak 'ebédidőben' lehetett, node akkor nem vesztegettük az időt.

Miután elég lett a pandából, ugyanis ilyen cukisággal is be lehet telni, persze csak átmenetileg, a nap végéhez közeledve tovább indultunk Yokohama délibb részére és egy a professzoraink által is magasan ajánlott kultúrális, építészeti célpont felé vettük az irányt.
A Sankeien egy tradícionális és tipikus japán stílusú kert, melyet a selyemkereskedelemben meggazdagodott Sankei Hara (eredeti nevén Tomitaro Hara) tervezett és finanszírozott. Építészettörténeti fontosságú épületeket (melyek eredete olykor az 1600-as évekbe nyúlik vissza!) telepített át Kyoto-ból és Kamakura-ból ebbe a parkba, melyet 1906-ban nyitottak meg a nagyközönség számára. A park területe meghaladja az 175,000 m2-t, és tizenhét, többnyire kultúrális tulajdonná avatott, de mindenképp kimagasló történeti értékű épület és ezek a természeti tájjal harmonikus összképet alkotó egysége. A második világháborúban rengeteg kár érte, de miután 1953-ban a Hara családtól a kezelése a Sankeien Hoshokai Alapítvány-hoz került, a rekonstrukciós munkáknak köszönhetően öt év múltával újra megnyithatta kapuit a publikumnak.

A nyár itt is csak cikáda-hangversenyt, rákhalászatot illetve a gyönyörű lótuszvirágok csodálatának lehetőségét nyújtja, ám a prospektusokon látott őszi fotók nagyban csábítanak egy szeptemberi, park által szervezett program, éjjeli holdnézés érdekében történő közeli visszatérésre.

Ezen nap kalandjai képekben itt követhetőek.

Iromány

2011-07-14T07:25:00.000-07:00

Szóval, mivel nagyon ráérek - láthatjátok, két bejegyzés egy napon -, ezért írtam egy szösszenetet ide is.

Vigyázat! Kizárólag elvetemült, építészet iránt érdeklődőknek!

kliMAX

2011-07-14T04:37:00.000-07:00

No nem kell megijedni, semmiféle női ügyről nem lesz szó. Csakis arra utal ez a szójáték kérem, hogy a KLImatikus viszonyok - mind a természetes, mind a mesterséges - MAXimumon járatódnak. Igen-igen: itt van a nyár, itt van újra. És ennek nem örülünk annyira a földgolyóbis eme szegletén. Bár a békák még teljes erővel brekegnek, ennyi idő alatt hogy nem találtak feleséget, nem is értem, gyanítom tücsökciripelésre vigadhatunk nemsoká.

A júniusi esős évszak idén komolyan vette magát, hozta a statisztikát: 14 nap eső, 11 felhős, a többi meg - számoljátok ki, mennyi is pontosan - napos. Be kell valljam, élveztem. Mindenesetre jobban, mint a mostani helyzetet. Napközben 32 fok minimum, hozzá jön némi éjjeli 84% páratartalom, szóval ideális a helyzet az alvásra és amúgy a puszta létezésre.

Diplomamunka gyártásához kifejezetten kívánatos a közeg. Mondanom sem kell, energia spórolás ide vagy oda, már az egyetemen is begyújtottak a légkondícionáló egységek alá. Persze ama kikötéssel, 28 foknál ne akarjunk hidegebbet! Megvallom, én már ettől is boldogabb, főként hatékonyabb vagyok. És hogy a lét elviselhetetlenségén tovább könnyítsek, idő híján apró internetes vásárlásokkal

és - kizárólag a boldogsághormonok intenzitása céljából, ui a zsírpárnák szigorúan csak ideiglenes maradhatnak!!! - édes mókákkal szórakoztatom magam.

Balról jobbra a képen láthatóak:
panda kun = panda srác
mori no kuma san = erdei mackó úr
hokkyokuguma = jegesmedve hölgy
kumako chan = maci lány

(megjegyzem, kumako chan neve hajaz az ichigo-ra, ami epret jelent, mellesleg a rózsa szín sem véletlen)
(ja és az elmaradhatatlan információ, amire nyilván mindenki kíváncsi: sikerült elfogyasztani egy darab erdei mackó urat és egy darab maci lányt) (felejthetetlen élmény) (amint látjátok, nem volt olcsó móka)

Tokyo Tower

2011-06-12T07:24:00.000-07:00

1958 - Brazília megnyeri első foci vb-jét, Japán honosítja az instant ramen-t (disznóhússal és miegyébbel megrakott, sűrű húsleves tésztával), majd azév december 23-án megnyitja a mai napig Tokyo szimbólumaként nyilvántartott Tokyo Tower-t (Tokyo Torony).

Kilátó- és kommunikációs torony, melyet a francia Eiffel-torony (1889) mintájára tervezett Tachū Naito, elismert dizájnere Japán korabeli magasépületeinek. Na persze az nem lehetett, hogy csak úgy lemásolja a nyugatot: azt felül kellett múlnia. Éppen ezért magasabb kellett legyen - 332.5 m a párizsi 320 m ellen, ami egyébként 1930-ig a világ legmagasabb építménye volt -, és persze könnyebb is - ezt jócskán sikerült túlteljesíteni 4,000 tonnával a 7,000 helyett. A mérnökök úgy tervezték a szerkezetet, hogy akár 220 km/h sebességű tájfunnak is ellenállna, illetve az 1923-as nagy Kantō földrengés kétszeresét is elviselné. Ez a rengés a Richter-skála szerinti 7.9-es erősségű volt, százezrek vesztek oda és lényegében Tokyo-t porig rombolta, mivel a közeli Izu-Ōshima sziget alatt volt az epicentruma. Bár a március 11-i rengés Tokyo-t 6-os erősségnél nem rázta meg jobban, a torony csúcsa elgörbült.

Mára ez az ikon hihetetlen módon kiépült: 250 méteres és 150 méteres magasságban is van egy-egy kilátó, a lábai közé beépült kubusban pedig wax-múzeum, Guiness World Records Múzeum, akvárium galéria (!), szuvenírbolt és persze az elmaradhatatlan kabalafigura, jelen esetben a Noppon nevű lény világa kicsiknek és nagyoknak. Sajnos az orrom előtt ért véget Noppon aznapi munkaideje, így ezúttal elmaradt a közös fényképezkedés - ezt majd pótolnom kell egy másik alkalommal.

Ám a torony ma már nem képes ellátni eredeti küldetését: a digitális távsugárzásnak korlátot szab a magassága. Ezért ezt a funkcióját hamarosan átveszi a 2012-ben átadásra kerülő 634 m magas Tokyo Sky Tree. Ettől függetlenül a torony továbbra is a világ legmagasabb önhordó acél szerkezete. Érdemes összevetni még az 1956-ban elkészült 216.8 m magas stuttgarti Fernsehturm TV-tornyával is, ami a világ első vasbeton tornya volt. Ennek szintén 150 méteres magasságban van kilátó szintje - és meg kell hagyni, az ottani bár sütije finomabb, mint a tokyo-i tejfagylalt kompozíció. A japán égigérő fa létrejöttével igencsak megkérdőjeleződik a Tokyo Tower szimbólikus léte, ezért az is elképzelhető, hogy a közeljövőben lebontásra kerül - legalábbis ez a szóbeszéd járja. Én nehezen tudom elképzelni, hogy ez megtörténjen, de itt az ilyesmi bőven nem lehetetlen.

Összes kép itt található.

*****

Most találtam amazon-on - miután elhatároztam, gyorsan be kell szerezzem a torony nanoblock változatát, amíg megfizethető áron kapható -, hogy már a Sky Tree is kapható, méghozzá DELUXE EDITION-ben, fényjátékkal. Potom 17,680 yen-ért... Már benn is van a kívánságlistámban az amazon.co.jp-n, ha esetleg valaki szeretne meglepni valami aprósággal... :D

Save Japan

2011-06-10T06:47:00.000-07:00

A március 11-i földrengés és az azt követő tsunami eddig nem látott károkat okozott, több ezer ember életét követelve, amely tömeg nagy részét máig nem találták, azonosították. Emellett ott az a rengeteg ember, akik bár túlélték ezt a hihetetlen pusztítást, de mindenüket elvesztették: házukat, azzal minden ingóságukat, a munkalehetőségüket; nemcsak hogy egész eddigi életüket, de a közeljövő számukra igencsak keservesnek ígérkezik, hiszen máig ideiglenes tömeg-menedékhelyen töltik napjaikat. Azok talán még kiszolgáltatottabbnak érezhetik magukat, akik bár otthonukat el nem vesztették a természeti katasztrófasorozatban, de azt elhagyni voltak kényszerűek az atomerőműveknél kialakult helyzet miatt.

Számtalan nemzeti- és nemzetközi segélyszervezet lépett fel adományok gyűjtése érdekében észak-kelet Japán megsegítésére, annak újjáépítésére. Nemcsak a materiális segítség - anyagi támogatás, fizikai segítség a romok eltakarításához és az újjáépítéshez -, hanem a szellemi támogatás is igen fontos azoknak az embereknek, akik életük további részét ennek a csapásnak a terhével kell eltölteniük.
A hivatalos-, állami- és civil szervezetek mellett számtalan önkéntes - jobbára közismert egyének általi - kezdeményezés is elindult. Az egyik ilyen kedvencem az a weboldal, ahol grafikus művészek fogtak össze és a katasztrófa ihlette rajzoknak adtak bemutatkozási lehetőséget, melyeket hamarosan egy kiállításon mutatnak majd be és várhatóan a gyűjtemény egy albumban is megjelenik szeptemberben.

Ma egy cipőboltban újabb adomány-lehetőségbe botlottam. Az ABC Mart nevű hálózattal összefogva Juichi Wakisaka autóversenyző egy Save Japan elnevezésű kapányba fogott. A támogatás módja igen egyszerű: egy, a Wakisaka üzenetével feliratozott, mindössze 1,000 yen (mostani árfolyamon kb 2,300 Ft) értékű, 'Save Japan' márkájú póló megvásárlása a feladat. Kérdésemre, miszerint ennek az összegnek vajon mekkora része kerül valóban a célhelyre, igen korrekt választ kaptam: mindössze a póló előállításának a költsége kerül csak levonásra, a fennmaradó kb 800 yen jótékonyságra fordítódik. Így hát én is vásároltam egyet, bízva abban, hogy a 'sok kicsi sokra megy' elv alapján lassan, de biztosan, helyreáll a rend Tohoku térségben.

Látni akartam a majmokat

2011-03-01T01:52:00.000-08:00

A japán fürdőző makákókról szerintem mindenki hallott, és látott nemegy dokumentumfilmet. Aki esetleg eddig ezt elmulasztotta volna, előételnek ajánlom ezt a videót.

Nagano prefektúrában, a Japán Alpoktól keletre, Nagano-tól egy órányi vonatútra található Yamanouchi. Nagano 1998-ban került a világ figyelmének középpontjába, a téli olimpiai játékok idején. Ám Nagano nemcsak erről híres. Zenkōji nevű templomát a 7. század körül alapították, hozzá kötődik a buddhizmus megtelepedése Japánban. Ide érkezett ugyanis annak idején Koreából az Ikko-Sanzōn, Japán első buddhista szobra. Ám ezt a szobrot azóta senki sem láthatta, sem a császári család egyetlen tagja, de még a papok sem. A templom Hondō nevű főcsarnokában, az oltár közelében egy ládikában őrzik. Ellenben minden hetedik évben közszemlére teszik - a másolatát...! A főcsarnok a történelem során 11-szer esett a tűz áldozatává, majd építették újra. A ma látható szerkezet tehát nem "eredeti", attól kissé északabbra épült fel az 1700-as években. Mindenesetre így is egy majd háromszáz éves darab, hűen őrzi a régmúlt építési hagyományait.
Az oltár alatt van egy koromsötét folyosó, mely a halál és az újjászületés szimbóluma. Ha ezt bejárjuk és a jobb oldali falon sikerül kitapogatnunk - a valóban körömsötétben - egy kilincset, mely a megváltás kulcsa, az örök boldogság vár reánk. Büszkén jelentem, küldetés teljesítve.

Yamanouchi híres még az almájáról, a soba-járól (hajdinatészta) és a számomra leghívogatóbb Jigokudani (Pokol Völgye) parkjáról, ahol a majmok élnek. A régióról egy általános, összefoglaló promóciós film - angolul - itt látható.

De ne szaladjunk előre! A megérkezés első napja a Nagano-val való ismerkedéssel telt, főleg a Zenkōji és környékén, ízlelgetve egy-két helyi csemegét: az oyaki-t (gőzölt, pirított gombóc különféle zöldségekkel töltve), a nori-ba (tengeri alga) burkolt mizo-s (rizs, árpa és szójabab fermentálásával előállított paszta) onigiri-t (háromszög alakú rizsgombóc) és a csípőspaprikás illetve áfonyás-sajttortás Kit-Kat csokoládét - ami ugyan egy import termék, de a helyi ízekhez/igényekhez igazítva.

Kisebb nátha miatt a második napra tervezett havas sportprogram elmaradt - a környék méltán népszerű Shiga Kōgen nevű sírezortja Japán legnagyobb egybefüggő sípályája, mely az olimpia idején a sí- és snowboard versenyek helyszíne volt. Helyette a délebbre található Matsumoto város látogatása került szóba. Ez a városka szomszédos az Alpok vonulataival - a hegyláncok minden ponton jelen vannak a látómezőben nyugatra tekintve. Nevezetessége a Matsumotojō, azaz a várkastély. Eredete az Eishō (Muromachi) érába (1504-1521) nyúlik vissza. Hideyoshi Toyotomi 1590 körül Kazumasa Ishikawa-t nevezte ki a vár urának, aki fiával, Yasunaga-val gondozta nemcsak a várat, de a várost is, ami virágzó fellendülésnek indult. A vár területe vizesárkokkal határolt gyűrűk rendszeréből állt. Legbelül élt természetesen a várúr és ez volt a politikai-, adminisztratív központ is. Kijebb az alacsonyabb rangú szamurájok, a szélen pedig a kereskedők éltek.

Matsumoto-ban található Toyo Ito 2004-es alkotása, a helyi előadóművészeti központ. Pár perces vonatutazással és némi sétával pedig elérhető a magántulajdonú gyűjteményt bemutató Japán Ukiyo-e Múzeum, mely egyetemem (Tōkōdai) egyik volt professzorának, az otthon kevéssé ismert, de itt igen elismert, Kazuo Shinohara-nak 1982-ben elkészült épülete. Az ukiyo-e (szó szerinti jelentése: "a sodródó világ képei") a 17-20. század közötti "könnyű világ"-ot és annak élvezeteit - természet, mesék, mindennapi élet, kabuki színház és persze az örömnegyedek - megörökítő fametszet nyomat, melynek két világhíres mestere Hiroshige és Hokusai. A több tízezres, most már hetedik generációs családi gyűjtemény töredékét láthatjuk csak persze egyszerre, de természetesen a kiállított anyag folyamatosan cserélődik.

Utolsó napra maradt az utazás fő célpontja, a majompark. Ami így utólag nem is volt rossz döntés, hiszen szerencsére az időjárás ekkor kedvezett a legjobban - bár hideg volt a völgyben, de ragyogóan sütött a nap. Ennek egyetlen hátránya volt csak: a majmok inkább a napos sziklákon való sütkérezést részesítették előnyben az árnyékos fürdő helyett. Ettől függetlenül remek szórakozást nyújtottak, ahogy mondani szokás, hozták a papírformát. Azt hiszem, naphosszat, héthosszat tudnék ott időzni és csak figyelni őket, hogyan élnek, mit csinálnak. A parkban körülbelül 200 makákó él, egy nagy családot alkotva. A fürdőzést az emberektől lesték el, mely állati tevékenységre - mint kifejezetten rekreációs tevékenység - a világon nincs másik példa. Ez persze érthető, hiszen a völgyben, 1800 méter körüli tengerfeletti magasságban meglehetősen zordak a körülmények, főleg így télvíz idején. Az park dolgozói etetik őket, kapnak árpát vagy almát, de ez minden emberi beavatkozás az életükbe. Reggelente jelennek meg a fürdő körül, ott töltik a napot, majd éjszakára visszavonulnak az erdőben, ahol a fákon töltik az éjszakát, összebújva egymást melegítve. Éjjeli szállásukat minden nap változtatják. A fura kütyükkel feléjük kattogtató, ámuló-bámuló, néha örömujjongásban kitörő - számukra nyilván érthetetlen módon furán viselkedő - humanoid látogatókra ügyet sem vetnek, élik egyszerű, - civilizált, túlfejlett fajunk számára már réges régen feledésbe merült vagy megtagadott, elrejtett - ösztönökkel teli világukat.

A hazafelé tartó út még tartogatott egy meglepetést. Előző két nap sehogy sem lehetett mire vélni, miért gyűlnek sorba Yudanaka végállomásnál (fürdőváros, ahol a szállás volt) az emberek, kamerákkal és fotózzák az egyébként nem csúnya, de "semmi különös" öreg vonatot.

A kocsikban persze feltűnt egy promóció, vonat mintájú érmetárca beszerzésére buzdító hirdetés gyanánt. A távozás napján viszont végleg fény derült a rejtélyre. Az öreg szerelvényt az expressz járaton felváltotta egy új kocsi. Kellemesen indult a hazaút.

Látni akartam a majmokat. Láttam őket. És azóta is kurta, saját szerzeményű mondókába foglalva idézem fel az eseményt, melyet bármikor, habozás nélkül örömmel ismételnék meg.
Az összes kép itt látható.

Hello Kitty szeme fénye

2011-02-11T06:26:00.000-08:00

Japán híres-hírhedt képregény-, rajzfilm- és kabalafigurái világszerte közismertek. Valószínűleg nemigen kell bemutatni Astro Boy-t, a Pokemon-ok hadát vagy a My Melody nyuszilányt. És kétségtelen, mindőjük közül a legismertebb - mondhatni a csapból is ő folyik minden háztartásban - Hello Kitty.

Japánban aztán főleg kapható Hello Kitty törülköző, Hello Kitty telefonfüggő, Hello Kitty plüssjáték, Hello Kitty zsebnaptár, Hello Kitty fogmosókészlet, Hello Kitty telefon, Hello Kitty műköröm, Hello Kitty gitár- és hangfalszett, Hello Kitty ébresztőóra, Hello Kitty ékszerszett, Hello Kitty autó - a kormánykerék nem vicc, szivecske formájú -, Hello Kitty ASICS sportcipőkollekció, hogy csak a legáltalánosabbakat említsem. Aki nem hiszi, csak üsse be Google képkeresőjébe ezt a nevet és több mint valószínű, hogy elképed - én megtettem... Az eleddig általunk felfedezett talán egyik legelképesztőbb "műtárgy" a Shibuya-i 109 nevezetű áruház Hello Kitty üzletében kapható, Swarowsky ékkövekkel kirakott, természetesen rózsaszínű, Hello Kitty bicikli - nagyjából 400.000 yenért (kb 1.000.000 forint)!!!

Mindez úgy látszik még mindig nem elég. Hello Kitty ugyanis SZEMMEL LÁTHATÓAN betört a kontaklencse-iparba is! Minap vásároltam egy adagot a már megszokott márkákból és a vásárfiát nem másban, mint egy Hello Kitty-s Bausch&Lomb tasakban kaptam. És hogy nehogy azt higgyétek, csak a levegőbe beszélek, álljon itt a következő kép örök bizonyságul - és álmélkodásotokot közepette ne mulasszátok el észrevenni, amint megcsillan Hello Kitty szeme az általa viselt, bizonyára Bausch&Lomb márkájú kontaktlencsétől:

Nyuszitojás

2011-01-29T06:02:00.000-08:00

Nem, nem a húsvéti nyuszi jött el, semmiképpen. Bár kétségtelen, a keleti kalendárium szerint a nyúl évébe léptünk, tehát effajta aktualitása is lehetne akár ezen bejegyzésnek. Mégis, pusztán kulináris jópofaságról lesz most csak szó.
Az itt bemutatásra kerülő játékszerre egy ¥100-es (az otthoni 100forintoshoz hasonló) boltban bukkantam. Természetesen nem állhattam meg, hogy ne vásároljam meg és próbáljam ki.

Az eljárás igen egyszerű. Főzzünk tojásokat, majd miután meghámoztuk, még azon melegében helyezzük őket ezekbe a különféle formákba. Formástul hideg vízben hagyjuk őket kihűlni.
Miután kihűltek (15-20 perc), már közel járunk a mulatsághoz.
Nincs is már hátra, mint a formákat óvatosan felnyitni, majd kiügyeskedni belőlük a nyuszi és maci formájúra alakult főtt tojásokat.
Ezek után pedig kedvünkre tálalhatjuk őket, salátán, pirítóson vagy ahogy éppen kedvünk tartja.
Jó étvágyat!

Nikkō és természeti környezete

2010-11-29T00:41:00.000-08:00

Már régóta készültem erre az utazásra, mostanra sikeredett. Nem bántam meg, mert tudtam: így a nyár kitolódásával, a Tōkyō-ban még nem élvezhető kōyō (őszi színek) itt már javában tombol majd.

Így is lett, hiszen a Tōkyō-tól kb 140 km-re lévő, Tochigi prefektúra fővárosában általában 4-5°C-kal hidegebb van, mint a metropoliszban. Japán talán egyik legkedveltebb turista célpontja, mind az itteniek, mind a külföldiek számára. Nemcsak történeti múltja és számtalan kultikus helye miatt, de a túrázóknak is rengeteg lehetőséget tartogat. A Rinnō-ji templomot 766-ban, a Chūzenji templomot pedig 784-ben alapították. Az akkori kicsiny település ezek köré szerveződött. A Tōshō-gū szentély, mely Tokugawa Ieyasu sógun mauzóleumát rejti, 1617-ben készült el és ekkortól kerül igazán a hely a látogatók figyelmének központjába már az Edo korban (1603-1868).

Területe alapján - 1450 km2 - a harmadik legnagyobb vidéki város Japánban, Takayama és Hamamatsu után. A környező hegyvidék és számos vízesése miatt Japán egyik igen fontos vizienergia forrása. Bár a környék hegyeit már Shōdō Shōnin szerzetes szentté nyilvánítja - akinek a nevéhez fűződik a Rinnō-ji templom alapítása - csak a Meiji periódus kezdetén (1868-1912) kerül Nikkō Világörökség helyszíneinek környéke védettség alá, és majd csak 1934-ben jön létre hivatalosan a Nikkō Nemzeti Park.

Képes beszámoló itt.

Tori no ichi avagy a kakas napja

2010-11-07T17:50:00.000-08:00

A legelső vásárokat az Edo-kori külvárosban, Hanamatamura-ban tartották (a mai Tokyo Adachi-ku Otori szentély-nél). Eredeti formája a parasztok hálaadó aratási fesztiválja. Ezen a napon az Ujiko (a helyi istenség védelme alatt állóak) egy kakast ajánlottak fel Hanamata Washidaimyojin-nak, majd a leghíresebb templomhoz, a Senso-ji-hoz mentek Asakusa-ba és szabadon engedték az összegyűjtött kakasokat a templom előtt.

Szamurájok és városi polgárok járultak minden év végén az Otori szentély főkapuja elé, gyülekeztek előtte az utcán. Ám 1776-ban a kormányzat gyülekezési tilalmat hozott törvénybe arra a helyre vonatkozólag. Így a virágzó ünnep lassanként Hanamatamura-tól a szintén Asakusa-beli Chokoku-ji Tori no Ichi-jébe költözött. 酉の市 (tori no ichi), azaz Madár Nap, ahol a 酉 (tori) kanji jelentése például nyugat, madár, a kínai zódiákus tizedik jele illetve bor; az 市 (ichi, ejtsd: icsi) kanji pedig vásár-t vagy város-t jelöl.

Ma a Tori no ichi híres évenkénti ünnep, mely novemberben kerül megrendezésre a kínai naptár szerinti kakas napján, minden tizenkettedik napon. Tehát általában kétszer kerül rá sor és természetesen az első a legfontosabb. Azt mondják, ha a kakas napja háromszor jön el, arra az évre tűzveszedelem vár (megjegyzem a tavalyi ilyen év volt, tűzről nem tudok).

Vásári jellegzetességek. A legfontosabb a kumade, ami egy gazdagon díszített bambuszgereblye, a boldogság és jószerencse begyűjtője. Fontos: ha valóban el akarjuk érni a kívánt hatást, évente nagyobbra kell cseréljük a már meglévőnket!
Hagyományos fesztiválételek a kashiranoimo -kb "csodakrumpli"-, a koganemochi -aprópénz (alakú) rizssütemény-, mely utóbbit sajnos már nem készítik. No és persze manapság nem maradhat el a yakisoba, vagy az oden, mint a legalapvetőbb téli eledel, és a rengeteg pálcikára tüzdelt tengeri finomság.
Bővebben az esemény történetéről angolul itt olvashattok.

Nos bár a mi esténk nem a hagyományos Asakusa-ban telt, hanem Shinjuku-ban, kellően emlékezetes marad. A vásári élmények után az idő a reggeli első vonatig főként Shinjuku Aranyutcájának egyik bárjában illetve az itteni Cat Cafe-ban töltődött. Utóbbiról kicsit bővebben érdekességképpen. A hajnal fél hatig nyitva tartó szórakoztató egység fő látványosságai természetesen a macskák. A különféle egzotikus fajtájú cicákat csak kézbe nem vehetjük, ellenben bármi mást csinálhatunk velük: simogathatjuk őket - már ha hagyják magukat ugye -, játszhatunk velük, fotózhatjuk őket - vaku nélkül persze -, etethetjük őket. Természetesen a hely lévén kávézó, alkoholmentes italokat is árusítanak, illetve rendes japán egységhez méltóan képregényeket is olvashatunk. A nyitvatartási időt és az árát tekintve (első óra ¥900, majd minden megkezdett negyedóra további ¥200) pedig azt gondolom, a legolcsóbb tokyo-i éjjeli szállás az internetkávézók mellett. Ezen elmélet pedig igazolva is látszódott, hiszen két leányzó ott szundikált az egyik sarokfotelban. Meg kell hagyni, nagyon tiszta a hely, semmi cicapisiszag, a macsekok pedig ápoltak és gyönyörűek. Arra gondoltam, én ezt a bizniszt exportálnám otthonra!

Képes beszámoló itt.

Sekidobashi bicikli bolhapiac

2010-10-21T23:59:00.000-07:00

Facebook-on derült ki, Irimiás Balázs éppen Tokyo-ban időzik. Fussunk össze! Azt javasolja, találkozzunk másnap Japán legnagyobb bicikli bolhapiacán, ahol kora reggeltől ő maga is árul. Miért is ne?

Ha korán reggel nem is, lévén szombat, még dél előtt sikerül útrakelni. Nem kell messzire menni: Nakagawara Nakanoshima-tól (ahol lakom) kb. húsz perc vonattal. Az idő pompás, napsütés, nagyjából 25 fok. Október közepéhez képest kifejezetten meleg van. Abszolút tökéletes kis túra lehetne, ha már lenne bicajom. De sajnos nincs.

Amit a piacról tudni érdemes. Kétszer egy évben kerül rá sor, április és október harmadik szombatján, a Tamagawa folyó medrében. A szakavatottak azt mondják, Japán legnagyobb biciklipiaca. Hajnalban már beindul, ha igazán jó vásárt akarunk, érdemes 8 óra előtt érkezni. Régi vagy új, dizájn vagy retro, rész vagy egész - itt minden megtalálható! És határozottan ajánlott azonnal megvenni valamit, amit találunk, mert egy ötperces "tovább-nézelődöm-séta" után már garantáltan hűlt helyét találjuk csak a kiszemelt vásárfiának.

Így járok én is. Ha elég bátor lettem volna az első pillanatban, ma boldog tulajdonosa lehetnék egy eredeti, a Panasonic által gyártott Mountain Cat-nek, mindössze ¥5.000-ért! Kompletten felszerelt mountain bike-ot Tokyo-ban ennyiért semmiképp sem találnék. Igaz, már ette a rozsda, de ahogyan Balázs állítja, ez még a Himaláján is átkel, ha kell - és én hiszek neki. Nos, erről sajnos lecsúsztam, szó szerint öt perc múlva már nem volt meg. Csak remélhetem, lesz még hasonló szerencsém és hasonlóra lelek. Ha más nem, áprilisban biztosan ott leszek a következő vásáron!

Még több a piacról más tollából itt.
Saját képeim pedig itt találhatóak az eseményről.

Itt van az ősz...

2010-10-11T04:18:00.000-07:00

"... itt van újra, szép mint mindig énnekem. ..."

Nos azzal, hogy eltelt egy év, újra az őszi napokba érkeztünk. Bár a nappalok még igencsak izzasztóak tudnak lenni, az éjjelek már hűvösek. Előkerül a pehelydunyha - igaz, még csak a vékonyabb verzió - és a pihemamusz. És most, hogy "emberivé" vált a hőmérséklet, meglepő módon nyílni kezdenek az otthon nyár tájékán megszokott virágok. És lám-lám, fura állatkák is előkerülnek.

Újabb képes beszámoló a japán kerti flóráról-faunáról itt.

És egy rövid hír. Örömmel jelentem, a pár hete a recycle boltban ¥800-ért (kb. 2000 Ft) vásárolt Coleman Avior X1 egyszemélyes sátor kiváló állapotnak örvend (talán egyszer, ha használhatta előző gazdája, éppen hogy sáros két pecke), mindene megvan, összeállítása egyszerű, használata széleskörű, praktikus. Mellesleg rákerestem, egyébként még a japán amazonon is több mint ¥13.000-ért vesztegetik. Éljen a sikeres vásárlás, éljenek a sikeres vadászok!

Bert

2010-09-22T21:43:00.000-07:00

Bert nem más, mint egy medve. Nem ám akármilyen medve ám: vélhetően - és sokak egybehangzó véleménye szerint is - a legédesebb maci a földkeregségen. Mondhatni cuki, azaz kawaiiii...

Ráadásul története is igen megható. Ő ugyanis egy szerencsejáték-automatából származik. Igen, ez komoly.
Japánban köztudottan igen népszerű a pachinko. A pachinko nem más, mint egy nyerőgép automata, hasonló a pinball-hoz. A lakásnyitól a csarnokméretűig különféle formátumú intézményekben megtalálható, végeláthatatlan sorokban állnak egymás után a játékgépek. Ha egy ilyen "létesítmény" mellett elhaladok és éppen kinyílik az automata ajtó egy látogató érkezésére, már ettől a pár másodperctől az őrület kerülget. Ugyanis a benti zaj - mit zaj, lárma; mit lárma, hangzavar - szinte robbanásszerűen tör ki, azonnali halláskárosodást okozva. Nem is értem, hogy a bent tartózkodók - egyértelműen függő, játékalkoholista emberek - hogyan képesek még a normális frekvenciájú beszédhang érzékelésére?!

Nos ehhez hasonlóan vannak ún. gému szentá (game center) helyek, ahol egyéb szerencsejátékgépek élvezhetők - természetesen végtelen sok pénz elköltésének lehetőségéért cserébe. Ezekben próbálkozhatunk a legnépszerűbb kabalafigurák legutolsó verziójának kihalászásával - Hello Kitty, Miffy, Doraemon stb - vagy szórakozhatunk dobgépeken akár. Nos Bert is egy ilyen kivadászós gépből származik. Természetesen én nem mertem belépni a "szentélybe" - elkerülvén a halláskárosodást -, csak a bejáratnál elhelyezett, kültéri egységnél próbálkoztam. Szerencsére szerencsésen.

Azóta persze Bert számos kalandban vett már részt. Ezekről képes válogatás itt található.
Aki pedig a további kalandokra is kíváncsi, Bert alig várja, hogy rengeteg barátja legyen a facebook-on... Ott Bert von Bear néven találjátok.

Félidő

2010-09-03T06:57:00.000-07:00

Félidő. Szűk hónap híja az egy évnek, hogy Japánban élem az életem. Egy év! Kimondva hihetetlen hosszú időnek tűnik, mégis, mintha egy hónapja se lenne, hogy leszállt velem a gép.

Félidő. Igaz talán ebben az esetben inkább már a második felet tapossuk. Úgy értem, a japán nyárét. Ami pedig, minden képzeletet felülmúlva, de tényleg rettenetes. Hőség a javából, amit csak fokoz a magas páratartalom. Számszerűsítve a helyzetet, még mindig mindennapos a közel 40°C-os vagy annál magasabb hőérzet, minimum 70%-os páratartalommal. Szószerint a hőguta kerülget odakint! Odabent pedig, naja. Hát a légkondícionálással kell megküzdenem. Itt ugyanis nem élet az élet légkondícionálás nélkül. Az üzletekben - még ha az ajtó tárva nyitva is és magát az univerzumot kondícionálják! -, az egyetemen és ami a legszörnyebb, a vonaton! Az ember lánya izzadtan-vizesen odajut végre, hogy felszálljon a vonatra, örvend, mennyivel jobb lesz odabent, aztán hirtelen megcsapja a csontig hatoló, nem több mint 22°C! És hát ez a kinti hőérzet után, valljuk be, nem egy leányálom. Nem véletlen, hogy a japánok is állandóan megfázással küszködnek még nyáron is. Persze vannak - általában a második és az utolsó előtti kocsik - gyengébben kondícionált kocsik is, amik azért elviselhetőbbek. Erre utaló jel az adott kocsin illetve jobb helyeken a peronon a kocsikat és az ajtókat jelző felfestéseken - igen, itt ugyanis a vonat centire pontosan ott áll meg mindig, ahol neki kell - található. És ez az állapot, az úgynevezett nyár, legkevesebb még szeptember végéig fennáll... Ganbatteru - igen, igyekszem túlélni...

Ami pedig ittlétem félidejét illeti, egy igen konkrét változással jár. El kellett költözzem, ugyanis a kollégiumban csak egy évet maradhattam. És ha már több mint kétszer annyit kell költsek a bérletre, mint amennyit ezidáig a kollégiumra költöttem - ez egészen pontosan télen, azaz a fűtési szezonban, sem haladta meg a ¥22.000-t, ami összegért egy hónapig Japánban esetleg a híd alatt lehetne lakni -, szóval ha már így alakult, úgy döntöttem, a mászóterem közelébe költözöm, hogy legalább a közlekedésbe ne kelljen annyi pénzt fektetnem. Elég könnyen sikerült egy megfelelő helyet találni, körülbelül két perc sétára a gym-től. Az ügynökség, ami egy családi vállalkozás, lassan már mintha a családom lenne. Nemcsak hogy kedvesek és mindenben segítenek - mindent elmagyaráznak, ajánlottak recycle shop-ot a szükséges gépek, berendezések beszerzésére, lealkudták a japánban szokásos három hónapnyi reikin illetve shikikin (vissza nem térintendő hála- és kulcspénz)-t egy hónapnyira, megjavíttatták első kérésre már másnap a csöpögő csapot stb stb -, de odáig merészkedtek, hogy saját maguk felajánlottak az első pillanatban a költözéshez a céges autót. Amiért utólag nem voltak hajlandóak pénzt elfogadni - személyautó bérlése esetén is ¥10.000 alatt biztosan nem lehetne megúszni, a költöztető céget nem is említve -, sőt még ők voltak zavarban, mikor közöltem, a tankot feltöltöttem - ami félig volt és ha 5 liter használódótt el. Szerintem azt hihették, a pénzt akarom elkérni a tankolásért, azért mondom és nem hitték el, hogy én ezt így látom jónak, minimum! Így hát ragaszkodtak ahhoz, ha bármikor legközelebb szükség van az autóra, vihetem és legközelebb legyek szÍves ne tankoljak már.
És persze ennek fényében megtörtént az első autóvezetési élmény is Japánban. Ami számomra nemcsak a balos forgalom miatt volt újdonság, hanem mert életemben először vezettem automata sebváltós kocsit. Milyen volt? Nos a baloldalt azonnal meg lehet szokni - kivéve hogy elég könnyű irányjelzés helyett ablakot mosni :) -, bár az autópályán azért elsőre biztosan zavarban lennék. Ami pedig az automata sebváltót illeti, naja: a vicc kategóriát súrolja, mondjuk így. Akár az orromat is túrhatom vezetés közben. Tegyük hozza, a Tokió-i forgalomban - városban szinte mindenütt a megengedett sebesség 40 km/h illetve minden utcasarkon lámpa van - elég nyűgös lenne állandóan sebességet váltani. De, éppen ezen okból kifolyólag, mégiscsak jónak tűnik azon ötletem, hogy itt szerezzek jogosítványt nagymotorra és jöjjek bele a vezetésébe, mint kiskutya az ugatásba.

Előzetes képek a lakásbérletről itt. Ha minden igaz, hamarosan lesznek bútorozott fotók is, mikor látogatóba jönnek a barátok.

Affér a szervvel

2010-08-12T18:41:00.000-07:00

Éjjel 10:45 körül. Haladok az állomás felé. Az utak lényegében üresek, egy-egy autós, járókelő kószál. Szokás szerint, piros a lámpa, de már majdnem zöld, hiszen a keresztirányú forgalom már áll, átkelek a zebrán. (Abunai! - súgnak össze ilyenkor a helyiek az ember háta mögött. Azaz veszélyes! Még akkor is, ha közel-s-távol egyetlen autó sincs...) Alig teszem meg a következő húsz métert, mikor előttem terem egy keikan, azaz rendőr. Mosolyogva közli, hogy legyek szíves a piros lámpánál nem áthaladni ezentúl. Jó. A mosolyt viszonozva, magyarázkodom. Aztán hirtelen előkerül egy másik szervi képviselő is és valamit nagyon magyaráznak. Közben természetesen már a gaikokujin touroku (idegen regisztrációs) kártyámon rágódnak. Beszélek-e japánul? - kérdezik. Hát, sukoshi (keveset). Igen gyengécske angolba csapnak át, a mosoly odafagyott az arcukra. Valami konferenciáról kezdenek regélni. Közben feltűnik az egyik kollégiumi tutor, Gülmira éppen hazafelé tart. Segítségemre siet, vajon mibe keveredhetett..?! - gondolhatja...
Már az ő káryáját is kitanulták közben, én vagyok olyan kedves, felajánlom leírom a nevem katakana-val a gyűrött iskolai füzetkébe, amibe felróják az adatainkat. Közben Gülmira, tréfásra véve a hangnemet, felveti a kérdést: vajon igazi rendőröknek tetszik-e lenni? .... khmmmm.... Erre persze még nagyobb a mosoly, egyikük elő is rántja az igazolványát - ami persze ezzel az erővel hamis is lehet. Tovább regélnek arról a bizonyos nyolc ország találkozóról - ezen pillanatig fogalmam sincs miről van szó -, és hát ugye ilyenkor minden gaijin gyanús, és különben is miért flangálunk mi ilyen későn egyedül az utcán és mit csinálunk és hol lakunk és mióta és miért és különben is... Abunai! (Veszélyes!) Forrónadrágomban, egy szál kulcscsomóval és egy pénztárcával a kezemben vélhetőleg top assassin-nek (bérgyilkos) nézhetek ki, legalábbis vérprofinak! De minimum 008-as...

Aztán már hazafelé azon tűnődöm, mi történt volna, ha...
a) ezek valóban nem igazi rendőrök
> most, hogy megvan a nevem (amit még talán ki is tudnak olvasni, hála nekem, hiszen leírtam), a címem (ami egyébként szerencsére már csak két hétig él) és a születési adataim, akár jól meg is tréfálhatnak
b) véletlenül nincs nálam a gaikokujin touroku
> (az algoritmus itt újból elágazik)
>> autós rendőri kíséretet kapok a kollégiumig, ahol vélhetően lehetőséget kapok az okmány bemutatására
>> megadhatom a professzorom telefonszámát és talán ő igazol, hiszen ő felel értem itteni tartózkodásom alatt (nyilván örülne egy ilyen telefonhívásnak)
>> helyben megbírságolnak és választhatok a ¥10.000 azonnali megfizetése és tíz év börtön között - és ez most nem vicc, a kollégiumban az internet illegális tevékenységekre való használata esetén (értsd: peer-to-peer fájlletöltés) a lehetséges kiszabott büntetés ezen két lehetőségre van korlátozva (ti melyiket választanátok...?) :D
>> megbilincselnek, betuszkolnak az autóba és bevisznek a legközelebbi örsre, ahol azonnal cellába vetnek egy éjszakára minimum és itt lehetőséget kapok az előbbi két pontban már felvázolt eshetőségek közül valamelyikre...

...

Mindent egybevetve, Japánban az élet nemhiába abunai!

Andrásnak köszönhetően megtudtam, mi ez a hihetetlen fontos konferencia, amiért engem a japán szerv igazoltatott. Röhögni fogtok... Csak mert én sem bírom abbahagyni a fetrengést...

Hakone

2010-08-04T19:11:00.000-07:00

Néhány hete kerekedtünk fel 'japán anyukámmal' és indultunk útra Hakone-ba, egynapos túra keretében. Erről következik rövid, ellenben képes beszámoló.

"Hakone a turisták japán Mekkája..." És nem hiába. A Fuji-Hakone-Izu Nemzeti Park részeként mind a túrázók, mind az - akár orrfacsaró - vulkanikus gyógyforrásokat kedvelő fürdőimádók, mind a gyermekes családok vagy csak a történelmi régmúltat felidézni kedvelők kedvenc kirándulóhelye, főként hogy a fővárosból könnyen és gyorsan elérhető. Tiszta idő és kék ég esetén - ami valljuk be az itteni páradús nyári szezonban igen ritka - már az odaúton is csodálhatjuk a Fuji san-t, hát még a városka melletti Ashino-tó mellől.

Az egykori Hakone főútvonal része a tó keleti oldaláról induló hegyi út, melyet a Tokugawa Sógunátus alapított 1618-ban. A legnehezebb szakaszként ismert passzázs ma is igen jó állapotban van. Annak idején különösképp nagy jelentőséggel bírt, hisz stratégiai szerepét fokozta, hogy a két fővárost - a hajdani Kyoto és a mai Tokyo - összekötő fő útvonalnak számított.

Számos kultúrális jelentőségei közül tán a legismertebb a helyi kézművességet évszázadokon át népszerűsítő Hakone-doboz, azaz a titokdoboz. Lényege: több - a kettőtől akár a hetvenkettőig is terjedő -, meghatározott sorrendű mozdulatsor elvégezte után nyitható csak. Bennem felmerült a gondolat - bár ez lehet csak női, romantikára hajlamos gondolatvilágom kombinatorikus terméke, ám vélhetően igen meggyőzően hangzik -, a titokdoboz születése nem véletlen, hiszen ha a város mentén elhaladó út stratégiai jelentőséggel bírt, nyilván szükség volt olykor hétpecsétes titkok biztonságos szállítására... Nade mindenkinek a saját fantáziájára bízom a többit.

Ami számomra még inkább érdekessé tette szakmai szempontból is a túrát, az a Romance Car vonat, mely Tokyo Shinjuku állomásáról egyenesen ide repít. A két legutóbbi, forgalomban lévő vonatot ugyanis egy építész, Norikai Okabe és irodája tervezte. Neve bizonyára többet mond, ha megemlítem, ő az a japán építész, aki annak idején Richard Rogers-sel és Renzo Piano-val a párizsi Pompidou Központ terveiért felelt illetve az ő munkája a Kansai Airport is. Voltunk olyan szerencsések, hogy az odaúton az érthető módon legnépszerűbb VSE, majd a hazaúton a Vermeer-kék MSE szerelvényt is élvezhettük.

Összes kép itt.

Egy búcsú rövid története

2010-07-06T02:40:00.000-07:00

Marcus elhagyott minket. Nem szeretünk búcsúzkodni, hiszen látjuk még egymást biztosan. Biztosan...?

Ellenben ami a leginkább megrázó, az a belénk hasító felismerés: eltelt 9 hónap, majdnem egy év!!! Mintha csak egy pillanat lett volna...

Vajon én is így búcsúzom majd...?!

Képek itt.
Film itt.

Kéretik viselkedni

2010-06-19T18:15:00.000-07:00

Nos igen-igen, aki ismer, tudja: van valami, amit különösképp nem állhatok. Ez pedig, kérem tisztelettel, a dohányzás. Liftben, étteremben, utcán, nyilvános helyen, a buszra várva... Sehol sem. Tessék hazamenni, bezárkózni a WC-be, majd ottan, kényelmesen, saját füstbe burkolózva, szépen csendben fuldokolni. Én, köszönöm szépen, de nem kérek belőle!

Prágában nem könnyű olyan éttermet találni, még magasabb (ár)kategóriában sem, ahol ne kellene az ebédem elfogyasztása közben más bűzét szagoljam. Londonban, majd egy hét után vettem észre meglepetten - mikoris egy ellentétes meglepetésszerű történés adódott -, hogy jé, itt nem pöfékel az orrom elé az előttem haladó az utcán...!

Nos itt Tokyo-ban sajnos nem ennyire fekete-fehér a kérdés. Középületekben persze szigorú rend uralkodik, kijelölt dohányzó helyekkel, amelyek - számomra tagadhatatlanul pozitívan - nem túl számosak. Gyanítom, ez az évszázadokon át beléjük ívódott tűztől való rettegés eredménye. Én mindenesetre támogatom. Az utcán már annyira nem egyértelmű a helyzet. Vannak itt is galád ellenszegülők, akik - gyanítom - felbuzdulva és kihasználva eme hanyatló korszak minden előnyét, hanyagul el-elszívnak egy-egy szálat menet közben. Hangsúlyozom: ellenszegülve, hiszen - mint azt Japánban már megszokhattuk - itt mindig mindenre külön felhívják a kedves nézőközönség figyelmét...

Márpedig ezen mellékelt intelmek az aszfaltra vannak róva...

Murano Togo

2010-06-11T21:27:00.000-07:00

A tavaszi szemeszterre regisztrált tantárgyaim egyike: Építészeti Műemlékvédelem.

Ennek keretében Meguro Kerületi Hivatalában jártunk.

Az épület 1966-ban készült el Murano Togo tervei szerint. Eredetileg egy biztosítótársaság prominens székháza volt. Acélvázas beton épület, matt arany alumínium függönyfal homlokzattal, a Tokyo-i Naka-Meguro állomás közelében, a Komazawa út felé egy hatalmas köztérrel.
Ám az ezredforduló környékén megingó japán gazdaság a társaságot csődbe kényszerítette, így az eladni kényszerült a házat. A kerületnek kínálta fel megvásárlásra, ami épp az idő tájt egy új, központosított székhely építését fontolgatta. Ez a megoldás anyagi szempontból is előnyös döntés volt, hiszen csak egyetlen költözésre volt szükség.
A felújítás 2002-ben megtörtént, 2003-ban az új kerületi hivatal megnyitotta kapuit.

Elsődlegesen a szerkezet került megerősítésre, különösképp szem előtt tartva a földrengések okozta károk elleni védelmet. A hozzáadott szerkezetek java a szemnek láthatatlan, ám némely helyzetekben elrejtése megoldhatatlan volt. Ilyen esetben azonban szándékos megkülönböztetést kapott.
Az új funkció könnyebb kiszolgálása érdekében az északi oldalon, az állomás felől érkezve, új bejáratot nyitottak, illetve az ötödik-hatodik emeleten egy födém megbontásával egy kétszintes kerületi ülésterem került kialakításra.
Az egykori pláza Henry Moore szobrát eladták, ma a téren autók parkolnak.

Az egyre több és újabb megoldást követelő nagyvárosi hőtermelés Tokyo esetében különösképp napi probléma. Így a tetőteraszon egy zöld kert épült, mely az emberek számára szabadon megközelíthető és élhető közeget teremt.
Az újabb kori szabályozások a részletekben is változtatást igényeltek. Ezek megoldására igen jó példa a főlépcső korlátmagasításának részlete, mely méltó elemévé vált Murano grandiózus lépcsőkompozíciójának.

A kortárs ház hagyományos japán tereket is rejt. Eredetileg a biztosítótársaság női dolgozóinak művelésére épültek a teaceremónia szobái. Ezen terek igen jól példázzák Murano érzékenységét a régi és új elemek ötvözésére. Kiválóan oldotta meg a modern kor követelte technikák installációját (mesterséges megvilágítás, gépi szellőztetés) a hagyományos elemek között. A kicsiny kertben pedig kellemes harmóniában él együtt a beton falfelület, a természetes anyagú kéregszövött mennyezet, az ipari hullámfedés és a filigrán acél I-oszlopok: javarészt mai anyagok, mégis a köztudatban élő "japán kert" érzetét keltik.

A felújítást sikeresnek könyvelhetjük, a szükséges hozzáadások semmit sem vontak le a nagyszerű építészeti remekmű értékéből.

Összes kép itt.

Márciusi utazás 6.

2010-05-29T22:23:00.000-07:00

Az Osaka-i utazás negyedik napja.
Arashiyama - 嵐山

^{Kyoto nyugati külvárosa, igen népszerű kirándulóhely.}

Felejthetetlen séta a Tenryū-ji zen buddhista templom (hivatalos honlap) kertjében, az északi Sagano Bamboo erdőben, majd a hirtelen jött márciusi hófúvás, mely véget vet a környék felfedezésének.

Újabb hely, ahol hiába voltam már, mindenképp vissza kell mennem...

Képek itt.

Pecha Kucha

2010-05-27T08:58:00.000-07:00

Tokyo-ból indult világkörüli útjára az ötlet, mely szerint 5 perc alatt 20 diával tömör beszámoló készülhet bármiről, ami design, építészet, művészet vagy akár egy távoli vidék bemutatása. Ma már több mint 300 városban hódít ez az őrület szerte a világon - nem utolsó sorban Budapesten is -, melyet ez a frappánsan hangzó név fémjelez: Pecha Kucha.

Pecha Kucha - Tokyo no 73.

Az este fénypontja Judit, előadásának fókusza pedig a Kelet-Európai Design.
20 perc késés egy kellemes indiai vacsora után és máris a tömött SuperDeluxe-ba csöppenünk. Kikérjük a belépőjegyért cserébe kapott első italt, Tokyo Ale. Alig telik el két előadás, sörszünet. Majd hamarosan Juditon a sor és elbűvöl mindenkit a frappánsan szabott kelet-európai varázzsal. Az este első - megérdemelten - viharos tapsot kapó prezentációja. Megvallom, az én szívemet is melegség járja át a nemzeti büszkeség okán.
Az este - számomra - másik lehengerlő bemutatója a szemtelenül fiatal Edward Harrison előadása, a heteken belül boltokba kerülő könyvéről, mely a yurukyara-k, azaz japán kabalafigurák szenzációs gyűjteménye.

Képek itt.

Viszlát - a pokolban...

2010-05-19T01:19:00.000-07:00

...és kössz a halakat...

Na nem a galaxisbéli stoppolásaim élményeiről lesz most szó, ez a mese még odébb van. Annál extrább, kulináris földi kaland következik.

Bence egy áprilisi bejegyzése hosszas diskurzust váltott ki a bálnahús előszeretetteljes fogyasztásáról Japánban. Én is hozzátettem a magam szerény véleményét annak idején, amit máig fenntartok, tehát tessék nyugodtan kövezni.

Ám ma ebédkor az elméletet gyakorlatba ültettem. Igen, kérem, a mai ebédem a shokudou-ban (menza) kujirakatsu, azaz sült bálnaszelet volt. Nem igazán tudom még most sem elhinni teljesen, hogy ezért az árért ezt kapni lehet - végülis bármi lehetett amit megetettek velem -, mindenesetre maradjunk a jóhiszeműségnél: tehát ma bálnát kóstoltam...

Nincs miért ezt hosszan magyarázni, a lényeg: finom, nagyooon finooom!
Most már csakazértis ki kell próbáljam nyersen is, kerül amibe kerül!
Így hát hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajtam azonnal: ezentúl már nem nagyon aggódom jövőbeni vétkeimért, hisz ezek után nyilván a pokol legmélyebb bugyrában fogok eleve perzselődni - legalábbis az emberiség vélhetően jelentős hányada szerint...

Szóval, tessék csak, bátran, ide tessék lőni! :D

Hourai - Istenek lakhelye, mászók paradicsoma

2010-05-15T06:08:00.000-07:00

A Márciusi utazás sorozatot bár még nem fejeztem be tudom, a május eleji mászótúra beszámolóját muszáj megosztani mindenekelőtt.

Péntek esti indulás - külön kérésemre, hiszen Nakamura san és Yoshi eredetileg már csütörtökön akartak elindulni, na persze azért ezt idővel meg is kaptam rendesen, hogy hozzám igazították a programot :) -, dacolva az Arany Hét okozta rettenettel, ami a Tomei Expressway-t ilyen alkalmakkor jellemzi: 15-20-40-50 kilométeres torlódások. Nem is csoda, hogy csak hajnali egy órakor érkeztünk meg.

Hourai Nagoya-tól nem messzire, Tokyo-tól kb 300 km-re nyugatra fekszik. Egy Nemzeti Park része, ahova a mászókon kívül a túrázók is előszeretettel járnak, hiszen a természet gyönyörű, a tömérdek szikla - szerintem tizedén ha lehet mászni, jobbára ugyanis szent helyek - persze itt-ott barlangokat, zugokat alkot, amik a kiépített létrák segítségével bárki által bejárhatók.

A kemping a Hourai-ko (Hourai-tó) mellett fekszik, igen nyugodt közegben, mindentől távol. Az egyetlen zavaró "zaj" a tulaj hobbi-baromiudvar kakasának menetrend szerinti hajnal négykori ébresztője lehet. De ez nem ront sokat azon a helyzeten, hogy egyébként is érdemes 5 óra körül ébredni és azon nyomban el is indulni. A mászók számára fenntartott parkolóhelyek száma korlátos, és ha nem sikerül időben odaérni, az egyébként is másfél órás hegymenet beszálláshoz még hozzájön legalább egy húsz perces kényszer aszfalt-menet. Persze ha már a parkolóban vagyunk, alhatunk majd egy órácskát, még akkor is, ha elsők akarunk lenni az Early Morning szektornál és szeretnénk bemelegíteni az egyetlen 5.10b-n (VII-). Aztán már csak felfelé van 5.11a-tól (VII+).

A kőzet helyenként szinte hófehér, vulkáni tufa. Eszementen jó. Igaz nehezen On Sight-olható, hiszen a fehér kövön nem ötlenek szembe a zianyomok. Ami annak is köszönhető, hogy a helyiek komolyan veszik a mindennapos kőtakarítást maguk után. Már csak azért is, mert ha nem tennék, hamarosan letiltanák valószínűleg a mászást. Közteseket sem lehet éjszakára a falban hagyni, ugyanis a kőhöz verődő fém hangja zavarja az itt lakozó Isteneket. És ezt itt mindenki tiszteletben tartja.

A tizennyolc szektorból kettőhöz volt szerencsém ez alatt a négy nap alatt. Mindenképpen maradt még mit mászni. :)
Természetesen a túra megkoronázását jelentette a hazaúton megejtett, egyik service area éttermében elfogyasztott angolna vacsora.
Kalauz a Kitayama Makoto által szerkesztett Japán Mászóhelyei sorozat 4. kötetében. Sajnos kizárólag japánul, érdemes helyiekhez vagy a nyelvet beszélni-olvasni tudókhoz csatlakozni.

Képek itt.
Bízom benne Levente elboldogul a POI-kal amiket küldtem neki, így már a megközelítés sem jelenthet akadályt. Mindenkinek szeretettel ajánlom!

Virágok még...

2010-04-28T01:13:00.001-07:00

Tudom már megint ezzel jövök, de nem bírok velük betelni...

Márciusi utazás 5.

2010-04-24T23:24:00.000-07:00

Osaka-i tartózkodás harmadik napja Ando Tadao jegyében telik.
Első célpont: Sayamaike Múzeum, Osaka egyik külvárosában, Sayama-shi-ben.

Itt található Japán legöregebb tava, a Sayamaike, melyet az öntözés megoldására hoztak létre mesterségesen egy földfeltöltésű gát segítségével a 7. században. Számtalan jelentős történelmi személyiség járult hozzá a létesítmény fenntartásában, úgy mint Gyoki szerzetes a Nara időszakban (710-794), Chogen barát a Kamakura időszakból (1192-1333) vagy a Toyotomi ág csatlósa, Katagiri Katsumoto. 1400 éven át formálódott a gát a tó körül. A fa csővezetékek vagy a faszerkezetű megtámasztó rendszer a töltés megcsúszása elleni védelem érdekében mind-mind az adott kor nagyszerű mérnöki teljesítményéről adnak bizonyságot.

A múzeum ezen technológiai örökség bemutatására jött létre, Ando Tadao tervei szerint 2004-ben. Profi módon mutatja be a műtárgy történelmét, a témához kapcsolódó mérnöki szakmákat, mindezt interaktív terepasztalok működtetésével, (nemcsak) gyerekeknek élvezetes mozgó életkép-kukucskákkal.

Mindezt tetézi, hogy a hely látogatása ingyenes, láthatóan kedvelt hétvégi célpontot kínálva családi programhoz. A terület rendezésével pedig nemcsak kultúrális közeget hoz létre, de remek szabadidős parkot biztosít az itt élő emberek számára, egyben megőrizve egy igen jelentős történelmi műtárgyat, melyre méltón lehetnek büszkék a helyiek.

Innen gyalogolva fedezem fel a környéket. Menetközbeni célpontjaim egyike a Perfect Liberty Peace Tower, a Nikken Sekkei Építő-Tervező Vállalat 1970-ben elkészült munkája, mely a Zen Buddhizmus egyik szektája által 1924-ben alapított, világbékét hirdető vallási ágazat számára épült. (További információ itt, ahol meglepve olvastam, ennek a vallásnak állítólag Magyarországon is vannak követői.) Sajnos a tornyot magába foglaló parkhoz nem sikerült bejáratot találni, de egy helyi nénitől gyenge nyelvtudásommal annyit sikerült megtudnom, valószínűleg hiába is mentem volna, az építmény valamely ünnepség miatt aznap nem volt bejárható.

Utolsó állomás az ugyancsak Ando Tadao tervei alapján megépült Chikatsu Asuka Múzeum. Az Osaka prefektúra déli felén elterülő régió magáénak tudhatja Japán legnagyszerűbb kofun, azaz sírdomb lelőhelyét, több mint 200 halommal, köztük 4 császári nyughely, melyek közül egy Shotoku hercegé.
Ez a 29 hektáros park 102 halmot rejt egy 15 méter átmérőjű körzetben, melyek eredete az időszámításunk utáni 6-7. századra nyúlik vissza. Ezen időszak több szempontból is jelentős a Japán történelemben: ezidőtájt bevándorlók tömege érkezett a Koreai-félszigetről és Kínából, majd telepedett le ezen a környéken, illetve erre az időszakra tehető a buddhizmus importálása is. Az ősi távol-kelet igen jelentős csereforgalmat bonyolított: az óceán felől érkező népek igen előrehaladott kultúrális és technológiai fejlettséget hoztak magukkal, ezzel tovább gazdagítva az itt meglévőt, mely végül a kortárs japán műveltség szilárd alapjává vált. A múzeum célja, hogy ezt a befolyást illetve a kofun kultúrát bemutassa.

Az épület nem kíván kiásott tárgyak puszta bemutatóhelyévé lenni. Ellenkezőleg: elhelyezkedésével és dombszerű megjelenésével inkább rálátást biztosít a környező, feltárt területekre. Természeti környezete gazdag, közvetlen közelében egy szilvafaliget és egy tó található, melyek minden évszakban gazdag színekbe öltöztetik a tájat. A tető, egy hatalmas lépcsős terasz, valóban ötödik homlokzattá válik, mely az év bármely szakában képes az itt élőknek szabadidős, kültéri kultúrális programjaikhoz teret biztosítani. Odabenn pedig a tárgyak eredeti lelőhelyükhöz hasonlóan, föld alatti derengésbe burkolózva tanulmányozhatóak.
Ando san-t idézve: "Ez az a hely, ahol a japán nép szembekerül saját történelmével. Egy újabb sírdomb a Heisei korszakból (1989-napjainkig), a japán természetszeretetnek szentelve."
Nos, tény ami tény, valóban impresszív. Hogy építészetileg mennyire jó, azt mindenki döntse el maga.

Összes kép itt.

Az elmúlásról

2010-04-20T07:28:00.001-07:00

Az elmúlás szép.

Ezt már sokan, sok helyen, különféle kontextusban, tőlem sokkal kiválóbban megénekelték már. És az elmúlást valamiféle misztikus áhitat övezi itt Japánban. Hiszen a cseresznyevirág akkor a legszebb, mikor már deleje teljén éppen túllépve, elhaló szirmait tengerben hordja a szél.

Az elmúlás már csak azért is lehet szép, mert eközben valami más, valami új születését hordozza magában.
Ne szomorkodjunk tehát, hogy a cseresznyefák üdén zöldellnek immár - határozottan megrázó átélni, hogy alig egy hét leforgása alatt ezek a fák hogyan cserélik le rózsaszín habkoronájukat üde zöld lombbá. Annyi gyönyörűséges növény ontja bimbóit, csodás szín- és illatorgiát eredményezve, hogy ha nem is megyek az egyetemen kívül sehová, nem győzöm meg-megállni és előkapva a telefonomat, megörökíteni eme csodás, újonnan születendő lényeket.

És bár a sakuramochi (cseresznyevirág-mochi) még mindig kapható - erről még többet Judit tollából olvashattok -, ezzel is emlékeztetve a közelmúlt igen fontos történéseire, most leginkább ezekkel a virágcsodák-kal kedveskednék.

Márciusi utazás 4.

2010-04-11T01:41:00.001-07:00

Bár a Kyoto-i közös túra a sensei-jel véget ért, még egy további hét állt előttem az utazásból.
Osaka-i támaszpontomat - ami egy nem fényűző, de kimondhatatlanul olcsó szállást jelentett - arra használtam, hogy remek városi elhelyezkedésével minél több irányba eljussak. Mondanom sem kell, az itt eltöltött hat nap látogatásai csak még több kaput nyitottak meg számtalan egyéb hely felé, amit talán egyszer még lesz lehetőségem felkeresni.

Osaka-ról röviden. Japán második legnagyobb városa, a világ egyik legnagyobb metropoliszának szívében, mely közel 20 millió lakost jelent a térségnek. A Yodo folyó Osaka-öbölbeli torkolatánál fekszik, Japán legnagyobb, Honshū szigetén. Földrajzi helyzete okán egyértelműen történelmileg is Japán kereskedelmi fővárosa, ma is a japán gazdaság központjaként funkcionál.

Központja két részre osztott: Kita (szó szerint Észak) és Minami (Dél). Előbbi fő területe és egyben az állomás neve is Umeda, mely a "business" világa; utóbbit jobbára Nanba, Shinsaibashi illetve Dōtonbori bevásárló- és szórakoztatónegyedei határozzák meg.

A terület lakottságára utaló nyomokat a feltárások már a keresztény időszámítás előtti 5-6. századból is találtak. Bár a császári központ mindig is Kyoto volt, különösen az Edo-korszak (1603-1867) alatt Osaka kereskedelemben betöltött szerepe miatt még nagyobb jelentőségre tett szert. Nemcsak az itt élő, bár a társadalmi ranglétrán legalul elhelyezkedő, ám legnépesebb osztály, a kereskedők jóléte gyarapodott ez idő alatt, de a japán kultúra jelentős darabjai is ezidőtájt születtek, a virágzó szórakoztató ágakhoz kapcsolódóan - bunraku és kabuki színház, illetve az örömnegyedek mindennapjait és életképeit ábrázoló ukiyo-e nyomatok.

Érdemes még megemlíteni gasztronómiai szerepét is. Osaka híres és jól ismert a régióhoz hagyományosan kapcsolódó ételeiről, mint az okonomiyaki (serpenyőben sütött tészta zöldségekkel vagy tengeri csemegékkel, leginkább egy "palacsinta-omlett"hez hasonlítanám), a takoyaki (polippal töltött gombóc), az udon (fehérlisztből készült tészta, erről már volt szó néhányszor) és a battera sushi (makrélás sushi).
Csendben teszem hozzá, míg Kyoto geisha történelméről híres, Osaka Tobita Shinchi nevű negyedében ma is virágzik a bordély-kultúra - természetesen a törvényt kijátszva, "japán stílusú éttermek"címszó alatt.

Első napom a déli rész Nanba állomás környékének bejárásával telt, főként könnyed csavargás gyanánt, felkeresve építész kalauzom jelezte jelentős épületeit, melyek közül jópár már csak a könyvek lapjain létezik.

A második nap Himeji-be utaztam - Osaka-ból egy óra alatt elérhető gyorsvonattal -, ahol miután a várról lemondtam, maradt idő a környező kortárs épületek részletesebb megismerésére.

Képek itt nézegethetőek.

Hanami Tokodai

2010-04-09T07:10:00.000-07:00

Szerencsére nem kell messzire menni, ha továbbra is szeretném élvezni a tavasz virágba borult fáit. Elegendő az egyetemen tenni egy rövid körsétát, ha más nem, elidőzni egy felvételi interjú előtt a főépület fái közt egy szelet süteménnyel és egy tejeskávéval, hogy megnyugodjék az ember lelke.
Hiába, azért az evés-ivás így egymagamban sem maradhat el, nemhiába tartja a japán közmondás: hana yori dango... Azaz - engedtessék meg szabad forditásommal éljek -, több "mochi", mint virág...

A film és a képek önmagukért beszélnek.

Hanami

2010-04-04T05:13:00.000-07:00

Miután délelőtt a követségen eleget tettem állampolgári kötelességemnek, tehát szavaztam, következhetett a hanami, azaz a cseresznyevirág(zás)nézés.

Találkozó Komabatodaimae, baseball pálya mentén.
Sajnos a beígért jóidő sehol nem volt, ráadásul estére már esőt is ígértek. Minket ez nem gátolhatott meg, hogy jól érezzük magunkat: együnk, igyunk és talán néha vessünk egy-egy pillantást a virágba borult természetre is. Mert bár odahaza az ember(lánya) idilli képeket lát maga előtt erről a kétségtelenül csodás eseményről, hát valljuk be, a valóságban a hanami leginkább az előbbi kettőről szól... Az alkohol már csak azért is elengedhetetlen attribútum - legalábbis ezen a vidéken ilyentájt -, mert marhára hideg van ám, és a gyakorlott hanami-zók nem egyszer, senem kétszer emlegetik fel: jó lenne már egy kellemes langymeleg hanami... Persze lehet csak a társaság balszerencsés, vannak azért jobb napok is, pénteken például mikor Osaka-ból megérkeztem, 19-20 fok volt.

Ettől függetlenül a hangulat emelkedett volt, mint azt a képek is bizonyítják. És Bence, szavadon fogunk: legközelebbi májusi croquet partira kérjük a jóidőt!!!
Bár nem esett senki az ölembe részegen - Sa(i)to san nem jelent meg -, tehát a jövő tavaszi esküvő egyelőre elmarad (háttérsztorit lásd Bencénél), én azért nem adom fel. :D
Köszönjük Minoru a szervezést és ismételten Boldog Születésnapot!

Thanks Minoru for this wonderful day and a Happy Birthday for you again!
たんじょうびおめでとう!
See all the pics here!

És majd elfelejtettem: íme az ország legnagyobb szavazófülkéje. :)

Márciusi utazás 3.

2010-04-02T22:17:00.000-07:00

A beszámoló folytatódik, képek és a kommentek itt találhatóak.

Jika-tabi

2010-03-31T20:02:00.000-07:00

Kedves Olvasóközönség!

Egy rövid közjáték erejéig megszakítjuk Márciusi utazás c. sorozatunkat.
Ennek nyomós oka van: beszereztem első jikatabi-mat (feltételezhetően lesznek utódjai eme párosnak).
A jikatabi (dzsikatabi) nem más, mint a japán építőmunkások (illetve egyéb kültéri, esetleg közmunkát végzők) lábbelije. A tabi-ból fejlődött ki, mely lényegében a már nálunk is kapható kétujjas zokni - itt persze ennek is igen magas színvonalú darabjai is vannak, például a kabuki színészek vagy a gésá-k tabi-ja, ami kizárólag makulátlan fehéren fogadható csak el. Kyoto-ban létezik kizárólag erre szakosodott, több száz éves, több generációs családi tulajdonú üzlet.
A jikatabi lényegében ennek kültéri, gumitalppal ellátott, hihetetlenül csúszásmentes változata, ráadásul hátulsó kapocs-sor záródásával mindenki saját lábszárméretéhez igazíthatja - ergo ezért lehetséges csakis, hogy az én lábamra is megfelel -, tehát biztonságosan tartja a bokát is.

A jikatabi nélkülözhetetlen velejárója - talán majd ilyet is beszerzek egyet, ha más nem, ezt a vicc kedvéért - a munkaruha-vászonból készült nikkabokka, azaz bőszárú munkanadrág. Ennek is meg van ám a maga titka, hogyan férnek meg a jikatabi-val, de erről majd alkalomadtán. Ezt az öltözék-együttest láthatjátok egy hamisítatlan japán keze nyomán, András felesége, Etsuko rajzán.

Összes kép itt.

Nesze nektek cipőtervezők és design-erek!

Márciusi utazás 2.

2010-03-23T07:54:00.000-07:00

Most éppen ennyire telik energiámból és időmből, hogy megosszam a képeket az első három napról, ami összefoglalja a Kyoto-i túra eddigi eseményeit.

Kellemes szórakozást!

Márciusi utazás 1.

2010-03-18T08:03:00.000-07:00

Elindultam. Első napok: Naoshima sziget, majd Shikoku szigetén a Kagawa tartománybeli Takamatsu város illetve ahhoz közeli kisebb városok hires múzeumaikkal.

Nem tudtam megállni, shinkanzenre szálltam.
Méghozzá erre: Nozomi 1.

Az egyik leggyorsabb. 704.1 km-t tettünk meg vele 2 óra 54 perc alatt, azaz átlagsebessége kb 234 km/h volt. Maximális sebessége, amivel közlekedik 280-300 km/h. Szerettem, élveztem, azt hiszem, fene bánja a pénzt, hazafelé is valami ilyesmivel megyek. :)
Néhány kép pedig itt.

Különös kaland...

2010-03-10T18:14:00.000-08:00

...igen, nincs ennél jobb kifejezés arra, amit tegnap éjjel kellett átéljek. Nem állítom, bármely percét is élveztem, de igen jó tapasztalat az itteni "állapotok" illusztrálására, ezért is gondoltam fontosnak megosztani másokkal.

Hazafelé tartottam a vonaton, egy hosszúra nyúlt nap után - közös prezentációnk volt Enrique Walker Columbia Egyetem-ről érkezett hallgatóival és ez agyban kellően leszívta elég sok energiámat. Már a vonaton ültem, egészen pontosan négy megállónyira az otthon-tól, mikoris a vonat egyszer csak nem mozdult tovább.

Kevéske japán tudásommal annyit sikerült kihámoznom a hangos-ból, hogy valami baleset történt két megállónyira. Ezt meg is erősítette egy mellettem ülő, kedves, angolul jól beszélő businessman. Jó. Hát akkor most várunk kicsit - senki nem tudta, vajon mennyi ez a kicsi, de sejteni lehetett: nem lesz rövid. Háromnegyed tizenegy volt. (Az utolsó vonat, amivel én elvileg haza juthatok, fél egy környékén van.)

Negyed óra ücsörgés után - páran már távoztak, gyanítom rutinos helyi versenyzők -, ami nem volt kellemes, hisz bár a kocsik jól fütöttek, az ajtók nyitva voltak és továbbra sincs döglesztő meleg éjjelenként, a vonat megmozdult. Huhh, gondoltam, talán haza jutok.

Az öröm nem tartott sokáig: csak a következő állomásig mentünk, aholis mindenkinek el kellett hagynia a járművet. Jó. Akkor most mi legyen?! El kezdtem az okos telefonomon nézegetni, vajon az a hátralévő három megállónyi távolság kilométerben vajon mit jelenthet. Arra jutottam, legalább egy órát kéne sétáljak. Nem, nem, ebben a metsző hidegben, álmosan, én erre most nem vagyok képes. Ok. Mi jöhet még szóba? Taxi, persze. Na igen, de vajon az nekem most mennyibe fájna?! Hmmm, elég szorított a költségvetés így a Kyoto-i kirándulás előtt, váratlan kiadások is közbejöttek. Hát akkor nincs más hátra, mint várni.

Pár percig töprengtem még a peronon, néztem jobbra, néztem balra, ezek a várakozó arcok vajon tudhatnak-e többet nálam. Nem volt kedvem egyiket sem megszólítani. Akkor talán üssük el az időt egy meleg, állomási pékségben! - jött az ötlet. Lesétáltam a lépcsőn. Meglepetésemre odalenn sokkal nagyobb várakozó tömeg ácsorgott. Na jó, keressünk akkor valami finomságokat és meleg italokat árusító egységet! Ez az ötlet megvalósíthatatlannak bizonyult: minden bezárt - nem is értettem, ez hogyan lehetséges itt?! - 11-kor. Hmmm. Akkor talán kérdezzük meg az információt, hátha van valami busz az én állomásomig. Persze ott jókora tömeg állt már sorban, nyilván ugyanezért az információért. De mivel én már kiléptem a jegyellenőrző elektromos kapun, lévén így a már odaát, nem kellett annyit várakoznom. És éppen jókor érkeztem, pár perc múltával kiosztottak egy névjegykártyához hasonló papírdarabot (munkába igyekvőknek ilyenkor külön jegy is jár a késés igazolására) - lásd a fotót - és közölték, menjünk taxival, lehetőleg csoportosan az egyfelé igyekvőkkel. Éppen akadt egy fiatalember, aki szintén Fujigaoka-ba szeretett volna eljutni. Isshioni ikimasenka! (Menjünk együtt!) Hát összeálltunk.

Az állomásépületből kiérve megdöbbentő kép fogadott: taxira már mintegy 80 méteres(!) sor várakozott (jelzem, elég jó az ítélőképességem a távolságokat illetően, bizonyára szakmai ártalom). Jajj! Negyed tizenkettő felé járt az idő, nagyjából nulla fok. Na szépen nézünk ki! Persze mondanom sem kell, ez a sor szabályos, nyugodt rendben várakozott - azt hiszem otthon már megölték volna egymást az emberek, hogy egy méterrel is előrébb jussanak... Sorstársam japán létére kellően élelmesnek bizonyult: két sarokkal odébbi taxi-fogással próbálkozott, ami nem járt sikerrel, így hát mi is kénytelenek voltunk beállni a sorba - hozzáteszem, jópárszor hozzátette, miután megjáratott: Gomennasai! (Bocsánat!)
A sor haladt, de i g e n l a s s a n. Több mint egy percenként érkezett egy-egy újabb taxi, és javarészt a delikvensek egyesével távoztak. Fél óra múltával a sor feléig jutottunk csak. Közben felbukkant a munkatárs, aki némi ácsorgás után a tettek mezejére lépett. Nem is hiábavalóan: pár perc teltével jött a telefon, kis dombmenetnyivel odébb fogott egy taxit, siessünk mi is oda. Így is lett.

Mennyei érzés volt beülni a meleg kocsiba! Már majdnem éjfél volt. Közben kiderült, a kis kártya arra való, amire sejtettem: lényeges kedvezményt jelent a taxi igénybevételéhez. ITT MOST NYOMATÉKOSAN SZERETNÉM FELHÍVNI MINDEN ESETLEGES BKV MUNKATÁRS OLVASÓM TISZTELETTELJES FIGYELMÉT! Igen, jól értitek: a Tokyo Corporation - mélyen lesúlytva érezve magát az okozott kellemetlenségért - fizeti a tisztelt utazó közönség taxiját, hogy méltó módon juthasson haza az adott helyzetben.
Hogy valójában ez a kedvezmény mennyi is valójában, számomra végülis nem derült ki, ugyanis az egyik fiatalember volt oly kedves, hogy közölte, majd ő rendezi a számlát, mi ugyanis a munkatárs-sal kiszálltunk az állomás előtt, ő pedig továbbment még.

Már csak az a tízperces séta volt hátra a hazá-ig. Forró zuhany, már csak erre volt erőm, teljesen átfagytam. A vizet hosszú percek után is hidegnek érezte a kezem...

Bízom benne, eme történet nemcsak a BKV-nak válik hasznára, de az otthon maradottak türelmének fejlesztését is szolgálja majd. Ha más nem is, de a szép türelmes sorbanállásra mindenképp mintapélda.

Emlegetett szamár

2010-03-09T18:29:00.000-08:00

No, odahaza annyira mondtátok, havazik, itt sem maradhatott el a jó.
Március kilencedike és nem hittem el, szakadt a hó, legalábbis jobbára majd csak a havaeső, itt Pokyo-ban. Több centis havas latyakban vergődtem haza tegnap éjjel. Idehaza jeges darabok potyogtak a nadrágom aljáról! Extrém kaland volt, na.
És úgy tűnik, itt a szervek nincsenek felkészülve, esetleg egyáltalán nem is érdekli őket, hogy valamiféle út- illetve járdatakarítást eszközöljenek.
Ráadásul napok óta rettentő hideg van, na már persze az itteni viszonyokhoz képest: napközben sem lehet több +5/8 foknál, látszik a lehellet... jégkorszak...

Elkezdődött

2010-03-02T20:57:00.000-08:00

Múlt pénteken kisebb kultúrális kirándulásra vetemedtem egyedül. Nemrégiben a kollégiumtól húsz perces sétára található Sakuradai Court Village 1969/1970-es évekbeli, építészettörténetileg igen jelentős lakó-beépítése igen mély nyomokat hagyott bennem, ezért gondoltam felkeresem az építész Shozo Uchii munkásságát bemutató kiállítást, mely a hétvégén zárt. Ide készültünk egyébként a múltkor Satoko-val, ami helyett a kórházi program valósult meg. A Sakuradai-ról talán hamarosan olvashattok majd beszámolót egy másik fórumon.

A kiállítás a Setagaya Art Museum-ban volt megtekinthető, közel Yoga állomáshoz, a Kinuta-koen (Kinuta park) részeként. Az épület szintén Shozo Uchii tervei alapján épült 1985-ben.

Útban oda végigsétáltam a Yoga Promenade-on, mely egy jópofa kis közterület design 1986-ból az Atelier Zo keze nyomán. Már itt megéreztem a tavaszt, bár aznap az idő kissé borus volt. Nemcsak a látvány, de az illatok is már most eszméletlenek! A parkba érve pedig egy kisebb ume (szilva, vagy ha úgy tetszik japán sárgabarack - az ellentmondáson ne lepődjetek meg, nekik a zöld is kék és fordítva, nade erről majd egy másik alkalommal talán) csoportra akadtam, ami már igencsak virágja teljében volt. Így hát nem is csoda, hogy nem voltam egyedül a fényképezőmmel: néhány szemmel láthatólag nyugdíjas helyi erő is kattintgatott a nem-komolytalan gépével, illetve láttam öltöny-nyakkendőbe öltözött férfiembert is a mobiltelefonjával manőverezni az ágak közt - nyilván ebédelni szaladt ki és ha már ott volt, összekötötte a kellemeset a hasznossal. Az ume-ről és saját hasonló kalandjukról a Bence blogján is olvashattok részletesebben.

Nos tehát készüljetek ti is, mert az ume után hamarosan jön a momo (barack), aztán pedig a helyi nagy kedvenc a sakura (cseresznye)! És hát ezt a jelentős eseményt én sem hagyhatom majd ki, hogy ne menjek el ohanami-ra (virág/zás/nézés), esetleg vállalva azt a kockázatot is, hogy rettenetes berúgok, hiszen ez a két program általában szorosan összefügg itt: éjszakába hajló, evés-inkább-ivással egybekötött "természetes" kultúrprogram. És akkor még ennél is több képet fogok készíteni, lehetőleg mielőtt még az eszméletvesztésbe fordul a dolog és azt majd mind megosztom az érdeklődő nagyközönséggel. Azt sajnálom csak, hogy az illatokat nem tudom közvetíteni, de hát maradjon meg valami a jövőnek is, mikor saját élményként élhetitek át ti is mindezt!

Az összes kép itt.

Egy mozgalmas nap krónikája

2010-02-20T17:39:00.000-08:00

A péntek - és még csak nem is tizenharmadika volt - nem indult szerencsésen. Egy kiállításra készültünk Satoko-val. Már a vonatok késése is jelezte, nem lesz minden rendben. Én pedig három napja torokfájással küszködtem, ami reggelre rosszabbodott. Így hát megkértem a leányzót, nem kísérne-e el egy dokihoz. Otthon már rutinosan mozgok a fül-orrgégészeten, ellenben itt elkel a segítség.

Az egyetemi Egészség Központból az O-okayama állomás (egyetem mellett) fölött lévő kórházba irányítottak, mondván ők nem tudnak röntgent készíteni. Ellenben volt egy asszisztens (de az is lehet csak a nyelvtudása miatt tartották), aki kiválóan beszélt angolul.
A klinikára az utolsó pillanatban érkeztünk a délelőtti regisztráláshoz. Öt perc sem telt bele, már el is készítették az intézményhez tartozó kártyámat. Ez a második klinikai kártyám, mikor a lumbagom-mal szenvedtem, ahhoz a kórházhoz is kaptam egyet, aztán van a pici szemklinikához kártyám, a mászóteremhez, pontgyűjtő kártyám egy könyvesbolthoz, egy élelmiszer- és két drogéria kereskedő hálózathoz, tagsági kártyám egy fodrászathoz, egészségbiztosítói kártyám, alien(külföldi)-regisztrációs kártyám, diákigazolvány-kártyám és persze a PASMO, a "vonatbérletem". Ja és el ne felejtsem a kollégiumi beléptető kártyámat. Nos, mindez ennek az öt hónapnak a termése, mi jöhet még?!

Ezek után elmentünk ebédelni, ne várakozzunk ott feleslegesen. Már útban voltunk visszafelé, mikor látom: már hívtak kétszer is, hol vagyok, rajtam a sor (a kérdőívem meg kellett adjam a telefonszámomat). Érkezés után két percen belül bent voltunk. Elmagyaráztuk, mi a panasz, hogy volt már arcüreggyulladásom és a nem múló torokfájás miatt aggódom, nehogy megint legyen. Doktor néni beszélt picit angolul, így egészen jól boldogultunk. Akkor megvizsgál, mondta. Orrtágító csipesszel benézett az orromban, ez eddig ismerős volt, otthon is így kezdi mindig Leszler doktornéni. Aztán elővett egy hosszabb fém pálcát, hogy valamit befúj az orromba - fogalmam nem volt mit, de jó, tegye. Aztán elővett egy másik hasonló eszközt, közölte, ez vákum és akkor kiporszívózza az orromat. Rendben, de mégis meddig akarja ezt a micsodát az orromba feldugni?! - kérdeztem aggódva. Csak pár centit, felelte, nem fog fájni, esetleg picit kellemetlen. Mit tehettem? Hagytam. Reméltem, az agyamat csak nem szippantja ki. Ezzel is megvoltunk. Kérdezte, jobb-e. Mondtam, hát nagy változást nem érzékelek.
Ekkor fogott egy vagy harminc centi hosszú fekete kábelszerűséget és mondja, akkor most megnézi a torkomat. Jó, de ez az izé minek ahhoz?! Hát hogy ezt fogja letolni az orromon keresztül a torkomba, a végén van egy pici kamera és azzal körbenéz. Na itt elkezdtem pislogni. Erre biztosan szükség van?! Otthon pár éve már túlestem egy-két arcüregöblítésen, mikoris egy méretes injekcióstűvel átütik az ember arcüreg falát az orrnyílás felől. Tehát extrém esetekben már van némi tapasztalat, nade mégis! És kérdeztem, mindkét oldalon és mégis meddig tart ez? Csak egyik oldalt és vagy harminc másodperc, és ne féljek, nem fáj, csak kellemetlen, és jobb mint az előző vákumporszívó, mert ez hajlékony. Különben is, még a babák is kibírják. Na köszönöm szépen, ez volt a végső indok, ami után nem lehetett nemet mondani! Így hát vettem egy nagy levegőt és hagytam magam. Tényleg nem fájt, de furcsa volt, amint éreztem, ahogyan az a micsoda mászik le az orromon keresztül a torkomig, majd a néni meg is forgatja, jól körbenéz. Még a könnyem is kicsordult azon oldali szememből erre az ingerre. Még egy gyors fülvizsgálat és készen is voltunk. Azt mondta, minden rendben, megfázás vagy valami influenza, kapok gyógyszert. Nagyon remélem nem tévedett és nem lappang a fejemben a sok takony.

Felírt néhány gyógyszert, kérdezte érzékeny-e a gyomrom. Miért, mekkora az antibiotikum adag? Háromszor egyet naponta, 100 mg-os adag. Ááá, mondtam neki, ne tessék aggódni, otthon legjobb esetben is 250 mg-gal indul a dolog! Hát igen, Európában nagyon másképp mennek a dolgok, kezdte magyarázni Satoko-nak - aki mint utóbb kiderült, oda sem mert nézni, mikor engem ezekkel a micsodákkal vizsgálgattak. Még próbálkoztam, nincs-e valami jó kis köptető folyadék (mmm, az az otthoni jó kis kakukkfüves gyereknarkó), esetleg inhaláló csepp, de mondták, Japánban ilyeneket nem használnak. Hát jó, tán csak megleszek ezek nélkül is.
Meg is voltunk, mehettem a pénztárhoz. Megkaptam a receptet - ebben a kórházban nincsen gyógyszertár -, mellé egy sorszám, mikor készül el a számlám, de két perc múlva már mehettem is az automatához fizetni.
Irány a gyógyszertár! Ez sem tartott sokáig, nem több tíz percnél, de azt is csak azért, mert voltak olyan kedvesek, hogy nekem, mint tudatlan gaijin-nak kérésre minden információt a tabletták szedéséről kinyomtattak angolul is. Itt nem egy doboz gyógyszert kap ám az ember, aztán kezdjen vele amit akar. Éppen annyi szemet, amit a sensei kiadagolt, részletes leírással, mit mikor és hogyan vegyünk be. Ezzel is megvoltunk.

Irány az egyetemi automata, ahol felvesszük a márciusi utazásokhoz a kedvezményes vonatjegyre jogosító igazolást. Ebből az automatából ezen az igazoláson kívül (ami minimum 100 km távolságú vonatutazásra szóló kedvezményre jogosít, és bár igaz csak az alapárra vontakozik, a shinkanzen-re szóló pótjegyre nem érvényes, nade akkor is, és 10 ilyen jár egy évben mindenkinek) vehetünk ¥100-ért mindenféle hallgatói jogviszonyunkkal kapcsolatos igazolást. Nesze neked Dékáni Hivatal, meg KTH, nem ám olykor több ezer forintos Neptun-os átutalgatás, meg sorban állás százszor egy nyamvadt papírért...

A laborba vezető séta során örömmel tapasztaltuk, már kezdenek bimbózni, sőt néhol virágozni a cseresznyefák. A szilvafák már virágba borultak. Ha szerencsém van, talán március végén már Kyoto-ban vagy Osaka-ban elcsípem a kezdetet, Tokyo-ban az ohanami-ra* még áprilisig várni kell.

Már csak az esti mozi volt hátra, az első mozi-film itt Japánban. Meg kellett adni a módját: Avatar, 3D! Nos, erről csak annyit, aki még esetleg nem látta volna, az feltétlen siessen, nehogy lemaradjon erről a fantasztikus élményről. Egyszerűen kihagyhatatlan, főleg így 3D-ben.

Ez pedig az egyetemi jegykiadónál készült kis filmecske, a masina használatának egyszerűségéről. Az, hogy én nem boldogulok vele, csak írás-olvasás tudatlanságom okozata. :o)

*ohanami: a nagy hagyománnyal bíró virágzás-nézés; az adott héten, amíg a jelenség tart, italozással-eszegetéssel egybekötött esti program

Összes kép itt.

Kani-nabe parti

2010-02-17T06:46:00.000-08:00

Ismét egy kissé elkésett bejegyzés következik, de időszerűségéből sokat nem veszít. Bár úgymond egyfajta shinnenkai-ként fogtuk fel, azaz újév köszöntő ünnepségként. A párjáról, a bonnenkai-ról már olvashattatok.

Nos, az esemény ürügye a kani-nabe volt. Kezdjük a nabe ismertetésével. Ez egy, az asztalnál megfőzött egytálétel, mely a római tálhoz hasonló, cseréptálról (nabe) kapja a nevét. Hagyományosan téli eledel, hússal, esetleg tengeri nünükékkel, zölséggel és tofuval, mizo vagy szója alaplében megfőzve. Ilyenkor a család körbeüli az asztalt, egymás után adagolják a belevalókat a forrásban lévő levesbe és amint valami megfőtt, már eszik is, illetve pótolják a helyét a következő kör nyersanyagaival. És mint tudjuk, Japán gazdaságos ország, semmi nem veszhet kárba, mikor már minden elfogyott szinte, mehet bele a tofu és a főtt rizs, mintegy kása készül még. Meleg és tápanyagokban gazdag, mint a mi erőlevesünk, nem véletlenül fogyasztják ebben az időszakban, azt tartják, jó a nátha megelőzésére. Mivel nem zsíros és kalóriatartalma alacsony, ettől még népszerűbb. És persze minden tájegységnek meg van a saját specialitása: ahány ház, annyi szokás.

A mi nabe-nk fő eleme a kani volt most, azaz a rák. Nem is akármilyen minőségű! Egyik labortársam, Kazu szülei halászattal foglalkoznak, ha jól tudom, családi vállalkozásban. Az ő édesapja küldte nekünk el postán, jégbehűtve azt a három rákot, amit előző reggel fogtak. Ettől frissebbet esetleg a Tsukiji-n (Tokyo híres halpiaca, majd egyszer erről is beszámolok) kaphatunk. Ezek annyira frissek voltak, hogy egyikük még élt, mikor megérkezett. Emellé kaptunk egy szép példány buri-t is, amit sashimi módjára nyersen, szójaszószba mártogatva fogyasztottunk előételként. Elképesztően puha, ízletes húsa van!

A filmen végignézhetitek a lakoma elkészítésének és elfogyasztásának minden csínyját és bínját. Így ha legközelebb rákkal lesz dolgotok, már magabiztos kézzel nyúlhattok az olló után! :o)
Addig is, ez jó étvágygerjesztő lesz az ebédhez, remélem!
Egyéb fotók pedig itt.

Dinnye uzsonnára

2010-02-16T23:39:00.000-08:00

Hiszen a vitamin fontos! :o)

Újabb rengés

2010-02-16T20:02:00.000-08:00

Már éppen ideje volt, kezdtem aggódni, hogy akkor most mi lesz, ugyanis már jó ideje nem volt érzékelhető mozgás. És az a mondás járja errefelé, az a jó, ha kb havonta-kéthavonta van egy kisebb, mert akkor nincsen nagy. Hát így legyen!

Hajnalban megint arra ébredtem, mozog a föld. Persze nem volt vészes, pár másodperc, mondhatni az eddigi leggyengébb, amit itt megéltem. Percre rá már aludtam is, sőt, reggel nem is emlékeztem rá, csak utóbb jutott eszembe.
Így hát megnéztem a Japán Meteorológiai Társaság honlapján, mi is történt pontosan. Hajnali 4:59-kor Chiba prefektúra és környékén, tehát Tokyo-t bőven érintve, 90 km-es mélységben 4.7-es erősségű (JMA skála szerinti) rengést regisztráltak. Ez a felszínen kb 3-as erősségben volt érzékelhető.

A JMA skála eltér a Richter-skálától. A Japán Meteorológiai Ügynökség szeizmikus intenzitás skálája Japánon kívül még Taiwan-on használatos. Míg a Richter-skála a valós rengés erősségét jellemzi egy logaritmikus, 10-es skálán (hypocentrum rezgése), addig a JMA skála szerinti shindo mértékegység a felszínen (epicentrum) észlelhető mozgás mértékegysége, tehát a hypocentrumtól mért távolság függvényében változó érték adott földrajzi helyen, egy 7-esig terjedő skálán.
Bővebben erről itt (sajnos csak angolul).

Kanazawa - egy megkésett bejegyzés

2010-02-14T01:17:00.000-08:00

Nos igen, ez a bejegyzés sokáig halasztódott, de eljött az idő.
December 26-án éjjel 11 órakor buszra szálltunk Satoko-val és elindultunk Kanazawa felé. Bevállaltuk, mint utólag kiderült, keményen ezt a túrát, így december végén. Nemcsak a látnivalók, de a hideg és az éjszakai busz is életre szóló emléket hagyott bennem.

Amit Kanazawa-ról röviden tudni érdemes.
Közép-Honshū északi felén helyezkedik el, a Japán-tenger partján,közel a Noto-félszigethez, Ishikawa prefektúra székhelye. Eme prefektúra az egykori Kaga és Noto hűbérbirtokok összevonásával létesült. Kaga egykori fővárosa, a Maeda-klán székvárosa volt. A 15. században Kanazawa egy autonóm buddhista fejedelemség fennhatósága alatt állt. A várost 1583-ban foglalta el Maeda Toshiie, a hatalmas Maeda-klán feje, s ezzel új virágkor vette kezdetét. A bőséges rizstermésnek köszönhetően Kaga 300 éven át Japán egyik leggazdagabb régiója volt. A rizsből származó vagyon lehetővé tette a Maeda-knak, hogy támogassák a kultúrát és a művészeteket (lakktárgyak, Ōhi-kerámia, Kutani-porcelán, Kaga-yūzen selyemfestés, aranylemez díszítések), s ez az örökség máig kiemelt rangotbiztosít Kanazawa-nak, Japán egyik kultúrális központjának. A város szerencsésen megúszta a második világháborús bombázásokat, így történelmi emlékei épségben fennmaradtak.
Az eredetileg 1580-ban épült Kanazawa-jō (várkastély, mely a Saigawa és Asanogawa folyók közti alig 2 km széles földsávon épült fel) a Maeda-klán 14 nemzedékének otthona volt. Sajnos az eredeti épület teljesen elpusztult, csak(!) az 1788-ban újjáépített, elegáns Ishikawa-mon kapu segítségével alkothatunk képet nagyszerűségéről. A kapu a Kenroku-en -t, a kastélykerttől elválasztó vizesárok mellett emelkedik. A várkastélyt 2001-ben újjáépítették, az eredeti favázas technika felhasználásával. (Be kell vallanom, ennek megtekintése már nem fért bele a programba.)
(Japán, a Lonely Planet útikönyvsorozata alapján, Park Könyvkiadó)
Időjárása változékony, mivel Japán északi partján helyezkedik el, a sziget belsejében lévő hegyek (főként a Japán Alpok) minden csapadékot megfognak, ami itt esik le nagyrészt. A helyiek mondása így tartja: "Még ha az ebédedet otthon is hagyod, az esernyődet ne feledd!" Éves átlaghőmérséklete 14,3 °C (maximum 35,5 °C, minimum -2,8 °C), átlagos páratartalom 73%, az esős napok száma 178,1.

Első utunk a 21. Század Kortárs Művészeti Múzeumába vezetett, mely a tokyo-i SANAA (Sejima Kazuyo és Nishizawa Ryue páros alkotta építésziroda) 2004-ben elkészült munkája, a kortárs építészet egy igen jelentős darabja. Az állandó kiállításokon kívül (többek között a múzeum ikonja, Leandro Erlich medencéje) éppen a fő látványosság a dán/izlandi származású Olafur Eliasson érzékekre ható fény performanszai voltak. Na és persze nem hagyhattuk ki a színes csodakerékpárokat sem...
A nap hátralévő részében még egy esti gyors (majd megfagytunk) sétára futotta a Higashi Chayagai-ban ("Keleti teaház" utca, azaz geisha-negyed). A városrész a 19. század elején keletkezett, fából épült házairól ismeretes. Itt szeretném megjegyezni: a geisha a tánc, a zene, az irodalom, a művészetek és a teaszertartás kitűnő ismerője, azaz a szórakoztatás mestere, a közhiedelemmel ellentétben szexuális szolgáltatást nem nyújt. Szigorú, zárt közösségben "fejlődnek" és élik életüket, kezdetben kényszerből, ma már szabad akaratukból választva ezt az életformát. Bővebben itt.

Szállásunk a Tsukamoto Yoshiharu professzor vezetésével egy workshop keretében felújított Machiya-ban volt. Mikor elfoglaltuk a helyünket, kellőképpen megrémültünk. A hagyományos japán házakhoz hűen odabenn hidegebb volt, mint kinn. Faszerkezet, csak shōji, azaz papírfalak. Összenéztünk, mi valóban itt akarunk eltölteni két éjszakát?! Választás nem volt, szerencsére hoztunk elektromos pokrócot, volt kotatsu (fűthető asztalka) , és hát ettől olcsóbb szállást keresve sem találhattunk volna. Meg kell hagyni, a felújítás igen jól sikerült, minden elem történtei formájához hű maradt és valóban egy igazi japán házban érezhettem magam.

Másnap délelőtt a Seisonkaku-villa meglátogatása volt soron (erről sajnos nincsenek képeim, nem lehetett fotózni.) A parkban található villát egy Maeda uraság építtette özvegy édesanyjának 1863-ban. Eredeti belsők, bútorok, személyes tárgyakm ruházat, gyűjtemények, szenzációs. Csak meleg zoknit ne felejtsen el vinni az ember így télvíz idején, különben lefagy az ember lába cipő nélkül. Akit részleteiben érdekel a hely, bővebb információt talál angolul a hivatalos weblapon.
Az Ishikawa-i Prefekturális Művészeti Múzeum tárháza a fentebb már említett összes képzőművészeti ágnak, több mint 20 helyi kézművességet mutat be. Az itt kiállított művészek alkotásai meg is vásárolhatóak. A múzeum hivatalos honlapja itt.

A délutáni program első fele a Teramachi-negyedben telt. Ez a városrész valamikor az első védelmi vonal része volt. Egymást érik itt a szentélyek és a szűk, hagyományos mellékutcák. Célunk elsősorban a Myōryūji, népszerű nevén Ninja-dera (Ninja templom) volt. Az 1643-ban befejezett szentély veszély esetén búvóhelyként szolgált - erről tanúskodik a sok rejtett lépcső, titkos ajtó, seppuku kamra, alagút és csapóajtó. A szentély népszerű neve az álcázás művészetével (ninjutsu) és annak gyakorlóira (ninja) utal, ám elsősorban vallási és stratégiai központ volt. Építészetileg komplex, trükkjei és csapdái ellenségek, illetve a sógunátus kémjeinek fogjul ejtésére, esetleges menekülésre szolgáltak. Az Edo periódusban Tokugawa sógunátus megtiltotta a három szintnél magassabb épületek építését. Kívülről nézve a templom kétszintesnek látszik, ám valójában négy szintet és összesen 7 belső réteget tartalmaz, 23 helyiséggel és 29 lépcsővel. Udvarán egy méretes kút található, mely a legenda szerint összeköttetésben áll a várkastéllyal. A vezetőnk szerint ezt még senki nem bizonyította, amit nem egészen értettem, hogyan lehetséges, hisz ott a kút, ott a vár, csak ki kéne próbálni. Képeim sajnos a belsőről ugyancsak nincsenek, ellenben a lábamat itt is fagyásveszély fenyegette.
Este még egy rövid látogatás a Nishi Chaya (Nyugati Teaház utca) negyedben, az ott berendezett Shiryokan Múzeumban és természetesen egy-egy hagyományos japán édességeket árusító boltba.

Utolsó napunk a Kenroku-en parkbeli sétával indult, mely útikönyvem és minden Kanazawa-t népszerűsítő kiadvány szerint is a leghíresebb látnivaló itt.
A három legszebbnek tartott japán kert egyike. A kenroku név ("hat az egyben") a Szung-kori Kína egyik híres kertjére utal, mely a tökéletesség hat tulajdonságával rendelkezett: nyugalom, tágasság, mesterséges eredet, régiség, sok víz és szép panoráma). A Kenroku-en eredetileg a várkastély külső kertjét alkotta, de a 17. század folyamán kibővítették. Végső kiterjedését a 19. század elejére érte el, és 1871-ben nyitották meg a nagyközönség előtt.
(Japán, a Lonely Planet útikönyvsorozata alapján, Park Könyvkiadó)
Valóban csodás még így télen is, szívesen jönnék el újra, mikor beborítják a virágzó fák meg a bíborszínű íriszek tavasszal.
Séta a szamurájnegyedben, mely főként az eredeti szerkezetű kerítéseiről ismert.

Délutánra buszjegyet foglaltunk egy vidéki kalandtúrára. A cél: Shirakawa-go, a Világörökség része.
A Takayama és Kanazawa között fekvő, isten háta mögötti régió megrázó, hegyvidéki tájairól és zsúptetős, A-vázrendszerű parasztházairól nevezetes. Ezek a rusztikus, elbűvölő gasshō-zukkuri (imára kulcsolt kéz) házak különleges helyet foglalnak el a japán emberek szívében, és mind hóval borítva, mind nyári napsütésben varázslatos látványt nyújtanak. A völgy legnagyobb településcsoportjai Shirakawa-gō (délen) és Gokayama (északon).
A 12. században a völgy elhagyatottsága és megközelíthetetlensége csábította ide a Taira-klán földönfutóit, akik megmenekültek a Genji-klán által 1185-ben rendezett, kegyetlen mészárlásból. A feudális időkben Shirakawa-go Hida többi részéhez hasonlóan a sógun közvetlen uralma alatt állt, Gokayama viszont a kagai régió puskaporgyártásának központjává lett.
Nagyot ugrunk az időben, egészen az 1960-as évekig: ekkortájt építették a gigantikus Miboro-gátat, melynek kedvéért több kisebb falut feláldoztak. A víz alá került településekről sok gassho-házat mentettek ki.
...
Hida ádáz telei, a hosszú fagyok és a szakadó hóesés nagy gondot jelentettek a vidék lakóinak a gázkonvektorok és terepjárók kora előtt.
A meredek tetősíkokról lecsúszik a hó, ami óriási tömegben esik ezen a vidéken december és április között, járhatatlanná téve a hegyi utakat. A gasshō szó japánul imára emelt kezet jelent - a tető formája ugyanis erre emlékeztet. A gasshō-házak szerkezetét gyakran gyakran cédrusfából faragott, zömök pillérek erősítik. A padlás eszményi helyet biztosított a selyemhernyó-tenyésztésnek.
A nagyobb épületeket gazdag, gyakran 30 főnél is népesebb családok lakták. A parasztok kunyhói alig voltak nagyobbak egy mai szerszámoskamránál.
(Japán, a Lonely Planet útikönyvsorozata alapján, Park Könyvkiadó)

Méltó befejezése lett ez utazásunknak.
Képek itt.
Film a 21. Századi Művészetek Múzeumbeli élményekről és néhány válogatott kaland itt.

Nem olcsó

2010-02-12T08:09:00.000-08:00

Már megszoktam, hogy pár szem mikan-ért (japán mandarin) majd ¥400-et fizetek, még így is, hogy pedig tél van. A gyümölcs itt tudvalevőleg drága, és hát a sárgadinnyének sincs éppen szezonja, valljuk be, nade azért ¥1500-ért darabját... Még ha az 1:1-es relációt is vesszük alapul, irdatlan sokba kerül. Úgyhogy maradok a tesztoszteronnál, a banán legalább olcsó.

Készenlét

2010-02-10T05:08:00.000-08:00

Ma reggel egészen új élmény ért: visítva szirénázó tűzoltóautó haladt el mellettem. Ilyen meg ezidáig nem fordult elő, mióta itt vagyok! Sőt, szirénázó/villogó mentőautót is talán ha egyszer láttam... Elgondolkodtat, ez miért van?!

Ezek a képek persze nem erről az esetről szólnak, pusztán közelképek ez itteni szerv járműveiről. Az ok, amiért fotóztam őket, egyszerű: tetszettek. Olyan kis picik, kompaktak.

És a mai nap örömhíre: sikerült a japán vizsgám, nem is akárhogyan. 97%-os eredményre tettem szert. Tadaaaaaam... :) Úgyhogy most dolgozom az ügyön, járhassak áprilistól az intenzív kurzusra. Kemény menet lesz, mindennap reggel 9-től délután fél 1-ig, csütörtökönként pedig fél 3-ig. Dehát, mint tudjuk, mindennek ára van az életben.

Saitama ráadás

2010-02-07T17:38:00.000-08:00

Nemrégiben kaptam meg ezt a képet, ami a "barlangtúra" után készült rólam és az űrlényekről... Nem is volt olyan egyszerű abból a dobozból válogatni, annyi jó darab volt.

A végeredmény...

2010-02-01T18:03:00.000-08:00

...szomorkásra sikeredett. Nem az az igazi ropogós havas jelenet, amire vágynék, még ha nincs is verőfény hozzá. Már látom, ez a hangulat rányomja bélyegét az egész mai napomra. Holnaptól már napsütést ígérnek, remélem nem tart soká a rosszkedv sem.
És fenemód hideg lett, legalábbis ahhoz képest, amit már megszoktam itt.

Havazik

2010-02-01T05:14:00.000-08:00

És igen, ez is bekövetkezett: végre havazik!!! Már csupa irigységgel néztem az otthoni képeket és hallgattam a már szinte panaszos beszámolókat az otthoni hóviszonyokról. Én meg alig vártam, legyen már itt is valami.
Mára beígérték az időjósok - az otthoniakkal ellentétben ezeknek itt kb 90%-ban hinni lehet -, hogy ma havazni fog. Sőt, még a sensei is bejött hozzánk és közölte e remek hírt. Hinni nehezen lehetett, reggel szokásos kellemes jóidő, délután meg elkezdett szakadni az eső. Hogy lesz ebből hó?! - tanakodtunk.

És tényleg. A fenntartható építészetről szóló megnyitó előadás után az Olasz Intézetből kifelé jövet meg kellett állapítsuk: ez bizony HÓ! És egyre jobban belejött...

Szeretném idézni Bencét, amint a Facebook-on a következő megjegyzést tette: "mondjuk a havazás itt ca 1 centit jelent, az is elolvad secperc alatt (de rengeteg fotó készül majd és az összes autós felrakja a hóláncot)"
Nos igen. A fényképet én sem hagyhattam ki és tényleg olvad sajnos. Erre már csak Satoko aggodalma tette fel a koronát, aki beismerte az indiai vacsora közben, mialatt kinn egyre jobban hullt a hó, ez igen ritka erősségű havazás Tokyo-ban, siessünk, mert könnyen lehet elakadások lesznek a vonatközlekedésben. Tehát, Budapestnek (hajrá BKV!) van miben versenyre kelnie Tokyo-val: itt elég pár centi hó is a teljes bénuláshoz, otthon kell legalább 10...

A szemorvosnál

2010-01-27T18:22:00.000-08:00

A kiinduló helyzet igen banális: elfogyott a kontaktlencsém, vennem kell.
Javaslatra sikerül megtalálni a laborunktól három perc sétára lévő pici kis rendelőt. Útban oda találom ezt a kis jelenetet, az ejtőernyős macska-malacokkal. Parachute to eternity...
A rendelőben szívélyesek, örömmel fogadnak, angolul is egész jól beszélnek, azért persze jól jön Satoko segítsége. Minden simán megy, nagyon alaposan megvizsgálnak, mindkét szememet többször is még a próbalencsék felhelyezése előtt, aztán azzal is. Már szinte zavaróan sokáig tart a folyamat.

Kapok ingyen próbalencsét, többet is, mert először azt hiszik nincs az én dioptriámban, azért csak próbáljam fel a méret miatt, majd kiderül, van az én dioptriám is, így a másik felbontott pár már megy is a kukába. Ez persze nem nagy kár, úgyis csak egynapos viseletű volt. Azért próbáljam meg a kéthetest is, erősködnek. Nem értem miért,eddig teljesen ugyanezt a típust használtam. Nem baj, kapok egy párat. Ezt persze ezután még jódarabig használhatom. El is magyarázzák, nehogy kidobjam, még jó két hétig. És ha már így van, kapok hozzá ajándékba egy kisebb üveg tárolófolyadékot és egy tartó (ezres nagyságrendekre rugó tételek itt is, otthon is). Majd megrendelik a választott terméket, pénteken mehetek is érte. Közben még magyar nyelvórát is tartok az egyik kedves asszisztens leánynak.

Azért a hely szenzációja mégiscsak a papucs-automata. Hiába, rend a lelke mindennek, nem lehetnek azok sem úgy szerte-szana. Kicsiknek pedig a Mickey egeres és Donald kacsás változat. Az automata épp kifogyott, nagy volt épp a forgalom, így maradtam Mickey egérnél. Már csak a móka kedvéért is. Igaz, 20-as méret, kicsit pici.

A napot egy búcsúparti zárja. Lili, a svájci lány hazautazik, ő csak félévre jött. Mindezt csak azért említem, mert a hely, ahol összejövünk, az nem más, mint a Soda Cafe. Na nem az otthonról jól megszokott rom-kocsma, annak csak egy névrokon, japán változata. Jiyugaoka, Tokyo, 2010. január 27.

Saitama - árvízvédelmi csatornarendszer

2010-01-23T18:18:00.000-08:00

2010. január 15., péntek. Sokat vártunk erre a napra. Egyszer decemberben már meghiúsult a regisztráció az ingyenes látogatásra; a mostani is csak egy igen gondos, egy hónappal azelőtti szervezés árán jöhetett létre.
Két óra vonatozás, már nem is Tokyo, ahol járunk. Saitama prefektúra, Kasukabe város közelében vagyunk.

Az elmélet igen logikus, a kivitelezés 13 évet vett igénybe.
A víznyelő terület egy 6,3 km széles és vagy 30 km hosszú tál alakú mélyedés, melyet egyik oldalon a Nakagawa, másikon az Edogawa folyó határol, illetve több más folyó szel át, mint például a Tonegawa. Tájfun és nagyobb esőzések idején a terület folyói nem képesek elvezetni a hirtelen megjelenő nagy mennyiségű vizet, a medenceszerű helyzet miatt az felgyülemlik, árvizekkel óriási károkat okozva az itt élő, egyre gyarapodó és egyre városiasodó lakosságnak. Az új rendszer kiépítése elkerülhetetlen volt, ami 1992-ben vette kezdetét.

A rendszer lényege. A 6,3 km hosszú keresztmetszet mentén egy 10 méter átmérőjű csatorna fut 50 méterrel a felszín alatt. Ehhez négy darab, kb 70 méter mély föld alatti torony, tank kapcsolódik, mely elkezdi összegyűjteni a megáradt folyók vizét. Mikor a bennük felgyűlt víz eléri a csatorna magasságát, a rendszer működésbe lép és a hatalmas közlekedőedény-rendszerben a víz útjára indul a keleti oldalon található vízgyűjtő-siló, majd szivattyúrendszer felé. A kb 70 m hosszú, 30 m széles és 18 méter magas silóhoz (ez az a rész, mely a látogatók számára elérhető) kapcsolódik az utolsó torony, mely közvetlen összeköttetésben áll a 70.000 lóerős turbina segítségével működtetett szivattyúkkal, ami aztán 200m3/sec sebességgel köpi a vizet az Edogawa folyóba (ez körülbelül egy 25 méteres úszómedence fél víztartalma másodpercenként).

Miután mindezt megtudtuk, láttuk a szemléltető modelleket működés közben, tájékoztattak arról, hogy odalent hideg lesz, 106 lépcsőfokot kell lemásszunk, vállaljuk-e (fő a biztonság!), majd mindehhez némi bemelegítő tornagyakorlat - guggolás, térd- és bokakörzés (most azt hiszitek hülyéskedek, pedig nem) - elvégeztével elindultunk kifelé. A földalatti csarnok bejáratánál újabb biztonsági figyelmeztetések - vigyázat, helyenként vizes, tehát csúszik, menet közben és a lépcsőn lefelé szigorúan tilos fényképezni - következtek; utóbbit aztán kőkeményen próbáltak is betartatni velünk, persze nem sok sikerrel. (Ezek a fegyelmezetlen gaijin-ok, mindig csak a baj van velük...)

Az élmény egyedülálló, bár ha csak 15 percig tart is. Valóban, ahogyan már sokan megjegyezték az előre beharangozott képek láttán: Mória bányája (a Gyűrűk ura egyik lényeges helyszíne). Nem is csoda, hogy annyi mindenkit megihlet, Ridley Scott sem hagyhatta ki.
A napot pedig Fuji san koronázza ismét, a lemenő nap kontúrjával.

És ezúton köszönöm meg Ivánnak, hogy felhívta figyelmem erre a remek helyre.

Az összes kép itt.
A szemléltető modellekről film itt.
A hivatalos honlap itt - van kevés angol nyelvű tájékoztató is, főként a regisztrációról. Ha netalántán valaki erre jár legközelebb és szeretné meglátogatni a helyet (ingyenes), örömest továbbadom tapasztalataimat a regisztráció csínyjáról-bínyjáról.
Az archdaily cikke pedig itt, még több képpel és filmmel.

Külföldiek Nipponban - National Geographic Magyarország

2010-01-20T07:06:00.000-08:00

Egy tanulságos cikket ajánlanék mindenki figyelmébe itt.

További extrémek a vonaton

2010-01-16T01:53:00.000-08:00

Na persze a szabály az szabály: márpedig ha kutyával felszállni a vonatra nem lehet, valahogy mégiscsak szállítanunk kell őket.

***

Műkörmökön pedig meglepődni már nem igen szoktam, szinte észre sem veszem őket. Nade ezt nem lehetett nem lefotózni. Igen, jól látjátok: mű ékkövek és gyöngyök vannak aplikálva a leányzó ujjaira.
Persze lehet, csak az irigység beszél most belőlem... :)

Karácsonyi labor-takarítás

2010-01-16T00:49:00.000-08:00

Mint azt annak idején már jó előre bejelentették és én is számot adtam a közelgő eseményről, hát az annak rendje és módja szerint be is következett.
Karácsony első napja, azaz december 25-e, a laborban telt, méghozzá takarítással. Mindenki korrektül időre érkezett, 10 órakor el is kezdődött a móka.
A fő szervező és rendező, Iwatsuki san kiosztotta szép sorjában a feladatokat, személyre szabottan. Először is mindenkinek rendbe kellett tegye a saját asztalát és háza tájékát. Majd ki az ablakot pucolta, ki a reluxat subickolta, ki portalanított, más meg a neonokat tisztította... Mindenki tette a dolgát szó nélkül. A hangulathoz persze nagyban hozzájárult némi ZZ Top vagy épp Michael Jackson illetve olykor egy-egy kisebb közjáték, mint mikor példaul előkerült Nishikawa san Max-től ajándékba kapott Doraemon * mini-ventillátora... Hiába, a gyermekkorból kinőni nehéz. De itt legalább ezzel nem vagyok egyedül. :)

A tisztasági tetőpont, mikor nekilátunk a padló fényesítésének. (Balázs, te most különösképpen figyeljél, mert jövőre neked is részed lehet benne!) Otthon ez azt hiszem nem lenne akkora kunszt, ám itt ennek is sajátos módja van. Nem vásárolunk mopp-ot vagy más hasznos segédeszközt, nem. Helyette vesz a csapat egy pár csomag szivacsot, amit maximum 5x5 cm-es darabkákra még tovább aprít, majd ezekkel nekilát a súrolásnak. Nos belátom, most joggal mondhatjátok, a hülyeségnek is van határa. Mindenesetre a társaság jól szórakozik és ez a legfontosabb: a csapatszellem és a közösség építése. Kétségtelen, a közös görnyedés-térden csúszás-mikrosúrolásnál hirtelen most nehezemre esne jobb csapat-építő kurzust kigondolni.
Délután négyre végeznünk kell, de végzünk is, hiszen vár ránk a kávészünethez tartozó, beígért sütemény! Ekkor természetesen csatlakozik hozzánk Fujioka professzor is. Asszisztense, Aoyagi san egész nap velünk volt és hellyel-közzel ő is kivette részét a munkában. A süti finom, bár mint mindig, belőle sosem elég!

Egy rövid szünet, majd irány a welcome party óta már jól ismert Bettako étterem. Hangulatos kis hely, itt tartjuk a bonnenkai **-t. Előre befizetett menü, annyit eszel-iszol amennyi beléd fér. Fogy is a sör meg a sake rendesen, az ételek fantasztikusak, mint itt mindig. A nabe mintha maga lenne a terülj-terülj asztalka, sosem akar kifogyni. És az utolsó csepp sem veszhet kárba, a maradék levet és zöldségeket feltöltjük főtt risszel és tofu-val, majd olyan kása féleséggé tovább forraljuk. Abbahagyhatatlan. Nem is beszélve az apró hal és lótusz tempura (kb sörtésztában kisütött) darabkákról, amiket egyszerűen a desszert elfogyasztása után sem bírtam abbahagyni. Az ember degeszre eszi magát, de a szép az egészben, hogy ettől a koszttól mégsem valószínű, hogy elhízna.

Nagyjából három óra múltával mennünk kell. Hiába a biznisz az biznisz, helyet kell biztosítani az újabb fizető vendégeknek. Nem könnyű felállni a haldarabkák mellől. :) A csapat tovább áll és bár páran már kellően "elfáradtak", nincs megállás, irány a következő hely, hacsak egy italra is. A karaoke szerencsére elmarad és ezt nemcsak én nem bánom. Miközben a jókedv persze sosem fogy el... És remélhetőleg ez jövőre (azaz most már idén) is így marad.

* "A Doraemon cica: csak Japánra jellemző, külföldre nem exportálták, olyan, mint Magyarországon a Futrinka utca volt." /forrás: Wikipedia, angolul bővebben itt./ Röviden összefoglalva: a fül nélküli robot cica, aki a XXII. századból utazik vissza az időben, hogy egy iskolás kisfiú segítségére legyen. Jellemző kék ruhácskája, melynek első zsebében mindenféle hasznos szerszám, kellék megtalálható. Vö: Kisvakond. :)
** évbúcsúztató buli

Összes kép itt. Film itt.

Kóma a vonaton - mindent visz

2010-01-09T04:27:00.000-08:00

Már láthattunk pár képet ízelítőnek a vonaton alvásról Bencénél. Azt hiszem, ez a kép azonban mindent visz. :)

Azt még hozzá kell tegyem, fáradt emberünk, a sarariman esernyője a képen nem látható - nem fért bele -, a kocsi közepén hevert... Éjjel 12 óra körül van egyébként a jelenet...

Karácsonyi mászás

2010-01-08T21:03:00.000-08:00

Kicsit megkésve, de némi számadás következik a téli szünidőről.

Karácsonyt megelőző napon volt szerencsém mászóbarátaimhoz csatlakozni egy újabb kalandra. Szokásos hajnali kelés és indulás.
Most északnak vettük az irányt. Cél: Saitama prefektúra, a Chichibu várostól nem messzi Shibasaki. Jó előre beharangozták: hideg lesz.
Csak ment az autó fel, felfelé a hegyekbe... Az út menti kis települések parkoló autóit dér lepte. Mire számíthattam ezek fényében?!

Egy erdei útról letérő kis ösvény visz a völgybe, mely a köveket rejti. Nem elég, hogy hideg van, de még sötét is lesz, zug, ahová alig ér el a napfény. Ettől függetlenül bíztató volt a tény: mészkövet foghatok. Az otthon jól megszokott formák, peremek.

"Bemelegítő" mászás címén a második méter környékén már nem éreztek semmit kezeim. Csontig ható volt a hideg. Persze azonnal eszembe jutott Andris barátom anekdotája hajdani téli oszolyi mászásaikról: mikor már nem tudja az ember fog-e valamit egyáltalán, csak elhiszi, mert ezt látja, akkor döbben rá létezésének valóságára. Na hát igen. Majd aztán percek telnek el, mire visszaér az élet az ujjhegyekbe is. Kétségtelen, utána már egyáltalán nem fázik.

Egy óra elteltével azért beszűrődött némi napsugár, igyekeztünk is kiélvezni amennyire csak lehet. Mindenki kitett magáért, nemhiába a japán szamuráj-virtus, volt küzdelem keményen az utakért. :) Engem is felvillanyozott az európában megszokott formák jelenléte. Jōgasaki-val ellentétben ide biztosan tavasszal jövünk legközelebb.

És a nap zárásaként nem maradhatott el a vacsora, útban hazafelé. Egy kínai étteremre esett a választás, a maga szokásos, kis-piszkos légkörével. De az ételben nem kellett csalódni, hozta a formát. Nem is maradt el a másnapi diéta...

Képek itt, film meg emitt.

Remek napok sorozat - következő epizód

2010-01-03T05:28:00.000-08:00

A karácsonyi ünnepek - labortakarítás - előtt sor került egy kisebb ünnepre.
Már az ebéddel elkezdődött minden. Satoko ösztönzésére a jelen lévők felkeveredtek, hogy közösen költsék el azt. Javaslatra egy pár percnyi sétára lévő hangulatos kis étterembe mentünk, ahol első ízben fogyaszthattam omu rice-t. Nincsen ebben semmi ördöngösség, megint csak a katakana english (angolból átvett szó, kifejezés, melyet a japán hangképzéshez igazítva használnak) játszik az idegeinkkel: omu rice egyenlő rizses omlett.
Na azért, bár igen egyszerűen hangzik, ez egy remek étel és kellő adagban - márpedig itt nem adtak keveset! - rendesen telít, ráadásul tápláló. Ezen a helyen külön élmény, hogy láthatjuk a szakácsot az étel elkészítése közben. Mesteri módon dolgozik és higgyétek el, kemény fizikai munka, ahogyan azt a majd egy kilo (három vagy négy adag) rizst dobálja, majd az omlettbe forgatja. A főtt rizst némi zöldséggel, hagymával, gombával, olykor hússal is keverik, ketchup-pal ízesítik, végül a viszonylag lágyra sütött omlettbe csomagolják. Nos bár már mutattam róla képet az Ueno kouen kirándulás alkalmából, ez volt az első, igazi találkozás.
Az étterem bár pici és egyszerű, nem olcsó. Kiderült, csak azért jöttünk ide, mert Satoko valami szerencsepénzhez jutott (sosem derült ki, mi is volt az valójában) és úgy döntött, azt nem pusztán magára költi, hanem meghívja a barátait egy olyan helyre, amit egyébként ő sem engedhet meg magának. Hát ilyen is a japán önzetlenség.

A filmben ezután egy rövid összefoglalót láthattok a laboromról és az ottani emberkékről. A hangulat fokozott, különösképpen hogy ekkor már az undergraduate hallgatók túl voltak a diplomájuk előtti első megmérettetésen. Jól elkülöníthető a három szekció: a serious island (a komolyak szigete, amint ezt hallhatjuk is), a fun island (a móka szigete középen) és a gaijin island (külföldi zóna a terem másik végében, amit a filmen Sarah képvisel). Nos ezekről majd hallotok még, ugyanis ezután a jelenet után ez a csoportosítás már-már szállóigévé vált. :)

A nap egy kisebb party-val ért véget. Nishikawa san, doktorandusz hallgató és Marcus, svéd kutató ösztöndíjas fiú bemutatkozására került sor, amit persze eszem-iszom kísért. Már jó előre megrendelték gondos kezek a menüt: sushi tálak, de volt itt minden egyéb is, amit ki-ki innen-onnan még bevásárolt. Na és persze a svéd fiúk hoztak egy kis kóstolót a vodkából, ami a magyar ízlésnek leginkább csak likőr volt, ugyanis különféle ízesítések érkeztek: vanília(!), citrom, grapefruit stb... Na és persze nem hagyhatták ki a liqurish-t (nem tudom jól írom-e), azt a sós-ánizsos "cukorkát", amit ők és a dánok úgy imádnak, pattogatott kukorica helyett ezt rágják a moziban is. Véleményem szerint borzasztó, leginkább a mi medvecukrunkhoz hasonlíthatnám, de szerintem javarészt tudjátok miről van szó.
Nos a japók persze vannak annyira udvariasak és leginkább kemények, hogy kipróbálják, és ha már egyszer kipróbálják, addig küzdenek, amíg le nem megy. Erről igen szemléletes képsorozatot láthatunk. Hiába, ezen nem is segíthet más, csak az ocha (japán zöldtea) vagy a vodka!

Evés-ivás közben persze előkerülnek a különféle tengeri lények nevei, hiszen azokat fogyasztjuk épp. Satoko, szokásához híven, magyarázat képpen, mivel nem tudja az angol megfelelőit a számtalan hal- és puhatestűnek - de ha tudná is vagy az anyanyelvűek megmondják, nekem úgysem mondana semmit, mert még magyarul is alig vagyok képben a halfajtákkal -, így hát lerajzolja őket. Nem is akár hogyan, metszetet készít róluk. Mintha nem is építész lenne, hanem legalább tengerbiológus.

Aztán a babpasztából készült édesség mellé előkerül Nishikawa san jóvoltából az igazi ocha is. Zöld tea porból kikeverve, ahogyan azt a mesterek készítik. A filmen épp Max-et láthatjuk, amint próbára téttetik az elkészítésében. Az íz szigorú, a látvány pedig egyedi.

És amint a film első részében elhangzik, miközben Nishikawa san-t meginterjúvolom az ebédről, ha mindezt pontosan tudni akarjátok, milyen is valójában, nincs más módszer: Japánba kell jönnötök!
És az élmény garantáltan nem marad el.

A képek itt, a film pedig emitt látható.

Eredményhirdetés

2010-01-02T22:20:00.000-08:00

Sok megfejtés nem érkezett a képes feladványomra, ami elszomorított. Lehet, nem olvastok engem?! :(
Mindenesetre nem hagylak bennetek kétségek közt, mert tudom, azért nem írtatok, mert szorgalmasan töritek még mindig a fejeteket, vajon mik lehetnek ezek a csodabigyók?!

Az első képen egy Edo-kori "viselet" látható, ami nem más, mint a női tűzoltók fejvédő maszkja. Hosszmérete kb 30 cm. A két fejjel lefelé álló szív formácska a szemnyílás. :)

A másik kép azért ettől lényegesen egyszerűbb. A kagylóba festett képecskék darabjai a kaiawase-nek, ami az udvari arisztokraták egyik időtöltése a Heian korból, magyarul nem más, mint memóriajáték.

A japán nyelv szépségei

2010-01-01T19:10:00.000-08:00

Szerencsétlen gaijin, akit erre vetett a sors és arra adta a fejét, hogy megtanulja a japán nyelvet, nem kis fába vágta a fejszéjét.
Nem elég, hogy hozzá kell szokjon a nyelv hangzásvilágához - bár a kiejtés/hangképzés egy magyar anyanyelvű számára, főleg ha tud mondjuk angolul, nem igazán jelent nehézséget -, már az alapoknál rendesen elveszhet az igen hasonló szavak tanulása közben.

Íme néhány röpke példa az ügy szemléltetésére.
Igék: ikimasu (megy), kimasu (jön), kaerimasu (hazamegy), kikimasu (hall, hallgat), kakimasu (ír, rajzol, fest), kashimasu (kölcsönad), karimasu (kölcsönvesz) -ráadásul ezt a kettőt angolul is MINDIG keverem -, kakemasu (pl telefonál), kakarimasu (pl vmibe kerül, vmeddig tart), kaimasu (vásárol), keshimasu (kikapcsol), aimasu (találkozik), akemasu (kinyit) stb stb...
Jelzők: kirei (szép), kirai (nem szeret), karai (csípős), kurai (sötét, fekete), karui (könnyű), yasui (olcsó), plusz egy főnév > yasai (zöldség) stb stb...

És még hol vannak a kanji-k... Ó, mami...
Kanji-ról még, angolul értőknek itt - a magyar oldal sajnos elég felszínes.

Shirai Seiichi és Ueno kouen

2009-12-26T00:19:00.000-08:00

Városnéző kirándulásaink Satoko-val múlt hétvégén kifejezetten építészeti és kultúrális irányt vettek, méghozzá az '50-es évek végének csodáiba vetettük bele magunkat javarészt.

Első állomás, ugyanis lényegében útba esett, Shirai Seiichi egyik korai műve, a Zenshoji templom. 1958-ban épült, egyterű, igen egyszerű, visszafogott, vasbeton épület, családi tulajdonú magán templom, mely a több évszázados buddhista hagyományokkal büszkélkedő Tawaramachi városrészben található. A környék utcaszintjét a buddhista kellékeket árusító boltok uralják. Bár az épület a tradícionális japán templomépítészet összes lényegi elemét magán viseli - földtől elemelt tömeg lépcsős megközelítéssel, alacsony hajlásszögű nyeregtető, nagy kinyúlású eresz mely a körbefutó "terasz"-nak (mokoshi, majd a lakóházak esetében engava, azaz veranda, az oly jellemző kint és bent közti tér) nyújt védelmet, osztatlan belső tér, melynek hierarchiáját csak a padlószintbeli különbség érzékelteti, stb. -, mégis mai, egyben kortalan darab. Időtlenül rejtőzködik a szűk, bambuszokkal övezett bekötő közön át feltárulkozó telek mélyén, egy rejtelmes, számtalan apró szépséget, élményt nyújtó kertben. Még így télen is, mikor kopár a shidaresakura (szomorú cseresznye), de más növények színt visznek a komorságba, nem nehéz elképzelni, milyen csodás lehet ez a kép tavasszal, a cseresznye virágzás idején.
Bejutni sajnos nem lehet, talán egy professzori ajánlással esetleg elérhető lenne, azért a külső is számtalan kellemet tartogat. Legszembetűnőbb a körbefutó fekete korlát finom ívű ritka oszlopsora.

Egy utcasarokkal odébb található a környék legrégibb és legnagyobb buddhista temploma. Az 1657-es Edo-kori tűzvész után számos templomot áthelyeztek Asakusa-ba és környékére (mint például kirándulásunk tetthelye, Tawaramachi). Az új részt Shin-Teramachi-nak nevezték el, azaz Új Templom Város. Ezek egyike a Sensoji templom, mely 628-ban épült. Ma már csak beton változatát szemlélhetjük, ami méretei miatt így is lenyűgöz, pedig nyomába sem ér a Kyoto-i daraboknak.

Következő megálló a kultúrális negyed, számtalan múzeummal: ez az Ueno park. Ebben az egyik fő célirány a Le Corbusier által tervezett Nyugati Művészetek Múzeuma. 1958 márciusában kezdődött meg az építkezés, majd 1959 márciusában készült el, a három helyi tanítvány, Maekawa Kunio, Sakakura Junzo és Yoshizaka Takamasa közreműködésével. 2007-ben a Nemzeti Kultúrális Örökség részévé választják.
Az 1995-ös Nagy Hanshin/Awaji földrengés tanulságai alapján 1996-1998 között szerkezeti felújítást, megerősítést végeznek rajta, melynek része a szeizmikus mozgás elleni szigetelés beépítése. Lényegében az épületet "kivágják" a környezetéből és pontszerűen támaszkodó alapokra helyezik. Ezt meg is tekinthetjük egy alagsori betekintő ablakon át. Nagyjából ugyanígy bánnak el az udvari szobrokkal is.

A benti séta és a jól megérdemelt ebéd után átvágunk a parkon, elhaladunk a Természettudományi Múzeum életnagyságú bálnája mellett (ez is egy külön napos kirándulás lesz, már látom), majd megcélozzuk a nemzeti képző- és iparművészeti kiállításokat rejtő épületet, a Honkan-t, mely a Tokyo-i Nemzeti Múzeum öt épületének egyike, Watanabe Jin tervei szerint. Már csak arra marad fizikai és szellemi energiánk, hogy a japán művészet kiemelkedő darabjait bemutató, összefoglaló kiállítás alig felét végignézzük. Betelni ezekkel persze nem lehet: az időszámítás előtt kb 2000 körüli míves agyagedényektől, a buddhizmus meghonosodásának kezdeteit bemutató szobrok, a zen tintafestések, a teaszertartás művészete, a kalligráfia, a katonai elit viselete (szamuráj páncélzatok és kardok), mindennapi bútorzatok és használati tárgyak, a Noh és Kabuki színház kellékein át az Edo-kori divat és design világáig, (kimono-k, hajtűk), az ukiyo-e (színes nyomatok), és a shikki (lakkmívesség) szebbnél szebb tárgyai teljesen magával ragadnak. Ez a hely még számtalan látogatás ígéretét hordozza magában.

Addig is, hogy ti sem unatkozzatok, íme két kép, melyről kíváncsian várom véleményeiteket, vajon milyen célt szolgáló tárgyakat ábrázolnak: az egyik és a másik. :)

Az összes kép itt.

Végtelen határok - 2. rész

2009-12-23T19:47:00.000-08:00

Előzőekben már beszámoltam egy igen furcsa italról. Nos, ez ám nem egyedi darab, a Világok konyhája c. sorozat része (lehet mégiscsak sci-fi film lesz belőle?!).

A mai rész kevésbé fantasztikus, ám annál inkább megható számunkra, magyaroknak.

Igen-igen, ez nem más, és nem kevesebb, mint Inspiration from Hungary. Na persze ne kérdezzétek, hogyan jön a mangó(!) és a magyar inspiráció össze! Arra tudok gondolni, leginkább a gyümölcsleveseink ihlették ezt az egyébként igen kellemes italt. Nyáron, hidegen minden bizonnyal kiváló frissítő.

Egyébként meg én itt már semmin nem lepődöm meg. Ők annál inkább, mikor a gyümölcsleveseinket említem.

Hajrá Magyarország!

Egy másik remek nap - bár korábbról

2009-12-14T05:53:00.000-08:00

Születésnapi beszámoló, kis késéssel..
Bár előbb nagyszabású rendezvényre készültem, hiszen mégiscsak az első (és remélhetőleg nem utolsó) évfordulóm Japánban. Ám meggondoltam magam és végül az élet is így hozta, baráti hangvételű összejövetel kerekedett. Így utólag és a helyszínen is átélve, sose rosszabbat, mint amilyen ez volt!

Egy kedves ismerős ajánlására - aki maga sajnos nem tudott csatlakozni - Shibuya-ba mentünk, egy Marihachi nevű izakaya-ba (kvázi kocsma, ahol enni is lehet). Egyelőre hármasban, Satoko, Max és én. Neki láttunk, bevállaltuk a kockadobós italválasztást, ami elég jól sült el, semmi koktél avagy szörp, csakis sake, meg az (állítólag) 96%-os szesz.. Jól indult az este. :)
Az ételrendelés a szokásos módon zajlott: mindenből egy keveset, és mindenki eszik mindenből, egy keveset. Persze a díjnyertes az avocado-s tuna volt pirított fokhagymával illetve a katsuobushi-val (hajszálvékonyra szeletelt, szárított tuna-szerű hal, a Japán konyha kedvence, rárakva a meleg ételre repdes, mintha élne) megrakott goya-champuru (eredetileg Okinawa-i étel, keserű tök bacon-nel és kb rántottaként elkészített tojással, az egyik kedvencem). Meglepő, hogy bár az ember azt hinné, ezekkel sosem fog jól lakni, főleg hogy hárman vagyunk minderre, és mégis: alig tudjuk befejezni. Lassan Bence is megérkezik, bár lassan mennünk kell. Lejárt a 2 óra, hiába, népszerű a hely.

Alig tesszük ki a lábunkat, már a következő sarkon késztetést érzek, hogy ott helyben, a zsúfolt Shibuya egyik szegletében, felépítsem Rómát, a Bencétől ajándékba kapott fa, ready-made építőkockákból. Hiába, honvágyűzésnek mi sem lehetne jobb módja..

Nyakunkba vesszük a várost, még Shibuya-n beszerzünk egy szülinapi tortát, enélkül nem lehet megúszni, kérem. Menet közben "belesünk" a valódi, eredeti, hamisítatlan Tokyo-ba: szűk utcák, mikro kifőzdékkel. Egyszer egy ilyenbe muszáj beülni. Csak érkezzünk jókor, nem biztos hogy marad hely. Nem ritka, a tulaj is úgy kúszik a pulthoz, mikor ki akar szolgálni épp.
Aztán irány a Pink Cow! Ott a torta összeáll és fogyasztásra kész. Mondanom sem kell, nem tart soká... A hangulat egyre jobb, csupa móka és kacagás. Bár sajnos Max és Satoko hamar távozik, nemsokra rá felváltják őket Takuro és jókedélyű barátai. Megy a nosztalgia Budapestről, Takuro egy évet töltött a Műegyetemen már vagy három éve (atyaég, röpül az idő, mintha tavaly lett volna!!!). Aztán innen is tovább állunk lassan, irány a Unit, Tokyo egyik kedvenc klubja.

Hajnal ötig kitart a társaság, egyre kókattabban bár. Azok az első vonatok (na meg az utolsók is, - erről majd egyszer még részletesebben), hajjj, ha azok mesélni tudnának...

Az összes kép innentől.
Filmek:
Szülinapi vacsora
Szülinapi ajándék honvágy ellen

Izukōgen - egy remek nap

2009-12-13T06:49:00.000-08:00

Elérkezett végre az idő, a várva várt pillanat, és szombati órám az egyetemen már nem lévén, lehetőség nyílt végre, hogy csatlakozhassam japán mászóbarátaimhoz egy valódi japán sziklamászó túrára. :)
Szombat hajnali 4:40-es kelés: nem is tudom, mikor keltem utoljára ilyen korán egy mászás érdekében. Ez ráadásul nem is olyan egyszerű, főleg hogy előző éjjel hajnal egykor értem haza, egy jó kis koreai vacsora után. Olykor muszáj áldozatokat hozni.. 6:10-kor találkozó, ami nem megy simán, de kevés késéssel és némi félreértéssel összejön és végre elindulunk.

A cél: Izukōgen. Egy kis helyismertetés következik, segítségül hívva a Lonely Planet útikönyvsorozatot.
Izukōgen az Izu-félsziget Dél-Keleti partján található, közel az Izu-Shotō-hoz. "A szubtrópusi Izu-Shotō-t (ismeretes angol nevén Izu Seven Islands - Izu Hét-szigetek) voltaképpen az Izu-félszigettől jóval beljebb, a Csendes-óceánba nyúló, lesüllyedt vulkanikus hegylánc kiemelkedő csúcsai alkotják. A XX. század elejéig a szigetcsoport világ végi büntetőtelep volt száműzötteknek; ma Tokyo lakosainak kedvenc ünnepnapi kirándulóhelye. A látogatók tömege úszik, könnyűbúvárkodik, fejeseket ugrik, horgászik, delfint bámul, biciklizik, és szabadtéri onsen-ekben (fürdő) áztatja tagjait."

Nos, hát rossz helyre nem mehetünk, ha ilyesmik vannak a közelben.
Bár az utazás hosszadalmas, még autóval is, hisz itt a megengedett maximális sebesség még az autópályán is csak 100 km/h. Matricát venni nem kell, az autóban a szélvédő mögött egy kütyü leadja a jeleket a kapuknál lévő érzékelőknek, majd automatikusan leemelik a kirótt költséget a bankszámláról. Egyszerű, mint a pofon és nem fordulhat elő, hogy pl a rendszámot a benzinkúton elírják, aztán meg jönnek a fizetési felszólítások odahaza a postán..
Ráadásul közeledünk a Fuji san-hoz, így hamar feltűnik a kora reggeli láthatáron, hófedte pompájával lenyűgüzve újra és újra és újra, minden kanyar után. Az az érzésem kezd lenni, Őt nem lehet megszokni, Vele nem lehet betelni.

Lassan megérkezünk, gyors pakolás, irány a part és a beszállóhely. Már előre kíváncsi vagyok, hisz tudom: be kell ereszkedjünk majd a falakhoz. Hírhedt a hely, tavaly sajnos csúnya, halálos kimenetelű baleset történt, valaki szólóban próbált ha jól értettem visszamászni. Ezután a fix köteleket is kivették, mindenki használja a sajátját, saját felelősségére.
Ám az ügy nem bizonyul bonyolultnak, pusztán egy kis odafigyelés kérdése az egész. Ellenben a látkép (film), ami fogad, elképesztő! 20-25 méter magas andezit falak, melyeket a szél fútt formáira, a földön kisebb nagyobb tömbök, hullámok verdesik őket, az óceán morajlik állandóan, beljebb egy bazaltorgona-sziget, távolban pedig az Izu-szigetek közelebbikei vesznek a párába.. Mindehhez a beígértnél is talán melegebb napsütés, legalább 25 fok Celsius van!!! Hihetetlen, majd december közepe és pólóban mászás van, meg napozás a köveken.

A fal formái igen változatosak: alul jellegzetes andezit hullámok, amiket itt a szél vájt, alul a hullámok alakították, fentebb pedig tükörsima táblák, itt-ott egy-egy repedéssel, töréssel. Ám számomra a mászás - így elsőre főként - sikerélményt nem hoz. Déli falak, hőség, izzadó tenyér, a levegő tiszta pára, így a kő is szinte izzad, egy fogáson időzni egyáltalán nem lehet, két másodperc után azonnal lepattantam róla, ráadásul előző nap még esett, sok helyen konkrétan folyik még a víz a táblákon, a repedésekből. Így hát minden tudásom ellenére vért izzadok 10b-kben és 10c-kben toperope! Ám a végső kegyelemdöfés délutánra marad. Egy újabb 10c-ben toperope (előlremászást az első út után feladtam, miután hullottam a nyirkos kőről) az út felénél már fel kell adjam. Nemcsak hogy az áthajló, nagypikkelyes (elég nagyfalas, gránitszerű) rész után bejön egy számomra foghatatlan oldalsó nyitott él, amivel ki kéne szállni egy kis tető alól, de itt aztán már végképp nem bírom tartani tovább a követ: hiába az árnyék, nemcsakhogy vizes a fal, de SÓS is!!! Mállok le róla..

Mondják, igen ez nem a legjobb szezon most itt.. Majd január, februárban.. Na persze. Hogy fogok én erre ráedzen?! Ha lehet ilyenre egyáltalán?! Majd vizes kézzel mászom ezentúl a gym-ben is, hátha bejön. :) És akkor mi lesz Thaiföldön?! Ott még melegebb lesz.. Ó, mami.. Persze a többieket ez csöppet sem zavarja, másznak szó nélkül. Shino san is hozza formáját, könnyedén megmászik egy-két 12a (film), 12b-t, úgy tűnik el sem fárad, le sem durran, nem is erőlködik. Ez az ember irdatlan, mire képes!!!

Sebaj, a nap élvezetes, csupa jó érzés tölt el. Már csak a "felmenet" van a nap végén, ami újabb hányattatás a megpakolt zsákkal, beszálló cipőben mászva azon az alig 5méteres utolsó szakaszon..
Kisebb séta még a lemenő nappal, a közeli földnyelvet áthidaló függőhídhoz, ami csak akkor lehet nagyobb élmény, ha ringó vonala alatt a hullámok csapdosnak 30 méterrel alattunk. Most aszály van, így a mászók kerítették hatalmukba ez a kis területet és bár már lassan sötétedik, tolják még keményen.

Séta az állomásig, ott egy jól megérdemelt vacsora, hisz izzadtunk rendesen, aztán már csak a hosszas (3 órás) vonatút hazafelé.

Itt ilyen egy remek nap.

Összes képet lásd innentől.
Filmek: látkép és Shino san mászik

A szupermarketben 1.

2009-12-06T06:03:00.000-08:00

Gondoltam beszámolok nektek egy átlagos Tokyo-i élelmiszerüzlet miben/hogyanlétéről. És hát ennek mi sem egyszerűbb módja, mint a filmkészítés. Persze igen, belátom, ez most lustaságom, illetve elfoglaltságom jele, de egyelőre be kell érnetek ezzel.
Így elsőre akkor lássuk a zöldség- és gyümölcsosztályt, aztán folyt. köv.. Ígérem, okulva a mostaniak tapasztalatából, igyekszem fejleszteni operatőri képességeimet is a jövőben.

Ami pedig a hangokat illeti, azt külön ajánlom megfigyelés/hallgatás céljára, mert igencsak jellemzik a japán mindennapok hangulatát. (Mellesleg a filmfeltöltés úgy tűnik még több türelmet igényel, mint a bejegyzés írás, sokat kell rá várni..) Ez a folyamatos, állandó hanginger - az egyszerűség és a valósághűség kedvéért nevezzük zajnak, ami egyébként bájosan megkapó és könnyedén megszokható - tölti be a mindennapokat nemcsak itt a boltban, hanem az állomáson, a vonaton, a plázákban, a hivatalokban, a jegyautomatáknál, az utcán stb, stb..

Az információ szolgáltatása tehát folyamatos, ami lássuk be: igen hatékony módja a reklámnak, de nem vagyok biztos benne, hogy az emberek mentális állapotára is jótékony hatással bír. Bár, kétségtelen, elég egyszerű és könnyű módja a tömegpszichózisnak.

Eszembe jut az a botrányba fulladó kísérlet, mikor egy mozifilmbe egyetlen kockát rejtettek el egy (talán) jól ismert üdítőital reklámozására. Az eredmény: a film után mindenki nyomult a büfébe és vásárolt. Elképzelem, amint a hangok közt egy jól hangolt frekvencián elrejtve a következő mondat íródik a japán agyakba szüntelen: "Dolgozzatok minél többet, hogy aztán uralmunk alá hajthassuk az egész világot! ... Dolgozzatok minél többet, hogy aztán uralmunk alá hajthassuk az egész világot! ... Dolgozzatok minél többet, hogy aztán uralmunk alá hajthassuk az egész világot! ... Dolgozzatok! ..." :D

A film megtekintéséhez kattintsatok ide!

Végtelen határok

2009-11-29T02:00:00.000-08:00

Akik most abban reménykedtek, hogy kedvenc sci-fi sorozatotokról kaptok eddig ismeretlen információt, sajnos ki kell ábrándítsalak benneteket. Gasztronómiai élvezetekről lesz szó ugyanis. (Persze hogy élvezet-e, azt majd mindenki eldönti saját maga.) Azért ne keseredjetek el, tudományos fantasztikumban lesz így is részetek, bőven.

Bencééknél már sokat olvashattak az érdeklődők Japán félelmetesen gazdag, sokszor hihetetlenül extra, ám mindig sajátos étel- és italvilágáról. Persze ezt a sorozatot valószinűleg a végtelenségig lehetne folytatni, mégse érne végig. Ami nem is baj, mert így nekem is jut erről-arról írnivaló.
Minap a vonaton lettem figyelmes egy italreklámra, mely termék a napokban jelent meg a piacon. Kellőképpen vadul hangzott ahhoz, hogy vegyek egyet és kipróbáljam.

Az új csoda: az ecetes tej. Nos igen, jól látjátok: ecetes tej. Egészen pontosan grapefruit-, ecet- és tej"koktél". Ha jól értelmezem az oldalt található műleírást, valami köze van Észak-Olaszországhoz...

Így estefelé, gondoltam elfogyasztom a délben vásárolt édességet: már a karácsony hangulatát formailag idéző (ez is), babpasztával töltött piskóta-gofrit (ezt a szópárost találtam leginkább alkalmasnak, mely jellemzi a helyben, a vásárló szeme láttára készülő sütikét). És elszántam magam a tettre is, miszerint kipróbálom az ecetes tejet.

Azért persze méregettem, szagolgattam egy darabig, mire vettem a bátorságot és beleittam.
Elsőre leginkább a grapefruit íze jön át - szerencsére. És hát félve mondom ki: nem rossz! (Nem ér megkövezni, sem kiközösíteni!) Aztán persze a többedik kortynál egyre intenzívebb az ecet, ami nyilván szándékos, hiszen ecetes tejet fogyasztunk és erről nem szabad elfeledkeznünk!
Mindenesetre, biztosan nem lesz a kedvencem. (És őszintén remélem nem töltöm az egész éjszakát a WC-n, bár székrekedés esetén minden bizonnyal az összes népi gyógymódot űbereli..)

Karácsonyi őrület

2009-11-28T23:57:00.000-08:00

Az ember azt gondolná, eljön egy távoli országba, ami különben is a shinto és a buddhizmus hazája (vagy nem?!) és kiderül: a karácsonyt nem lehet megúszni!!! No persze, miután Perry kapitány fekete hajói megérkeztek 1854-ben, nem érdemes csodálkozni semmin sem...

Még nem érkezett el október 31-e, mikor az áruházak Halloween részlegeit máris felváltották a Karácsony-iak. Sose szerettem otthon sem ezt a felhajtást, nade az semmi az ittenihez képest. Elég mókás, amint a még üde, zöldüllő lombhullató fák éjszakára díszkivilágításba öltöznek. Eltéveszthetetlen jele az elkerülhetetlennek..

Persze ez azért rendben van, szép ünnep, a szeretet ünnepe, mindenki igyekszik a szeretteire gondolni, meglepni őket valami ajándékkal majd azon a bizonyos estén. Így hát mi sem természetesebb, minthogy a kirakatok is ünneplőbe öltöznek, telistele aggatva már-már közhelyesen szimbolikus tárgyakkal. Ebben nincs is semmi szokatlan mai világunkban.

Ám emellett a jelenet mellett nem lehetett csak úgy, egyszerűen tovább sétálni. Óriási adventi koszorú, (talán) tobozokat imitáló zöld szőrlabdákból, óriási piros, masnis szalaggal és igen, HÁROM NYÚLLAL!!!
Itt bizonyára valami félreértés van, kérem szépen. Tessék mondani, a nyuszik nem tavasszal jönnek, Húsvétkor, mikor is épphogy Jézusnak nem a születését ünnepeljük, hanem a feltámadására emlékezünk?!?

Nos hát igen. Részletekbe ne bonyolódjunk, itt úgyis minden meg van engedve, itt minden el van nézve, semmi sem ciki. A lényeg: ünnep jön, újabb "holiday" végre, ráadásul jó hosszú.

Mindenkinek kellemes készülődést kívánok, így advent első napján!

És (mégis) mozog a föld...

2009-11-14T04:49:00.000-08:00

Bíztam benne, nem fog bekövetkezni. De elkezdődött..

Hajnali 4:20, mikor is az ember éppen legszebb álmát alussza, már a kórság sem kínozza annyira. De a boldogság nem tarthat örökké.

Arra ébredek, hogy "ég-szakadás-föld-indulás".. a "nagy-koppanás" azért elmarad szerencsére. Mindenesetre a föld mozog. Az ablaküveg - az az egy szál szimpla üveg, amitől nem tudom hogyan nem fogok megfagyni télen - zörög, engem mintha meg egy gyufás skatulyában

ráznának.. Óóó, ugye ez nem az, amire gondolok?! De. Csak két másodpercig tart, de kellően váratlanul ér. A szemem azonnal kipattan - lehet ez kéne minden reggel, mikor fel kéne kelni és nem akaródzik.. :)

Most akkor mi is van?! Vajon annyiban marad, vagy lesz folytatás is?!

Furcsa, elalvás előtt épp arra gondoltam, hogy ha az előírásnak megfelelően egy menetkész, némi elemózsiával, vízzel, meleg ruhával és elemlámpával összekészített hátizsákot kéne az ágy mellett tartanom - már ami az ajtón kötelezően tartandó "katasztrófa esetére" ismertetőt illeti -, akkor ennyi erővel utcai ruhában is alhatnék minden éjjel, hisz sosem lehet tudni, mikor jön el a vég..

Nos következő kör hálaég nem volt, de be kell ismerjem: ezek után visszaaludni nem volt könnyű. Határozott émelygést éreztem - lévén vízszintesben értek ezek az erők, a gyomrom megmozdult erre-arra - és hát a lumbágóm sem örült neki.

Ma megtudtam, nemcsak álmodtam, mások is érezték, és volt egy rengés a Richter-skála szerinti 5,3-as erősségben. De - bár nekem szenzáció számba ment, mivel én ezzel most vesztettem el a "szüzességem" - a helyiek (vagy ha úgy tetszik agyakorlottabbak) szerint ez semmiség, Japánban mindennap megesik egy ekkora valahol. Majd hozzászokom..

Hát, ez legyen tényleg a legnagyobb bajom itt. De hogy valami szépet is mondjak/mutassak ma, kaptok egy újabb képet az itteni ősz szépségéről. :)

Kórház

2009-11-12T04:38:00.000-08:00

Minden rosszban van valami jó - tartja a mondás. Hát, lumbágótól szenvedni kétség nem fér hozzá, elég rossz. Már pedig a kórság engem újra utolért. Már tavaly ősszel is (éppen ilyentájt) jó pár kellemetlen pillanatot okozott, nem is beszélve a miatta feleslegesen vízszintesben töltött napokért. Ám miután - ezúton is köszönet az akkor sok hasznos információval, tanáccsal és segítséggel ellátó, tőlem már "tapasztaltabb" kollegáknak, Ervin és Benya :) - kellőképpen kikupálódtam a témában, "szerencsére" most nem ért annyira készületlenül az ügy. Persze váratlannak váratlan volt, bár játszi könnyedséggel betudható a hétvégi fürdőzésnek. Ezek után a forró vízben ázást jobban meg kell fontoljam, amely gondolat igencsak elszomorít.. :(

Nos miután két napi itthoni tétlenkedés után egy szükségszerű egyszerű bevásárlásból alig bírtam hazajönni és a teljes elkeseredettség szélén álltam, kénytelen-kelletlen el kellett szánjam magam az orvosi beavatkozásra. Mit tehet ilyenkor a japánul még nem tudó külföldi? Összeteszi két kezét, mert olyan szerencsés, hogy vannak otthonról ideszakadt barátai Tokyo-ban. Legalábbis az én esetemben.. Plusz vannak már itteni barátai is, akik aggódnak érte és készek segíteni.

Nos így jutott el hozzám az a link, mely felsorolja Tokyo és Yokohama (a közelben lakom) összes kórházát, ahol "állítólag" jól beszélnek angolul. Hogy miért csak "állítólag", az alább kiderül. Erről a listáról sikerült választani egyet, ami elég közel volt Bencéhez (nem győzöm megköszönni, amiért elkísért), nekem bár negyven perc volt az út, de nem kellett átszállnom másik vonatra, aminek van orthopedia-ja és elfogadják az itteni egészségbiztosítási kártyámat. Kezdetnek nem is rossz.

Reggel 9 előtt már ott vagyunk. Az ember megjön és mintha legalábbis egy szálloda hall-jába érkezne: tágas fogadótér, padlószőnyeg, halk zene szól. A recepción közli miért jött és jelzi, nem beszél japánul (=ostoba gaijin, már megint), ergo tolmácsot venne igénybe. Rendben. Megkérik, töltsek ki egy adatlapot, születési adatok, hol lakom, mi a panaszom, voltam-e már itt, adjak meg egy garantort (ezt nagyon szeretik mindenütt, mindenféle hivatalban, telefontársaságnál stb.), hány centi, hány kilo, gyógyszerallergia, családban előforduló komoly betegségek.. Szóval, véletlenül sem akarnak tévedni. Kicsit bosszantó, ennyi kérdésre válaszolgatni, de kárpótolnak AZONNAL egy mágnescsíkos kártyával, mellyel ha legközelebb jövök, már azonnal be tudnak azonosítani. Remélhetőleg nem lesz sokat rá szükség. És megkérnek, fáradjak a földszint 13-hoz, ahol majd szólítanak.

Odafáradunk. Mások is szépen várnak sorukra az ajtók elé helyezett kárpitozott székeken ücsörögve. Én sajnos képtelen vagyok leülni, vagyis inkább az állást választom, mert aztán felállni nehéz. Öt, azaz ÖT perc múlva szólítanak, közlik, mindjárt itt a tolmács is. Orvosdoktor bácsi szépen kikérdez, mi a panasz, hol voltam kirándulni, mennyi idő volt vonattal oda menni, melyik fürdőben voltam stb.. Jó, azért csináljunk egy röntgent. Legyek szíves fáradjak eggyel lejjebbi emeletre, tolmács néni elkísér és elmagyarázza, hogy majd várjam meg a leletet és hozzam fel és adjam a recepciósnak. (Ergo: ezek a kezembe merik adni a leleteimet!) Lent odaadom a röntgen recepciósnak a "beutalómat", aki közli, foglaljak helyet és várjak. Helyet megint nem foglalok, de várok. Halk zene szól, padlószőnyeg, kárpitozott fotelok.. Három, azaz HÁROM perc múlva szólítanak, fáradjak be, öltözzek át.. Átöltözöm, felveszem az előre odakészített felöltőt, a megkötője elvileg segítene nem elrontani az átlapolási sorrendet (mindig a baloldalt a jobbra, fordítva ugyanis csak a halottakra szokás). Persze lányos zavaromban sikerül elrontani, nem is jön össze, a röntgenes kisasszony segít (=ostoba gaijin, már megint). És persze nem maradhat el a röntgen-papucs sem, hajazva a WC-papucsra.. Ezen is gyorsan túl vagyok, kérik, várjak a felvételre. Kinn várok, nem több mint öt percet.

Aztán felmegyek, újabb konzultáció doktorbácsival, elmondja milyen gyógyszert ír fel, kérek-e a Japánban igen népszerű hűsítő/fájdalomcsillapító tapaszból (naná!) és hogy érzékeny-e a bőröm, mert akkor olyat ad és kérem-e azt a derékmerevítőt, amitől esetleg könnyebb léteznem a következő egy-két hétben, de nyugodtam próbáljam fel, tessék itt van, ugyanis fizetni kell érte. Na itt habozom, megkérdem mennyit és eldönthetem-e mikor már tudom mennyi lesz a végszámlám (aggódom, nem kell-e majd Bencét hívjam, hogy jöjjön egy talicskával). Mondják, azt röptében kiszámolják nekem, iziben. Nincs nagy különbség és mivel a cucc elsőre beválni tűnik, kérem. Már le sem kell vennem. Akkor meg is volnánk. Ha esetleg panaszom lenne továbbra is, jöjjek nyugodtan, várnak szeretettel.

Tolmács néni kikísér a fő recepcióhoz, elmagyarázza, hogy itt várjak szépen a soromra, míg elkészül a számlám és fizethetek. Halk zene szól, padlószőnyeg, kárpitozott fotelok.. Na itt kell a legtöbbet várjak, tán vagy tíz percet is. Számla elkészül, meglepetésemre az előre beharangozott egyszeri regisztrációs díj is elmarad, ¥3400-ben maradunk (orvosi konzultáció ¥810, orvosi adminisztráció ¥30(!), gyógyszerek ¥876, kezelés ¥615 - ez talán a deréktámasz lehet - és képalkotó diagnosztika ¥1068). Teljes megkönnyebbülés. Hozzá kell tegyem, ez az összeg is csak azért van, mert mint állandó lakhellyel rendelkező, itt elő diák köteles vagyok csatlakozni a Nemzeti Egészségbiztosításhoz, amiért is havi ¥1100-t kell fizessek (lévén rendszeres jövedelmem nincsen, különben abból állapítanák meg a lakhelyem szerint illetékes hányaddal) és ezért cserébe az orvosi ellátások díjának csak 30%-át kell magam álljam. Mint Bencétől megtudtam, ez kb tíz éve még csak 10% volt.. Hiába, itt is emelkednek az egy főre jutó költségek..

Megkérnek fáradjak egy pár méterrel odébb, ahol a számomra felírt gyógyszercsomagot átvehetem. Szintén a sorszámom alapján szólítanak, de már készen is van, direkte angolul feliratozva csak nekem (=ostoba gaijin, már megint) és azért biztos ami zicher, még el is magyarázzák, külön megmutogatva melyik micsoda.

Mindeközben soha senki nem felejt el mosolyogni, mondanom sem kell. Éppen ezért fontos hozzátegyem, hogy az általam oly sokat emlegetett "ostoba gaijin, már megint" igazából nem őket minősíti, hanem engem és ez egyfajta szarkasztikus önirónia részemről. (Na jó, azért sokszor tényleg így gondolják. Persze akkor sem felejtenek el kedvesen, elnézően mosolyogni..)

Mitake hiking

2009-11-10T02:18:00.000-08:00

Egyelőre most csak a képek, aztán majd fűzök hozzá némi kommentárt is igérem.

Addig is gyönyörködjetek az őszi japán vidéki táj szépségében.

Én meg igyekszem felgyógyulni lumbágómból..

A levél

2009-11-09T04:36:00.000-08:00

A minap a következő levelem érkezett e-postán az egyik helyi, laborombeli hallgatótól: (angolul jól értők kedvéért berakom az eredeti szöveget is, hogy érzékeljétek az eredeti ízt. Meg persze volt japán változat is, de attól megkímélek mindenkit, ráadásul magam sem igazán értem még.. :)

"We must have the end-of-the-year cleaning the Lab on December 25th.

(We tried to arrange the day on the 22nd but we could not make it because of the class schedule of M1 students.)
Basically all of us are supposed to join this annual event as a part of essential Japanese tradition. Only those who cannot manage to join are for exceptionally, unavoidable reasons.
If so, please send e-mail to Iwatsuki immediately describing your reason.
I will let you know more concrete information later.

We will begin the cleaning from the morning until the evening (It depends on how seriously you work). And will have a coffee break around 3pm with sweets (expensive ones) that Fujioka-sensei will kindly offer us. After we finish cleaning-up, at night(around 7pm?), we move to the Forget-the-year party that is also a very important event for within Japanese culture, as you may know. We haven’t decided what kind of food for the party. I will let you know about it later.

Thanks,

Iwatsuki"

Nos, igyekszem jó fordítást készíteni..

"December 25-én meg kell tartsuk a szokásos év végi nagytakarítást a Laborban.

(Próbáltuk 22-re szervezni, de nem jött össze, mert az első éves diplomázóknak órájuk van aznap.)

Alapvető elvárás, hogy mindenki csatlakozzon ehhez a fontos, évenkénti Japán hagyományhoz.
Kivéve azokat, akik valamilyen kivételes, elkerülhetetlen ok miatt kénytelenek kimaradni. (Vajon mi lehet erre elég elfogadható ok?)

Ha ezen eset áll fenn, kérlek küldj egy e-mailt azonnal ezen ok meghatározásával.
Pontosabb információkról később értesítelek benneteket.

Reggel kezdjük majd a takarítást, ami estig tart (ez azon múlik, mennyire komolyan veszitek a munkát).

Délután 3-kor tartunk egy kávészünetet némi édességgel (drágákkal), melyeket Fujioka professzor (a labort vezető professzor) szíves felajánlásával kapunk.

A takarítás után este (7körül?) a Felejtsd-el-az-évet (évbúcsúztató) partira megyünk, ami szintén egy nagyon fontos esemény a japán kultúrában, mint talán már tudjátok. (na talán majd itt kezdődik a nap kellemes része..)

Még nem döntöttük el, milyen étellel készüljünk a mulatságra. Erről majd később tájékoztatlak benneteket.

Köszönettel,

Iwatsuki"

Nos, WELCOME TO JAPAN! :D

ui: Azért nézzük a jó oldalát a dolognak. Valószínűleg itt töltöm a Karácsonyt és ahelyett, hogy itthon (a koliban) egymagamban azon keseregnék, miért nem vagyok otthon a szeretteimmel, jó társaságban lehetek, biztos vicces lesz, még ha takarítani is kell. Az édességek tuti különlegesek lesznek, ismerve a profot. Az évbúcsúztató muri pedig csak jó lehet. Ergo: gyorsan elröppen a nap és az ember(lánya) nem szomorkodik... Egyébként meg csak csendben, halkan teszem hozzá, hogy szombat délutánonként van egy órám az egyetemen..

Közkívánatra - ráadás

2009-11-06T06:26:00.000-08:00

No csak egy kis mellékes, így mászás után. Ma be lettem mutatva (macska meg fel van mászva a fára és a farka le van lógva, persze..) Naito san-nak, aki az egész Pump hálózat tulajdonosa. Szemmel láthatólag nagyon boldog, hogy egy gaijin lány látogatja a tulajdonát és mint megjegyezte, látja gyakran jövök. Na és hát ő ettől teljesen meg van hatódva.. Elmesélte, már járt Ziller-billerben és nagyon tetszett neki, nyáron megint készül Ejrópába. És hát mondtam neki, ha arra jár, nagyon szívesen elkalauzoljuk. És ettől még boldogabb volt.

Na és csak gyorsan még egy kép, amit futva csináltam az előtér melletti shop egy részletéről. Egész pontosan a mászófilm kínálat egy részéről és a mászócipő kínálat egy negyedéről.. Na jóccakát!

Közkívánatra

2009-11-05T23:10:00.000-08:00

Elérkezett az idő, hogy beszámoljak mászós lehetőségeimről és eddigi kalandjaimról Tokyō-ban. :)

Már otthon jó előre kutatásokat végeztünk a témában, vajon mik is lesznek a lehetőségek. Kétség nem fért hozzá: lehetőségek lesznek, szép számmal.

Szinte azonnal sikerült megtalálni ezt a tokyō-i hálózatot. Hmm, jónak ígérkezett, már első látásra is. Két hely elölmászásra (az egyik világversenyek rendezésére is alkalmas) és két hely csak boulder. Ezek után nem is nagyon törtem magam, hogy más helyeket találjak. Persze mint azóta kiderült, kb havonta nyílik egy-egy új hely..

A térképen való beazonosítás után, persze miután már itt voltam, kiderült, az egyik elölmászós hely szinte útba esik a koli és az egyetem között. No, nekem sem kellett több. Rábeszélve Bencét, hogy csatlakozzon, egyik kellemes szombat délután nekivágtunk.

Ez sem indult könnyen, mint itt semmi sem. Előbb regisztráltunk ¥2000-nel (kb 4000 FT), majd ezután jött a belépődíj. (Bocs, hogy ilyen anyagiaskodásba bocsátkozom, csak szeretném, ha mindent átfogó viszonyítási alapotok lenne. Hozzáteszem, a forintra történő átváltás csak elméleti segítség, ugyanis mindenben igaz az, hogy az itteni árak vásárló-értéke számszerileg megegyezik az otthoni forintban megadottakkal. Azaz: ez a ¥2000 olyan, mintha otthon 2000 Ft-ot fizettem volna egy örökös klubtagságért..) A belépődíj igen praktikusan sávokba osztott aszerint, hogy

(a) felnőtt/egyetemista/középiskolás/kisiskolás a delikvens (ebben a sorrendben nyilván csökken az ár) ill.

(b) hétvégén egész napra/hétközben napközben/este fél 7 után/este 9 után szándékozunk-e mászni (itt is a csökkenő értéksorrend szerint felsorolva). Láthatjátok, egész logikus. Üzenem az otthoni üzemeltetőknek eme rendszer megfontolásának szükségességét! Természetesen bérletek is kaphatóak: 11 alkalmas korlátlan (10 áráért), havi - bankszámláról történő rendszeres utalással (sic!) -, féléves és éves. Utóbbi három abban a változatban is, mikor a hálózat összes terme szabadon használható (megjegyzem mindezt kb max 15%-os felárért..).. no comment.. :)

Ezután meg kellett tekintsünk egy kb 15perces rövid filmet, amit a helyi alkalmazottak állítottak össze, a teremhasználat biztonságtechnikájáról. Mivel először voltunk ott, beülő/cipő/zia bérlése ingyenesen biztosított volt. Kötelet sajnos bérelni nem lehet.

Az is kiderült ám, bár ez egy elölmászós hely, fenn a galérián van egy kb BoulderKlubnyi boulder hely is. Wow! Ezentúl ha csak boulderezni szeretnék mégis, nem kell kétfelé járjak. Kiváló!

Bele is csaptunk a sűrűjébe. Mivel nem volt saját kötelünk, toperope-ozni voltunk kénytelenek. De nem sokáig. Némi makrancos (cicás) kötéllel való vesződés közben ott termett egy helyi hölgy és felajánlotta szíves segítségét. Szó szót követett, összeismerkedtünk, lényeg a lényeg, azóta is velük mászom, lévén most sincs saját kötelem még. Igen kedvesek, segítőkészek, minden barátuknak azóta már bemutattak, akik mind szívesen biztosítanak, ha épp kell. Csak úgy röptében: Shino san mint kiderült 55 éves, kb 150 cm, szerintem nincs 45 kg, futkos a Tsunami nevű falon a (IX+)-okban. Idősebb nénik, komolyan, nem túlzok, a maguk max 140 cm-es magasságukkal és min 55 évükkel a (VIII)-asokban.. Hát igen, van még hová fejlődjünk. Fujie san-nal mászom leginkább (aki kitalálja Fujie san hány éves, jutalmat kap és ezután eredményt is hirdetek az eddigi találós kérdések megfejtésében). De biztosított már Japán négyszeres jégmászónője is, bibibííííííí! :D

Sajnos sziklára még nem sikerült kijutnom velük, szombatonként ui órám van az egyetemen, és ugye első a kötelesség. De vannak olyan kedvesek, hogy legközelebb vasárnapra szervezik a túrát, hogy tudjak csatlakozni. Már alig várom, hogy mondjuk Thaiföldre mehessek velük, itt csak ez van Arco helyett.. Na jó, nem húzom senki idegzetét tovább, megyek és mászom inkább!

Ja és azt majd elfelejtettem: vannak ám igen ösztönző üzenetek az öltözői galéria tartózkodójában elhelyezve..

(Azért, megvallom őszintén: hiányzik néha Tardos, Geri, Gesztes és a többiek, Kotecnik-ről nem is beszélve. De talán jut még azokra is bőven idő ebben az életben!)

Gyanús egyedek

2009-11-01T05:06:00.000-08:00

"Hívd a 110-et, ha gyanús egyént észlelsz!" - mondja ez a kis egyenruhás, sárga egérke. Aki talán leginkább egy marslakóra hasonlít, de igazán a fene se tudja micsoda.

Ez azon plakátok egyike, mellyel a hatóságok minden bizonnyal a terrorizmus ellen próbálnak védekezni. Vélhetően az utcai, köztéri szeméttárolók hiánya is ennek a jól megfontolt stratégiának a része, pontosabban nem-része. Utóbbi mindenesetre elég kiborító tud lenni, mikor a kiérdemelt, megvásárolt, majd in-situ elfogyasztott üdítő, forró ital, netalán édesség csomagolásától szeretnék megszabadulni, de nem tudok. Magammal kell vigyem legalább az állomásig, ahol a fellelhető italautomata mellett természetesen mindig van egy, természetesen szelektív, italos-doboz hulladékgyűjtő. (Itt meg kell jegyezzük, Tokyo nagyon tiszta város, ami vélhetően ennek a kimunkáltságnak is köszönhető. Olyannyira, hogy mikor a vonaton már nincs hol kapaszkodni, csakis az ajtókeret felső pereme áll rendelkezésemre, nem fenyeget az a veszély, hogy legalább egy szem por is jut nekem. Alig várom, mikor jön el az az idő, mikor nekem kell Karácsony napján a labort kitakarítanom... :)

Visszatérve a kiürült palackhoz. Rosszabb esetben hazáig viszem, ami már csak azért is rosszabb, mert otthon - a kollégiumban - még véresebben komolyan veszik a szelektív hulladékgyűjtést.

Lássuk csak: külön dobozba kerül a papír∕folyóirat∕tejesdoboz, ez utóbbi szigorúan és csakis kimosva, az e célra fenntartott és odakészített (nehogy elfelejtsük) ollóval szétvágva (ha valamelyik kóbor apáca ezt mégis elmulasztja, másnap mindenki kap a postaládájába egy udvarias levelet, miszerint legyünk szívesek az odakészítettet erre a célra használni), majd laposra hajtogatva. Következő tároló a kartondobozoknak, ugyancsak szétvágva, laposra hajtogatva. Jönnek a műanyagok: külön a PET palackok és természetesen külön az egyéb éghető/gyúlékony/tűzveszélyes (combustible) hulladékok. Ez utóbbi már csak azért is igen konfúz fogalom lehet az itteni emberek agyában, hiszen a fa is éghető, azt mégis máshová tesszük. Persze lehet, csak az angol fordítás rossz, a kanji-k világában nem vagyok még ilyen jártas. Ha már a fánál járunk, jöhetnek a szerves hulladékok: ételmaradék, kávé-, tea-zacc és az elmaradhatatlan, egyszer-használatos evőpálcikák mehetnek egy helyre. Fémhulladék, azaz italosdobozok illetve a népszerű, igen gyors energiát vagy vitaminforrást biztosító zselék (megvallom, én is rájuk szoktam) alu-fólia-szerű csomagolóanyaga - újabb rekesz. Törött üveget, szúró-, vágó- illetve egyéb hasonló ön- és közveszélyes tárgyakat kéretik gondosan becsomagolva egy már ki tudja hányadik gyűjtőben elhelyezni! (Szimplán csak kiürült üvegpalackkal még ma sem tudom mit kezdjek, persze azon kívül, hogy kéretik szépen elmosni előbb.) ... Remélem, már nagyon fáradtok... Megunt esernyőnket (már pedig ez az otthon talán szokatlan helyzet itt igen sűrűn bekövetkezhet, itt ugyanis ezekből is van "eldobható", vagy legalábbis váratlan helyzetekben bárhol igen olcsón megvásárolható, Az Átlátszó Műanyag Esernyő - amire otthon mindig vágytam, itt azonban akkora közhely, hogy már nem is érdekes), szóval megunt esernyőnket is legyünk szívesek anyagaira szétdarabolva külön eldobni. Ha esetleg megunt ruhatárunktól, számítógépünktől, TV-nktől, biciklinktől, bútorunktól vagy bármilyen méretes tárgytól szeretnénk megszabadulni, a megadott telefonszámon vagy weboldalon történt regisztráció után, és az igen részletes táblázatban kikeresett díj megfelelő számlaszámra történő befizetése mellett a helyi FKFV Rt. kiszáll és az általunk kívánt időpontban elszállítja azt. Huhhh... Remélem, nem hagytam ki semmit.

Mindez természetesen az egyetemen is így zajlik, első nap nem mulasztották el ugyanezt ott is részletesen elmagyarázni és megmutogatni. Szóval, a szelektív hulladékgyűjtés itt nem piskóta, és minden egyes alkalommal, mikor szeretnék megszabadulni valamitől, attól rettegek, valaki figyel, lesi minden mozdulatomat, vajon ez a tudatlan gaijin (külföldi) már megint mekkora bakit vét..

Minden bizonnyal, én is gyanús egyed vagyok.

Fujiyama

2009-10-27T20:59:00.000-07:00

Több napos esőzés és hideg után végre újra jött a napsütéses, meleg idő tegnap.

Olyannyira, hogy mikor reggel felébredtem és kinéztem az ablakon, nem is hittem először a szememnek: teljesen tiszta, gyönyörű kék ég! Annyira meglepő volt, hogy muszáj volt a hőmérsékletet is ellenőrizni, valóban 20°C felett járunk-e megint. És tényleg!

Ám a történet itt nem ér véget, hiszen abban még semmi különös nincsen, hogy jó az idő és meleg van. (Oké, oké, tudom otthon örültök, ha 15°C felé keveredik a nap. Hát, ez van.)

A vonatból álmatagon bámulva kifelé - még mindig benne vagyunk az intenzív workshopban, de erről majd később -, egyszer csak ott volt. Annyira meglepett, el sem hittem: ez tényleg az?! Ott állt a távolban, teljes hófedte pompájában, hihetetlen kontrasztban fehérsége és a vakító kék ég! Igen, a Fujiyama! Elkezdtem valóban gondolkodni, azt látom-e tényleg, amit gondolok, nem-e valami emberalkotta, mesterséges monstrum a távolban. Meredek élét mintha vonalzóval rajzolták volna oda, egy színpadi előadás hátteréül. Nem is csoda, hogy MINDEN hagyományos ábrázoláson ott van a háttérben. Egyszerűen: uralkodik.

Legnagyobb sajnálatomra nem volt nálam a fényképezőgépem, csak a telefonomat tudtam használni. De most már tudom: ha ennyire tiszta idő van, akkor indul a vadászat, feltétlen. Addig is, érjétek be ezzel. Aki megtalálja Őfelségét a képen, jutalmat kap.

Kiskacsa

2009-10-24T06:59:00.000-07:00

Miszerint Japán a fejlődés és a csúcstechnológia hazája, közismert tény. Nyilvánvalóan igaz ez az autóiparra is.

Ám én most valami sokkal érdekesebbet mutatok nektek, a design és a sebesség megszállottjainak. Megvallom ugyanis, én ebbe azonnal beleszerettem.

Ha a jelszó az, hogy "JDM - Japanese Domestic Market" rules, na én erre ezt felelem: mindent bele!

Tokyo

2009-10-24T05:45:00.000-07:00

Tokyo korábbi neve a történelem során Edo.

Edo fejlődése 1570-ben kezdődik, mikoris Tokugawa Ieyasu a Kanto regió daimyo-jává, azaz hűbérurává, majd 1603-ban shogun-ná, azaz katonai kormányzóvá lép elő. Az ő erőfeszítésének köszönhető, hogy az út- és csatornarendszer kiépítése, a városépítés kezdetét veszi.

Edo városszerkezeti tervezésének módszere egy hagyományos ideát követ, melynek neve Shijin-souou.

Eszerint a négy kardinális égtájhoz egy-egy ősi, kínai mítikus állat rendelhető: az északi hegyeké Genbu, a fekete harcos, a keleti

ré Suzaku, a vörös főnix, míg a nyugat felé vezető utat Byakko, a fehér tigris uralja. Az a földrajzi hely, mely az említett követelményeknek megfelel, ideális helyszínévé válik egy város alapítására. Az ősi Kyoto is ugyanezen elv alapján épült.

Edo esetében azonban, sajnálatos, de nem volt egyetlen nagy hegy sem északra. A leleményes japánok gondoltak egyet, és azt mondták: neve

zzük ki a Fuji-t, ami valójában dél-nyugatra van, Genbu-nak. Ezzel az É-D tengely 110°-os órajárással ellenkező irányú elforgatásával máris megoldották minden gondjukat, hiszen az egyébként északra levő Hirakawa folyó lett Seiryu, a keleti oldalon található Edo öböl Suzaku, és a Kyoto, azaz dél felé vezető Toukaidou út pedig Byakko.

Mi ebből a tanulság? ... Nos, inkább mindenki vonja le saját maga következtetését!

Házi kedvencek

2009-10-20T08:18:00.000-07:00

Tizensok órás repülőút után, esős időben, a csomagomat vonszolva egy igen érdekes körülmény ütötte meg a szememet azonnal a vonatállomástól a kollégium felé jövet.

A történethez hozzátartozik az a tény, hogy ez az útszakasz körülbelül 1 km távolságot jelent, időben kifejezve tehát 10-12 perc séta, ha a saját megszokott tempómat veszem figyelembe.

Nos ez alatt a "röpke" idő/távolság alatt lehetetlen volt nem észrevenni, amint nagyjából negyed kilométerenként egy-egy kicsi állatklinika/kozmetika szegélyezi az utat. Hmmm, gondoltam, ez elég meglepő. Hogy a helyzet komikusságát még világosabbá tegyem, tudnotok kell, ezek amolyan "kirakat állatkozmetikák". A (tényleg) kirakatként értelmezhető ablakokon át, az érdeklődő megfigyelő nyomom követheti egy, olykor egyszerre több, házi kedvenc kicsinosítását: nyírás, szárítás, bodorítás, amit a lelkes gazdi éppen megkívánt. Most, hogy így írom ezeket a sorokat, eszembe jut gyermekkorom egyik kedvence, Pitypang, az oroszlán, aki Zsiráfhoz készülvén vendégségbe, fodrászhoz ment...

És nehogy azt higgyétek ám, ezek a helyek üresen konganak! Minden sétám során - az egyetemre menet vagy onnan jövet - mindegyikben akad vendég! A gondos gazdi pedig közben türelmes vár az előtérben - talán elolvassa közben kedvenc mangasorozatának legújabb számát -, majd a sampontól illatozó kedvencet boldogan átveszi, nem felejti el ráadni cuki kis kabátkáját és büszkén távoznak ők ketten.

N.B. Szememben már kutyának nevezhető ebet eleddig nem sokat láttam, tán egy kezemen meg tudnám számolni ezeket az eseteket. Chiwawa-k, pudlik és egyéb ölebek, hajrá!

Gondolkozzunk el azon a tényen, és az esetleges összefüggésen, hogy Japán népessége csökkenő tendenciát mutat még mindig, ha jól tudom.

Mindenesetre, ez is azon jelenségek egyike, ami kawai! (a magyar cuki, cukimuki, édibédi stb fogalmak japán szépség-megfelelője). Na ezt tessék überelni, hajrá magyarok!